Gyülekeznek a felhők a német gazdaság felett, ami nem jó hír hazánknak sem, hiszen ezer szállal kötődünk hozzájuk. Átfutva a Spiegel gazdasági rovatát, sajnos nem igazán találtunk pozitív hangulatú írást. Kifejezetten rossz hír, hogy az első fél évben jelentősen nőtt a csődök száma.
Az országban zajló cégcsődök számában is megmutatkozik, hogy a német gazdaság lassul. A recesszió egyik jele ez. Az ottani Szövetségi Statisztikai Hivatal bejelentése szerint a kerületi bíróságok 10 702 vállalati fizetésképtelenségi eljárást jelentettek be, ami 24,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Augusztusban is több cég ment csődbe, mint tavaly. A statisztikai hivatal szerint a fizetésképtelenségek számában 10,7 százalékos volt a növekedés, ami 2023 júniusa óta ismét két számjegyű. Csak ez év júniusában regisztráltak ennél alacsonyabb arányt.
A Német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) riasztónak minősítette ezeket a számokat, és az idén jóval több mint 20 ezer vállalati csődre számít. A feldolgozóipari ágazat adatai is aggodalomra adnak okot.
A kamara szorgalmazza, hogy csökkentsék a bürokráciát, tisztázzák az energiaellátást és nyújtsanak adókedvezményeket a vállalatoknak.
Az adatokból az is kiderül, hogy jelentősen nőtt a hitelezői követelés. Ez az idei első fél évben 32,4 milliárd euró volt, amit érdemes összehasonlítani a 2023 első felében regisztrált 13,9 milliárddal. Aggasztó ez, mert míg a csődeljárások száma csak a negyedével nőtt, addig a hitelezői követelés több mint a két és félszeresére emelkedett. A statisztikák szerint a fogyasztói csődök száma is 6,7 százalékkal nőtt, 35 371-re. Ez arról tanúskodik, hogy a német gazdaság nem igazán számolhat a fogyasztás bővülésével.
A nagy cégek csődje
Az Allianz Trade, a világ legnagyobb hitelbiztosítója is megkongatta a vészharangot. Ők az idén mintegy 21 500 vállalati csőddel számolnak, ami 21 százalékkal több, mint az előző évben. A fizetésképtelenségi eljárások esetében egy hosszabb folyamatra utal, hogy ezek száma már tavaly is már 22 százalékkal nőtt. Azonban az Allianz Trade már látja az alagút végét, 2025-re csak mérsékelt, további kétszázalékos bővülésre számít.
Viszont aggodalomra ad okot az 50 millió euró feletti forgalmú cégek csődje, amelyből a tájékoztatás szerint az első fél évben már 40 volt. Ez nemcsak a legmagasabb félévi adat 2015 óta, hanem több mint harmadával több, mint az előző esztendő azonos időszakában.
Mindez azért aggasztó, mert a nagyobb vállalatok csődje gyakran dominóhatást fejt ki, azaz több vállalatot is érint az adott ellátási láncban.
Ezek a beszállító kisvállalatok aztán könnyen egy lefelé tartó spirálba kerülhetnek, ami a legrosszabb esetben szintén fizetésképtelenséggel végződhet. Az Allianz Trade adatai szerint a fizetésképtelen nagyvállalatok átlagos árbevétele 290 millió euró volt, ami 85 százalékos növekedés. A jelentősebb csődök összesített árbevétele az első hat hónapban 11,6 milliárd eurót tett ki, ez az összeg, már az első fél évben meghaladta a 2023-as teljes veszteséget.
Az építőipar és a kiskereskedelmi szektor a leginkább érintett
Egyes cégek nem tudták teljesíteni a Covid-hitelek esedékes törlesztését, vagy nehezen tudtak új kölcsönt felvenni a hitelezési korlátozások és a finanszírozó partnerek lényegesen nehezebb feltételei miatt, mások pedig egyetlen nagy ügyféltől függtek, amely becsődölt.
A divat-kiskereskedelmi szektorban egyes cégek évek óta kötéltáncot járnak, és a fogyasztói ágazatok megérzik a vásárlás visszaesését. Emellett továbbra is magasak a konténeres fuvardíjak, amelyek a közelgő karácsonyi szezonra való tekintettel sok cégnél keltenek aggodalmat.
A magánklinikák is komoly kihívásokkal küszködnek. A szolgáltató szektorban a hét jelentősebb csődeljárás három klinikát, két turisztikai céget, valamint két szoftver- és informatikai szolgáltatási vállalatot érintett.
Folytatjuk…
Kapcsolódó: