A tudósokhoz, az orvosokhoz és egymáshoz fordultunk válaszokért a koronavírus-járvány idején, azonban senki sem kezelte tökéletesen a helyzetet, és ez a tudományba vetett bizalom drasztikus romlását eredményezte.
Egy 2023-as Pew-felmérés szerint bár az amerikaiak bizalma a tudósok iránt csökkent, még mindig nagyobb mértékben bíznak bennük, mint a legtöbb más szakma képviselőiben, beleértve a rendőröket, az iskolaigazgatókat, valamint az üzleti vagy vallási vezetőket. Sőt, az orvosokban még a katonáknál is jobban bíznak. A tudomány mint gyakorlat iránti alapvető tisztelet az olyan mozgalmakban is megmutatkozik, amelyek látszólag ellene vannak: a kreacionisták jobban szeretik, ha az elméleteiket „intelligens tervezésnek” és „teremtéstudománynak” nevezik, míg az oltóanyag- és klímaváltozás-szkeptikusok hosszasan magyarázzák, hogy nézeteiket hogyan támasztják alá a tények.
Tudósok: bennük bíznak a legtöbben, de kevésbé, mint korábban
Ezek a látszólag ellentmondásos impulzusok. A Michigani Egyetem politológusa, Jon Miller által vezetett kutatásban ő és társai megállapították, hogy 2016 és 2020 között a tudományba vetett bizalom viszonylag stabil maradt. De ha mélyebben belenézünk az adatokba, akkor kiderül, hogy az emberek vagy szkeptikusabbak lettek, vagy egyre jobban bíztak a tudományos szakértelemben. Ez a tendencia akkor is fennmaradt, amikor a kutatók az adatokat pártállás és tudományos műveltség szerint vizsgálták. (A demokraták, a republikánusok és az alacsony vagy magas szintű tudományos ismeretekkel rendelkezők mind jobban vagy kevésbé bíztak bennük).
Nem meglepő módon Miller a világjárványt említi e szakadás egyik mozgatórugójaként. A Covid–19 megjelenése következtében sok amerikai oly módon foglalkozott a tudománnyal, ahogyan korábban nem. A halálozási arányok és a fertőzöttségi számok beszélgetéstémákká váltak, valamint vitákat szítottak a közösségi médiában. Sokak számára ez a figyelem növelte a tudományba és a tudósokba vetett bizalmat. Ugyanakkor a szakembereket, különösen a közegészségügyben dolgozókat, nagyon is reflektorfénybe állította.
Amellett, hogy hatalmas kihívást jelentett a világjárvány a tudósok számára, egyedülálló lehetőséget is kínált, ugyanis a világ figyelme rájuk irányult. Ez volt az a pillanat, amikor a szakmába vetett bizalom lassú hanyatlása megfordulhatott, hiszen a számtalan kevésbé látványos laboratóriumi munkaórát megérthették és értékelhették a segítségre szorulók.
Ez látható a Pew felmérésében, ahol a 2019. januári 35-ről 2020 áprilisára 38 százalékra emelkedett azon amerikaiak aránya, akik „nagymértékben bíztak” a tudósokban. De ez a felfelé ívelő pálya nem tartott sokáig: a beléjük vetett hit 2021 decemberére ismét csökkent, és tavaly októberben 23 százalékon érte el a mélypontját.
Annak ellenére, hogy a tudomány az elmúlt évtizedekben viszonylag nagy bizalmat élvezett, az amerikaiaknak gyakran volt okuk arra, hogy rossz szemmel tekintsenek erre a területre. A 20. század közepén például a tudósok álltak a középpontjában annak a vitának, hogy az akkoriban elterjedőben lévő anyagok, például az ólom és a nikotin károsak-e. Míg egyesek fáradhatatlanul dolgoztak a veszélyeik feltárásán, mások (az ipar pénzén) nem haboztak kétséget kelteni és hitelteleníteni az erőfeszítéseiket, ami felesleges halálesetekhez vezetett.
A világjárvány azonban más volt mind a válság kibontakozásának gyorsaságában, mind pedig abban, hogy az emberektől milyen áldozatokat kértek a közegészségügy érdekében.
Ez volt az első akut globális egészségügyi válság, amelyet a közösségi média korában tapasztaltunk. A 21. századi tudományt soha nem látott módon láthattuk működés közben,
mivel a kutatók gyorsan azonosították az új vírust, és rekordidő alatt kifejlesztették a vakcinát. Ám voltak tévedések is, és ezek a hibák továbbra is ott vannak az emberek gondolkodásában. A tudósok, illetve közegészségügyi munkatársaik a Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központokban (CDC) hihetetlenül nehéz feladat előtt álltak, különösen a világjárvány első napjaiban: magyarázatot kellett adniuk a vírusról szerzett folyamatosan bővülő ismereteikre, és megtalálni a módját annak, hogy az egyének és a közösségek biztonságban legyenek.
Ennek során túl gyakran választották a hamis bizonyosság érzését a tudományos módszer alapját képező átláthatóság helyett. Eleinte kérdés volt, hogy viseljünk-e maszkot. Először nem – aztán igen.
Az amerikaiaknak azt mondták, hogy a tudomány bizonyos korlátozások és viselkedési formák, sőt a vírus eredetére vonatkozó konkrét elméletek mellett érvel. Sokan kötelességtudóan követték őket, hogy aztán hónapokkal vagy évekkel később megtudják, hogy e rendeletek némelyike a legjobb esetben is bizonytalan, a legrosszabb esetben pedig egyenesen téves volt.
A Covid erősebb véleményeket váltott ki
A kérdésekkel és az ellenvéleményekkel szemben azonban kevés volt a tolerancia. Andrew Lakoff antropológus, aki a Dél-kaliforniai Egyetemen a tudományt és a társadalmat tanulmányozza, azt mondja, hogy a vak bizalom iránti igény visszafelé sült el. „Ez egyfajta zsarolássá vált, ahol nem lehetett kérdéseket feltenni a Covid–19 eredetével kapcsolatban anélkül, hogy valaki ne mondta volna, hogy ezzel aláássák a tudományba vetett bizalmat. Úgy gondolom, hogy
helytelen volt a tudósokat a közvélemény bizalmatlanságával fenyegetve megvédeni a vizsgálódástól.”
Amit széles körben „tudomány” néven emlegettek, az lett az alapértelmezett magyarázat a világjárvánnyal kapcsolatos hozzáállás meghatározásához.
A politikaalkotás azonban sokkal homályosabb terület, mint a tudomány: egy szubjektív gyakorlat, amely megköveteli az egymással versengő tények mérlegelését és azok rangsorolását. A tudósok tanulmányozhatják annak az esélyét, hogy egy betegség egy osztályteremben terjed, de a politikai döntéshozók döntenek arról, hogy mindez elég-e ahhoz, hogy iskolákat zárjanak be.
A kísérletek, amelyek azt állítják, hogy a politika egyszerűen „követi a tudományt”, a kettő összekeverését és átpolitizálását eredményezte. A pandémia elleni korlátozásokat vagy követelményeket ellenzők (gyakran konzervatívok) tudományellenesnek minősültek.
Peter Sandman kockázatkommunikációs szakértő szerint néhány semlegesnek és tudományosan megalapozottnak feltüntetett világjárványügyi politika valójában erősen szubjektívnak bizonyult, például arra az elképzelésre támaszkodott, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy mindenáron csökkentsük a Covid terjedését.
Azokat, akik más előnyökért cserébe némi kockázatot akartak vállalni – azaz gazdasági okokból nyitva tartani az üzleteket, annak kockázatával, hogy néhány ember megbetegszik –, a tudomány figyelmen kívül hagyásával vádolták.
Nem meglepő, hogy a figyelmen kívül hagyás és a lekicsinylés nem erősítette a szkeptikusok tudományba vetett bizalmát, és hozzájárult egy veszélyes körforgás táplálásához.
