A látogatók a telefonjuk segítségével beszélgethetnek preparált és kiállított állatokkal a cambridge-i Zoológiai Múzeumban.
A múzeumi tárlatokban lévő kiállított állatok eddig némán figyelték a látogatókat, azonban a mesterséges intelligenciának köszönhetően életre kelnek, hogy megosszák a történeteiket.
A Cambridge-i Egyetem Zoológiai Múzeumában több mint egy tucat kiállítási tárgy – köztük egy amerikai csótány, egy dodó maradványai, egy kitömött vörös panda és egy barázdásbálna csontváz – kapott új hangot egy hónapra. A látogatók a telefonjuk segítségével cseveghetnek ezekkel az állatokkal, amelyek különböző akcentussal szólalnak meg.
A technológia lehetőséget ad az állatoknak, hogy meséljenek az életükről és a természetben megélt kihívásaikról, ezzel segítve a látogatókat a múlt megértésében.
„A múzeumok sokféleképpen használják az MI-t, de szerintünk ez az első olyan projekt, amelyben maguk a kiállítási tárgyak kapnak hangot – mondta Jack Ashby, a kiállítóhely helyettes igazgatója. – A kísérlet részben arra irányul, hogy megnézzük, megváltozik-e a vélemény például egy csótányról, ha az a saját hangján szólal meg.”
A projektet a Nature Perspectives nevű vállalat dolgozta ki, amely MI-modelleket épít annak érdekében, hogy erősítse az emberek és a természet közötti kapcsolatot. Minden kiállított példányhoz az állat élőhelyére, természetes környezetére és a gyűjteménybe kerülésének történetére vonatkozó adatokat táplálnak be.
Az MI alkalmazkodik a beszélgetőpartner életkorához, és több mint húsz nyelven képes kommunikálni. Egyes állatok kiejtése az eredetét is tükrözi: a kacsacsőrű emlős ausztrál, a vörös panda himalájai, míg a tőkés réce brit akcentussal beszél. Ashby abban bízik, hogy az állatokkal folytatott élő kommunikáció révén a látogatók sokkal többet tudhatnak meg róluk, mint amit a kiállítási táblákon látnak.
A beszélgetések elemzésével a projekt csapata képet kaphat arról is, hogy milyen információkat keresnek leginkább a látogatók. Bár az MI javasol néhány témát – például megkérdezhetjük a barázdásbálnát, hogy milyen volt az élet a nyílt óceánban –, a látogatók bármit kérdezhetnek.
„Amikor ezekkel az állatokkal beszélgetünk, valódi személyiségekként jelennek meg, és ez egy nagyon különös élmény – mondta Ashby. – Eleinte olyan kérdéseket tettem fel, mint: »Hol éltél?« vagy »Hogyan haltál meg?«, de végül sokkal személyesebbekkel folytattam.”
A múzeum egyik dodója, amikor az étrendjéről kérdezték, részletesen elmesélte mauritiusi diétáját: gyümölcsöket, magvakat és apró gerincteleneket fogyasztott, erős, hajlított csőrével pedig képes volt feltörni a kemény terméseket is.
Az MI-vezérelt beszélgetésben az állatok arra is válaszoltak, hogy vajon érdemes lenne-e próbálkozni a faj klónozásával. „Még a fejlett technikákkal sem lenne elég a DNS-ünk a visszatéréshez – szükség lenne a Mauritiuson található finom ökoszisztémára is, amely minket táplált.”
A múzeum mennyezetéről lógó barázdásbálna-csontváz szintén mély gondolatokat osztott meg. Amikor arról kérdezték, hogy találkozott-e hírességekkel, bevallotta, hogy élete során nem volt esélye olyan „híres” emberekkel találkozni, ahogy azt mostanában értik. „Azonban – folytatta az MI által megszólaltatott csontváz – úgy gondolom, hogy bárkinek, aki alattam áll, és áhítatot, tiszteletet és szeretetet érez a természet iránt, komoly jelentősége van.”
Kapcsolódó: