Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető közgazdásza szerint Európa valamiféle válságba került, míg a Közel-Keleten és Afrikában az Izrael körüli konfliktus és az aszályok fenyegetik a gazdaságokat. Oroszországnak eközben – továbbra is úgy tűnik – meg sem kottyannak a szankciók.
A háború és a szélsőséges időjárás hátráltatják a gazdasági növekedést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által támogatott államokban – derül ki az intézmény féléves jelentéséből.
Az előrevetített idei GDP-növekedést 0,2 százalékkal lefelé, 2,8 százalékra módosították, a 2025-re vonatkozó előrejelzést pedig 0,1 százalékkal, 3,5 százalékra igazították ki
a hitelbank által támogatott országokban. Habár ezek csekély változást jelentenek, már másodjára került sor a várakozások felülvizsgálatára az EBRD partnerei – azaz a feltörekvő európai, valamint egyes közép-ázsiai, közel-keleti és afrikai államok – körében.
Az európai válságot a kínai beruházások enyhíthetik
„Az európai városokban utazva nagyon lehangoló kép tárul elénk” – mondta a Reutersnek Beata Javorcik, az EBRD vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy kontinensünk egyre súlyosbodó konfliktusokkal és magas energiaköltségekkel küzd. „Van egy olyan érzésem, hogy Európa valamiféle válságban van.”
Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után az energiaárak kilőttek, és bár később mérséklődtek, az európai gázárak jelenleg ötször magasabbak, mint az USA-ban
– mutatja az EBRD jelentése.
A kazah és üzbég bányászati termelés stagnálása, a gázai és libanoni konfliktusok, valamint a Tunéziában és Marokkóban tapasztalt szárazság szintén visszahúzza a növekedést. Javorcik szerint a kínai ösztönző intézkedések segíthetik az EBRD nyersanyag-exportáló országainak fellendülését,
a kereskedelmi korlátok pedig arra késztették Pekinget, hogy milliárdokat áramoltasson Magyarországra, Szerbiába és Marokkóba.
A globális kereskedelempolitika esetében pedig, ha a Kínából érkező import további akadályozására kerül sor, akkor a külföldi közvetlen tőkebefektetések tovább növekedhetnek.
A fegyveres konfliktusok szintén veszélyeztetik a növekedést
Javorcik arra is felhívta a figyelmet, hogy a közel-keleti válság kiterjedése – amennyiben Izrael tovább bombázza a libanoni Hezbollah-célpontokat – elmélyítheti Libanon politikai és gazdasági válságát, ezáltal a hozzá közeli országok – például Egyiptom vagy Jordánia – gazdaságát is károsítva.
Elég valószínű, hogy a közel-keleti konfliktushoz közel eső országok kockázati prémiuma növekedni fog, így a hitelfelvételi költségeik magasabbak lesznek”
– mondta.
Az EBRD az energetikai infrastruktúrát ért támadások miatt 1,3 százalékponttal, 4,7 százalékra csökkentette Ukrajna 2025-re várt növekedését is. A támadások miatt a hitelbank szerint az infláció is felgyorsulhat. „Az importált energia drágább, úgyhogy az árak is magasabbak. Ráadásul rendszeresek az áramkimaradások, ami az energiaigényes iparágak számára is hátrányt jelent.”
Oroszország köszöni, jól van
Eközben az orosz növekedés 2024 első felében meghaladta a várt 4,7 százalékos szintet, részben az éves alapon 10 százalékkal növekedő olajexportáraknak köszönhetően.
Az EBRD elemzése rámutat, hogy az egykor 20 dolláros kedvezmény, amelyet az importőrök élvezhettek, megszűnt, ezáltal kétségessé téve a nyugati árkorlátozások hatékonyságát. „A szankciók működnek, csak lassan érik el az eredményüket. Ez egy olyan hatás, amely felhalmozódik, és le fogja lassítani az orosz termelést” – mondta Javorcik.
(Forrás: Reuters)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime