A BRICS lerombolja Észak-Amerika gabonahegemóniáját – makronom.eu
2025. február 7., péntek

A BRICS lerombolja Észak-Amerika gabonahegemóniáját 

Az orosz Vzgljad portál szerint a BRICS-gabonatőzsde létrehozása megtörné a Nyugat uralmát a gabona világpiacán. Lehet ebben valami, ugyanis ma a piac ellenőrzéséhez szükséges eszközök az amerikaiak és a franciák kezében vannak. Putyin javaslata a tőzsde megszervezésére logikus, hiszen a BRICS-tagállamok majdnem a felét adják a gabona globális keresletének és kínálatának.  

Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-csúcson egy gabonatőzsde létrehozását javasolta, amely idővel teljes értékű árutőzsdévé alakulhat át. Szerinte a BRICS-gabonatőzsde megnyitása elősegíti a gabonaköltség igazságos mutatóinak létrehozását a nemzetközi színtéren,

megvédi a nemzeti piacokat a negatív külső beavatkozásoktól, a spekulációtól és a mesterséges élelmiszerhiány előidézésére irányuló kísérletektől”. 

Tény, hogy a világpiac árait elsősorban a chicagói, illetve a francia tőzsde alakítja. Ez az elmúlt száz év során alakult így, amit az indokolt, hogy a világ gabonatermelése itt összpontosult. Elsőként a Chicago Mercantile Exchange (CME) jutott vezető szerephez, és mivel a második világháború alatt és után az Egyesült Államok lett a búza és a kukorica fő szállítója, ezért ezen a tőzsdén kezdtek el kereskedni a gabonával. A háború utáni lepusztult Európa és Oroszország természetesen nem tudta felvenni a versenyt az amerikai farmerekkel. Az 1980-as években kezdtek komolyan kereskedni a búzával a francia MATIF árutőzsdén is.

A globális helyzet azonban sokat változott. Az orosz Gabonaexportőrök Szövetsége szerint a BRICS-országok (az idén kezdődő bővülését figyelembe véve) ebben az évben 1,24 milliárd tonna gabonát fognak betakarítani évente, ami a világtermelés 44 százalékát teszi majd ki. A fogyasztásuk pedig nagyjából ugyanekkora lesz – 1,23 milliárd tonna.

A BRICS kezdetben négy országból – Brazília, Oroszország, India, Kína – állt, hozzájuk társult 2010-ben Dél-Afrika, 2024. január 1-jétől pedig az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irán és Etiópia csatlakozott a szövetséghez, míg Szaúd-Arábia felvétele folyamatban van. 

Az Egyesült Államok a gabonatermelés tekintetében a második 450 millió tonnával, viszont az első ötben négy BRICS-ország található: Kína az első, India a harmadik, Oroszország a negyedik, Brazília az ötödik, és az össztermelésük háromszor nagyobb, mint az amerikaiaké. Európából Franciaország általában belefér a top 10-be. 

Alternatív csereplatformot szerveznek 

Az elmúlt évtizedekben Európa és az Egyesült Államok kikötőin nagy mennyiségű gabona haladt át, amelynek az árát meg kellett állapítani. Erre szolgált a chicagói és a francia tőzsde. Ez a helyzet mindenkinek megfelelt, mivel a kereskedelmi szabályokat kidolgozták, többek között a termékellátás és a pénzügyi elszámolások kérdését. Most azonban, amikor jelentős nézeteltérések vannak a globális piac kulcsszereplői között, beleértve a fizetéseket is, a szankcionált országok számára a saját pénzügyi infrastruktúra és fizetési rendszer létrehozása indokolttá teszi egy alternatív csereplatform megszervezését. Mindez függetlenebbé teheti a kulcsfontosságú gabonabeszállítókat a nyugati országok blokkjától, amelyek pénzügyi eszközök segítségével mesterségesen növelhetik vagy csökkenthetik az áruk árát, ezáltal egyensúlyhiányt okozva a különböző gazdaságokban.  

Emellett komoly előnyt jelenthet, hogy a BRICS-gabona- és árutőzsde keretében egy közös elszámolási rendszer jönne létre, amelyben eltávolodnának a dollártól.  

Az orosz szakértők emellett abban is reménykednek, hogy a BRICS-gabonatőzsde igazságosabb jövedelemelosztást hoz, amiből elsősorban a saját gazdáik profitálhatnak. Persze ez lehet, hogy nem több, mint egy ígéret, mert Nyugaton sem a gazdák aratják le az igazi nyereséget a gabonatőzsdékről.  

Egy szakértő szerint az új tőzsde nemcsak az összes piaci szereplő érdekeit figyelembe vevő igazságosabb árak kialakításában segíthet, hanem ez az ár a BRICS belföldi piacára kis kedvezménnyel, a külsőre pedig piaci áron is kialakítható.  

Így befolyásolta az USA a gabona árát az oroszok szerint 

A Vzgljad egy példát is hoz arra, hogy az USA 2021-ben miképp befolyásolta a gabona árát. Szerintük akkor, mindenféle nyomós ok nélkül, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma 12,5 millió tonnával csökkentette az orosz gabonatermésre vonatkozó előrejelzéseit. Ez azonnal áremelkedést okozott a világpiacon, a fekete-tengeri kikötőkben is 20 dollárral drágult a búza. 

A BRICS-en belül veszélyesnek tartják, hogy az USA fegyverként használhatja a gabonát, ugyanis lehetőségük van arra, hogy az árak meredek emelkedésével mesterséges hiányt teremtsenek a világpiacon, ami könnyen éhezéshez vezethet a szegényebb országokban. Az ilyen hirtelen drágulás gondot jelent az orosz piacon is, hiszen ekkor az exportőrök kivinnék az összes gabonát az országból, ami hiányhoz, továbbá áremelkedéshez vezetne a belső piacon. Erre általában az orosz kormány a kivitel tilalmával szokott válaszolni, de ezzel elesnek az exportból származó többletbevételtől. Az idei évben a tervek szerint az orosz költségvetés 215 milliárd rubelre (2,2 milliárd dollárra) számít a gabonák és olajos magvak utáni exportvámokból. 

Ezt még fokozni lehet azzal, hogy a szankciókkal befagyasztják az orosz gabona exportját, ami szintén tragikus következménnyel járna a globális délre. A pénzügyi büntetőintézkedések is veszélyesek, mert a gabonára nem nagyon szoktak csereügyleteket elfogadni.  

A tagországi tartalékok stabilizálhatják az árakat 

Az új tőzsdében benne van az a lehetőség is, hogy a spekuláció elkerülése érdekében kizárhatják a kereskedésből az élelmiszerekre vonatkozó határidős elszámolási ügyleteket, és csak a BRICS-tagok üzletelhetnének ezen a platformon. Az orosz szakértők abban látják a nagy lehetőséget, hogy a tagországok a tartalékalapjaik felhasználásával stabilizálhatják a gabonaárakat ezen a BRICS-börzén. Rossz termés esetén a saját készleteikből árut vihetnek a tőzsdére, jó termés esetén pedig növelhetik a készleteiket, kivonva a gabonát onnan. Persze mindenekelőtt meg kell oldaniuk a határokon átnyúló pénzátutalásokkal, illetve a logisztikával és a szállítások biztosításával kapcsolatos nehézségeket. 

Kapcsolódó:

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat