Gyógyítanák a szlovák költségvetést 

Szerző: | 2024. szeptember. 22. | Infláció, Kiemelt, Világgazdaság

Szlovákia gyógyítócsomagot jelentett, ami nem csoda, hiszen az ország a Covid óta nem tudta konszolidálni a költségvetési hiányt. Mindezt Ladislav Kamenický pénzügyminiszter jelentette be az oktatási és a környezetvédelmi tárca vezetőjének társaságában. Persze emlékeztettek arra, hogy minderre az őket megelőző kormányok felelőtlen költekezése miatt kényszerültek, mondván: egy „guillotine-t hagytak ránk, és azt várták, hogy alátegyük a fejünket”. 

A sajtótájékoztatón tehát ment a visszafelé mutogatás,még az előző kormányok tagjainak – Eduard Heger, Igor Matovič, Richard Sulík és Ódor Lajos – fényképeit is használták. A pénzügyminiszter rájuk utalva kijelentette, hogy 3,7 milliárd eurót sikkasztottak el. 

Valamit tényleg tenni kellett, még az ottani Költségvetési Tanács (Költségvetési Felelősség Tanácsa) is figyelmeztetett, hogy ha maradnak a jelenlegi trendek, akkor az idén a hiány elérheti a GDP 5,6 százalékát, 7,4 milliárd eurót. A szlovák kormánynak tehát „találnia” kellett 2,6-2,7 milliárd eurót az államháztartás jövő évi konszolidációjához. Célként tűzték ki, hogy jövőre a hiányt a GDP 4,7 százalékára csökkentik, ezért rögtön 17 intézkedést jelentettek be, és várhatóan nem ezek lesznek az utolsók. Kamenický be is lengette, hogy jövőre egy újabb egymilliárdos csomag várható, és a konszolidáció 2027-ben is folytatódik, hogy a hiány 3 százalék alá csökkenjen. 

A Költségvetési Felelősség Tanácsa meg is jegyezte, hogy ezen intézkedések elfogadása nélkül a bruttó adósság a következő években a GDP jelenlegi 57 százalékáról 2028-ra közel a 67 százalékára emelkedne, és ez a pálya hosszú távon fenntarthatatlan lenne. 

Változó áfakulcsok 

A legalapvetőbb változás az áfát érinti. Az eddigi 20 százalékos alapkulcs 23-ra emelkedik. Az alapvető élelmiszerekre, valamint a gyógyszerekre és a tankönyvekre 5 százalékos lesz a kedvezményes kulcs. Kamenický elmagyarázta, hogy más könyveknél azért nem csökkentették az áfát, mert azokat „sajnos csak a többnyire tehetősebb emberek vásárolják meg, akik megengedhetik maguknak”. A többi élelmiszer és az energia esetében 19 százalékos adókulcsot javasolnak, és ez összességében 1,02 milliárd euró többletbevételt jelentene a szlovák költségvetésnek. Emellett megemelik az energetikai vállalatokra kivetett különadókat (156 millió euró), új illetéket vezetnek be a finomítókra (36 millió) és növelik a mobilszolgáltatókra kivetett különadót (25 millió). 

Pénzügyi tranzakciók adója 

A szaklapok meg is jegyezték, hogy ezt az adót Szlovákia Magyarország mintájára vezeti be. A banki átutalás (0,35 százalék), a készpénzfelvétel (0,7 százalék) adóköteles lesz a cégeknek, illetve a természetes személyként vállalkozóknak. Viszont erre fel kell még készülni, így ezt leghamarabb csak 2025. április 1-jén tudnák bevezetni.  

Jövedelemadó és kedvezőbb adózás 

A nagyobb vállalatok magasabb nyereség utáni adóra számíthatnak. A jelenlegi 21-ről 22 százalékra emelkedik a kulcs, de ez csak azokra a vállalatokra vonatkozik, amelyek adóköteles jövedelme meghaladja az 5 millió eurót. Ettől 163 milliónyi bevételt várnak. 

