Harminc éve nem volt ilyen alacsony az amerikai dollár globális tartalékvaluta státusza

Bár az amerikai dollár még mindig a központi bankok által tartott első számú tartalékvaluta, de apránként és lassan veszít a részesedéséből más pénznemekkel szemben. A központi bankok a dollárban denominált eszközeiket más pénzjegyekre diverzifikálják, és egyben növelik az aranykészleteiket is.

Az IMF új COFER-adatai szerint a második negyedévben a Feden kívüli központi bankok által tartott, és dollárban denominált devizatartalékok aránya a teljes devizatartalékok 58,2 százalékára csökkent, ami a legalacsonyabb arány 1995 óta. Az elmúlt 10 évben a dollár részesedése mintegy 8 százalékponttal csökkent, a 2015-ös 66 százalékról az idei 58,2-re. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor ez az arány 10 éven belül 50 százalék alá esik.

Hosszabb időtávra visszatekintve látható, hogy az 1970-es és az 1980-as években az amerikai dollár részesedése a globális tartalékvalutákból sokkal kisebb volt, ugyanis az 1977-es év 85 százalékról 1991-re 46-ra esett vissza. Ekkor az USA-ban robbanásszerűen megnőtt az infláció, és a világ elvesztette bizalmát a Fed azon hajlandóságában, hogy ezt a pénzromlást kordában tartja. Az 1990-es évek végén, amikorra az infláció már egy évtizeden keresztül csökkent, a bizalom visszatért, és a központi bankok ismét dollárban denominált eszközökre tettek szert, egészen az euró megjelenéséig, amely a főbb európai tartalékvalutákat egyesítette, és az amerikai fizetőeszköz alternatívájává vált.

A diagram a dollár év végi részesedését mutatja, kivéve az idei évet, ahol a második negyedéves adat látható.

A második negyedévben dollárra átszámolva a központi bankok különböző devizákban 12,35 ezermilliárd dollárnyi devizatartalékot tartottak. Ebből az összegből a dollárban elkönyvelt eszközök állománya 6,68 billió dollárra csökkent.

A devizatartalékokat amerikai dollárban jegyzik. Az ettől eltérő pénznemben lévő állományokat az adott időpontban érvényes árfolyamon átszámítják dollárra. Így az aktuális valutaárfolyamok megváltoztatják a nem dolláralapú eszközök nagyságát, viszont a dolláralapú eszközökét nem.

A dollárban denominált eszközök közé számítják az Egyesült Államok kincstári és amerikai ügynökségi értékpapírjait, az amerikai kormány által támogatott MBS-eket (jelzáloggal fedezett értékpapírok), az amerikai vállalati kötvényeket, sőt a részvényeket is, amelyeket a Fedtől eltérő központi bankok tartanak. Nem tartoznak ide a központi bankok helyi pénznemében denominált eszközei, például a Fed kincstári értékpapír-állománya vagy az EKB euróban denominált eszközei. A központi bankok nem „dömpingelték” a dolláreszközöket – dollárban kifejezve a dollár-állományuk nem sokat változott, és nem is áll messze a 2021-es csúcstól. De ahogy a teljes devizatartalékok növekednek, úgy vesznek fel számos alternatív pénznemben denominált eszközt, így a dollár részesedése csökken.

A többi fő tartalékvaluta

Az euró az örökös második helyezett, részesedése évek óta 20 százalék körül mozog. Az idei év második negyedében ez az arány 19,8 százalék volt (kék vonal az alábbi ábrán). A dollár és az euró főbb alternatívái – ahogy az IMF nevezi őket: a „nem hagyományos tartalékvaluták” – egyelőre csak színes, kusza vonalak a grafikon alján.

Hogy ezek a sokszínű, rendezetlen görbék értelmet nyerjenek, érdemes felnagyítani a fenti diagram alsó részét. A többi valuta ugyanis, a jüan kivételével, 2015 óta erősödik, miközben a dollár gyengül, az euró pedig tartja a részesedését. Tehát nem egy pénznem erősödik a dollárral szemben, hanem több „nem hagyományos tartalékvaluta” kezd izmosodni. Az IMF egy 2022-es tanulmányában 46 „aktív diverzifikálót” írt le. Ezek a fejlett gazdaságok és a feltörekvő piacok központi bankjai, köztük a G20-országok legtöbbje, amelyek a devizatartalékaik legalább 5 százalékát „nem hagyományos tartalékvalutákban” tartják.

Az ábrán sárga vonallal jelölt „összes többi” a valuták azon nagy csoportja, amelynek együttes részesedése a második negyedévben 4,2 százalékra emelkedett a 2019 végi 2,5-ről. Az IMF idesorolja a legjobban erősödő, külön nem jegyzett devizákat. A jüan (vagy renminbi, azaz RMB a táblázatban pirossal) 2016-ig ebbe a csoportba tartozott.

A főbb devizatartalékok százalékos aránya a második negyedévben, amelyet az IMF adatai külön felsorolnak: jen 5,6, angol font 4,9, kanadai dollár 2,7, ausztrál dollár 2,2, jüan 2,1, svájci frank 0,2 százalék.

A kínai pénznemet az IMF 2016-ban vette fel a különleges lehívási jogokat (SDR) alátámasztó valutakosárba, és úgy tekintettek rá, mint amelyik fenyegetheti a dollár globális tartalékvaluta-dominanciáját. Kína a világ második legnagyobb gazdasága, logikus, hogy jelentős tartalékvalutával rendelkezzen. De a jüant a tőkekontroll és a konvertibilitási problémák hátráltatják. Úgy tűnik, hogy emiatt a központi bankok óvakodnak az ázsiai pénzben denominált eszközök tartásától, tartalékvalutaként pedig csak kis és egyre csökkenő szerepet játszik. Még az ausztrál dollár (barna) részesedése is nagyobb.

Az arany újra a jegybankok kedvelt tartalékeszközévé vált

Az aranyrudak nem devizatartalékok, hanem központi banki tartalékeszközök, tehát látszólag nem igazán illenek bele e kérdéskörbe, de a központi bank mérlegében helyettesítheti a devizatartalékokat, például a kincstári értékpapírokat. És ezt egyre inkább meg is teszi. Bár a központi bankok 50 éven át igyekeztek megszabadulni az aranykészleteiktől, az elmúlt évtizedben azonban újraépítették azokat. Jelenleg 1,16 milliárd unciát tartanak maguknál, ami az IMF szerint nagyjából megközelíti az 1970-es évek szintjét. A mai árfolyamon ez 3,1 ezermilliárd dollárnyi aranyat jelent, szemben a 12,35 ezermilliárd dollárnyi devizatartalékkal.