Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Franciaországban az európai parlamenti választások óta kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron a korábbi évekhez hasonlóan képes-e érvényesíteni a francia érdekeket európai szinten. Erre a félelemre eredetileg az szolgáltatott indokot, hogy az elnök pártszövetsége (Ensemble) súlyos vereséget szenvedett a Marine Le Pen és Jordan Bardella által fémjelzett Nemzeti tömörüléstől június 9-én, majd a Nemzetgyűlés feloszlatása sem hozta meg számára a várt sikert: egyik nagy tömb sem szerzett többséget, és nem az Ensemble nyerte a választásokat, így az elnök elveszítette a kormány feletti kontrollját. Ilyen hátországgal vajon megvan-e még a hatalma Macronnak az uniós politika meghatározásához? 

 

Repedések az elnöki pajzson 

Emmanuel Macronról tudjuk, hogy szeret nagyot alakítani az európai színpadon. Beszédeiben, például tavasszal a párizsi Sorbonne Egyetemen tartott felszólalásában többször is az európai szuverenitásról beszélt, és az EU geopolitikai jelentőségének elvesztésétől óvta a hallgatóságot.  

A francia elnök PR-ján, az évek alatt tudatosan felépített európai államférfi szerepén és a szuverenitásán most súlyos repedések látszanak. 

Ennek legújabb jele Thierry Breton francia uniós biztos lemondása, amelyet végül Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsági újraválasztott elnöke kényszerített ki. Nem csoda tehát, hogy Franciaország kételkedik az elnök érdekérvényesítési képességében. A Le Figaro szerint például hagyta magát megzsarolni az uniós bizottsági elnök által. A Le Point azt a kérdést pedzegette, hogy valóban ennyire súlytalan lenne-e Emmanuel Macron. A Les Échos szintén Franciaország gyengeségét járta körbe.  

Nagyot szólt a Breton-botrány (Forrás: Flickr)

Ezeken és az ellenzéki politikusok hasonló nyilatkozatain nem kell meglepődni, hiszen politikáról beszélünk, és láthatóan próbálnak egy olyan narratívát felépíteni, miszerint az elnök nyilvánvalóan elvesztette a befolyását Európában. Ami azonban eddig szokatlan volt, és most bekövetkezett, hogy Macron saját pártja részéről, nevezetesen az egyik képviselője, Bernard Guetta felől is érkezett kritika, méghozzá egy francia talkshow-ban, ahol elmondta, hogy a valóság azt mutatja, hogy az elnök nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy szembeszálljon az Európai Bizottság elnökével. 

 

Macron mozgástere szűkebb, mint korábban 

Könnyen lehet azonban, hogy az a drámaiság, amellyel a Breton-ügyet Franciaországban Macron alkonyának bizonyítékaként értelmezik, túlzó, ugyanis az Élysée-palotában hangsúlyozzák, hogy cserébe az új Európai Bizottságban az európai ipari stratégiával kapcsolatos befolyásos tárcát kapták meg, amelyért az eddigi külügyminiszter, Stéphane Séjourné felel majd. Mégis, az időzítés nem túl kecsegtető a Breton-ügyet illetően.  

Még ha el is fogadjuk az elnöki palota érvelését, egyre inkább körvonalazódik, hogy az az idő, amikor Macron a volt német kancellár, Angela Merkel egyfajta nem hivatalos utódjaként magának követelte az EU-ban az irányadó szerepet, lejárt.  

A csökkenő belpolitikai hatalmi erózió pedig egyre inkább tükröződik az európai mozgástér szűkösségében. 

A francia belpolitikai helyzet 

Az elnök pártszövetsége (Ensemble) súlyos vereséget szenvedett a Marine Le Pen és Jordan Bardella által fémjelzett Nemzeti Tömörüléstől június 9-én. Ennek hatására Macron fel is oszlatta odahaza a Nemzetgyűlést, és törvényhozási választásokat írt ki, amelynek az eredménye felemás lett: megakadályozta, hogy a Nemzeti Tömörülés többségbe kerüljön a Nemzetgyűlésben, de ezzel instabil helyzetet teremtett: az Ensemble elveszítette a kormányzati pozíciókat, amelyek közül az addig Gabriel Attal által betöltött miniszterelnöki poszt volt a leghangsúlyosabb. Arról nincs szó, hogy a Macron pártszövetsége elveszítette volna a nemzetgyűlési többségét, mivel az előre hozott választásokig kisebbségi kormányzással működött a törvényhozás, ami mivel az elnök ebből a pártból való, így nem jelentett problémát.  

Macron a republikánus Michel Barniert kérte fel kormányalakításra (Forrás: Dreamstime)

A francia berendezkedés egy félelnöki rendszer, így az Ensemble az elnökkel együtt könnyen tudott kormányozni kisebbségben is. A nehézségek a rendszer sajátosságaiból adódóan akkor jönnek, amikor az elnök és a kormány pártszínezete eltérő, ami kohabitációnak (cohabitation) vagy megosztottságnak hív a politikatudomány.  

Erre a modernkori francia történelem során számos példa volt, és most is ebbe az irányba haladnak a dolgok: Macron hazárdjátéka az előre hozott voksolással annyiban bejött, hogy a Nemzeti Tömörülés nem szerzett többséget, de egyetlen másik tömörülés sem.  

A választást a radikális baloldali Új Népfront nyerte, amely szintén nem tudott többséget szerezni. Ha Macron tartja a politikai tradíciókat, akkor ebből az egyébként eredetileg csupán választási szövetségből kell felkérnie valakit, és megbízni a kormányalakítással.  

Hosszas huzavona után azonban az elnök végül szeptember elején a Republikánusok részéről – amely párt az 577 megszerezhető mandátumból csupán 47-et szerzett, azaz a törvényhozási képviselete csupán 8,15 százalék – egy konzervatív politikust, Michel Barnier-t jelölte új miniszterelnöknek, és őt bízta meg a kormányalakítással.  

Így odahaza lényegében Macron csöbörből vödörbe került, tehát jogosan merülnek fel kétségek afelől, hogy továbbra is képes-e meghatározni az uniós politikát.  

Korábban ez nem jelentett problémát, ugyanis teljesült a nulladik feltétel: az elnök mögött volt egy stabil hátország a saját pártszövetége által fémjelzett kormánnyal, ami a következő informális munkamegosztást jelentette: a belpolitika elsősorban a kormány feladata, a külpolitika és az uniós ügyek pedig az Élysée-palotáé. Ez most felborulni látszik, miközben Macron mandátuma 2027-ig szól. 

 

Barnier kabinetjét és politikai prioritásait az előző hét végéig kellett véglegesíteni, habár kérdés, hogy ilyen csekély képviselettel – még ha az Ensemble képviselői támogatják is, akkor is csupán 213 mandátumnál, azaz mintegy 37 százaléknál tartanak, vagyis a többséghez még hiányzik még legalább 76 képviselői hely – miképp lesz képes kormányt alakítani. Macron azt ígérte, hogy szabad kezet ad az új miniszterelnöknek a belpolitikában.  

A korábbiakkal ellentétben ez azt jelenti, hogy az elnöknek már nem lesz közvetlen pártpolitikai kontrollja a kormány felett, ami felveti a kérdést, hogy ki és mikor fog valójában Franciaország nevében beszélni Európában. 

Franciaország átfogó célja a stratégiai szuverenitás menetrendjének előmozdítása, amelyet Macron a 2022 tavaszán Versailles-ban tartott uniós csúcstalálkozón mutatott be. A francia alkotmányos hagyomány szerint az elnök megtartja a kül- és biztonságpolitika feletti szuverenitást még akkor is, ha nincs többsége a parlamentben, és nem az ő pártja adja a miniszterelnököt. Ezekre az úgynevezett „domaines réservés”-ekre hivatkoznak az Élysée-palotában is az európai politika tekintetében. 

A kormány kikerült Macron befolyása alól 

Bár az Európai Tanácsban továbbra is Macron fogja képviselni Franciaországot, a különböző szakminiszteri tanácsokban aztán a Barnier-kormány képviselői veszik át a szót.  

Itt azonban felmerül a kérdés, hogy mindig egy hullámhosszon lesznek-e Macronnal, ha pénzügyi, gazdasági, mezőgazdasági, migrációs politikáról vagy más érzékeny és megosztó kérdésekről van szó. 

Ráadásul Barnier korábbi uniós biztosként és a brexit főtárgyalójaként maga is nagy tapasztalatot szerzett az európai politikában, és saját elképzeléseket dolgozhat ki. Macron és Barnier is Európa-párti, ami elvileg deklarálja, hogy semmi sem fog változni a francia hozzáállásban. Ugyanakkor biztosan vannak árnyalatok, az új miniszterelnök ugyanis különösen a bevándorlással kapcsolatos kérdésekben tűnik keményvonalasnak. 

A francia média beszámolói szerint Barnier a pártja képviselőivel tartott múlt heti találkozón világossá tette, hogy a Macronnal való együttműködés során nem lesznek ún. fenntartott politikai területek az elnök számára. Ehelyett a miniszterelnök „domaines partagés”-ről, azaz megosztott politikai területekről beszélt. 

 

A Nemzeti Tömörülés mint bizonytalansági tényező 

Végül van egy bizonytalansági tényező, amely nem képviselteti magát a kormányban, de amelytől a kormányképesség függ: a Nemzeti Tömörülés (RN). Barnier Marine Le Pen pártjának toleranciájára van utalva, mivel az ő republikánusainak és a Macronhoz hű képviselőknek együttesen nincs abszolút többsége a Nemzetgyűlésben. 

Az RN különböző területeken engedményekre kényszerítheti Barnier-t azzal, hogy a baloldali ellenzéki Új Népfronttal együtt bizalmatlansági indítvány benyújtásával fenyegetőzik. Ez különösen a migrációs és menekültügyi politikára, valamint a kereskedelmi kérdésekre is vonatkozik. 

Ez a nyomás közvetve Macront is érintené, aki legkorábban jövő nyárig nem írhat ki újabb nemzetgyűlési választásokat a francia alkotmány értelmében. Persze abban az esetben, ha a kormány hamarabb bukna, akkor a teljes újrakezdésre irányuló felhívások is felerősödhetnek, az elnök lemondásával. 

A BFM TV hírcsatorna számára készült egy felmérés, amely szerint a megkérdezettek kétharmada megvan győződve arról, hogy az új kormánynak a politikájában meg kell felelnie az RN kívánalmainak. Amikor Macron a közelmúltban az észak-franciaországi Le Havre-ba látogatott, egy polgár azt kiabálta neki: „Ön az RN túsza!”. Az államfő válasza: reméli, hogy a parlamentben minden mérsékelt erő együtt fog működni és kompromisszumokat talál.  

 

Magyarország a stabilitásban érdekelt 

Önmagában véve nekünk innen, Magyarországról a francia események a némethez hasonlóan a stabilitás szempontjából lényegesek: Magyarország elemi érdeke, hogy az Európai Unió két vezető gazdasága a stabilitás útjára találjon még abban az esetben is, ha jelenleg Franciaországban úgy tűnik, hogy a magyar kormány szövetségese, a Nemzeti Tömörülés – amely a magyar–cseh–osztrák kezdeményezéssel életre hívott, és azóta az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójává kinövő Patrióták Európáért képviselőcsoport vezető politikai ereje is – megerősödve jöhet ki a francia belpolitikai helyzetből, ráfordulva a 2027-es elnökválasztási kampányra. 

Kapcsolódó: 

Borítókép: Dreamstime