Az internet már régóta lehetővé teszi, hogy bárki, akinek van wifije, „elvégezze a saját kutatását”, és a közösségi média, valamint annak erőteljes algoritmusai biztosítják, hogy senkinek sem kell sokat kutakodnia, hogy olyan információt találjon, amely egyezik a világnézetével.
Ez az egész rendszer készen állt, és arra várt, hogy a világjárvány kormányzati kezeléséből kiábrándult emberek keresni kezdjenek valakit vagy valamit, aki vagy ami komolyan veszi az aggodalmaikat. Egyesek számára az internetezés azt jelentette, hogy elmerültek a félretájékoztatásban és az összeesküvés-elméletekben. Egy 2023-ban a Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint
azok, akik a neten próbálták meg felmérni a hamis hírek pontosságát, nagyobb valószínűséggel hittek ezeknek az információknak; az algoritmusok hajlamosak voltak az embereket egy-egy rossz információtól más kétes forrásokhoz vezetni, ahelyett, hogy racionális ellenérveket mutattak volna be nekik.
Az internet olyan személyiségek hangját is felerősítette, mint Robert F. Kennedy Jr. és mások, akik gyakran a tudomány nyelvét használják követőik megnyerésére. Kennedy ráadásul egyfajta általános paranoia híve a tudományos intézményekkel szemben.
Az sem segít a helyzeten, hogy a világ, beleértve a tudományos világot is, napról napra technikaibbá és bonyolultabbá válik. Miller, aki azt a felmérést vezette, amely kimutatta, hogy a tudományhoz való hozzáállás egyre inkább polarizálódik, azt mondja, hogy
aggasztja az amerikaiak tudományos ismereteinek hiánya. A tengerentúlon élők körülbelül fele nem igazán érti a különbséget az atomok és a molekulák között, és nincs fogalma arról, hogy mi az a vírus.
A világjárvány kitörésekor sok amerikai nem tudta, hogy mi a CDC (az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja), illetve hogy magán- vagy állami szervezetről van-e szó. Bár könnyű az összeesküvés-hívőket és az őket létrehozó közösségimédia-platformokat ostorozni, a tudományba vetett bizalmat aláásó tényezők egy része belülről érkezett.
David Sanders, a Purdue Egyetem tudományos visszaéléseket nyomon követő biológusa a tudományos csalások hatalmas méreteket öltő elterjedésére mutat rá, amely több ezer visszavont cikket eredményezett.
A fontos tudományos eredmények összekeverednek és felhígulnak a rossz, illetve tisztességtelen eredményekkel, amelyeket a gyengébb minőségű folyóiratokban publikálnak. Csakhogy amikor ezek meglepő eredményt hoznak, a mainstream média felfigyelhet rá, és világgá kürtölheti.
Ez a burjánzó félretájékoztatás és paranoia azonban emberi életekbe került.
Egyes tudósok nagy szolgálatot tehetnek azzal, hogy megbízható információforrásokká válnak. Az ehhez szükséges lépések nem mindig könnyűek, de a nyilvánosság bizalmának kiépítése megéri az erőfeszítést.
Mindenkivel bánjunk tisztelettel – még a kétkedőkkel is. Fontos felismerni, hogy a politikai spektrum bármelyik oldalán állók szkepticizmusa és megkérdőjelezése nem teszi az embereket tudatlanokká vagy „tudományellenessé”. Igen, egyesek rosszhiszeműen cselekszenek, de megéri foglalkozni velük. Amikor Neil deGrasse Tyson 2021-ben a Covid elleni védőoltástól vonakodó feketékhez fordult, egyenesen azt mondta, hogy rosszul döntöttek, de soha nem utalt arra, hogy valami baj lenne velük. A gúnyolódás lehet, hogy a közösségi médiában vonzerőt ad, de nem épít bizalmat.
