A Medici család közel 300 évig uralta Firenzét, pártfogolta a művészeteket és a várost Európa kulturális központjává tette. Azonban a mérlegnek van egy másik oldala is. Vagyonukkal, hatalmukkal manipulálni tudták a köztársaság politikai intézményeit, és lehetővé tették, hogy az őket kiszolgáló tisztviselők a saját vagyonuk gyarapodására használhassák ki az elvállalt hivatalt. Mindezt úgy, hogy hozzá sem kellett nyúlniuk Firenze politikai felépítéséhez. 

Marianna Belloc, Roberto Galbiati és Francesco Drago a tanulmányukat Cosimo de’ Medicivel, a Medici dinasztia alapítójával indítják, akit 1433 szeptemberében a firenzei kormány, a Signoria száműzte a városból, mert megkísérelte manipulálni a kormánytagok kiválasztási folyamatának eredményeit. Válaszul Cosimo a következő híres megjegyzést tette: „Kérdezzétek meg a katonáitokat, hányszor fizették ki őket az én pénzemből, amit a város csak később, és csupán akkor fizetett vissza, amikor erre képes volt”. Cosimo volt a település egyik leggazdagabb embere, egy virágzó, Európa-szerte fiókokat működtető bank vezetője, és a köztársaság fő hitelezője a nagy pénzügyi nehézségek időszakában.  

Marianna Belloc, a római Sapienza Egyetem közgazdaság-tudományi professzora 
Roberto Galbiati, a Sciences Po Paris CNRS professzora 
Francesco Drago, a Catania Egyetem közgazdaságtan-professzora  
Tanulmányukban dokumentálják az intézményi foglyul ejtési mechanizmusait és az ezzel járó gazdasági hozamokat az elitek számára, valamint feltárják a vagyonelosztásra gyakorolt hatását. 

Egy évvel később Cosimót visszahívták Firenzébe. Átvette a város irányítását, és ezzel kezdetét vette a Mediciek uralma, amely különböző formákban közel három évszázadon át tartott. Az általa kiépített politikai gépezet anélkül, hogy formálisan megváltoztatta volna a politikai rendszer alkotmányos felépítését, szisztematikusan manipulálta az intézményeket, és lehetővé tette a politikai tisztségviselők számára a közforrások módszeresen kisajátítását.   

Ez a történelmi epizód hat évszázaddal ezelőtt történt, de a szerzők szerint a következményei a jelen összefüggéseire is érvényesek, és arra figyelmeztetnek, hogy milyen körülmények között lehet a viszonylag nyitott politikai intézményeket a hatalom ellenőrzésével és ellensúlyozásával megragadni és mélyrehatóan megváltoztatni, ha a vagyon erős koncentrációjával szembesülünk. Emblematikus példája annak, hogyan alakulhatnak ki és maradhatnak fenn politikai dinasztiák, ami a jelenlegi demokráciákban is előfordulhat. 

A Firenzei Köztársaságot a 12. században hozták létre. A 14. század első fele és a 15. század vége között a városvezetésbe való bejutást olyan rendszer szabályozta, amely a választást és a sorsolásos kiválasztást keverte. Ez a Trattének nevezett szisztéma a tisztségviselők rövid távú korlátaival párosulva viszonylag széles körű részvételt nyújtott a városvezetésben, biztosította a prominens családok közötti relatív erőegyensúlyt. Cosimo de’ Medici és családjának a megjelenése a politikai színtéren töréspontot jelentett. 

Az 1420-as évektől kezdve a város részt vett a lombardiai háborúkban, ami hatalmas katonai kiadásokkal járt. Az ebből fakadó költségvetési válság szükségessé tette az adóbeszedési rendszer reformját. Kiszélesítették az adóalapot, és létrehozták a polgárok által az államnak nyújtott közvetlen kölcsönök mechanizmusát, amivel lehetőséget teremtettek a gazdag magánszemélyeknek, hogy a köztársaság hitelezőivé váljanak. Egyben megnőtt a súlya a városi kormányzatban való részvételüknek.

A hitelezők közül Cosimo arra is kihasználta a pénzét, hogy mecénási és hitelkapcsolatok hálózatát szője. Az előző rendszer vezető családjaival szemben a Mediciek kihasználták az államadósság-tulajdonosok és forráshitelezők alkupozícióját, megragadták a politikai kiválasztási mechanizmust, majd átvették a város feletti irányítást.  

Hogy az alkupozíció mekkora volt, arra a szerzők szemléletes ábrán bemutatják Firenze egy főre eső adósságát az 1420-as és 1430-as évek között, amit szétosztottak a hitelezők politikai irányultsága alapján. Az adataik szerint a semlegesek 27 aranyforintot nyújtottak fejenként, Medici opponensei 230-at, a Medici-hívek pedig 1069-et. Az utóbbiak kölcsöneinek a felét maga a Medici család állta.  

A tanulmány szerzői vizsgálták a firenzei háztartások 1427-es, 1457-es és 1480-as vagyoni helyzetét, valamint részletes információkat a családok párthovatartozásáról és az egyéni politikai részvételről. Erre az adathalmazra támaszkodva tudták megmutatni, hogy a Mediciek uralma a firenzei politikai intézmények felett a tisztségviselők kiválasztási rendszerének manipulálásával járt, hogy kedvezzenek a frakciójuk tagjainak. Megállapították, hogy miután a Mediciek hatalomra kerültek, a frakciójukhoz való tartozás nagyobb esélyt teremtett a közhivatalba való megválasztásra, míg a politikai ellenfeleiknek az esélyei csökkentek.  

A tanulmány adatai azt is lehetővé teszik, hogy nyomon kövessük, miképp korrelált a politikai részvétel az egyéni vagyon változásaival. Arra jutottak, hogy a Mediciek hatalomra jutása előtt (az 1393–1426 közötti időszakban) a hivatalban töltött ciklusok száma nem állt szignifikáns kapcsolatban az egyéni vagyonfelhalmozással. Ezzel szemben, miután a Mediciek átvették a politikai rendszer irányítását, a tisztség viselése és a vagyon közötti korreláció jelentősen megnőtt. 

A szerzők megállapítása szerint a tanulmányban szereplő adatok és más empirikus gyakorlatok eredményei azt sugallják, hogy  

a Mediciek megjelenése az aktív politikai részvételt a személyes meggazdagodás eszközévé alakította át.  

Ez a rendszer nem volt ártalmatlan a vagyon általános elosztása szempontjából sem. Miközben a politikai intézmények formálisan változatlanok maradtak, a városi kormányzásban részt vevők százainak a vagyona minden egyes hivatali ciklusban növekedett. Azt találták, hogy a vagyon koncentrációja az elosztás csúcsán erőteljesebben nőtt, mivel a felhalmozás dinamikája jobban kedvezett a Mediciekhez kötődő családoknak, mint a hálózatukon kívülieknek. 

Két mechanizmust azonosítottak, amelyeken keresztül a Mediciek alatt a politikai tisztségviselők a vagyonukat növelhették: az állami források közvetlen kisajátítását, illetve a politikai szerepük és a pártfogói hálózat kihasználását a haszonszerzésre.  

Bár nehezen dokumentálható a közforrások kisajátítása és a pártfogás, nem ritka a kortárs politikai kontextusokban. A Mediciekkel szövetséges közhivatalnokok képesek voltak kihasználni a pozíciójukat, hogy kedvező kölcsönöket, szerződéseket és egyéb pénzügyi előnyöket szerezzenek. A tanulmányban azt is bemutatták, hogy a Mediciek alatt a köztársaság magasabb kamatot fizetett a több hivatali ciklust betöltő hitelezőknek.