A Meta és az Apple is tudja, hogy szükséges, de nem tudja, hogyan kivitelezze 

Szerző: | 2024. szeptember. 8. | Társadalom, Technológia

A techóriások mind egyetértenek abban, hogy biztosítani kell a fiatalok biztonságát az online térben, azonban nincs egységes módja annak, hogy ezt hogyan kellene megvalósítani.  

A Meta újabb botrányba keveredett. A szülők és az államügyészek is haragszanak a vállalatra, amiért az sokak szerint hozzájárult a tizenévesek mentális egészségügyi válságához. Tavaly novemberben Antigone Davis, a cég globális biztonságért felelős vezetője egy blogbejegyzésben a szabályozás bevezetését sürgette a gyermekek és tizenévesek Instagramhoz, valamint más közösségimédia-platformokhoz való hozzáférésének szigorítására. 

Davis szerint az Apple-nek és a Google-nek nagyobb szerepet kellene vállalnia az alkalmazások korhatár-besorolása és a szülői beleegyezések megszerzésében, azaz végezzenek korhatár-ellenőrzést és szerezzenek jóváhagyást a szülőktől az alkalmazásboltokon keresztül.  

A szülők engedélyéhez kellene kötni a tinédzser gyermekeik applikációletöltéseit” – írta, hozzátéve, hogy egy szövetségi törvény kötelezhetné az alkalmazásboltokat arra, hogy értesítsék a szülőket, ha 16 év alatti gyermekük alkalmazást szeretne letölteni. Ez azzal is járna, hogy a tinédzserek életkorát már a telefon beállításakor rögzítenék, így nem kellene minden egyes alkalmazás esetében újra és újra megadniuk a születési dátumukat. 

Nem egyértelmű a megoldás 

Azzal mindenki egyetért, hogy a fiatalok és a közösségi média kapcsolata problémás, de erre nincs egyetlen biztos megoldás. A korhatár-ellenőrzés sem ideális, hiszen senki nem szeretné, ha például a személyes okmányait kellene felhasználnia egy Instagram-regisztrációhoz. Az sem segít, ha egyszerűen távol tartjuk a 13 év alattiakat ezektől az alkalmazásoktól, hiszen ez nem oldja meg a fiatalok problémás viselkedését a közösségimédia-platformokon. 

Az államok saját törvényeket próbálnak alkotni a közösségi média szabályozására, például New York megtiltotta a „függőséget okozó” algoritmusok alkalmazását a fiatalok adatfolyamában, míg más államok, mint Kalifornia, Arkansas és Utah, hasonló lépéseket tettek, de ezeket gyakran bírósági eljárások fékezik meg az első alkotmánymódosításra hivatkozva. 

Igyekeznek a techóriások 

Bár a megoldás nem egyértelmű, a Meta és az Apple is igyekszik szabályokat alkotni a gyermekek és fiatalok védelmére. Az előbbi az elmúlt években több mint 30 eszközt és funkciót fejlesztett ki, hogy segítse a tizenévesek biztonságosabb online jelenlétét. Ezek közül az egyik idei a Take a Break megoldás az Instagramon, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy egy idő után szünetet tartsanak. Ezenkívül új felügyeleti eszközöket is létrehozott, amelyekkel a szülők szabályozhatják, hogy a gyermekeik mennyi időt tölthetnek a platformokon, és figyelemmel kísérhetik, hogy milyen tevékenységeket folytatnak. Ezen túlmenően szigorúbb korlátozásokat vezetett be a tizenévesek fiókjaira, például megakadályozza, hogy ismeretlen felnőttek kapcsolatba lépjenek velük, emellett erősítették a tartalomajánlások ellenőrzését is, hogy a tinik ne találkozzanak káros tartalommal. 

A cég kiemelte, hogy a gyermekek online védelmét iparági összefogással lehet igazán biztosítani. Ennek része a korhatár-ellenőrzési technológiák fejlesztése és a tizenévesek számára biztonságos, életkornak megfelelő online élmények biztosítása. 

Az Apple a Metához hasonlóan hangsúlyozza a szülői felügyelet és a biztonságos alkalmazásélmények fontosságát. A vállalatnak már évek óta vannak felügyeleti eszközei, amelyekkel a szülők ellenőrizhetik, hogy a gyermekeik mely applikációkat tölthetik le és milyen tartalmakhoz férhetnek hozzá. Az Apple viszont nem ért egyet azzal, hogy teljes mértékben felelősséget kellene vállalnia az alkalmazások korhatár-ellenőrzéséért, és inkább azt támogatja, hogy az applikációfejlesztők maguk biztosítsák ezt. 

A The Wall Street Journal jelentése szerint, amikor Louisiana törvényhozói olyan törvényjavaslatot fontolgattak, amely az alkalmazásboltokat tette volna felelőssé a korhatár-ellenőrzésért, az Apple erősen lobbizott azért, hogy meghiúsítsa ezt a kezdeményezést. A vállalat végül sikerrel járt, és a törvényjavaslat ezen részét elvetették. 

Sok iskolában már tiltólistás a telefon 

A svéd egészségügyi hatóságok komolyan veszik a problémát. Az általuk közzétett új irányelvek szerint a kétévesnél kisebb gyermekeknek semennyi időt nem kellene a képernyő előtt tölteniük, míg a tizenévesek számára naponta legfeljebb három óra javasolt. A dokumentum szerint a 2–5 évesek képernyőhasználatát napi egy órára kell korlátozni, míg a 6 és 12 év közötti gyerekek legfeljebb két órát tölthetnek el digitális eszközök előtt. A 13–18 évesek esetében ez három órára nő. 

A francia iskolákban jelenleg kísérletet tesznek arra, hogy 15 éves korig betiltsák a mobiltelefonok használatát, és ha ez sikeres lesz, januártól országos szinten is bevezethetik ezt a szabályt. 

Magyarország is lépéseket tett ez ügyben. Az augusztusban megjelent rendelet szerint a telekommunikációs – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre, valamint az internetelérésre alkalmas okoseszközök használatát korlátozzák a tanítási napokon az általános és középiskolákban, a kollégiumokban és a szakiskolákban is minden évfolyamon. 

A kockázatok valódiak 

Mohamed Elmasry, a Waterlooi Egyetem professzora rámutatott, hogy a fiatalabb generációk nem használják teljes mértékben a valódi intelligenciájukat. Az alkalmazások és a digitális eszközök túlzott igénybevétele miatt hozzászoktak az internetes keresőmotorok, például a Google használatához, ami gátolja a mélyebb gondolkodást és a problémamegoldást.   

A „Google-effektus” vagy digitális amnézia jelensége is erre utal. A Columbia Egyetem kutatói kimutatták, hogy az emberek hajlamosak elfelejteni azokat az információkat, amelyek könnyen elérhetők az interneten. A tanulmányuk szerint jobban emlékeznek arra, hogy hol találhatják meg az információt a neten, mint magára az információra. Azok, akik rendszeresen keresőmotorokat használnak, rosszabbul teljesítenek a tanulás, a felidézés terén, és gyakran túlbecsülik a saját tudásukat.  

Sőt, az okostelefonok jelenléte akkor is befolyásolja a kognitív képességeinket, ha azokat nem is használjuk aktívan. A Journal of the Association for Consumer Research egyik tanulmánya kimutatta, hogy az okostelefon puszta jelenléte is csökkenti a kognitív kapacitást. Még ha ki is kapcsoljuk vagy el is rejtjük, akkor is megosztja a figyelmünket, és megnehezíti, hogy teljes mértékben az adott feladatra koncentráljunk. 

Kapcsolódó: 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn