Az Egyesült Államokban néhány mérföldkő számos család számára frusztrálóan elérhetetlenné vált, ez pedig hozzájárul ahhoz a gazdasági pesszimizmushoz, ami a választásokat is körüllengi.
Az amerikai választások napjához közeledve a korábbi gazdasági pesszimizmus kezd alábbhagyni: az infláció nagyrészt megszelídült, a béremelkedések pedig megemelték a jövedelmeket. Az elnökválasztási verseny legégetőbb kérdése mégis a gazdaság marad, mégpedig egy igen fontos okból kifolyólag:
egyre több amerikai számára a középosztálybeli élet régóta fennálló építőkövei mindinkább elérhetetlennek tűnnek.
A Bloomberg számításai szerint egy átlagos árú otthonra a szokásos 20 százalékos előlegfizetés ma már az egyéves jövedelem 83 százalékába kerül egy tipikus, lakásvásárlásra kész családnak, szemben a 2016-os választások előtti 65 százalékkal. Sőt, egy új autó megvásárlása a nyolc évvel ezelőttihez képest csaknem két héttel több időt vesz igénybe a mediánháztartás számára. A gyermekgondozás pedig ugyanezen család heti jövedelmének mintegy negyedébe került, míg most több mint egyharmadát emészti fel. Mindezt úgy, hogy az amerikai gazdaság azóta reálértéken mintegy 20 százalékkal nagyobb, mint akkor.
És bár a főiskolai tanulmányok költségei a jövedelem arányában csökkentek az elmúlt években, egy átlagos háztartásnak az éves keresete 75 százalékát kell kifizetnie egy magánfőiskoláért és több mint harmadát egy állami egyetemért.
Ez jóval magasabb annál, mint amikor a mai szülők közül sokan maguk is főiskolára jártak – és ez a jelenlegi ár egyre jobban idegesíti az amerikaiakat.
A választás a zsebekben dől el
Úgy tűnik, az amerikai álom épp átcímkézés alatt van, amelyben a családok legnagyobb kiadásai – amelyek a hosszú távú gazdasági biztonság alapját képezik, egyben a kemény munka és a törekvés áhított jutalmát jelentik – gyakran túlontúl nagyra nőttek.
Ennek egy része a szigorú monetáris politika mostanra lecsengő időszakának öröksége, amikor a Federal Reserve kamatemelési kampányának köszönhetően a jelzálog- és autóhitel-törlesztések még ijesztőbbé váltak. A fogyasztókra nehezedő nyomások közül azonban több már jóval régebb óta egyre csak növekszik. A főiskolai és gyermekgondozási költségek egy generáció óta folyamatosan emelkednek, míg az arcpirító lakásárak több mint egy évtizede tartó kínálathiányt tükröznek.
A fogyasztók ezekkel a kihívásokkal egyszerre küzdenek, miközben a világjárvány korszakának megtakarításai elhalványultak, és az amerikai munkaerőpiac, amelyben nemrégiben még úgy tűnt, hogy bárki számára van elérhető állás, lelassult.
A fogyasztók helyzete ugyanakkor nem mindenhol borús: a bérek növekedése a világjárvány okozta munkaerősokk mellett történt, és az ingatlanárak emelkedése gyarapította azoknak a vagyonát, akiknek van otthonuk.
A választók mégis mélységes pesszimizmusukat fejezték ki az amerikai gazdasággal kapcsolatban egy olyan választáson, ahol ezt a kérdést következetesen prioritásként jelölték meg. És akár a demokrata Kamala Harris, akár a republikánus Donald Trump nyer novemberben, ez a gazdasági elégedetlenség valószínűleg megmarad.
A saját lakás már csak „amerikai álom” marad?
A Bloomberg szerzői szerint ez azért van így, mert úgy tűnik, hogy a körülmények egy a korábbinál jóval tartósabb gazdasági törésvonalat hoznak létre az amerikai politikában, amely elválasztja azokat, akik megengedhetik maguknak az otthont vagy az oktatást azoktól, akiknek mindez nem adatik meg.
Ha az emberek úgy érzik, hogy nem képesek megvalósítani az amerikai álmot, akkor ez fogja alakítani azt, hogy kit és mit támogatnak”
– mondja Alexander Adames, a Princeton Egyetem szociológusa, aki a középosztályhoz való csatlakozás növekvő költségeit és annak hatásait tanulmányozza.
A számok akkor a legszembetűnőbbek, amikor a lakhatásról van szó. Az ingatlanvásárláshoz szükséges jövedelem aránya az egekbe szökött, mivel a magasabb jelzáloghitel-kamatok frontálisan ütköznek a kínálat hiányával.
Nyolc évvel ezelőtt még csaknem 14 év kellett ahhoz, hogy egy átlagos árú otthonra 20 százalékos előleget lehessen félretenni. Most 19 évbe telne.
Eközben a mediánárú házak havi jelzáloghitele a 2016-os mediánjövedelem 14 százalékáról az idén majdnem megduplázódott, 26 százalékra.
Ez nem csak a magas kamatlábak miatt van. Az Egyesült Államok történelme során még soha nem emelkedtek ennyit a lakásárak, mint az elmúlt években – tette hozzá Orphe Divounguy, a Zillow vezető közgazdásza.
Stuart Paul, a Bloomberg Economics közgazdásza szerint az előlegfizetés a lakásépítési aktivitás egyre szűkülő keresztmetszete. „Úgy gondoljuk, hogy a magas árak és az előlegfizetés az elsődleges oka annak, hogy a fogyasztók mélységesen negatívan ítélik meg a lakásvásárlási feltételeket – talán még inkább, mint a kamatlábakat.”
És még ott van a „négy kerék” is
A lakhatás csak az egyik tényező a gazdasági stresszben. Az autóval kapcsolatos kiadások jelentik a másik terhet, ráadásul a drágább javítások és biztosítások még inkább megnövelik a finanszírozási költségeket.
Az autóárak is megviselik az embereket, mondta Greg Brannon, az AAA autóipari kutatási igazgatója, aki szerint egy új kocsi birtoklásának a költsége most körülbelül 1000 dollár havonta, szemben a világjárvány előtti 774-gyel. „Az USA-ban sok ember számára szinte elkerülhetetlen az autótulajdonlás. Ez olyasvalami, amit sokan elvárnak. Amerikaiként hozzászoktunk a mobilitás szabadságához.”
A magasabb költségek egyik következménye, hogy az emberek tovább ragaszkodnak az autóikhoz. Ennek köszönhető, hogy egy iparági becslés szerint a forgalomban lévő személygépkocsik átlagéletkora 14 évre emelkedett.
– ez egyébként szinte pontosan annyi, mint Magyarországon (14,6 év) – az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb, 2022-re vonatkozó jelentése szerint az EU-s átlag 12,3 év.
Aztán ott van az is, ami a családok mérlegével történt.
Az amerikai háztartások jelenleg rekordösszegű, 17,8 ezer milliárd dolláros adósságon ülnek, ráadásul ebből 1,14 ezer milliárd a hitelkártyákon van, amelyeknek általában viszonylag magas a kamatlába.
Egyre többet kell dolgozni ugyanazokért a javakért
A főiskolai diploma megszerzésének a költségei, amely hagyományosan egy középosztálybeli fizetés megszerzésének az útja, gyorsan emelkedtek, és egyes elit iskolákban az éves tandíj eléri a 90 ezer dollárt – ami több mint 350 ezret jelent egy tipikus négyéves képzés esetén. Néhány iskola tandíjkedvezményt kínál a legfeljebb 150 ezer dollárt kereső családoknak, de már most is több mint 40 millió amerikai fizet együttesen 1,6 ezer milliárd dollárnyi diákhitelt, ami 2010 óta több mint a kétszeresére nőtt. Az új hitelek kamatai pedig az elmúlt években meredeken emelkedtek.
A Bloomberg News számára az idén nyáron végzett Harris-felmérés szerint a középosztálybeli amerikaiaknak mindössze a 42 százaléka mondta azt, hogy az ország gazdasága az ő javukra működik. A kutatás egy későbbi, augusztus végi részében a középosztálybeli amerikaiak több mint 60 százaléka mondta azt, hogy a magasabb megélhetési költségek, mint például az emelkedő lakbér vagy a jelzáloghitel, ártanak az anyagi jólétének. És bár a Fed legutóbbi kamatcsökkentése fordulópontot jelent, nem valószínű, hogy azonnali változást eredményez.
Az augusztusi felmérésben a középosztálybeliek csaknem fele mondta azt, hogy nagyobb vásárlást tervez, ha a kamatlábak csökkennek. Bár azok közül, akik ilyenre készülnek, több mint 80 százalék hozzátette, hogy várnának, amíg a kamatlábak 5 százalék alá csökkennek. Csaknem egyharmaduk azonban azt várná, hogy a kamatok 3 százalék alá süllyedjenek.
Jelenleg a 30 éves jelzáloghitelek kamatai 6 százalék felett vannak. A közgazdászok szerint, aki a 3 százalék alatti jelzáloghitelek visszatérésére vár, annak valószínűleg meg kell várnia egy újabb válságot.
„Az én életemben csak a dotcombuborék kipukkanásakor, a globális pénzügyi válság kezdetekor és egy világméretű járvány elején láttam hatalmas eséseket a jelzáloghitel-kamatlábakban” – nyilatkozta a Bloombergnek Orphe Divounguy, a Zillow közgazdásza.
Harris és Trump is tisztában van a választók gazdasági megdöbbenésével
Harris az általa „esélygazdaságnak” nevezett, a középosztályba való bekerülés és a vagyonépítés előtt álló akadályok lebontását célzó programra összpontosít. Ígéretet tett arra, hogy az első lakást vásárlóknak 25 ezer dolláros előlegtámogatást nyújt, miközben első hivatali ciklusában további 3 millió új ingatlan építését ösztönzi. Ezzel szemben Trump inkább több szövetségi földterületet szabadítana fel lakásépítésre, és azzal érvelt, hogy a bevándorlás csökkentése és a papírok nélküli migránsok millióinak – a tervek szerinti – kitoloncolása enyhítené az ingatlanok iránti keresletet.
De nem világos, hogy az ilyen intézkedések mennyire lennének hatékonyak vagy gyorsak ahhoz, hogy jelentősen csökkentsék az otthonok költségeit.
Trump tágabb értelemben vett gazdasági eladósítása nagyban függ a választók emlékeitől a járvány előtti időkről, amikor a költségek alacsonyabbak voltak.
Az egykori elnök tervének lényege, hogy a növekedés fellendítése érdekében megismétli első ciklusbeli programját, amely az adók csökkentésére és a szabályozás megnyirbálására irányul, miközben az importot vámokkal támadja, amelynek célja, hogy a tengerentúli gyárakat hazahozza az Egyesült Államokba.
Támogatói szerint ez a megközelítés magasabb jövedelmeket és mindenki számára könnyebb gazdasági előrelépést jelentene. Még akkor is, ha eddig csak homályos ígéreteket tett az olyan konkrétumokra, mint az egészségügyi és gyermekgondozási költségek.
Harris a lakáspolitikáján túlmenően egy 6000 dolláros gyermekadóhitelt is hirdetett, hogy segítsen a szülőknek megbirkózni a problémákkal. A dolgozó családok gyermekgondozási költségeinek a jövedelem 7 százalékában való maximalizálása, valamint az 50 ezer dolláros adókedvezmény a kisvállalkozást indítók számára mind olyan elképzelés, amelynek megvalósításához a kongresszus együttműködésére lenne szükség.
A választókat azonban végül mégsem a konkrét politikai ötletek motiválhatják, hanem az, hogy érzik-e ezen döntések mögött a gazdasági biztonság „közeledését”.
Kapcsolódó:
CÍmlapfotó: Dreamstime
