Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szeptember 9-én Brüsszelben vett részt egy magas szintű kerekasztal-beszélgetésen Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosának meghívására, amelynek témája a zéró kibocsátású járművekre való átállás nyomon követése és annak előrehaladása volt.
Az Európai Unió ipari stratégiájában kiemelt szerepet kap a járműipar környezetbarát és digitális átalakulása. Az unió két fontos céldátumot határozott meg: 2035-re a személygépkocsik, kisteherautók és városi buszok szén-dioxid-kibocsátásmentesek lesznek, míg 2040-re a nehéz tehergépjárműveket is 90 százalékban emissziómentesen állítják majd elő.
A kerekasztal-megbeszélés során a résztvevők az EU zéró kibocsátású járművekre való átállásának jelenlegi helyzetét, előrehaladását és az ezzel járó kihívásokat vitatták meg.
Külön hangsúlyt kapott a megfizethetőség kérdése, a töltő-infrastruktúra fejlesztésének fontossága, a villamosenergia-hálózat kapacitásának bővítése, valamint az energiatárolók és a kritikus nyersanyagok elérhetősége.
Az átmenet gördülékenységének segítésében kulcsfontosságú az elektromos járművek töltő-infrastruktúrájának fejlesztése, különösen a transzeurópai közlekedési hálózaton kívül eső területeken, ugyanis az infrastrukturális fejlesztések és ezáltal a megfelelő lefedettség hiánya hátráltatja az elektromos járművek iránti kereslet növekedését.
A megbeszélésen többek között az autóipar jelenlegi helyzete is központi kérdés volt, hiszen amellett, hogy a klímasemlegességi célokkal összhangban az elektromos autók iránti keresletet növelni szükséges, az autóipar versenyképességét is meg kell őrizni globális szinten.
Az ajánlott intézkedések között szerepelt a megfizethetőség javítása, a töltő-infrastruktúra további bővítése, a villamosenergia-hálózat kapacitásának növelése, a munkavállalók átképzési programjainak kiterjesztése,
a nyersanyagellátási lánc megerősítése, valamint a politikai és pénzügyi támogatás fokozása a kutatás, az innováció és a technológiai fejlődés érdekében.
Fábián Gergely hangsúlyozta, a magyar kormány a járműipart és az akkumulátorgyártást is stratégiai ágazatként kezeli, és mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a kitűzött uniós céldátumoknak megfelelően haladjon. Kiemelte, Magyarország volt az első tagállam, amely felhívta a figyelmet a beavatkozás szükségességére, és kidolgozott egy új, közösségi szintű cselekvési tervet az elektromobilitás előmozdítása érdekében, amelynek szükségességét a közelmúlt iparági adatai, elemzései is alátámasztják.
Az államtitkár tájékoztatta a résztvevőket, hogy az akciótervet idén nyáron bemutatták a Budapesten megrendezett informális Versenyképességi Tanács ülésén, ahol a tagállamok és a Bizottság képviselői is részt vettek.
Emellett hangsúlyozta a folyamatos párbeszéd szükségességét annak érdekében, hogy mihamarabb megszülethessen az átállást támogató európai jogi keret, az úgynevezett EV Act.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt