Izrael több mint egy hete megindított dél-libanoni offenzívája azzal a céllal indult, hogy megsemmisítse a Hezbollah katonai infrastruktúráját, és a szervezetet visszaszorítsa a Litáni folyó mögé. A zsidó állam a történelmi előzmények tanulságai alapján ezúttal kiterjedt hírszerzési és katonai eszközökhöz folyamodott, azonban a konfliktus kiterjedése súlyos geopolitikai következményekkel fenyeget egy esetleges harmadik libanoni háború képében.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása
Több mint egy hete már, hogy Izrael megindította a korlátozott és lokalizált, elsősorban Dél-Libanont érintő offenzíváját Irán legerősebb, legjobban megszervezett, és ebből adódóan általa különösen érzékeny pontot jelentő Hezbollah ellen. Izrael nem először hadakozik Libanonnal, történelmi tanulmányainkból felderenghetnek bizonyos első és második libanoni háborúként hivatkozott foszlányok. Az elmúlt napokban azonban szinte bizonyos, hogy történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi a dél-libanoni offenzíva megindításától kezdve az Irán Izraelt érő válaszcsapásán át Bejrút bombázásáig. Már csak azért is mondható történelminek az elmúlt pár nap, mert egyre többen hivatkoznak – mind izraeli, mind arab oldalról – az eseményekre úgy, mint a harmadik libanoni háború. Valóban erről lenne szó?
Az első libanoni háború (1982–2000)
Az első libanoni vagy más néven ötödik arab–izraeli háborúnak az 1982-es konfliktust nevezik, amikor június 6-án Izrael megszállta a most is támadott Dél-Libanont. Ekkor azonban még nem beszélhettünk a jelenlegi terrorszervezet Hezbollahról: akkor Izrael a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) dél-libanoni egységei ellen harcolt a Közel-Keleten szokásos forgatókönyv szerint – a csapásokat ellencsapások követték a felek között.
A casus belli akkoriban egy merényletkísérlet volt Izrael brit nagykövete, Shlomo Argov ellen az Abu Nidal névre hallgató fegyveres szervezet által, amire hivatkozva az akkori miniszterelnök, Menachem Begin a PFSZ-t vádolva meg is indította a támadást.
Az incidenst követően kezdett bele Izrael a Béke Galileáért névre hallgató hadműveletbe. Miután a háború elején rögtön megszállták Dél-Libanont, a hivatalos cél a jelenlegi folyamatokhoz hasonló volt, csak be kell helyettesítenünk a PFSZ helyére a Hezbollahot: Izrael meg akarta semmisíteni Libanonban a PFSZ-t, hogy ezzel megakadályozza a palesztin támadásokat, amelyeket rendszerint Libanonból intéztek. A szervezet megsemmisítésével lényegében egy Izrael-barát maronita keresztény (szír keleti katolikus) kormány felállítását szerették volna elérni Libanonban.

Az Izrael által likvidált Hezbollah-vezető Haszan Naszrallah (Forrás: Flickr)
Azonban az idő múlásával a tervek nem Izrael szája íze szerint alakultak, és 1985 februárjától fokozatosan kezdtek kiszorulni a megszállt Dél-Libanonból és áprilisig a dél-libanoni biztonsági övezetnek nevezett részről is, ami a közös határon terült el. A Hezbollah létrejötte valamelyest az izraeli megszállás eredménye is, bár ahhoz, hogy megalakuljon a síita terrorszervezet, Irán erőteljes támogatása is elengedhetetlen volt. Ez a csoport az izraeli megszállás alatt először nézett szembe a zsidó állam hadseregével, és a gerillaháborújuk következtében az Izraeli Védelmi Erők (IDF) teljesen kiszorultak Dél-Libanonból, majd 2000-ben végleg ki is vonultak onnan.
A második libanoni vagy 34 napos háború (2006)
Ez az összecsapás már teljesen a modern hadviselés jegyében zajlott, immár teljes egészében a Hezbollah ellen.
2000-ben, amikor az IDF kivonult Dél-Libanonból, a Hezbollah fegyveresei azonnal bevonultak a katonailag ellenőrizetlen területekre, így 2006-ig hat évük volt megszervezni magukat és kiépíteni a kellő infrastruktúrát. Ebben az időszakban is folyamatosak voltak a határ menti összeütközések, amelyek a vitatott Seba farmok körzetében néhol igen hevesek voltak. A Hezbollah ebben az időszakban főként iráni és szír támogatásokra épített, így megfelelő csapásmérő képességet tudott kiépíteni.

A Hezbollah helyzetét megkönnyítette, hogy a zsidó állam figyelme megoszlott Dél-Libanon és a palesztin területek felől érkező támadások között, így az IDF elől több információt is sikerült rejtve tartani.
Ugyanakkor Izraelé a világ egyik legjobb hírszerző szolgálata, amely bár elegendő információt szolgáltatott a fenyegetettségről, erre a vezetés nem reagált megfelelően.
Nem számoltak például a bonyolult terepviszonyokkal, amelyeket a Hezbollah fegyveresei kiválóan ismertek. A terület meglehetősen hegyes, dombos, és ugyan a beépített területek változatosak, többnyire falvakból és néhány kisebb városból állnak. Izraeli szempontból a határvonalon való áthaladás tekintetében Maroun al Ras kulcsfontosságú volt, hiszen egy magaslati ponton fekszik, ahonnan jól szemmel tartható a határ mindkét oldala és Bint Jbeil megközelítési útvonalai. A terep változatossága előnyös pozíciót biztosított a Hezbollah számára, és ezt fokozta is egy többek között mintegy 60 km-es alagútrendszer.
Izrael 2006-ban túl hamar lépett, és nem mérlegelt kellően a támadás megindításakor, ugyanis az izraeli hírszerzés sebtében összeállított egy listát, ami 83 célpontot tartalmazott. Mivel a zsidó állam akkor döntően a Hezbollah dél-libanoni infrastruktúrája elleni légi csapásokra támaszkodott, négy nap után ki is lőtték az összes előzetesen meghatározott célpontot. Azonban a konfliktus attól az időponttól számítva, hogy Izrael szárazföldi erőket küldött Dél-Libanon területére, 34 nap után véget ért.
Mindennek az eredménye patthelyzet, és egy ENSZ-határozat volt, amely alapján mindkét fél beszüntette a támadásokat. A Human Right Watch adatai szerint több mint 1000 libanoni vesztette életét az offenzíva során, és a legtöbb halálos áldozatot az izraeli légi csapások okozták.
Összességében azonban Izraelnek kínosabb volt ez az eredmény, mivel a harcok során egyértelműen kiderült, hogy az IDF-nek nem volt kellő információja a terrorszervezet képességeiről. Ez már csak onnan is leszűrhető, hogy a konfliktus után kiterjedt vizsgálatra került sor Izrael katonai és hírszerző szolgálatain belül.
Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy az előző héten megindított dél-libanoni offenzíva a 34 napos háború tanulságaiban és a Hezbollahhal szembeni hadviselés teljes újragondolásában gyökerezik, aminek voltak előzményei. Ennek első jele volt a 2019-ben bemutatott ún. Momentum-terv, egy új működési koncepció, amely az elkövetkező évekre meghatározta az IDF működését. Maga a terv előirányozta konkrét célpontlisták kidolgozását, mivel Izrael közvetlenül a Hezbollahot, közvetetten pedig Iránt tekinti fő ellenségének.
Ezeknek a célpontlistáknak az volt a célja, hogy konfliktus esetén lehetőség legyen a terrorszervezet képességeinek gyors megsemmisítésére.
Ez mutatkozott meg az elmúlt hónapok eseményei során, de az előző héten vált egyértelművé, amikor Izrael célzott légi csapásokat hajtott végre a Hezbollah irányítói ellen. A legsúlyosabb értelemszerűn a szervezet harmadik számú vezetőjének, Haszan Naszrallahnak a likvidálása volt. Ezt az akciót Izrael a tökélyre fejlesztett hírszerzésének köszönhetően tudta végrehajtani, hiszen képessé váltak arra, hogy valós időben azonosítsák, mikor, hol és kikkel találkozik.
Ez pedig egyértelművé tette Teherán számára, hogy az ellenállási tengelyének „ékkövét” Jeruzsálem az évek során kiismerte, így a szervezet különböző részeit Izrael képes célba venni, méghozzá hatékonyan: egy hét alatt sikerült 7 magas rangú Hezbollah-parancsnokot likvidálni, emellett Iránhoz kötődő személyeket is, például Abbász Nilforusánt, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda hadműveleti parancsnokhelyettesét.
Váratlan offenzíva
Azt minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy Izrael, amikor döntött a dél-libanoni offenzíváról, a 2006-os konfliktushoz hasonlóan meglehetősen vakmerő volt. Azonban ha az volt a cél, hogy ellenfeleit meglepje, akkor minden bizonnyal jól döntött: Iránt és a Hezbollahot is váratlanul érte az offenzíva, már csak azért is, mert Izrael a korábbiaktól eltérő hadviselési formát választott. Ezúttal nem egyből tankokat küldött át a határon, mint 2006-ban, mivel teljes egészében megváltoztatta a Hezbollah elleni korábbi hozzáállását, legalábbis ami a hírszerzést illeti. Ezúttal mélyen beépültek a Hezbollahba, nem is beszélve az offenzíva előtti különböző kommunikációs eszközök – csipogók és rádió adó-vevők – által végrehajtott.
Ha a casus bellit nézzük a mostani Izrael–Hezbollah-konfliktus vonatkozásában, akkor azt egyértelműen a tavaly október 8-i eseményekkel azonosíthatjuk, amikor a Hezbollah a Hamásszal szolidaritást vállalva rakétákat kezdett lőni Észak-Izraelre.
Jól látszik, hogy a zsidó állam levonta a tanulságokat a 18 évvel ezelőtti incidensből, és azóta gyűjti a Hezbollahhal kapcsolatos hírszerzési információkat, ami alapján egy tudatos kampányt épített fel a síita terrorszervezet ellen: ennek a betetőzését láthatjuk jelenleg.

Neves nyugati elemzőket és think-tankeket is meglepte Izrael Dél-Libanonban megindított offenzívája, már csak azért is, mert a Hezbollahhal kapcsolatban korábban nem képezte vita tárgyát, hogy az egy rendkívül nehezen megközelíthető szervezet, ezért is ért meglepetésként mindenkit Naszrallah likvidálásának híre. Szeptember 30-án, amikor Izrael elkezdte Dél-Libanont „korlátozott” célból megszállni, az már a negyedik ilyen alkalom volt, miután 1982 és 2000 között 18 évig megszállás alatt tartották a területet, igaz, akkor végül a fenyegetést Izrael északi határán nem tudták felszámolni. A 34 napos háború során is hasonló volt az eredmény, és azon az ENSZ 1701. számú határozata sem változtatott.
Az ugyanis két dolgot írt elő az ellenségeskedés beszüntetésével kapcsolatban: Izraelnek (IDF) el kellett hagynia Dél-Libanont, a Hezbollahnak pedig le kellett volna fegyvereznie a csapatait. Ezek közül csupán az előbbi történt meg, sőt a Hezbollah precíziós lőszerekkel és drónokkal tovább is bővítette az arzenálját. Emellett a 2006 és 2024 közt eltelt 18 évben a Hezbollah kiterjedt infrastruktúrát épített ki (bunkerek, alagutak, fegyverraktárak), feltöltötte a rakétaarzenálját, a közelében lévő otthonokat pajzsként használta fel, de ami még fontos, hogy rengeteg kiváló minőségű fegyvert szerzett be az évek során, döntően Irántól.
A libanoni mocsár
A Hezbollah azonban jóval szervezettebb, mint a Hamász Gázában, így a megtörése is sokkal nehezebb feladat. Miként a Hamász Gázában, úgy – ahogy említettük – a Hezbollah Libanonban kiterjedt föld alatti alagútrendszert épített ki, amely jóval nagyobb lehet, mint amit Gázában az izraeli hadsereg elárasztott. Izrael azonban nem őriz kellemes emlékeket Dél-Libanonról: ahányszor a fenyegetés felszámolásával próbálkoztak, mindannyiszor kudarcot vallottak. Csakúgy, mint 2006-ban, az izraeli műveletek most is gyorsan haladnak Dél-Libanonban. Az elkövetkező időszak fő kérdése az, hogy az IDF mennyire tanult a kettejük korábbi két háborújából.

Szíria elnöke Bassár el-Aszad (Forrás: Flickr)
Önmagában azonban az előző konfliktusokból levont következtetések nem elegendők a Hezbollah jelentette fenyegetés felszámolására, már csak azért sem, mert a terrorszervezet fegyveresei részt vettek a Szíriában folytatott harcokban is Bassár el-Aszad elnök oldalán, így vélhetően jelentős harci tapasztalatot szereztek 2006-hoz képest.
Izraelnek tehát azzal is szembe kell néznie, hogy a 34 napos háborút követően a Hezbollahot egyre inkább egy fegyveres hadsereggé formálták, és ez az elmúlt évekre érett be.
A zsidó állam ennek ellenére lépéselőnybe került a Hezbollah kommunikációs rendszereinek tönkretételével, ami ha el nem is lehetetleníti, de mindenképp megnehezíti a terrorszervezet gyors és kifinomult válaszcsapását. Ennek az az egyszerű oka, hogy minden ilyen és ehhez hasonló művelet elengedhetetlen eszköze valamilyen kommunikációs rendszer használata.
A Hezbollah pedig jelen állapotában képtelen arra, hogy ilyen összetett műveleteket koordináljon, hiszen az eszközei szinte teljesen megsemmisültek, így a tervezés is szinte lehetetlen. Válaszcsapásra ugyan továbbra is képes, de nem lesz birtokában azoknak a kellő információknak, mint az offenzíva előtt, így ezek a csapások mind kifinomultságukban, mind földrajz kiterjedésükben korlátozott lesznek.

Izrael tehát meglehetősen nagy fába vágta a fejszéjét, amivel azonban 2006-ban sem ért el sikert. Most nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a libanoni Litáni folyó mögé szorítsa vissza a terrorszervezet fegyvereseit. Jeruzsálem az ENSZ BT 1701-es határozatára hivatkozik, ugyanis ebben az szerepel, hogy a szervezet nem állomásoztathat csapatokat a folyótól délre, ott csak a libanoni hadsereg és a konfliktusokat megakadályozó, külön erre a célra létrehozott ENSZ-alakulatok (UNIFIL) tartózkodhatnak.
A zsidó állam meg akarja gyengíteni a Hezbollah dél-libanoni infrastruktúráját, annyira, hogy az kénytelen legyen a folyó mögé visszavonulni, a közös határtól mintegy 30 kilométerre. Izrael valószínűleg nem támad a Litániig, de a Hezbollah számára a terület azért kritikus, mert támogatóinak döntő többsége és a fellegvára is a folyótól délre található.
Washington számára mindez jelentős kockázattal jár, mivel a korlátozottnak induló szárazföldi támadás könnyen nagyobb konfliktusba torkollhat, és ha máshogy nem megy, az IDF egy meglehetősen nehéz terepen kísérelhet meg eljutni a folyóig. Egy ilyen akció egy harmadik libanoni háború kirobbanásával fenyeget, ami nem érdeke a Biden-adminisztrációnak, mindössze egy hónappal a sorsdöntőnek ígérkező elnökválasztás előtt.
Kapcsolódó:
Borítókép: Flickr