Gyakorold, amit prédikálsz, és ne prédikáld azt, amit nem tudsz gyakorolni. A világjárvány idején láttuk, hogy szakértők és a politikai döntéshozók lerombolták a hírnevüket azzal, hogy maszkkötelezettséget javasoltak, de maguk is maszk nélkül maradtak. Ez annyira elterjedt, hogy a Heritage Foundation elkezdte vezetni a bűnösök listáját. 2020-ban a CDC akkori igazgatója, Robert Redfield a kongresszus előtt azt vallotta, hogy a maszkok messze a leghatékonyabb eszközt jelentik a Covid elleni küzdelemben – de ezt szemérmetlenül tette. Nemrégiben Jay Varma, New York városának vezető közegészségügyi tanácsadója bevallotta, hogy titokban részt vett szex- és táncpartikon a járvány idején, többek között 2020 nyarán – amikor is azt hirdette, hogy a New York-iaknak maszkot kell viselniük, el kell távolodniuk és kerülniük kell a különböző háztartásokból származó emberek beltéri összejöveteleit. Csakhogy ha a szakértők nem tartják be a saját szabályaikat, az árt a hitelességnek.
Foglalkozzanak a nyilvánossággal bármilyen médiumon keresztül, amit megfelelőnek éreznek. Egyes tudósok a közösségi média sztárjaivá váltak, de a TikTok vagy a Twitter nem való mindenkinek. Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségkutató és -politikai Központjának munkatársa elmondta, hogy soha nem merült bele a közösségi médiába, ezért amikor a Covid beütött, inkább podcastot indított, Katelyn Jetelina epidemiológus hírleveleket kezdett küldözgetni. Más tudósok, például a Johns Hopkins fertőző betegségekkel foglalkozó orvosa, Amesh Adalja médiamegjelenéseket és interjúkat adott a legkülönbözőbb csatornáknak.
Kerülje a szakzsargont, és kommunikáljon a lehető legvilágosabban. Ahogy Abdullah Shihipar, a Brown University School of Public Health közegészségügyi kutatója írta, a tudományos kutatások gyakran áthatolhatatlan szakzsargonba burkolóznak, amelyet az átlagemberek képtelenek megérteni. Pedig olyan egyszerű dolog, mint a közérthető nyelvű összefoglalók közzététele, mindenki számára elérhetővé tehetné az új tudományos felfedezéseket.
Ismerje be, hogy mit nem tud. Előfordulhat, hogy a hiányos bizonyítékok ellenére szükségünk lesz új szakpolitikákra, de az átláthatóság hosszú távon kifizetődő lesz. A világjárvány alatt például Osterholm következetesen elmagyarázta mindazt, amit nem tudott például arról, hogy meddig tart a vakcinavédelem. Paul Offit, a philadelphiai gyermekkórház fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője mindig is óvatos volt, amikor az emlékeztető oltások előnyeiről beszélt, és hangsúlyozta, hogy a legegyértelműbb előnyöket az idősebb és az immunhiányos emberek élvezik.
Ismerje el a hibáit. A polarizáció a legnagyobb akadálya a jó tudományos párbeszédnek, és a politikai színtéren a két oldal közötti szakadék az elmúlt években egyre nagyobb lett. Ennek áthidalására Osterholm azt javasolta, hogy a kétpárti 9/11-es bizottsághoz hasonlóan vizsgálják meg, hogyan reagált a közegészségügyi közösség a pandémiára. Ha a kormány nem áll készen erre, akkor létrejöhetne egy együttműködés egy inkább baloldali beállítottságú intézmény, például a Harvard School of Public Health és egy konzervatív csoport, mondjuk a Heritage Foundation vagy egy semlegesebb, például a Brookings Institution között.
A tudományos műveltség növelésén kell munkálkodni. A bizalom hosszú távú kiépítéséhez olyan alapokra van szükségünk, amelyek segítségével mindannyian ugyanazon a nyelven beszélhetünk. A Carnegie Alapítvány egy nemrégiben kiadott fehér könyvében felvázolt néhány meggyőző módot arra, hogyan lehetne javítani a tanárképzést és a tananyagokat a természettudományok terén. A tudomány erőssége, hogy az embereknek nem kell bízniuk benne – kérdéseket kell feltenniük, amelyekre őszinte válaszokat várnak. Miközben az intézményekbe vetett bizalom megroppanhat, a tudomány iránti szeretetünk és tiszteletünk közös alapot ad az újjáépítéshez.