Újabb pofont kapott a Google 

Szerző: | 2024. szeptember. 11. | Technológia, Történelem

Az Egyesült Királyság versenyfelügyelete szerint a Google visszaélt piaci erőfölényével, ezzel pedig újabb perre készülhet, néhány nappal az USA-ban induló hasonló eljárása előtt.  

Az Egyesült Királyság trösztellenes felügyelete, a Versenypiaci Hatóság (CMA) újabb vádat emelt a Google ellen. E szerint a techóriás visszaélt a domináns piaci helyzetével az online hirdetések terén, hogy a saját szolgáltatásait előnyben részesítse. E vádemelésre pár nappal azelőtt került sor, hogy az Egyesült Államokban is trösztellenes per kezdődik a Google ellen hasonló okokból. 

A keresőóriás tevékenysége több ezer brit kiadót és hirdetőt érinthet negatívan, hiszen a Google túl magas díjakat számol fel nekik, miközben manipulálja az online hirdetési piacot, ellehetetlenítve ezzel a versenytársait. 

A Google a piaci erejét arra használja, hogy akadályozza a versenyt a weboldalakon megjelenő hirdetések terén”  

– nyilatkozta Juliette Enser, a CMA ideiglenes ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy sok vállalkozás a digitális tartalmaiból származó bevételek révén képes ingyenesen vagy kedvezményesen biztosítani szolgáltatásait a felhasználóknak, így ez a probléma igen súlyos. 

A kiadók és a hirdetők küzdelme 

Enser szerint rendkívül fontos, hogy a kiadók és a hirdetők részesülhessenek a hatékony verseny előnyeiből, és tisztességes üzleti feltételek mellett tudjanak online hirdetési felületeket vásárolni és eladni. A CMA megállapításai különösen nagy figyelmet kapnak, hiszen a Google anyavállalatát, az Alphabetet már régóta támadják hasonló vádakkal. 

A Google üzleti modelljét már a kezdetektől komoly kritikák és támadások érték. A cégnek a brit vádak mellett a következő napokban egy virginiai bíróságon is meg kell védenie magát az amerikai igazságügyi minisztériummal szemben, amely szerint a Google monopolhelyzetet alakított ki a digitális hirdetési piacon. Ráadásul a múlt hónapban a techóriás elvesztett egy fontos pert az Egyesült Államokban, amelyben szintén hasonló gyakorlatokkal vádolták a keresőpiacon. 

Az Alphabet számára ez komoly következményekkel járhat, hiszen e jogi eljárások végén a Google-t akár arra is kötelezhetik, hogy különválassza az egyes üzletágait, amelyek részei az online birodalmának.  

Újabb perek és fenyegetések 

A Google-nek nem ez az első nagy problémája. Decemberben elvesztett egy pert, amelyet az Epic Games indított ellene, azzal vádolva a céget, hogy kizárta a riválisait a Play Áruházból, miközben túlzott díjakat számított fel az alkalmazásfejlesztőknek. Az Epic Games szerint ezzel a Google milliárdos extraprofitra tett szert. 

A Versenypiaci Hatóság attól tart, hogy a keresőóriás a kiadói hirdetési kiszolgálók, a hirdetéstőzsdék és a hirdetésvásárlási eszközök piacán szerzett dominanciájával tisztességtelen előnyökhöz juttatja a saját platformját, ezáltal megnehezíti a versenytársai érvényesülését. 

A CMA leginkább a Google AdX nevű hirdetőplatformját vádolja azzal, hogy kizárólagos vagy kedvezményes hozzáférést biztosít a Google Ads platformot használó reklámozók számára. Emellett állításuk szerint a cég manipulálja a hirdetők ajánlatait, hogy azok a saját árverésein előnyösebb pozícióba kerüljenek, mint a rivális hirdetéstőzsdéken. A Google állítólag elővásárlási jogot is biztosít a saját AdX platformjának, ami tovább rontja a versenytársak esélyeit. 

A Google nem ért egyet a vádakkal 

A CMA kijelentette, hogy vizsgálja, milyen lépések szükségesek a Google versenyellenes gyakorlatainak megszüntetésére, és végső döntést csak a keresőcég állásfoglalása után hoz. A techóriás azonban tagadja a vádakat. Dan Taylor, a Google globális hirdetésekért felelős alelnöke elmondta: „Nem értünk egyet a CMA álláspontjával, és ennek megfelelően fogunk reagálni.” 

