Fogyasztóvédelmi vizsgálat az autókereskedéseknél 

Szerző: | 2024. október. 2. | Hazai

Határozottan fellép a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó autókereskedésekkel szemben a Nemzetgazdasági Minisztérium, ezért rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendeltek el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatósági jogkörben eljáró kormányhivatalok eljárásrendjükből fakadóan és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy  

az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket. 

A tapasztalatok alapján előfordul, hogy a márkakereskedés kizárja a saját felelősségét, ha késve közvetíti az autót, és olyan esettel is szembesülhetünk, amikor a gépjármű átadási határideje egy év, amely idő alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére a szerződéstől való elállást. Szintén megtörténhet, hogy a szerződés nem tartalmazza teljeskörűen és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedő megemelheti az autó eredeti árát, amivel súlyos többletterheket okoz a vevőnek. Figyelembe véve az új gépjárművek magas forgalmazási értékét is, a fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként  

a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendelt el az illetékes kormányhivataloknál az új személygépkocsik értékesítése során alkalmazott általános szerződési feltételek kapcsán. 

A fogyasztóvédelmi hatóság azokat a szerződési feltételeket vizsgálja, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlása kapcsán. Tisztességtelen szerződési feltétel esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános  megállapodás kitételének mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmailag irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár per megindításával is. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Flickr

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn