Nagy arcból könnyű veszíteni. Ez igaz az USA jelenlétére is Délkelet-Ázsiában, ahol egyre veszít a befolyásából, miközben Kína erősíti a gazdasági és diplomáciai jelenlétét a térségben. Az amerikai külpolitika túl nyersen érvényesíti a saját érdekeit, ami idegennek hat a helyi kultúrák számára. A régióban végzett felmérések szerint egyre több ország fordul el Washingtontól, miközben az ASEAN-államok továbbra is kiegyensúlyozott megközelítést követnek a nagyhatalmi versenyben. 

Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása 

Délkelet-Ázsia összes kultúrájában, Thaiföldtől az indonéz szigetvilágig a társas érintkezés legfontosabb szabálya az arcvesztés elkerülése. Ez odáig megy, hogy egy udvarias thai hölgy vagy egy jól nevelt szingapúri kínai srác sohasem mond nemet szemtől szemben. Az ilyen elutasítás szörnyen ciki, arcvesztés.

Magyar üzletemberek sokszor elkövetik tárgyalások során ezt a hibát, félreértik az ázsiaiak udvariasnak szánt köntörfalazását. Amerika más kultúra, az üzleti és a magánéletben is sokkal direktebb a kommunikáció, a konfrontáció nem gyengeség, egyenesen nemet mondani nem arcvesztés, hanem akár fair hozzáállás lehet.

A nagy geopolitikai játszmában, amely Kína és az Egyesült Államok között folyik, Délkelet-Ázsia kiemelt figyelmet kap, de úgy tűnik, az amerikaiaknak változtatni kellene a viselkedésükön, ha meg akarják tartani az ASEAN-országok rokonszenvét.

Délkelet-Ázsia fontos a nagyhatalmak számára (Forrás: dreamstime)

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter júliusban büszkén jelentette ki egy konferencián, hogy a „konvergencia a kiemelt ázsiai partnerekkel nagyobb, mint valaha”, és Japánnal, valamint Dél-Koreával példálózott.

Igen ám, de az ázsiai csendes-óceáni térségben geopolitikai szempontból egyre fontosabb ASEAN-országok esetén az amerikai partnerség már nem olyan vonzó alternatíva, mint akár pár évvel ezelőtt.

Az Egyesült Államok külpolitikai stratégiája nem véletlenül emeli ki Délkelet-Ázsiát, fontos, nagy piac, izmos gazdasági növekedéssel, és Kínához stratégiailag is közel fekszik. És valóban, Bidenéknek az utóbbi években voltak kisebb-nagyobb diplomáciai sikerei is. Négy új katonai létesítmény a Fülöp-szigeteken, az amerikai elnök látogatása Hanoiban és a vietnámi gazdasági kapcsolatok élénkülése. De az is látható, hogy ha a stratégiai cél a kínaiak feltartóztatása, akkor Amerika bizony arcvesztésben van.

 

Antony Blinken szerint kiemelt a konvergencia az ázsiai partnerekkel (Forrás: dreamstime)

A szingapúri ISEAS – Yusof Ishak Institute 2000 fős rendszeres felmérést készít üzleti és politikai döntéshozók körében, ahol az a kérdés is szerepel, hogy Kínát vagy az Egyesült Államokat választanák, ha mindenképpen csak az egyik mellett lehet voksolni.

Tavaly még 61 százalék az USA-t ikszelte, de a legutóbbi, az idén nyáron végzett felmérésben fordult a kocka. Különösen Laoszban, Bruneiben, Malajziában és Indonéziában esett Amerika ázsiója, azokban az országokban, ahová a legtöbb kínai tőke és beruházás érkezett, és érdekes módon főleg azok, ahol jelentős muszlim népesség él. (Ez a gázai konfliktus és az USA abban játszott szerepe miatt fontos.) Az amerikai szövetség leghatározottabb támogatása a Fülöp-szigeteken, Szingapúrban és Vietnámban van. (Az egykori háború emléke e szerint tényleg elhalványult.)

Úgy fest, a gázai konfliktusban játszott tengerentúli szerep (bár innen, Magyarországról ez másképpen néz ki) a délkelet-ázsiai államok lakosságát és döntéshozóit Kína támogatása felé hajtja egy hidegháború 2.0-s helyzetben.

Malajzia korábban határozottan az el nem kötelezett stratégiát választotta, de most a közel-keleti helyzet arra indítja őket, hogy bojkottálják az amerikai cégeket és termékeket. Kína viszont képes egyre vonzóbbnak láttatni magát. 

Érdekes, hogy például Kambodzsában a válaszadók nagyra értékelték az USA szerepét az ottani demokratikus átmenet támogatásában, de nem tudtak említeni semmi konkrétumot, amivel az Egyesült Államok jelenleg hozzájárulna a helyi gazdasághoz. A kambodzsai befektetési ügynökség adatai szerint ugyanakkor Kínához kötődik a tavalyi beáramló FDI fele, míg amerikai cégekhez kevesebb mint az 1 százaléka.  

Vietnámban kétségtelenül komolyabb az amerikai gazdasági jelenlét, és kiemelt partnerségben állapodott meg Biden és hanoi partnere, de Kína már 2008 óta élvezi ugyanazt a státuszt, és most már „a közös sors közösségét” emlegetik a szimbolikus frázisokra egyaránt fogékony kínai és vietnámi vezetők.  

Az amerikaiak egyelőre kudarcot vallottak a multilaterális megközelítéssel, az ASEAN mint szerveződés nem olyan, mint az EU, nem sikerült rávenni sem a dél-kínai-tengeri kínai előretörés, sem az oroszok ukrajnai agressziójának közös elítélésére. Még a Foreign Affairs, az amerikai külügy lapja is azt írta a minap, hogy az Egyesült Államoknak el kellene kerülnie az értékkonvergencia túlhangsúlyozását, mert ezzel elidegeníti magától az ázsiai országokat. 

Az amerikai külpolitika túl nyersen – vagy ha úgy tetszik, leplezetlenül, pucéran – önös érdekeket követ, ami Délkelet-Ázsiában minden helyi nép számára kultúraidegen.

Ha két maláj vagy indonéz tárgyal egymással, akkor a kölcsönösen előnyös megoldásra illik törekedni, valamilyen érdekegyensúlyra, és ezt várnák egy politikai alkufolyamattól is.  

Az ASEAN-országok hedging stratégiájáról a múlt héten írt a Makronóm Intézet elemzést, az ott bemutatott politikától ezek az országok nem fognak elfordulni, akkor sem, ha Amerika számára ez arc- és térvesztést jelent már rövid távon is.

Kapcsolódó:

Borítókép: Dreamstime