A társaság szerint a hatóság által hivatkozott 2019-es piaci tanulmány figyelmen kívül hagyja a hirdetési technológiák összetettségét. E szerint a brit reklámozók évente körülbelül 1,8 milliárd fontot költenek online hirdetésekre, amelyek révén termékeket és szolgáltatásokat értékesítenek a fogyasztók számára alkalmazásokon és weboldalakon keresztül. 

Ezért a Google a legnépszerűbb 

A Google népszerűségét a számok is alátámasztják, olyannyira, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium polgári trösztellenes pert indított a cég versenyellenes és kizáró magatartása miatt. Na de mit tud a Google, amit más keresőmotorok nem?  

Leginkább azt, hogy olyan összetett algoritmusokat alkalmaz, amelyek javítják a keresési folyamatot. A Google azt is kijelentette, hogy az algoritmusa évente több százszor változik, így az eredményei mindig aktuálisak és pontosabbak, mint bármely más keresőmotoroké.  

Emellett több mint 200 rangsorolási tényezőt használ annak meghatározásához, hogy mely találatok és milyen sorrendben jelenjenek meg a felhasználók számára, akik így gyorsan megtalálják azt az információt, amit keresnek.  

Bár a cég több funkciót is kifejlesztett, továbbra is odafigyel arra, amiben mindig is a legjobb volt: a pontosságra és a sebességre. Emellett a 2022-ben végzett tesztek szerint a Google Chrome a világ leggyorsabb keresőböngészője.  

A gyorsasága annak köszönhető, hogy több weboldalt kutat át egy időben, mint bármelyik versenytársa: a keresési indexe több száz milliárd netes oldalt tartalmaz, és a mérete meghaladja a 100 millió gigabájtot. A Google használata tehát a kezdetek óta áttekinthető, lényegre törő és kényelmes. 

Nem csak elérte, meg is akarja tartani előnyét 

Erős dominanciája ellenére a Google folyamatosan azon dolgozik, hogy a keresőmotorját még hatékonyabbá és felhasználóbarátabbá tegye, és ennek az egyik legújabb innovációja az AI Overview funkció. 

Ennek a célja, hogy a felhasználóknak rövid, összefoglaló válaszokat adjon a bonyolultabb keresésekre, ezzel gyorsabb és pontosabb eredményeket nyújtva nekik. Ahelyett, hogy számtalan oldalt át kellene böngészniük, az AI Overview  segít összegyűjteni a legrelevánsabb információkat egyetlen helyen. Ez különösen hasznos lehet, ha valaki több lépésben szeretne kutatni, például egy utazás megtervezése vagy egy összetett probléma esetén. Az AI Overview a Gemini modell segítségével működik, így képes összetett adatelemzésekre és többlépcsős logikai következtetésekre. 

A versenytársak is próbálkoznak 

A Google piaci dominanciája ellenére más keresőmotorok, mint például a Bing, szintén próbáltak betörni a mesterséges intelligenciával (MI) felturbózott keresés világába. A Microsoft tavaly jelentette be, hogy integrálják az MI-t a keresőjükbe, és ehhez az OpenAI által fejlesztett ChatGPT-technológiát használták fel. 

Bevezetésekor nagy reményeket fűztek hozzá, és a céljuk az volt, hogy a felhasználók az összetett kérdéseire is egy szempillantás alatt részletes választ kapjanak, azonban kezdetben számos probléma adódott ezzel a megoldással. A rendszer például gyakran téves vagy irreleváns válaszokat generált. Előfordult, hogy túlzottan bonyolult érveket adott egyszerű kérdésekre, és néha nem hiteles adatokkal szolgált. Ezek a hibák arra késztették a Microsoftot, hogy finomhangolják az MI-t, és szigorítsák a szabályozást a mesterséges intelligencia által generált tartalmakra vonatkozóan. 

A kezdeti problémák ellenére reménykedtek abban, hogy kijavításukkal végre sikerül megszorongatniuk a Google-t. Az indulás után a Bing felhasználói bázisa valóban megnőtt: a Microsoft jelentése szerint több millióan próbálták ki a keresőt az MI integrálását követően. Az oldal letöltéseinek száma és a felhasználók aktivitása is növekedést mutatott, köszönhetően a keresésbe épített ChatGPT-szerű beszélgetési funkcióknak. 

Csakhogy a Bing ennek ellenére nem tudta fenntarthatóan megnövelni a piaci részesedését a Google-höz képest. Bár az MI-integráció rövid távon nagy érdeklődést váltott ki, sok felhasználó visszatért a megszokott keresőmotorhoz. 

Kapcsolódó:  

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn