Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

A múlt vasárnapi parlamenti választáson már az exit poll eredmények is egyértelműen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzelmét mutatták, ami a végleges eredmények tudatában immár hivatalossá vált.

Az FPÖ a szavazatok 28,8 százalékát szerezte meg, ami 12,6 százalékponttal jobb eredmény, mint amit 2019-ben értek el, ez plusz 25 mandátumot jelent a pártnak az osztrák törvényhozásban.

Így a 183 fős Nemzeti Tanácsban, ahol minimálisan 92 mandátum kell az abszolút többséghez az FPÖ 56 mandátumot ad. Második helyen végzett az 1987 óta a kormányban valamilyen formában mindig jelen lévő Osztrák Néppárt (ÖVP), amely a voksolás legnagyobb vesztese: a szavazatok 26,3 százalékát szerezték meg, 11,2 százalékponttal rontva öt évvel ezelőtti eredményüket, ami így 19 mandátum elvesztését jelenti, és immár csupán 52 hellyel lesznek jelen az alsóházban.  

Harmadik helyre az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) futott be a szavazatok 21,1 százalékával, a története leggyengébb eredményét produkálva, és habár igaz, hogy öt évvel ezelőtthöz képest csupán 0,1 százalékponttal szerepeltek gyengébben, ennek ellenére eggyel több mandátumot szereztek (41), mint 2019-ben. Negyedik helyen végzet az Új Ausztria (NEOS) elnevezésű liberális formáció, amely a szavazatok 9,2 százalékát szerezte meg, 1,1 százalékponttal javítva korábbi eredményén, ami így három mandátummal többet (18) jelent ennek a politikai erőnek. 

Végül a jelenleg az ÖVP-vel kormányzó Zöldek ugrották még meg a 4 százalékos bejutási küszöböt: a szavazatok 8,3 százalékát megszerezve 5,6 százalékponttal gyengébben szerepeltek, mint öt éve, és így 10 mandátumot veszítettek, ami azt jelenti, hogy csupán 16 mandátummal lesznek jelen az osztrák törvényhozás alsóházában. Az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) és a Sörpárt is javított korábbi eredményén, de nem jutott parlamenti képviselthez a szavazatok 2,4, illetve 2 százalékával. 

A Karl Nehammer osztrák kancellár által vezetett ÖVP jelentős veszteségeket szenvedett (Forrás: Flickr)

Az eredmények érdekes helyzetet teremtettek az osztrák és az európai uniós politikában. A fő kérdés, hogy az ÖVP meg tud-e egyezni az FPÖ-vel a kormányalakításról, ugyanis ha nem, akkor reális egy stabil többségű ÖVP–SPÖ-koalíció felállítása, mivel az SPÖ kizárta az FPÖ-vel való bárminemű együttműködést. Az osztrák helyzetet azonban érdemes szélesebb kontextusban értelmezni. 

Nem jött be a személyeskedő kampány 

Amennyire egyértelműen megnyerte az FPÖ vasárnap a választást, a kampánykezdet annyira nehézkes volt, ugyanis Herbert Kickl azzal indította a választási kampányát, hogy győzelem esetén Ő a „Nép Kancellárja”, azaz Volkskanzler akar lenni. Noha a politikai racionalitás felől érthető, miért használta ezt a kifejezést, figyelembe véve az osztrák és német történelmet, a kifejezés mégsem szerencsés: már csak azért sem, mert a 20. században ezt a kifejezést először Adolf Hitler használta saját magára, így érthető az azonnali negatív szájíz. Igaz, a második világháború utáni időszakban számos más kancellárra is használták ezt a kifejezést. 

Ebből fakadóan Kickl személyisége és a pandémiát követő inflációs hullám mellett a fő kampánytémák között szerepelt az orosz–ukrán háború után emelkedő energiaárak ügye is. Más országokhoz hasonlóan az ezek miatti elégedetlenség hullámvasútjára a legjobban a rendszerellenes pártok, így az osztrákok esetében az FPÖ tudott ráülni. Ez látszott már a júniusi EP-választásin is, és habár sokan csak arról beszélnek, hogy az FPÖ nyert júniusban, némileg alulteljesítette a várakozásokat, és a 25,7 százalékos eredménye mindössze egy százalékponttal bizonyult jobbnak a néppárti eredménynél. 

Az FPÖ vezetője, Herbert Kickl (a képen balra) személye ellen folyamatosak voltak a támadások (Forrás: Flickr)

A kampány sokáig a megszokott módon zajlott, az FPÖ a szankciókat és az elit alkalmatlanságát okolta a gazdasági problémákért, miközben az ÖVP és Nehammer a stabilitás zálogaként hivatkozott magára egy geopolitikai konfliktusokkal tűzdelt világban, amit megerősített a szeptemberi árvíz is, amelyről a súlyos károk mellett elmondható, hogy a néppárti–zöld kormány általánosságban véve jól kezelt. 

