Olaf Scholz az európai chipgyártás fellegvárává kívánta tenni Németországot, ám a legnagyobb külföldi befektetők zsinórban mondják le a projekteket. A bőkezű állami támogatás politikája csődöt mondott.

Németország már 2022-ben büszkén hangoztatta, hogy az európai chipgyártás zászlóshajója lesz. Az Intel tervezett építkezésének bejelentésekor Olaf Scholz kancellár az ellátási láncok helyreállításának mérföldkövekéntemlegette a beruházást, hangsúlyozva, hogy országa Európában talán a legvonzóbb célpont az innovatív befektetések területén. Maga Ursula von der Leyen is ujjongani kezdett, majd kijelentette: a cél nem más, mint elérni, hogy 2030-ra a globális chipgyártás 20 százaléka már az EU-ban legyen.

A nagy ívű tervekből nem sok minden fog megvalósulni. Az Intel először a magas energiaárak miatt kezdett visszavonulót fújni, majd saját pénzügyi nehézségeivel indokolva köszönte meg a lehetőséget, amivel egyelőre nem kíván élni. Abszurd, de igaz: a német kormánypártok 10 milliárd euróval támogatták volna a beruházást, a költségvetés azonban annyira kétségbeejtő helyzetben van, hogy a lefújás után még örültek is a beruházás meghiúsulásának, majd azon nyomban összevesztek azon, hogy melyik minisztérium költheti el a felszabadult összeget.

Kínos epizódok

Alig csitult el az Intel okozta sokk, újabb amerikai technológiai vállalat, ezúttal a Wolfspeed jelentette be visszavonulását a tervezett ensdorfi beruházástól. A projekt 3 milliárd euróba került volna, az üzemben pedig elsősorban az elektromosjármű-iparban használt félvezetőket gyártották volna – vagyis olyan területen, ahol Németországnak jelen pillanatban minden hozzáadott értékre égető szüksége van.

A beruházás nagyságához képest a német kormány a Wolfspeedet is igen bőkezűen, 360 millió euróval támogatta volna, a Saar-vidéki kormányzati büdzséből további 155 millió csorgott volna az amerikai kasszába, míg a legnagyobb német alkatrész-beszállító, a ZF 170 millió eurót ígért a projekt felgyorsítására. (Utóbbi aztán elegánsan kilépett a történetből, még a Wolfspeed döntése előtt, de azt határozottan tagadta, hogy a mínusz 170 milliónak bármi köze lenne a beruházás lefújásához.)

A szakértők szerint a Wolfspeed egyszerűen lejjebb csúszott a rangsorban, miután több riválisa megelőzte a globális chipversenyben, ezért alapjaiban kellett újragondolnia a beruházási politikáját. Nem segített a helyzeten az elektromosjármű-piac látványos lassulása sem: végül az ezzel összefüggő keresletcsökkenésre hivatkozva fújták le a projektet. (A hivatalos verzió szerint mindössze elhalasztották, de az Intel is ugyanezzel a kommunikációval próbálkozott, még akkor is, amikor a neki szánt 10 milliárd euró már papíron sem létezett.)

A Scholz-kormány tehát újabb kudarccal szembesült. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió azonnal le is csapta a magas labdát, és a „támogatási buborék kipukkanása” kapcsán a kabinet gazdaságpolitikájának halálát hangoztatta. Scholzék jellemzően annyira nem tudnak válaszolni a kérdésekre, hogy az összes kíváncsi újságírót a Wolspeedhez és a ZF-hez irányítják.

Ennyit a kockázatmentesítésről

A német állami támogatások bőkezűsége nem volt véletlen. A kormány ezekkel a beruházásokkal szerette volna elkerülni, hogy az Európai Unió teljesen ki legyen szolgáltatva az olyan ázsiai vállalatoknak, mint a tajvani TSMC vagy a dél-koreai Samsung. Jelenleg gigaberuházásnak éppen a tajvani vállalat maradt: a Drezdában épülő 10 milliárd eurós üzem sem maradt ki a bőségkosár áldásaiból: a német adófizetők éppen a felével, 5 milliárddal járulnak hozzá a botladozó „fellegvárprojekt” újabb mérföldkövéhez. Megtehetik: az Európai Unió feloldotta a tagállamok ipari támogatásainak tilalmát a félvezetőprojektekbe való befektetések vonzására. Kínos, hogy a vállalatok ennek ellenére egymás után mondják le a németországi beruházásokat. A TSMC még kitart, de a kommunikáció a tervezett gyárbeindítás körül máris érezhetően óvatosabb lett.

Ami a Scholz-féle, bőkezű ösztönző eszközökre épülő beruházási politikát illeti, úgy tűnik, valóban megbukott. Ha a több milliárd eurós állami támogatások sem elegendők egy technológiai vállalatnak ahhoz, hogy végigvigye a vállalt projektjeit, és látványosan kifarol a megállapodásból, akkor a problémát a német gazdaságpolitika és befektetői környezet egészen más szegmenseiben kell keresni – vagyis a kormány stratégiája az ösztönzőkkel kapcsolatban messze nem elegendő a bizalom megerősítéséhez.

A Financial Timesnak az ügyben nyilatkozó Oliver Holtemöller közgazdász tömören összefoglalta a problémát. Szerinte az állami támogatások csak ideig-óráig tudták elrejteni a németországi befektetések valódi veszélyeit. Mint mondta, a célzott pénzosztogatás helyett a kormánynak olyan gazdaságpolitikán kellene dolgoznia, amely megfelelő és biztonságos környezetet teremt a vállalatok számára – beleértve azokat is, amelyeket még meg sem alapítottak.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime