Az izraeli titkosszolgálat akciója példátlan volt a hírszerzés történetében, de rámutatott a globális beszerzési láncok legnagyobb hibájára: az ellenőrizhetetlenségre. A személyhívós robbantások fényében a kormányoknak újra lehet gondolni a vámpolitikát és a gyártási területek átpozicionálását is.
Szeptember 17-én egyszerre robbant fel több ezer, a libanoni és szíriai Hezbollah-tagok által használt személyhívó. Egy nappal később ugyanez történt a csipogók helyett használni kezdett adóvevőkkel. Az eredmény: 40 halott és több mint 3000 sebesült. Bár Izrael sem megerősíteni, sem tagadni nem akarja, hogy ő áll az akció mögött, mindenki tényként könyvelte el, hogy a példátlan támadást a Moszad szervezte.
Nem ez az első eset, hogy az izraeli titkosszolgálat elektronikai, mindennapi használati tárgyakat használ fegyverként egy-egy likvidálandó személy ellen (telefonokba rejtett robbanószerrel is többször iktatott már ki célpontokat), ilyen tömeges, célzott és egy időben végrehajtott támadásra azonban nem volt még példa a történelemben. Nem létezik olyan titkosszolgálat a világon, amely akár csak hasonlóval is kísérletezett volna – ha elméleti szinten fel is merült az ötlet, a gyakorlati megvalósítás sikere olyan sok tényezőn múlik, az akció olyan kifinomult tervezést és minden hibalehetőséget kiküszöbölő kivitelezést követel meg (különös tekintettel a járulékos veszteségek csökkentésére), amelynek végrehajtása a legtöbb titkosszolgálat számára lehetetlen feladatnak bizonyul. A Moszad akciója párját ritkítóan kidolgozott részletekre épült – egyben az előkészítéstől a kivitelezésig magában hordozta a kudarc lehetőségét.
Valahol, valamikor az izraeli titkosszolgálat megbolygatta a globális ellátási láncot, mégpedig úgy, hogy nem hagyott nyomot maga után. Amit pedig hagyott, azt szándékosan tette.
Fedőcégeket hozott létre, amelyek semmi másra nem voltak jók, mint hogy (tudtukon kívül) elleplezték a valós előkészületeket, majd az akció végrehajtása után hamis útra vezették a nyomozást. (Így került a magyar cég is a történetbe, amelyről hamar kiderült, hogy a létezésén kívül nem sok köze volt a támadáshoz.) Hozzáfért több ezer csipogóhoz, amelyeket aztán rekordgyorsasággal (másképp nem is lehetne) szunnyadó, de aktiválásra váró távirányított fegyverré alakított át. Miután a technikai eszközök már 2022-ben a Hezbollahhoz kerültek, két éven keresztül figyelnie kellett, valaki rájön-e, hogy a személyi hívók valójában nem azok, amiknek látszanak. Végül a megfelelő pillanatot kellett kiválasztani az akcióhoz, úgy, hogy annak végrehajtása után konkrét nyomok ne is vezessenek Izraelhez. Szakmai szempontból az izraeli titkosszolgálat egy olyan bravúrt hajtott végre, amelynek kivitelezésébe számtalan kockázati tényezője miatt egyetlen más külföldi szervezet sem mert volna belevágni.
Újratervezés
A kockázatok közül a legnagyobb egyértelműen az ellátási lánc leggyengébb láncszemének megtalálása és kihasználása volt. Még azt sem tudni, hogy az eszközök végső összeszerelése előtt vagy után manipulálták-e a csipogókat, azt pedig végképp nem, hogy pontosan hol és mikor. Az azonban biztos, hogy
az akció alapjaiban kérdőjelezte meg a globális ellátási láncok biztonsági struktúráját. Olyannyira, hogy innentől a kormányoknak a legkomolyabb kihívást a láncok ellenőrizhetősége és a termékek határon belülre kerülésének vizsgálata fogja jelenteni.
Az Egyesült Államok élen jár ennek kivitelezésében. Az elektronikai eszközök egyre bonyolultabbá válása az ellátási láncok méretét is folyamatosan növeli. Washington – alapvetően Kína-fóbiájának köszönhetően – eddig is komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a kritikusként megjelölt technológiák gyártását vagy a határain belül, vagy (friendshoring alapon) megbízható szövetségeseinél tudja. Bár Tajvan például annak számít, az alkatrészek gyártási folyamata mindig több országot érint, annak számtalan beszállítójával és alvállalkozójával együtt. Éppen ezért Washington még a tajvani chipgyártást is megpróbálja több-kevesebb sikerrel az Egyesült Államokba csábítani – ugyanakkor továbbra is előtte áll a globális piactér problémája, vagyis az, hogy miként tudja ellenőrizni, melyik alkatrész egészen pontosan honnan származik.
A tengerentúli példát egyre többen követik, a személyhívós akciónak azonban törvényszerűen változtatnia kell a globális ellátási láncok ellenőrzési rendszerén. Az amerikai törvényhozás nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva betiltani készül a kínai szoftverek használatát az útjain futó járművekben, de éppen most dolgoz ki egy törvénytervezetet a „szürkezónás” termékekkel kapcsolatban is: ennek értelmében az eddig vámmentes, 800 dollár alatti termékekre is kötelező tarifát vetne ki, megfejelve egy még részleteiben ki nem dolgozott ellenőrzési rendszerrel – a naponta az Államokba érkező mintegy 4 millió külföldi csomagot természetesen lehetetlen lesz egyesével átvizsgálni, ugyanakkor az ötlet alapjaiban szakít azzal az elképzeléssel, miszerint az alacsony ár alacsony biztonsági kockázatot is jelent. A probléma az izraeli titkosszolgálat akciója után pőrén mutatkozott meg: a potenciális fenyegetések újraértékelésével az ellátási láncok biztonsági kockázata és az eddigi vámellenőrzések hatásossága alapjaiban kérdőjeleződött meg, és ezzel a kormányoknak szerte a világon szembe kell nézniük.
Még nincs recept
A kivitelezés bonyolultsága egyértelmű. A globális ellátási láncokba vetett hit a Covid-járvány idején omlott össze (magukkal a láncokkal együtt), akkor azonban még „csak” az ellátásbiztonság miatt tört ki pánik. A csipogós robbantások után már nemzetbiztonsági kockázatokról kell beszélni – nem mellesleg teljes mértékben alátámasztva az Egyesült Államok által Kína ellen indított kereskedelmi háború alaptézisét. (A Huawei elleni tiltó rendelkezéseket a mai napig sokan bírálják, ám vélhetően ezek a hangok most el fognak halkulni, függetlenül attól, hogy a korlátozásoknak valóban nemzetbiztonsági okai vagy szimplán kereskedelmi hegemón indíttatásai voltak.) A konklúzió ugyanis az, hogy bárki vagy bármelyik ország, amely kapcsolatban áll egy csúcstechnológiás ellátási lánccal, elméletileg képes akár drasztikus módon manipulálni a kezei között áthaladó terméket. Akár úgy is, hogy az gyilkolni is tudjon.
A konfliktus eszkalációjának elkerülése tehát alapjaiban követelné meg az ellátási láncok újszerű vizsgálatát, valamint az adott országba bekerülő termékek ellenőrzési mechanizmusának átgondolását.
A legnagyobb kihívást a „hogyan” fogja okozni. Az izraeli akció minden bonyolultsága ellenére annak bizonyítéka volt, hogy az ellátási láncok gyengeségét éppen globális jellegük és összetettségük okozza. Annak ellenére sikerült gyanús nyom nélkül előkészíteni a támadást, hogy a Hezbollah extra szigorú ellenőrzést gyakorol minden egyes ilyen jellegű eszközbeszerzés esetén. Hanyagsága vagy biztonsági bénultsága nagymértékben a globális technológiai ellátási láncok rendszerének és működésének általános elfogadottságát jelenti – egészen eddig a pontig. Ha az izraeli hírszerzésnek sikerült egy elméletileg lehetetlen akciót kivitelezni, semmi nem garantálja, hogy alacsonyabb szinten (és nem feltétlenül likvidálási céllal) nem zajlanak hasonló akciók ugyanilyen egyszerű, mindennapi elektronikus használati tárgyak esetében, kihasználva az ellátási láncok összetevőinek földrajzi szétszóródását.
Még egyszer: az izraeli akció nem a kivitelezési módja, inkább a mérete és a pár másodperces időtartama miatt volt egyedülálló. Amit fegyverként használtak, azok még az egyszerűbb technológiák közé sorolhatók. Mennyivel több lehetőséget rejtenek akár kisebb volumenű (lehallgatási, megfigyelési, potenciális zsarolási) műveletek végrehajtására a csúcstechnológiás telefonok, laptopok, okostévék, egyszóval mindazok a mindennapi használati tárgyak, amelyeknek az ellátási láncai sokkal hosszabbak, terebélyesebbek és átláthatatlanabbak, mint a Hezbollah által használt személyi hívók esetében.
Izrael csipogós támadása a biztonsági kockázatok legmagasabb szintjére hívta fel a figyelmet. Olyan kihívást támasztott egy adott országba beérkező áruk esetében, amelynek megoldására jelenleg nincsen sem kapacitás, sem akár nyomaiban kidolgozott terv. A probléma gyökeres megszüntetése, vagyis a globális ellátási láncok kvázi megszüntetése teljesen kizárt, a friendshoring és a nearshoring pedig csak tüneti kezelést kínál a kockázatokra, de nem iktatja ki azokat. A nemzeti kormányok előtt a jövőben a határaikon beáramló áruk ellenőrzésének szinte lehetetlen, de megoldandó feladata áll. Az izraeli példa éppen azokat a törekvéseket erősíti, amelyek az elszigetelt ellátási láncok kialakítását szorgalmazzák, egyben hadat üzennek a globális dél, elsősorban Kína részvételének a globális kereskedelemben. Ha nem kezelik megfelelően és megnyugtatóan a problémát, az erős szándékból gyors cselekvés lesz, a hadüzenetből pedig pusztító háború kerekedik, amelybe az egész világgazdaság bele fog remegni.
***
Fotó: Dreamstime