Az árvíz emellett a zöldügyeket is visszahozhatta a kampánytémák közé, ami pedig a várakozások szerint a 2019-es eredményükhöz képest nagyot bukó Zöldeknek kedvezhetett volna, de abból nem tudtak profitálni végül. A kampány során joggal került elő továbbá az ország óriási oroszgázfüggősége, miután Ausztria 2024 nyarán, azaz bő két évvel a háború kirobbanása után is gázimportjának 83 százalékát Oroszországból szerezte. Ami, ha azt vesszük, hogy az importált orosz földgáz aránya az egész EU-ban 15 százalék környékére csökkent, 2023-ban óriási függőséget jelent. 

A kampányt emellett a bevándorlás kérdése tematizálta a leginkább, ami az FPÖ malmára hajtotta a vizet.

A bevándorlás évek óta forró téma Ausztriában, ahol 2023 szeptemberében a legtöbb menekültkérelmet adták be egy főre vetítve az EU-ban, 2022-ben pedig rekordot döntött az országba érkező illegális bevándorlók száma. Azonban ez önmagában nem magyarázza a párt sikerét: már nem csak az illegális bevándorlással szembeni ellenállás határozza meg, gazdasági kérdésekben például növekedésorientáltsággal és adócsökkentéssel kampányoltak. Ám az igaz, hogy a bevándorlás még mindig az FPÖ aggodalmainak középpontjában áll. 

Az FPÖ-győzelem háttere 

A közvélemény-kutatások a voksolás előtt is már első helyre mérték a magyar kormánypártokkal egy frakcióban (Patrióták Európáért) ülő és velük együtt azt megalapító FPÖ-t.

A júniusi európai parlamenti választást is ez a politikai formáció nyerte, ami már akkor megkongatta a vészharangot Ausztriában a 2019 óta kormányzó néppárti–zöld-koalíció számára.

Már akkor is világos volt, hogy az osztrák választási rendszer arányos volta miatt a győzelemtől függetlenül nem vehető biztosra, hogy az FPÖ bekerül a kormányba, és annak vezetője, Herbert Kickl kancellár lesz. Legutóbb 2019-ben ugyanaz a helyzet volt, mint most: mivel közel esett az EP- és a parlamenti választás időpontja egymáshoz (nagyjából 2 hónappal előzte meg az előbbi az utóbbit), így az eredmények közt csupán pár százalékpontnyi különbség mutatkozott, hiszen ennyi idő alatt alapesetben érdemben nem változik a választók preferenciája. Ha 2019-et nézzük: az akkori EP és parlamenti eredménye közt 1-2 százalékpontnyi különbség mutatkozott, mint ahogy ez az idei évben is elmondható. 

Ebből azt gondolhatnánk, hogy az FPÖ korábban nemigen volt kormányzati pozícióban, pedig éppen ennek az ellenkezője igaz: a 2000-es évek elején a párt részese volt a kormánykoalíciónak, és a 2019-es Ibiza-botrányként elhíresült incidens idején is a néppárttal közös koalícióban szerepeltek. Azonban a 2019-ben megtartott előrehozott voksoláson az ÖVP már – Ausztria történetében először – a Zöldekkel lépett koalícióra.

Az FPÖ mélyről jutott el oda, hogy a múlt vasárnapi választást történetének legjobb eredményével megnyerje: 2017-ben a szavazatok mintegy 26 százalékát szerezték meg, majd 2019-ben közel 10 százalékpontot rontva 16,2 százalékot értek el, ami múlt vasárnapra több mint 12 százalékponttal 28,8 százalékra nőtt.  

Ha az előző parlamenti választást nézzük, akkor az FPÖ szavazóinak többsége 5 évvel ezelőtt lényegében három tartományból került ki: a német és cseh határnál elterülő Felső-Ausztriából, a délen fekvő Karintiából, valamint a szintén déli Stájerországból. Már sejthető volt az idei EP-választáson is, hogy a párt támogatottsága óriásit bővült. A 2019-es parlamenti választáshoz képest idén júniusban közel 10 százalékponttal nőtt az FPÖ támogatottsága, ami – ha az arányokat nézzük – a szavazók másfélszereződését jelenti, amit csak még édesebbé tett, hogy a Néppártot megelőzve érték el ezt az eredményt.

A térképeket böngészve pedig könnyen megállapítható, hogy ezt az előbb említett három tartományból kettőben gyűjtötték be, egész pontosan Stájerország nyugati részén és Karintia egész területén, míg Alsó-Ausztriában a támogatottság növekedése nagyjából megfelelt az országos átlagnak.

