Globálisan elfogadott az a szén-dioxid-narratíva, miszerint csak a kibocsátások folyamatos emelkedése az oka a klímaváltozásnak. Erre ráépült már egy komoly iparág, kereskedelmi elszámolási rendszer, többen komoly üzletet csinálnak belőle, miközben ez az elmélet feloldozást nyújt a túlzott fogyasztásra is. Augusztusban Ned Nikolov és Karl Zeller publikálták tanulmányukat, amely szerint a közelmúltban bekövetkezett felmelegedés nem a növekvő szén-dioxid eredménye.
Az Európai Bizottság Kopernikusz-jelentése augusztusban megállapította, hogy a globális átlaghőmérséklet rekordmagasságot ért el az elmúlt 12 hónapban, ami 1,51 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet.
A műholdas adatok felhasználásával az Alabama Huntsville Egyetem munkatársa megállapították, hogy az augusztusi átlaghőmérséklet 0,88 Celsius-fokkal magasabb volt, mint az 1991–2020 közötti 30 éves átlag.
A szélsőséges hőség nem csak környezeti válságot okoz, az emberek is nehezen tudnak alkalmazkodni és komoly veszélyt jelent közegészségügyre is.
Augusztusban Ned Nikolov és Karl Zeller publikálták tanulmányukat, amely szerint a közelmúltban bekövetkezett felmelegedés nem a növekvő szén-dioxid eredménye. A műholdas adatok elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy
a föld azért melegedett fel, mert több napfényt kellett elnyelnie a globális felhőtakaró csökkenése miatt.
Az albedó és éghajlat
A NASA szerint a Föld légköre folyamatosan igyekszik egyensúlyba hozni a bolygó energiamérlegét – a be- és kilépő energia mennyiségét. Miután a Nap rövidhullámú sugárzása – a napfény – eléri a Földet, az energia hősugárzásként áramlik vissza az űrbe. Ha ez az egyensúly megbomlik, és több napfényt nyel el, vagy nem távozik elegendő hő az űrbe, bolygónk hőmérséklete emelkedni fog.
A Föld albedója, vagyis az, hogy mennyi napfényt tud egyenesen az űrbe visszaverni, szintén befolyásolja a felszínt érő sugárzás mennyiségét.
Az albedó jelentése: fehérség. Egy tárgyra érkező látható fény mennyiségének a tárgy által visszavert (százalékos) arányát értjük rajta. A 100 százalékos albedójú test a rá eső fényt teljes egészében visszaveri, a 0 százalékos pedig a minden fényt elnyelő abszolút fekete test. A Föld átlagos albedója 39 százalék, a friss hófelszíné 80–90, a füves területeké 20–30, az erdőé 5–10 százalék.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) jelentése úgy fogalmaz, hogy az üvegházhatású gázok ember általi kibocsátása miatt megnövekedett a légköri szén-dioxid-koncentráció, és ezért felborult a Föld energiamérlege – több hőenergia kerül csapdába, ami magasabb hőmérsékletet és melegebb óceánokat eredményez.
Az IPCC bolygónk albedójával kapcsolatban megjegyzi, hogy 1950 és 1980 között tompult a felszíni napsugárzás, amit aztán világosodás követett számos helyszínen. Az okok közül tehát a több évtizedes antropogén aeroszolkibocsátást gondolják a klímaváltozás fő tényezőjének, amiben a felhőzet több évtizedes változatossága is szerepet játszhatott. Azaz a felhőzet jelenléte tompította vagy éppen annak a hiánya erősítette a Földre érő napsugárzást.
Máig vita folyik, hogy az aeroszolok vagy a felhők jelenléte milyen arányban járul hozzá a felmelegedéshez, és többen beismerik, hogy ezen tendenciák eredete nem teljesen ismert.
Ebben a vitában foglal állást Nikolov és Zeller tanulmánya. A NASA 2000 márciusa óta gyűjti a műholdas adatokat, hogy vizsgálja a Föld és az űr közötti energiacserét. Ezeket a méréseket és egy új klímaérzékenységi modellt felhasználva értékelték, hogy bolygónk csökkenő albedója miképp befolyásolta a globális hőmérsékletet a 21. században.
Nikolov szerint a szén-dioxid egy láthatatlan gáz, amely nem zavarja a napfényt, mégis úgy gondolják, hogy felfogja a felszínről érkező hősugárzást. De ezt tévhitnek tartja, mert a hosszúhullámú sugárzás szén-dioxid általi elnyelése és a hőlekötés teljesen különböző fizikai folyamat. Bár a vízgőz is üvegházhatású gáz, de csak akkor válik láthatóvá, ha lecsapódik és felhőket képez.
Mivel a világos felhők visszaverik a napsugárzást az űrbe, hatásuk az éghajlatra „mérhető és jelentős”.
Amikor csökken a felhőzet, a bolygó albedója leesik, és több sugárzás éri a felszínt, ami melegebb hőmérsékletet okoz.
A tanulmányuk szerint az elmúlt 24 év felmelegedését teljes mértékben a Föld albedójának csökkenése okozta, és nem az üvegházhatású gázok növekvő koncentrációja, ahogyan azt az IPCC állítja.
Tesznek még pár, a mai felfogástól eltérő megállapítást, de a legérdekesebb kérdésük az, hogy hová tűntek a felhők. Erre nincs pontos válaszuk, meggyőző elméletük, de felvetik, hogy az okok közé felvehetjük a galaktikus kozmikus sugarakat, a napszelet vagy a Nap és a Föld mágneses tere közötti kölcsönhatásokat.
Tényleg igazuk van?
Nem kívánom tagadni a szén-dioxid-narratíva megállapításait, de mindig foglalkoztattak az ettől eltérő vélemények is. A Föld melegedésére az egyik legjobb magyarázatnak Michal Kravčík szlovákiai környezetvédő paradigmáját tartom, aki szerint a környezetünk kiszárítása okozza a felmelegedést. Amikor elküldtem neki ezt a cikket, rögtön válaszolt, hogy ő a felhősödés csökkenéséről már írt a 2000-ben kiadott könyvében, a Víz paradigmájában.
Michal Kravčík vízügyi mérnök, környezetvédő
A kisszebeni járásbeli Csendespatak területén végzett vízvisszatartó projektjéért 1999-ben Goldmann-díjat (alternatív környezetvédelmi Nobel-díj) kapott. Ezt az elismerést azért a többéves munkájáért kapta, amivel egy nagy gát építését, és ezzel négy falu elárasztását akadályozta meg a Csendes patakon. Helyette a közösség összefogásával az erdőben tartották meg a vizet sok kicsi, természethez közeli vízcsapdával.
Kravčík elsősorban azzal magyarázza a kevesebb felhőt, hogy a kiszáradás következtében (szántóföldi mezőgazdaság, vizenyős területek lecsapolása, urbanizáció) kevesebb a vízpára a környezetben, így kevésbé érezteti a hatását a hidrológiai körforgás kis vízciklusa. Ez az a ciklus, amikor a helyi kipárolgásból keletkeznek felhők, és onnan a csapadék helyben esik le. Ezek a felhők hiányoznak, a táj pedig elindul a sivatagosodás útján. Az, hogy kevesebb a kis helyi eső, még nem jelenti azt, hogy rögtön kevesebb lesz az összcsapadék. Egy ideig még pótolja ezt a nagy vízciklusból (azaz a tengerek felől) érkező csapadék, amely jóval ritkábban (akár hónapos késéssel) érkezik, igaz, akkor nagyon sok esőt hoz, ami könnyen villámárvizeket okoz.
