Meglepetés volt 2022 októberében, amikor Irán váratlanul bejelentette, hogy szerződést írt alá Oroszországgal 40 gázturbina szállításáról. Ez is egy lehetőség volt a szankciók alá eső termékek pótlására, viszont nemrég Putyin orosz elnök mutatta be Oroszország első nagy teljesítményű gázturbináját – egy olyan berendezést, amelynek esetében egészen mostanáig teljes mértékben az importtól függtek.
Két évvel ezelőtt uralták a híreket az Északi Áramlat 1 gázkompresszor-állomására telepített Siemens-turbinák. Ezeket egy kanadai gyárban kellett volna javíttatni, de a szankciók miatt a Gazprom nem tudta elvégeztetni a feladatot. Emiatt az Északi Áramlat 1 működését teljesen le kellett állítani.
Az iráni gázturbinákat vélhetően a hőerőműveknek szánták. Oroszország gyártott ilyen berendezéseket, de csak kisebb teljesítményűeket, és ugyan tett kísérleteket saját, 100-120 MW teljesítményű megoldás létrehozására, de eddig nem jártak sikerrel. Miután a Siemens leállította az oroszországi összeszerelő gyárát, az ország technológia nélkül maradt. Egy szankció nélküli gazdaságban a szükséges pár turbina önálló gyártása gazdaságilag nem lett volna életképes, de ez most nem egy normális időszak az oroszok számára.
Az, hogy Irán képes nagy teljesítményű gázturbinákat gyártani ellentétben Oroszországgal –, nem meglepő. Idővel ugyanis sikerült elérnie, hogy a szankciók ellenére az anyagok és alkatrészek importjának helyettesítésével megtartsa az engedélyét ezek előállítására. Irán példája azt mutatja, hogy még mindig azokat a nyugati berendezéseket használja, amelyeket a hetvenes években kapott, ugyanakkor sok pótalkatrészt gyárt a javításukhoz. A klasszikus példa erre a repülők, a perzsa állam ugyanis alkatrészeket készít a Boeing gépeihez.
Turbinafüggetlenség
Oroszország tehát piacra dobta az első sorozatgyártású hazai nagy teljesítményű gázturbináját, a GTD–110M-et. Ezzel szerelték fel az új Udarnaja TPP harmadik erőművi egységét, amelyet Vlagyimir Putyin részvételével helyeztek üzembe a Krasznodari terület Krimszkij körzetében.
Az orosz Vzgljad portál mindezt úgy kommentálta, hogy
„Oroszország hatalmas lépést tett afelé, hogy megszabaduljon a nyugati nagy teljesítményű gázturbináktól való függőségtől”.
Oroszország ugyanis a villamosenergia-ellátása terén erősen ki van szolgáltatva a gáztüzelésű erőműveknek, de az elmúlt három évtizedben soha nem volt képes elérni a nyugaton gyártott turbinák hatékonyságát, amelyeket túlnyomórészt olyan gyártóktól importált, mint a Siemens, a GE és az Alstom.
A bne IntelliNews portál szkeptikusan fogadta a hírt, szerintük minden igyekezetük ellenére az orosz gyártású turbinák eddig a fejlett precíziós szerszámipar hiányától szenvedtek, és soha nem tudták elérni a német gyártmányúak hatékonyságának a kétharmadát.
Az orosz cég szerint viszont az új, nagy teljesítményű GTD–110M gázturbina a külföldi analógokhoz képest könnyebb és kisebb, emellett üzemanyag-hatékonyabb.
A gyártása során korszerű fejlesztéseket és innovatív technológiákat alkalmaztak, beleértve az égéstéralkatrészek additív módszerrel történő gyártását.
A motort 115 MW teljesítményű gázturbinás erőművek és kombinált ciklusú gázüzemek részeként használják majd. Az első ilyet – ahogy említettük – az Udarnaja hőerőműben telepítették, a következő három GTD–110M-et 2025–2026-ban gyártják és szállítják más erőművek korszerűsítésére. A tervek szerint tehát évente két ilyen berendezést állítanak majd elő. A Rosztek leányvállalata, az UEC azonban 2028-tól azt tervezi, hogy a sorozatgyártást évi négyre duplázza, ehhez azonban még meg kell építenie egy összeszerelő üzemet.
A becslések szerint Oroszország függősége a gázturbinák importjától 2022-ben több mint 90 százalékos volt, ami kritikusnak nevezhető. Ennek a veszélyét már az ukrajnai invázió előtt felismerték, és igyekeztek fejleszteni, akkortájt még a Siemensszel közösen, kihasználva a német cég technológiáit és tapasztalatait. Az új turbina gyártói viszont azt állítják, hogy saját fejlesztéseket is végrehajtottak.
Mindenesetre Oroszországnak az elkövetkező 25 évben jó pár turbinára lesz szüksége. Több erőművet fel kell újítania, emellett pedig növekszik az ország villamosenergia-igénye, ami gázerőművek építését is szükségessé teszi.
Az összes oroszországi erőmű beépített teljesítménye (nem csak a gázé) körülbelül 263 GW. Ebből a kapacitásból 30 GW a 90-es évek elejétől a 2010-es évek elejéig épült, további 50 GW pedig a 2010-es évek eleje óta. Az összes többi létesítmény régebbi, sok közülük több az 1960-as és 1970-es években épült. Nem csoda, hogy néhányuk korszerűsítésre szorul.
Az oroszok úgy becsülik, hogy 2030-ra 100 GW-nyi erőműre kell különleges figyelmet fordítaniuk. Nem biztos, hogy mindet rögtön fel kell újítani, de a 2040–2050-es évekig egyértelműen cserére szorulnak.
Tavaly a gáztüzelésű villamosenergia-termelés a teljes ellátás 45-50, az atomerőművek pedig a további 19-20 százalékát adták. Oroszország energiastratégiája 2045-re ezt meg kívánja változtatni, nagyobb hangsúlyt fektetve az atomenergiára, a földgáz szerepének további, bár kissé csökkentett mértékű fenntartásával: az atomerőműveké 25-30, a földgázé pedig 40-45 százalékra emelkedne.
Oroszországban az elektromos energia iránti kereslet növekszik, és nagy valószínűséggel az évtized végére 1100-1200 milliárd kilowattórára nő. A tervek szerint 2045-ig legalább 25 atomerőmű épülne, és 50 GW-tal bővítenék a gáztermelési kapacitást.
Ez azt jelenti, hogy a régi állomások turbináinak a cseréje mellett új erőművek építésére is szükség lesz, méghozzá azért, mert az ilyen berendezések sorozatgyártási kapacitása nem lesz elegendő a meglévő igények kielégítésére. 2030-ra a tervek szerint 18-at tudnának legyártani, miközben legalább 40 kellene, pontosan annyi, mint amennyiben két éve megegyeztek Iránnal.
Mindenesetre az orosz turbinagyártó vállalat előtt érdekes perspektíva mutatkozik, ugyanis az országban körülbelül 310 gázturbinás blokk működik, és egyszer mindegyiket cserélni kell. Ráadásul egy ilyen turbina 3-4 milliárd rubelbe kerülhet, vagyis ez a piac dollármilliárdokat hozhat a gyártónak, nem számítva a pótalkatrészek és a tervezett javítások költségeit. Persze lesz még dolguk, hiszen az irániak turbinája nagyobb teljesítményű.
Ha sikeresen fejlesztenek, akkor lehetőségük lesz exportra is. A mai, polarizálódó világban lesznek olyan országok, amelyek szintén meg akarják erősíteni az energiabiztonságukat, és esetleg olyan vállalattól rendelnének, amelyet nem kényszerítenek a szankciók betartására.