Az FPÖ-höz hasonló profillal rendelkező politikai pártok az elmúlt mintegy 2 évben sorra aratott választási sikereik ellenére ugyanazzal a kihívással néznek szembe: az úgynevezett nagyváros–vidék kettősségégel. A múlt vasárnapi osztrák választáson ez kézzelfogható a nagyvárosi eredményeknél, ugyanis Ausztria öt legnagyobb városában – Bécsben, Grazban, Linzben, Salzburgban, Innsbruckban – jóval országos átlag alatti eredményt értek el, és habár az SPÖ története leggyengébb eredményét szerezte országosan, egyvalami nem változott: a nagyvárosokban több esetben a szociáldemokraták kapták messze a legtöbb szavazatot, így továbbra is áll a szabály, hogy a nagyobb városok többnyire vörösek.

Az SPÖ legjobb eredményeit Burgenlandon, valamint az FPÖ irányítása alatt működő tartományok némely körzetében érte el, igaz ezekben a körzetekben az FPÖ–SPÖ szavazatszámai közti differencia minimális volt, ami felhívja a figyelmet a mainstream pártok mobilizációs problémáira. Karintia ebben az esetben is érdekes, ugyanis a tartomány fővárosa (Klagenfurt) volt az első olyan város, ahol az FPÖ támogatottsága meghaladta az országos átlagot, ami az utóbbi öt év munkájának tulajdonítható.

Már az idei EP-választáson is több mint 120 ezerrel többen voksoltak az FPÖ-re, mint a 2019-es parlamenti választáson, ami már csak azért is érdekes, mert az utóbbin a részvétel 75,6, míg előbbin 56,25 százalék volt, azaz az idei EP-voksoláson 20 százalékponttal alacsonyabb volt a részvétel. Ez elsőre nem meglepő, hisz általánosságban elmondható, hogy a törvényhozási választásokon magasabb a részvétel, mint az EP-választásokon, de ez az osztrák esetben azt jelenti, hogy az FPÖ jó szereplése csak kisebb részben volt köszönhető a távolmaradó néppárti szavazóknak, ami ugyanúgy igaz a múlt vasárnapi voksolásra is, ahol a részvétel 77,3 százalékos volt, azaz az öt évvel ezelőtti parlamenti választásnál 1,7 százalékponttal magasabb, míg az idei EP-választáson való részvételnél 21 százalékponttal több. 

2019 vs.2024 

Érdemes összevetni a 2019-es parlamenti részvételt a 2024-es EP részvétellel. Öt évvel ezelőtt leginkább Tirolban volt alacsony a választói részvétel, ami azért is érdekes, mert fő szabály szerint itt a legnagyobb az ÖVP támogatottsága. Ezt nagyjából kiegyenlítette az észak-ausztriai Alsó-Ausztria tartomány, amely hagyományos néppárti bástya, ahol öt évvel ezelőtt és az idén is magas (70 százalék körüli) volt a részvétel. Az FPÖ hagyományos erős körzeteiben a választók az országos átlagnak megfelelő mértékben maradtak távol. Ez összességében azt mutatja, hogy érdemben a választási részvétel nem befolyásolta az idei EP-választáson az FPÖ győzelmet.  

Koalíciós forgatókönyvek 

A többségtől a múlt vasárnapi eredmények alapján a jelenlegi néppárt–zöld-koalíció 24 mandátummal marad el.

Az ÖVP azonban vélhetően minden forgatókönyv szerint benne lesz az új kormánykoalícióban, ahogy 1987 óta minden alkalommal.

Az ÖVP megteheti azt, hogy koalícióra lép az FPÖ-vel, ami egy stabil többséget eredményezne 108 mandátummal, igaz ezt ahhoz kötötték, hogy Kickl nem szerepelhet a kormányban. Ha nem tudnak megegyezni, akkor az ÖVP koalíciózhat az SPÖ-vel, ami még így is egy szűk többséget jelentene 93 mandátummal, igaz így kizárják a választók akaratát. Elméletileg  többséget jelentene még egy FPÖ–SPÖ-koalíció is, de a szociáldemokraták teljesen kizárták az FPÖ-vel való együttműködést. 

Az FPÖ átütő sikere 

Ha visszatekintünk a 2024-es osztrák parlamenti választási kampányra, kérdés nélkül kijelenthető, hogy az FPÖ fő kampánytémája, az illegális bevándorlás elleni fellépés jó húzás volt, amit a közelmúltbeli osztrák és régiós események is segítettek: a Németországban történt merényletek, terrorfenyegetettség miatt lefújt Taylor Swift koncertek, a menedékkérők megnövekedett száma. Mindezek  befolyásolták az osztrák közhangulatot. Az elmúlt években a külföldiek aránya rekordmértékben nőtt Ausztriában, és az idei évben már a legtöbb osztrák nagyvárosban, valamint a nyugat-ausztriai területeken már minden ötödik lakos nem Ausztriában született, míg a helyzet Bécsben még erősebb, és már minden harmadik lakosra igaz.

Ebből azt feltételezhetnénk, hogy elsősorban ezekről a területekről érkeztek szavazatok az FPÖ-re, azonban a helyzet épp ellenkező: az FPÖ elsősorban azokról a közép-ausztriai területekről szerzett szavazatokat, ahol a külföldiek aránya alacsonyabb, igaz Felső-Ausztria ebben a tekintetben kivételt jelent, ugyanis ebben a tartományban a nagyvárosokon kívül is 10 százalék feletti azok aránya, akik külföldről érkeztek.

Ebből következik, hogy az ott élők, akik nap mint nap külföldiek tömegével találkoznak, elsősorban ÖVP- és SPÖ-szavazók.

Az FPÖ tehát nem ennek a csoportnak köszönheti támogatottságának növekedését, hiszen az elmúlt öt évben a párt támogatottságának változása együtt mozog a közép és felsőfokú végzettségűek arányával. A választási térképről is jól látszik: ott szavaztak leginkább az FPÖ-re, ahol a társadalom többségét a közép-és alapfokú végzettségűek adják a magas végzettségűek ellenében. 

Érdemes azonban felhívni a figyelmet egy különbségre is, ami megkülönbözteti az FPÖ-t a többi hasonló profilú nyugat-európai párttól: a pártra adott szavazatok aránya nem mozog együtt az olyan térségekkel, amelyek makrogazdasági mutatói – így például a foglalkoztatás, a munkanélküliség és a jövedelmi helyzet is – az elmúlt években romlottak. Ebből pedig az következi, hogy a Szabadságpárt támogatottsága elsősorban a képzettség szintjével függ össze, és leginkább tartományi szinten, nem pedig az általános gazdasági teljesítménnyel vagy éppen annak hiányával. 

Újabb erős szövetségese lehet Magyarországnak

Kevés esély van arra, hogy Kickl pártelnökből kancellár legyen. Nehammer kizárta, hogy részt vegyenek egy Kickl-kormányban, mondván, a Szabadságpárt elnöke túlságosan szélsőséges. Arról azonban nem beszélt, mi lenne, ha nem Kickl lenne a kancellárjelölt. Ezzel párhuzamosan az SPÖ még a konzervatívoknál is merevebben elutasított mindenféle együttműködést, a kisebb pártok pedig nem elég erősek, hogy az FPÖ-vel kormányozzanak. Még egy akadály, hogy az osztrák alkotmány szerint az ország elnöke nevezi ki a kancellárt, és joga van megvétózni minden egyes minisztert.

A jelenlegi elnök a zöldpárti Alexander van der Bellen pedig atlantista, aki már korábban jelezte, hogy nem hajlandó kinevezni olyan kancellárt, aki egy Európa-ellenes párt élén nem ítéli el Oroszországot. 

Ezek szerint az ÖVP van királycsináló szerepben. A döntés egyszerű: egy ÖVP–FPÖ-koalíció vagy egy ÖVP–SPÖ-nagykoalíció. 

Magyar szempontból azonban Kickl kancellársága egy erős szövetségest jelenthetne hazánknak: az EU-s országok vezetőit tömörítő Európai Tanácsban kétségkívül hasznos lehet egy számos kérdésben azonosan gondolkodó kancellár. Az FPÖ győzelme hosszú távon is ideális lehet Magyarországnak. Az elmúlt években Ausztria gazdasági teljesítménye ugyan elmaradt a megszokottól, a makrogazdasági mutatók azonban pozitív képet festenek az országról.

Nevezetesen 2023-ban Ausztriában az egy főre jutó GDP az ötödik legnagyobb volt az EU-ban, a jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-indexen is a kilencedik legalacsonyabb értéket produkálták. Az ország gazdasága hosszabb távon növekvő trendet mutat, a jóléti rendszere a világ egyik legjobbjai közé tartozik, a munkanélküliségi rátája történelmi mélyponton van, Bécs pedig évek óta vezeti a legélhetőbb városok listáját.

Mindez arra utal, hogy az FPÖ térnyerésének eredője nemcsak protestszavazat vagy gazdasági gyengélkedés, hanem inkább a társadalom mélyen sérelme, amely a sokak identitástudatát destabilizáló gyors technológiai és társadalmi változásoknak tulajdonítható. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Flickr