A kutatók szerint a malacok a mesterséges intelligencia segítségével boldogabbak lehetnek: figyelmeztethetné a gazdákat az állatok negatív érzelmeire, ezáltal javíthatná a jóllétüket.
Európai tudósok olyan mesterségesintelligencia-algoritmust fejlesztettek ki, amely képes értelmezni a sertések hangját, majd figyelmeztetheti a gazdákat a malacok negatív érzelmeire, ezáltal javíthatja a jóllétüket – mondta Elodie Mandel-Briefer, a tanulmány társvezetője.
A dániai, németországi, svájci, franciaországi, norvégiai és csehországi egyetemeken dolgozó tudósok több ezer rögzített sertéshangot használtak fel különböző helyzetekben, többek között játék, elszigeteltség és az élelemért folytatott verseny során, és megállapították, hogy a hangjuk a hangulatuktól függően változik.
A rövid morgások jellemzően pozitív érzelmeket, míg a hosszúk gyakran kellemetlenséget jeleznek, például amikor a sertések egymást a vályúnál lökdösik. A magas frekvenciájú hangok, mint a sikolyok vagy a visítások általában azt jelentik, hogy stresszesek. A tudósok ezeket az eredményeket egy mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó algoritmus létrehozásához használták fel. Mandel-Briefer elmondta, hogy az MI mind a nagy mennyiségű adat feldolgozásában, mind az adatok alapján történő osztályozásban kiveszi a részét.
„Bár sok gazda már ismeri a saját jószágait, a meglévő eszközök többnyire a fizikai állapotukat mérik – mondta Mandel-Briefer. – Pedig az állatok érzelmei központi szerepet játszanak a jóllétükben, de ezt nem nagyon mérjük a gazdaságokban.” Az algoritmus kimutatta, hogy
a szabadtartású vagy biogazdaságokban tartott sertések, amelyekben lehetőségük van kóborolni és ásni a földben, kevesebb stresszről árulkodó hangot produkáltak,
mint a rosszabb körülmények között élő társaik. A kutatók úgy vélik, hogy ez a módszer, ha egyszer sikerül teljesen kidolgozni, a gazdaságok megjelölésére is használható lesz, ezzel segítve a fogyasztókat a körültekintő választásban.