Az ukrán elnök szerint a kínai–brazil béketerv szimplán egy politikai nyilatkozat, és az Ukrajna iránti tisztelet teljes hiányát tükrözi. „Nem vagyunk hülyék” – tette hozzá Zelenszkij.
Nagyobb interjút adott a napokban a brazil Metrópoles újságnak Volodimir Zelenszkij. A beszélgetés során szóba került a soron következő, egyelőre bizonytalan dátumú újabb békekonferencia, valamint annak előzményei is. Mint ismert, a legutóbbi ilyen jellegű tárgyalás Svájcban már csak egy dologra világított rá: az orosz fél részvétele nélkül nincs sok értelme hasonló találkozókat szervezni. Ezt a tényt hangsúlyozta Kína és Brazília elnöke is, akik ráadásul május folyamán egy külön béketervet is nyilvánosságra hoztak. Ennek az alapja a konstruktív megközelítésre épült, és többek között arra szólítaná fel a háborús feleket, hogy a harcokat ne terjesszék ki új területekre és ne fokozzák a harci cselekményeket.
Zelenszkij vehemensen reagált az ötletekre, megvádolva Lula brazil elnököt, hogy oroszbarát külpolitikát folytat, és azzal, hogy középen állását és függetlenségét hangsúlyozza, valójában a független ukrán állam ellen dolgozik. „A kínai–brazil javaslat nem más, mint egy politikai nyilatkozat” – mondta Zelenszkij, rámutatva, hogy a két ország Moszkvával egyeztetett, de Kijevet elfelejtette megkérdezni a feltételeiről, ez pedig az Ukrajna iránti tisztelet teljes hiányát mutatja. „Nem vagyunk hülyék. Hogyan lehet nyilvánosságra hozni egy ilyen kezdeményezést anélkül, hogy bennünket megkérdeztek volna? Ez a tervezet nem az igazságosságról szól, és nem tartja tiszteletben Ukrajnát, területi integritását, amiről Kína és Brazília is oly sokat beszél.”
Putyinnal soha
Az elnök azt is nehezményezte, hogy a brazil–kínai terv alapján Putyinnal kellene egyezkedni, márpedig erre változatlanul nem hajlandó. „Könnyű azt mondani, hogy nyitnunk kell egymás felé. De Putyin egy gyilkos. Ő támadt a mi országunkra, neki kell megmutatnia, hogy kész véget vetni a háborúnak” – mondta, hozzátéve, hogy ha Lula elnök annyira elkötelezett a béke mellett, akkor teljes mellszélességgel Ukrajna és az ukrán érdekek mellé kell állnia.
Zelenszkij szerint országának nagyon jól jönne egy olyan nagy és befolyásos ország, mint Brazília támogatása, ám számára úgy tűnik, Lula elnök nem hajlandó figyelembe venni Kijev érdekeit. „Jó megbeszélést folytattunk, és azt hittem, megértette a szempontjainkat, és ezt a későbbi tetteiben viszont is fogom látni. Sajnos azonban csak azt tapasztalom, hogy a brazil kormány a háborúval kapcsolatos álláspontjában Oroszország mellett kötelezte el magát” – vélekedett.
Az ukrán vezető ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy sem Kínát, sem Brazíliát nem hajlandó elfogadni közvetítőnek egy esetleges béketárgyaláshoz vezető úton. Vlagyimir Putyin ezzel szemben néhány nappal ezelőtt éppen Kínát, Brazíliát és Indiát nevezte meg olyan megbízható országoknak, amelyek közvetítőként léphetnek fel az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Ukrán elnöki hivatal