A kisvállalatok és az egyéni vállalkozók viszont kedvezőbb feltételekben részesülnek. 

A kisvállalatok esetében ez az adókulcs 15-ről 10 százalékra csökken. Ezt eddig 60 ezer eurónyi adóköteles jövedelem alatt tudták érvényesíteni, most viszont ez a küszöb 100 ezerre emelkedik. Az egyéni vállalkozók esetében megtartják a 15 százalékos adókulcsot, persze itt is emelkedik a kedvezményes küszöb. Ebben azért van logika, mert a vállalkozókat az osztalékok után eddig 10 százalékos forrásadó sújtotta, amit most 7-re csökkentenek.  

Változó szülői nyugdíj  

Az előző kormány egyik érdekes intézkedése volt, hogy bárki a nyugdíjjárulékának egy részét felajánlhatta a szülei nyugdíjának kipótlására. Ezzel díjazni akarták azokat a nyugdíjasokat, akik adófizetőket adtak a társadalomnak, és logikusan nem járt azoknak, akik csak macskát vagy ölebet neveltek. Persze ez eléggé megterhelte a nyugdíjpénztárt.  

Az új intézkedés szerint ez komolyan változna. Immár nem a nyugdíjjárulék egy része adná a szülői nyugdíjat, hanem  

a jövedelemadójuk 2 százalékát ajánlhatnák fel az anyának, 2 százalékát az apának, emellett maradna, hogy 2 százalékot valamilyen nonprofit szervezetnek.  

A gyermeket felnevelő nyugdíjasok számára ez évente több száz eurós szülőinyugdíj-csökkentést jelent, így várhatóan csak néhány tíz eurót kapnának. Az állam viszont 287 milliót eurót nyerne. Mindenesetre, a jelenlegi kormány ígéri a 13. nyugdíj bevezetését.  

Szlovákiában is létezett adóbónusz a gyermekek után, igaz, nem akkora mértékű, mint Magyarországon. Most ez is változna, a minimálbérszintű jövedelem esetében az adóbónusz 36 százalékkal nőne, illetve több gyermeknél is tovább emelkedne. Emellett megemelik a társadalombiztosítási járulék illetékplafonját az átlagbér hétszereséről a 11-szeresére. Jövőre az orvosok fizetését már csak három százalékkal növelnék. Az autópálya-matricák díja is 50 százalékkal emelkedne. Az egyéves 90 euró lenne, a 10 napos olcsóbb lesz, viszont az egynapos drágul. 

A bejelentett intézkedések teljes összege elérheti a 2,7 milliárd eurót, ami lényegesen meghaladja azt az összeget, amellyel a hiányt várhatóan csökkenteni fogják. A pénzügyminisztérium szerint a csomag csak 1,7 milliárd euró erejéig korrigálja az államháztartást az előző évhez képest, a többit a felmerülő kockázatokra vagy más prioritásokra fordítják. A Költségvetési Felelősség Tanácsa pozitívan értékeli, hogy az idénre elfogadott intézkedésekkel szemben – amelyek jelentős része egyszeri rendelkezéskből állt, és nem volt államháztartási kiigazítás – a 2025-re vonatkozó csomag már főként állandó intézkedések alkotják. Így a mintegy 1,7 milliárd eurónyi összeg nemcsak 2025-ben, hanem az azt követő években is javíthatja az államháztartást és a hosszú távú fenntarthatóságot. 

A tanács viszont fontosnak tartja, hogy a kormány tájékoztasson a fennmaradó mintegy 1 milliárd euró felhasználásáról.

Mivel a konszolidációnak a következő években is folytatódnia kell, célszerű lenne a meghozott intézkedéseket a lehető legnagyobb mértékben véghezvinni az államháztartás tartós helyreállítása érdekében. Ezáltal a következő években meghozandó rendelkezések kevésbé lesznek fájdalmasak.  

Kapcsolódó: 
 

 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn