A digitális gazdaság jelentősen hozzájárul a növekedéshez
2025. április 28., hétfő

A digitális gazdaság jelentősen hozzájárul a növekedéshez 

A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adja – derül ki abból a kutatásból, amely az IVSZ és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából készült 2024 nyarán.  

A kormány jó úton jár, amikor kiemelt ágazatként tekint a digitalizációra – mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár, aki kiemelte, hogy a kutatásban szereplő adatok szerint az ágazat továbbra is az egyik legkiemelkedőbb szerepet játssza a hazai gazdaságban. Ennél örvendetesebb hír – tette hozzá –, hogy a szektor foglalkoztatási súlya az előző kutatás óta több mint negyedével nőtt, így  

a digitális gazdaság összesen mintegy 935 ezer munkavállalónak biztosított közvetlen vagy közvetett megélhetést, ami a magyar foglalkoztatottak 19,9 százalékát jelenti.  

A kutatás is alátámasztja azt a törekvést, amelyet a magyar kormány másfél évtizede képvisel: teljes foglalkoztatottságra van szükség, amelyből a szektor jelentős mértékben kiveszi a részét – mondta Szabados Richárd. A kutatás kiemelte továbbá, hogy egy technológiavezérelt fejlődési pálya megvalósulása további erőteljes lökést adhat a digitális gazdaságnak, 2030-ig közel 1500 milliárd forinttal növelve annak GVA-termelő képességét, amivel hazánk az Európai Unió technológiai értelemben legfejlettebb országai közé kerülne. 

2015 után immár harmadik alkalommal készítettek hazai makrogazdasági kutatók és digitalizációs szakemberek átfogó elemzést a magyar digitális gazdaság nemzetgazdasági súlyáról. A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy  

a szektor közel egyötödét adja a hazai gazdasági teljesítménynek, a foglalkoztatási hatása ugyanakkor az elmúlt időszakban még dinamikusabban emelkedett, valamint hogy a digitális technológiák mainál is robusztusabb térnyerése esetén a digitális gazdaság lehet a magyar gazdasági növekedés egyik hajtóereje.  

A tanulmány számos ponton igazolta, hogy a kormány és az iparág szoros együttműködésének nincs alternatívája, minden, a szektorba fektetett forint sokszorosan térül meg mind a beruházásokat, mind a foglalkoztatást illetően – jelentette ki az államtitkár. Magyarországon az IKT-szektor számottevő fejlődést mutatott a 2001–2023-as időszakban: az IKT-feldolgozóipar 6,2, az IKT-szolgáltatás pedig 6,4 százalékos éves átlagos növekedést ért el. A hazai IKT-szektor dinamizmusát és jövőállóságát jól mutatja, hogy 2022-re a szektor GVA-ja 25 százalékkal haladta meg a korábbi, 2019-ben készült kutatás organikus pályára vonatkozó becslését, és alig 5 százalékkal maradt el a technológiavezérelt pályát érintő akkori előrejelzéstől. 

A makrogazdasági módszertan segítségével számszerűsített tovagyűrűző hatások további 6,32 ezer milliárd forinttal növelték a szektor közvetlen GVA-hozzájárulását 2022-ben, így a digitális gazdaság abban az évben 10,1 ezermilliárd forint GVA létrejöttéhez járult hozzá a magyar gazdaságban, ami a teljes nemzetgazdasági GVA 18 százalékát jelentette. 

A szektorban közvetlenül foglalkoztatottak száma 2009 és 2023 között másfélszeresére, 170 ezerről 253 ezer főre nőtt. A foglalkoztatási multiplikátorral számolva 2022-ben a digitális gazdaság további 682 ezer (összesen mintegy 935 ezer) munkavállalónak biztosított közvetlen vagy közvetett megélhetést, ami a hazai foglalkoztatottak 19,9 százalékát jelentette abban az évben. 

A kutatás egy a hazai digitális gazdaság fejlődését 2030-ig előre vetítő becslést is készített, amelyben az organikus fejlődési pálya mellett egy technológiavezérelt növekedési pályát, illetve egy pesszimista szcenáriót is felvázolt. Az organikus mentén az időszak végére a digitális gazdaság által előállított GVA a 2022-es érték több mint kétszeresére, 21 ezermilliárd forintra bővülne, amivel a digitális gazdaság nemzetgazdasági súlya a 2022-es 18-ról 21,8 százalékra emelkedne, míg egy technológiavezérelt fejlődési pálya megvalósulása esetén ez az érték 23,3 százalékra nőne, amivel hazánk az Európai Unió technológiai értelemben legfejlettebb országai közé kerülne. 

„A digitalizáció, a technológia a mindennapi életünk szerves része, és ez a kutatás is azt bizonyítja, hogy a szakpolitikai irányításnak kiemelt figyelmet kell szentelnie az ágazatnak.  

A kormánynak az az érdeke, hogy mind az állampolgárok, mind a vállalkozások minél nagyobb arányban használják a digitális megoldásokat, ezért egy gazdaságfejlesztési akciótervet dolgozunk ki, amely ősszel kerül a kabinet elé”  

– nyilatkozta Szabados Richárd. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.