A németek szabotázzsal vádolják Lengyelországot – makronom.eu
2025. február 16., vasárnap

A németek szabotázzsal vádolják Lengyelországot

A vizsgálat szerint a lengyelek szándékosan akadályozták az Északi Áramlat felrobbantása ügyében folytatott nyomozást, és segítettek megszökni országukból a szabotázsakció első számú gyanúsítottjának.

A Scholz-kormány némasága miatt egyelőre nem robbant ki, de erősen alakul egy pusztító diplomáciai háború Németország és Lengyelország között. Az Északi Áramlat felrobbantása után több európai állam is vizsgálatot indított. Svédország alapos nyomozást végzett, ám amit talált, attól annyira meghökkent, hogy már februárban gyorsan lezárta a vizsgálatot, azzal indokolva, hogy „nincs illetékessége az ügyben”. Az összegyűlt bizonyítékokat mindenesetre átadta a német hatóságoknak, amelyek tovább nyomoztak. Mint az a közelmúltban kiderült, nem is akármilyen eredménnyel.

A legfőbb német ügyész elfogatóparancsot adott ki egy ukrán férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő és a csapata robbantotta fel közel két éve a gázvezetéket. Az ironikus módon kezdetben csak Volodimir Z. néven emlegetett ukrán állampolgár Lengyelországban tartózkodott, ám a lengyel ügyészség szerint Ukrajnába menekült, „még mielőtt letartóztatták volna”. A legfrissebb információk értelmében a német hatóságok nemcsak hazugságnak tartják a lengyelek válaszát, de egyenesen azzal vádolják őket, hogy tevékenyen részt vettek a szabotázsakcióban, majd az elkövetők rejtegetésében és a nyomozás akadályozásában.


Súlyos vádak

A német nyomozók konkrétan azzal vádolták meg a lengyel hatóságokat, hogy azoknak esze ágában sem volt végrehajtani az egész EU területére kiadott elfogatóparancsot, valamint a szintén hivatalosan elrendelt házkutatást. Volt, aki egyenesen szabotázzsal vádolta meg a lengyel kormányt. August Hanning, a német hírszerző szolgálat volt vezetője úgy fogalmazott: a lengyel kormány egyszerűen elengedte a gyanúsítottat, nehogy kiderüljön a saját szerepe a vezeték elleni robbantásban. Hozzátette: Ukrajna és Lengyelország elnöke egészen biztosan tudott a merénylet terveiről, ekkora horderejű műveletet ugyanis senki nem hajt végre az érintett országok vezetői jóváhagyása nélkül.

A vádak azonban itt nem merültek ki. A német ügyészség azt is bizonyítottnak látja, hogy a robbantásért felelős hatfős búvárcsapatot Lengyelországban képezték ki, sőt: logisztikai támogatást is kaptak a szabotázshoz. Azzal is vádolják a lengyel hatóságokat, hogy szándékosan tartották vissza azokat a kikötői felvételeket, amelyeken jól beazonosíthatók lennének mind az elkövetők, mind az, hogy mikor milyen felszerelést szállítottak a robbantáshoz használt hajóra.

A lengyelek orosz dezinformációt kiáltanak

Lengyelország természetesen döbbenetét és súlyos aggodalmát fejezte ki a német vádakra adott válaszában. A nemzetbiztonsági hivatal teljesen megalapozatlannak és felháborítónak nevezte azokat az információkat, amelyek szerint a lengyel kormány bármit is tudott volna a szabotázsról vagy annak előkészületeiről. Végül úgy döntöttek, hogy bedobják az „orosz dezinformációs” kártyát: szerintük a német vizsgálat hamis eredményei feltűnően hasonlítanak az „oroszbarát” véleményekre, a németek tehát feltehetően egy dezinformációs kampány áldozataivá váltak, így vehették a bátorságot arra, hogy Lengyelországot hibáztassák.

A német nyomozók egyébként teljesen kizárták annak a lehetőségét, hogy a támadás az oroszok „false flag” akciója volt, amit Moszkva éppen azért követett el, hogy aztán nyugati államokat vádolhasson a részvétellel. Mint mondták: gyakorlatilag bizonyítást nyert, hogy a robbantást az ukrán hadsereg akkori főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij rendelte el. (A tábornok azóta Nagy-Britannia ukrán nagykövete, így a mentelmi jog mindentől megvédi. Volodimir Z.-nek sem kell aggódnia: Ukrajna nem köteles kiadni állampolgárait más országok kérésére.)

A német kormány egyelőre nem hajlandó nyilvánosan kommentálni a még mindig folyamatban lévő nyomozás eredményeit. Az mindenesetre árulkodó, hogy Scholz kancellár máris bejelentette: bármi is lesz a vizsgálat végeredménye, Németország továbbra is elkötelezett híve marad Ukrajnának, és folyamatosan biztosítja majd a fegyverszállítást Kijevnek. Függetlenül attól, hogy Zelenszkij elnök személyesen engedélyezte-e az Oroszországból Németországba tartó földgázvezeték felrobbantását.

***

Kapcsolódó:


Fotó: Lengyel elnöki hivatal

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat