Október 11-én zárult az ASEAN-csúcstalálkozó Laoszban, ahol a fő témák között szerepelt a mianmari válság és a dél-kínai-tengeri feszültségek, ez utóbbi apropóján pedig az amerikai–kínai rivalizálás is. Bár a tagállamok próbálnak egyensúlyozni az USA és Kína között, érdemi előrelépést nem sikerült elérni sem Mianmar ügyében, sem a regionális feszültségek enyhítésében. A mianmari junta Kína általi egyre nyíltabb támogatása tovább gyengíti az ASEAN befolyását.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) vezetői ezen a héten a laoszi Vientiánban találkoztak a blokk éves csúcstalálkozóján, és ezzel párhuzamosan zajlott a kelet-ázsiai csúcstalálkozó is, amelyen az ASEAN államai más fontos szereplőkkel, például az Egyesült Államokkal, Japánnal, Dél-Koreával, Oroszországgal és Kínával találkoztak. Mindkét eseményen a délkelet-ázsiai vezetők megbeszéléseinek középpontjában Mianmar, a Dél-kínai-tenger – ahol Kína tengeri követelései és agresszív fellépése feszültségekhez vezet a régiós országokkal –, valamint a világ helyzete került a középpontba.
Mianmar
A csúcstalálkozó rávilágított arra, hogy az ASEAN továbbra sem tud előrelépést elérni a mianmari hadsereg lakossággal szembeni erőszakos cselekményeiben. A politikai foglyok szabadon bocsátására és a humanitárius segítségnyújtás engedélyezésére való kényszerítés terén is hasonló a helyzet. Három közelmúltbeli tendencia rávilágít az ASEAN előtt álló kihívásokra:
Egyrészt a rezsimnek nyújtott növekvő kínai támogatás és a junta bevonása a Kína által dominált multilaterális biztonsági platformokba azt eredményezte, hogy az ASEAN elvesztette minden befolyását a katonai vezetésre. Miután a kormányerők jelentős vereségeket szenvedtek a harctéren, Kína nyíltan ellenségessé vált a mianmari Nemzeti Egységkormánnyal (NUG) szemben, és követelte, hogy a befolyási övezetében lévő nagyhatalmú etnikai fegyveres szervezetek (EAO-k) szakítsák meg az ellenállásnak szánt erőforrás-áramlást, fejezzenek be minden forradalmi tevékenységet, sőt hagyják el a felszabadított területeket az ország északi részén.
Ez okot adott a juntának arra, hogy fokozza az erőszakot az EAO-k ellen, abban a reményben, hogy a kínai nyomás segíthet visszaszerezni az elveszített területeket, miközben aláássa az ellenállás egységét.
Mindeközben Peking meghívta a mianmari hadsereg magas rangú vezetőit és a junta minisztereit, hogy vegyenek részt az olyan legfelső szintű multilaterális platformokban, mint például a Sanghaji Együttműködési Szervezet. Ezzel Kína és e platformok más résztvevői legitimálták a rezsim erőszakos cselekedeteit, és azt a jelzést küldték a mianmari vezetésnek, hogy a juntának nem kell tartania a nemzetközi elszigetelődéstől vagy a következményektől.
Mianmar helyzete továbbra sem stabil (Forrás: Dreamstime)
A másik, hogy az ASEAN idei laoszi vezetése alatt a blokk álláspontja a mianmari kérdésben nem vált egyértelművé, és csökkent a politikai akarat arra, hogy a hadsereget az erőszak befejezésére és a politikai reformok folytatására irányuló valódi lépések megtételére kényszerítsék.
A szövetség vezetőjeként tavaly Indonézia számos innovatív megközelítést vezetett be, létrehozva egy követi irodát és platformokat a mianmari EAO-kkal való kapcsolatfelvételre. Laosz ehelyett Thaiföldtől és Kínától várta az irányítást.
Az idei csúcstalálkozón a thai vezetés felajánlotta, hogy házigazdája lesz egy informális párbeszédnek a válság kezelésére, de az ország belpolitikai instabilitás megnehezítette a stratégia kidolgozását és végrehajtását. Eközben Kína arra ösztönözte Laoszt, hogy szorosabban működjön együtt a katonai rezsimmel. Az ASEAN-on belül is vannak arra utaló jelek, hogy sok tagállam egyre kétségbeesettebben vágyik valamiféle megállapodásra, sőt egyesek még azt is jelezték, hogy elismerik a junta által szervezett választásokat mint az „új normális” elérésének eszközét.
A harmadik, hogy mivel a junta képviselője részt vett az ASEAN-csúcson és a külügyminiszterek ülésein, a Mianmarral kapcsolatos tanácskozások sokkal könnyebben kisiklottak. Még 2021-ben a szövetség úgy határozott, hogy Mianmar részvétele a magas szintű ASEAN-találkozókon a „nem politikai szintre” korlátozódik, ami azt jelenti, hogy a junta Állami Közigazgatási Tanácsának magas rangú képviselője helyett egy állandó titkár vesz részt rajtuk. Év elején még úgy döntött, hogy nem vesz részt, de ez Laosz alatt megváltozott, és a rezsim most már egy úgynevezett „nem politikai” képviselőt küldött a csúcstalálkozóra.
A valóságban a juntának a magas szintű ASEAN-találkozókon való részvétele erősen politikai jellegű volt. Míg egyes tagállamok informális párbeszédet folytatnak az ellenállással – különösen Indonézia, Malajzia és Thaiföld –, addig mások nem.
Malajzia jövőre veszi át a szervezet vezetését, és minden bizonnyal egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie Mianmar miatt, beleértve a nemzetközi bűnözés folyamatos terjedését, a növekvő humanitárius válságot, potenciálisan még egy jelentős élelmiszerkrízist, valamint az elcsalt választások által kiváltott sokkal nagyobb erőszak kilátásait. Ezeket a kihívásokat Kína növekvő beavatkozása és a junta regionális platformokon, illetve az ASEAN-üléseken való részvétele csak fokozza. Malajziának mérlegelnie kell, hogy visszavágjon-e Kínának, és ha igen, hogyan, el kell döntenie, miként biztosítsa, hogy az ellenállás hangot kapjon az ASEAN-on belül, végül pedig, hogy hogyan növelje az szövetség befolyását a katonai rezsimre.
Az amerikai–kínai rivalizálás és a dél-kínai tenger
Az ASEAN-országok jó kapcsolatokat szeretnének mind Kínával, mind az Egyesült Államokkal, amelyek a régió legnagyobb, illetve második legnagyobb kereskedelmi partnerei. Nagyvonalakban igaz az, hogy a szervezet legtöbb országa kereskedelmi és befektetési szempontból Kínától függ jobban, míg a biztonság tekintetében az Egyesült Államokat részesíti előnyben.
Valójában azonban egyetlen állam sem akar választani a két hatalom között. Még a Kínához legközelebb állónak vélt ASEAN-tagok, mint például Kambodzsa és a szövetség idei elnöke, Laosz is nagyra értékelik az Egyesült Államokkal való gazdasági kapcsolataikat, és örömmel fogadnák a lehetőséget, hogy diverzifikálják a kínai tőkétől való függőségüket – mindez fordított esetben is igaz más kapcsolódó országokra vonatkozóan.
Eközben Peking fokozta globális biztonsági kezdeményezését, amelynek célja a biztonsági normák megváltoztatása, ami lelkes és kritikus fogadtatásra talált Délkelet-Ázsiában. A gazdasági és biztonsági kapcsolatok közötti feszültség talán a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön és Szingapúrban a legerősebb, amelyek az Egyesült Államok szerződéses szövetségesei, ugyanakkor erős gazdasági és kulturális kapcsolatokkal kötődnek Kínához.
Az ASEAN földrajzi elhelyezkedéséből adódóan az ázsiai nagyhatalommal való szoros kapcsolatok elkerülhetetlenek. Ez különösen igaz Mianmarra, Laoszra és Vietnámra, amelyeknek közös szárazföldi határuk van Kínával. Az, hogy az ASEAN-tagok együttműködnek Pekinggel, nem jelenti azt, hogy szükségszerűen az Egyesült Államok ellen foglalnak állást, mint ahogy fordítva is: a Washingtonnal való szoros kapcsolataik nem vonják maguk után, hogy szövetségre lépnek Kína ellen.
Valamelyest kivétel talán a Fülöp-szigetek, amely ifjabb Ferdinand Marcos elnök alatt megerősítette amerikai szövetségét, megvédte nemzetközileg elismert tengeri határát a kínai betörésekkel szemben, ugyanakkor igyekezett fenntartani a kommunikációt Kínával.
Az előző, Rodrigo Duterte vezette kormány megpróbálta megnyugtatni Pekinget és elkerülni a konfrontációt a Dél-kínai tengeren, csakhogy Kína nem volt hajlandó enyhíteni az álláspontját, és az úgynevezett „nine dash line”-t (a térképeken kilenc kötőjellel jelzett határvonal által körülölelt terület) teljes egészében továbbra is magának követeli. Duterte már az utolsó hivatali éve alatt elkezdett irányt változtatni, Marcos pedig ott folytatta, ahol elődje abbahagyta.
Az úgynevezett nine dash line (Forrás: Wikimedia Commons)
Az ASEAN számára a kihívás az, hogy a versenyt egészséges szinten tartsák, amely nem növeli az erőszakos konfliktusok kockázatát.
A Biden-adminisztráció leköszönő találkozója
A világ más részein tapasztalható válságok sorozata ellenére a Biden-adminisztráció jelentős előrelépést ért el az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni politikájában. Ezen kulcsfontosságú eredmények között szerepel a szerződéses szövetségek újjáélesztése, a csendes-óceáni szigetek stratégiai jelentőségére való újbóli figyelemfelhívás, valamint az ASEAN-hoz mint blokkhoz fűződő kapcsolatok megerősítése. Magának Délkelet-Ázsiának nem volt könnyű az előrehaladás – legnagyobb gazdaságai a belföldre összpontosítottak, míg a mianmari válság sok energiát emésztett fel, Joe Bidenre pedig minden bizonnyal különbözőképpen fognak emlékezni a különböző országokban.
Kapcsolódó:
Borítókép: Wikimedia Commons