Hamarosan bűntudat nélkül „bűnözhetünk” 

Szerző: | 2024. október. 2. | Társadalom, Technológia

Lehetséges, hogy a jövőben úgy ehetünk cukros édességeket, hogy a cukornak csupán egy része szívódik fel.  

A Harvard Egyetem Wyss Biológiai Műszaki Intézetének tudósai olyan csokoládé megalkotásán dolgoznak, amely ugyanúgy néz ki és olyan az íze is, mint bármelyik másiknak, de egy speciális enzimet tartalmaz, amely csökkenti a véráramba kerülő cukor mennyiségét, sőt – akár rosttá is alakíthatja azt.  

Maga az ötlet 2018-ban látott napvilágot, amikor a Kraft Heinz megkérte a tudósokat, hogy dolgozzanak ki egy olyan cukorpótlót, amely anélkül csökkenti a hozzáadott cukrot a termékeikben, hogy az édes ízről le kellene mondani. A tudósok azonban egy másik megoldást találtak ki: a cukor mennyiségén nem változtatnának, inkább olyan anyagot fejlesztenének ki, amely kevésbé egészségtelenné teszi azt. Az intézet által fejlesztett enzim képes arra, hogy az elfogyasztott cukor akár 30 százalékának felszívódását gátolja, és esetlegesen rosttá alakítsa. 

Sam Inverso, a Wyss Intézet üzletfejlesztési igazgatója szerint „nem maga a cukor a probléma, hanem az, hogy túl sokat fogyasztunk belőle”.  

Létezik cukorfüggőség?  

A cukorfüggőség kérdése egyre inkább előtérbe kerül, több tudományos kutatás is rávilágított már a túlzott cukorfogyasztás fizikai és pszichológiai hatásaira. Bár a cukrot hagyományosan nem sorolják a kábítószerekhez hasonló addiktív anyagok közé, egyre több kutatás mutat rá, hogy az emberek agya hasonlóképpen reagál a cukorra, mint egyes drogokra. A túlzott cukorfogyasztás hatására megindul a dopamintermelés, ami egyfajta boldogsághormon. Ezt a hatást hasonlóképpen váltják ki más addiktív anyagok is, mint például az alkohol vagy a nikotin. 

A cukor függőséget kiváltó tulajdonságait több kutatás is megerősítette. A cukor agyi jutalomközpontokra gyakorolt hatása miatt függőség alakulhat ki, így az emberek egyre többet kívánnak belőle, hogy elérjék ugyanazt az élvezetet, amit korábban kevesebb cukor okozott. 

Az amerikai étrendben például jelentős a hozzáadott cukrok mennyisége, ami hozzájárulhat a függőség kialakulásához. Egy átlagos amerikai felnőtt naponta körülbelül 77 gramm cukrot fogyaszt, ami több mint háromszorosa az Amerikai Szív Társaság által ajánlott napi bevitelnek (nők esetében 25 gramm, férfiaknál 36 gramm). Ez hosszú távon súlyos egészségügyi következményekkel járhat, beleértve az elhízást, a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint a szív- és érrendszeri problémákat. 

A cukor nemcsak az édességekben, hanem számos feldolgozott élelmiszerben, például a szószokban, salátaöntetekben és kenyerekben is megtalálható, ami megnehezíti a fogyasztók számára a bevitt cukormennyiség csökkentését. 

A túlzott cukorfogyasztás következtében kialakuló függőség jelentős népegészségügyi problémává vált. A WHO becslései szerint a cukorral kapcsolatos betegségek világszerte milliókat érintenek, és a cukorral összefüggő betegségek jelentős részben járulnak hozzá a globális halálozási arányok növekedéséhez. Az elhízás és a cukorbetegség miatti egészségügyi költségek évente több milliárd dollárra rúgnak. 

Amerikában kifejezetten hasznos lenne  

A cukorral kapcsolatos egészségügyi aggályok miatt az Egyesült Államokban az utóbbi években egyre szigorúbb szabályozásokat vezettek be. 2016-ban kötelezővé tették, hogy az élelmiszer- és italgyártók tüntessék fel a hozzáadott cukor mennyiségét. 2023-ban tovább szigorították a szabályozást, korlátozva az iskolai étkezésekhez hozzáadható cukor mennyiségét. 

Az élelmiszeripari cégek egyre több olyan terméket fejlesztenek, amelyek kevés vagy egyáltalán nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Azonban az alternatív édesítőszerekkel – mint például az aszpartám vagy a stevia – kapcsolatos kezdeti lelkesedés mára csökkent a biztonsági aggályok és az utóíz miatt. 

Ezért nehéz helyettesíteni a cukrot  

A cukor csökkentése vagy teljes eltávolítása az élelmiszerekből komoly kihívást jelent az élelmiszeripar számára. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a cukor csak az édesség forrása, valójában több fontos szerepet is betölt a különböző élelmiszerekben. Nemcsak az édes ízt adja, de a termékek állagát, sőt még a színüket is befolyásolja. A cukor hő hatására karamellizálódik, ami például a sütemények és kekszek jellegzetes aranybarna színéért felel.  

A cukor helyettesítése tehát bonyolultabb, mint gondolnánk. Az alternatív édesítőszerek, mint például az aszpartám, a stevia vagy a szerzetesgyümölcs (monk fruit), sok esetben nem képesek minden olyan funkciót ellátni, amit a cukor. Továbbá ezeknek az édesítőszereknek néha kellemetlen utóízük van. Például ha egy brownie-ból teljesen kivesszük a cukrot, nemcsak az édes íz érzete veszik el, de a sütemény állaga is jelentősen megváltozik. 

Az enzimtechnológia működése 

A Wyss Intézet által kifejlesztett enzim egy pektinből készült apró gömböcskébe van zárva, amely csak a bélben bomlik szét, az ottani pH-ra reagálva. Az enzim ezután kiszabadul és megkezdi a cukor átalakítását rosttá. A cél, hogy az elfogyasztott cukor legalább 30 százalékának felszívódását gátolják, de az enzimnek lehetősége van ennél nagyobb mennyiséget is átalakítani – állítja a The Wall Street Journal. 

A technológia jelenleg a szilárd ételek esetében hatékonyabb, és bár költséges az enzimet nagy mennyiségben előállítani, a kutatók bíznak abban, hogy a következő két évben piacra kerülhet. További tesztek és szabályozási jóváhagyások azonban még szükségesek. 

Több vállalat is próbálkozik 

Más vállalatok is dolgoznak hasonló megoldásokon a cukor egészségügyi hatásainak csökkentésére. A San Franciscó-i székhelyű Biolumen startup nemrégiben piacra dobta a Monch Monch nevű termékét, amely gyakorlatilag egy porszerű anyag. A Monch Monch mikroszkopikus méretű rostszivacsokból áll, amelyek célja, hogy megkötik a cukrot a gyomorban, és megakadályozzák a felszívódását.  

Étkezéskor egy teáskanálnyi Monch Monch-ot kell valamilyen italhoz – legyen az víz, gyümölcslé vagy akár bor – keverni. Mivel a termék íztelen, szagtalan és színtelen, nem befolyásolja az ital ízét. A gyomorba kerülve a szivacsok megduzzadnak, és megkötik a cukrot, ezáltal minimalizálják a hatását a szervezetre. Dr. Robert Lustig, a Biolumen társalapítója szerint ez a technológia forradalmasíthatja a cukorfogyasztás hatásainak kezelését. 

A Biolumen még vizsgálja, hogy pontosan mi történik a megkötött cukorral, de Lustig szerint valószínűleg két lehetőség létezik: a cukrot részben a bélben található baktériumok bontják le, vagy a széklettel távozik a szervezetből, esetleg a két folyamat együttesen játszódik le. 

A termék hatékonyságát illetően dr. Lustig elmondta, hogy egy gramm Monch Monch akár hat gramm cukrot is képes megkötni, így jelentősen csökkenti a szervezet cukorterhelését. A Monch Monchot eredetileg táplálékkiegészítőként vezették be, de az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) szerint élelmiszer-összetevőként is használható az általánosan biztonságosnak elismert” (GRAS) elv alapján. 

A termék jelenleg online kapható, emellett a cég tárgyalásokat folytat több amerikai élelmiszergyártóval, bár a cégek neveit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn