Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása

Donald Trump visszatérése a Fehér Házba több nemzetközi lap szerint a modernkori történelem egyik legkiszámíthatatlanabb elnöki ciklusának ígérkezik.

Várhatóan visszatér az „America First” szemlélet és az első ciklus jellegzetes intézkedései: a Kínával folytatott kereskedelmi háború, az erős vezetők iránti tisztelet és a tweetdiplomácia. 

Ez a második ciklus azonban új kihívásokat fog hozni, nem utolsósorban a Közel-Kelet és Ukrajna háborúi miatt. Trump azt ígérte, hogy még a hivatalba lépése előtt véget vet az orosz–ukrán háborúnak, de egyelőre semmilyen részletes tervvel nem állt elő, és váratnak magukra a Közel-Kelet stabilizálására vonatkozó tervek részei is.

 

Orosz–ukrán háború 

A Fox Newsnak adott 2023. júliusi interjújában azt sugallta, hogy tárgyalóasztalhoz kényszeríti Zelenszkijt és Putyint azzal, hogy közli az ukrán vezetővel, Kijev nem kap több amerikai támogatást, az orosz elnökkel pedig azt, hogy Washington drámaian megnöveli a Kijevnek nyújtott támogatást. Trump bírálta az ukrajnai háborús erőfeszítések amerikai finanszírozását, és kétségeit fejezte ki, hogy Ukrajna le tudja győzni Oroszországot. 

A leendő alelnök, J. D. Vance több konkrétumot mondott arról, hogyan nézhetne ki egy ilyen megállapodás.

Bár szavai szerint Trump a két háborúzó országra, valamint Európára bízná a békemegállapodás részleteinek kidolgozását, Vance azt sugallta, hogy az valószínűleg egy demilitarizált övezet létrehozását foglalná magában a jelenlegi harcvonalak mentén, lehetővé téve Ukrajna számára, hogy megtartsa a szuverenitását, miközben arra kényszerítené, hogy feladja a jelenleg Moszkva kezében lévő területek egy részét, valamint garanciát kínálna arra, hogy Ukrajna semleges marad. 

Ez nagyon hasonló azokhoz a feltételekhez, amelyeket Putyin szabott, és Ukrajna, valamint támogatói elutasítottak. Zelenszkij többször is visszautasította a területi engedményeket. A kijevi tisztviselők azonban attól tartanak, hogy Trump minden katonai támogatást megszüntetne, és ezzel arra kényszerítené őket, hogy kapituláljanak Moszkva feltételei előtt. 

Európa, NATO 

Trump elvárja a NATO-tagországoktól, hogy teljesítsék a GDP 2 százalékának megfelelő védelmi kiadási célt, amit a kampánykörútján többször is követelt. A 32 országot tömörítő blokkból már csak nyolc nem teljesíti ezt az elvárást.

A választások előtt a NATO megpróbálta Trump-biztossá tenni a szövetséget. Attól tartva, hogy egy második Trump-ciklus lelassítaná vagy leállítaná az Ukrajnának nyújtott támogatást, felgyorsították a kulcsfontosságú fegyverek és felszerelések gyártását, valamint a szervezet azon dolgozott, hogy megszilárdítsa az Európába irányuló kiképzés és ellátás feletti hatáskörét.

Az idei washingtoni csúcstalálkozón a szövetség megerősítette, hogy „Ukrajna jövője a NATO-ban van”, de elutasította, hogy csatlakozásra hívja Kijevet, vagy hogy határidőt szabjon a tagságára. Vélhetően Trump szélesebb körben átgondolja az amerikai jelenlétet Európában, ugyanis az a korszak, amelyben az USA-t a nyugati világ biztonságának garanciájának tekintik, jó eséllyel véget ér. 

Donald Trump első ciklusa alatt Jens Stoltenberg korábbi NATO-főtitkárral (Forrás: Wikimedia Commons)

Illegális migráció 

Trump első ciklusát keményvonalas bevándorlási programja jellemezte, köztük bizonyos muszlim többségű országokból érkezők beutazási tilalma. Ezúttal az amerikai bevándorláspolitika drámaibb átalakítását ígérte, és fogadkozott, hogy végrehajtja „Amerika történetének legnagyobb deportálási akcióját”. A tanácsadói egy olyan tervet vázoltak fel, amelynek értelmében az amerikai bevándorlási és vámhatóság munkahelyi razziákat és letartóztatásokat tartana annak érdekében, hogy évente több millió papírok nélküli bevándorlót toloncoljon ki. A kormányzat „hatalmas fogvatartási létesítményeket” építene, valószínűleg Texasban, az Egyesült Államok déli határának közelében, hogy őrizetbe vehesse a rengeteg deportálásra váró bevándorlót. Trump azt is kilátásba helyezte, hogy leállítja az amerikai menekültprogramot, és visszaállítja első elnöki ciklusának néhány vitatottabb politikáját. Ezek megvalósítása a becslések szerint több milliárd dollárba kerülne. Az Amerikai Bevándorlási Tanács több mint egy évtizedre évi 88 milliárd dollár környékére becsülte a teljes összeget. 

Trump a mexikói határon (Forrás: Wikimedia Commons)

A Peterson Institute for International Economics elemzése szerint az új elnök által javasolt tömeges kitoloncolások, amelyek egy olyan munkaerőt céloznának meg, amelyet nehéz pótolni, felhajtanák az inflációt, csökkentenék az amerikai GDP-t és a foglalkoztatást. A jelentés megjegyezte, hogy a mezőgazdaság lenne a legsúlyosabban érintett ágazat. Trump javasolt reformját nem lesz könnyű végrehajtani, mivel valószínűleg politikai, jogi és logisztikai akadályokba ütközik. Belföldön nagyon nehéz lesz, hogy ehhez megkapja a kongresszus támogatását, amely a tömeges kitoloncolások tényleges végrehajtásához szükséges. 

Közel-Kelet 

Trump várhatóan el fog térni a Biden megközelítésétől. Jobban támogatná az izraeli katonai akciókat, és nem valószínű, hogy az amerikai katonai támogatást befolyási eszközként használná Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök lépéseinek befolyásolására.

Trump azt mondta Netanjahunak, hogy a háború gyors befejezését szeretné, de azt is, hogy az izraeli vezető „tegye meg, amit meg kell tennie” a Hamász és a Hezbollah legyőzéséért.  

Ez az egyik legsürgetőbb külpolitikai kérdés. Nem világos, hogy a következő kormányzat milyen szerepet fog játszani, ha egyáltalán belemegy, hogy megpróbálja lezárni ezt a háborút. Trump bírálta Biden tűzszünetre való felhívását, amelyet „Izrael kezét a háta mögött összekötő” törekvésnek minősített, és azt mondta, hogy az csak időt adna a Hamásznak az újraszerveződésre. 

Hivatalba lépése után várhatóan az Iránnal való szembeszállásra, valamint az Izrael és más öböl menti arab országok közötti kapcsolatok normalizálására összpontosít majd, kibővítve az előző hivatali idejében megkezdett Ábrahám-megállapodásokat.

Az első hivatali idejében kivonta az Egyesült Államokat a Teheránnal kötött 2015-ös nukleáris megállapodásból, és „maximális nyomásgyakorlási” kampányt indított, amelynek a célja az volt, hogy Iránt kemény szankciókkal kényszerítse arra, hogy egyezzen bele egy átfogóbb megállapodásba mind a nukleáris programjának, mind a regionális szövetségesein keresztül folytatott destabilizáló tevékenységének megszüntetéséről.

Azóta a perzsa állam újra megkezdte a nukleáris fegyverek kifejlesztéséhez szükséges urán dúsítását. Trump szeptemberben azt mondta, nyitott lenne arra, hogy tárgyalásokat folytasson Iránnal annak atomprogramjáról, csakhogy az új elnök kiszámíthatatlansága miatt mégiscsak visszatérhet a maximális nyomásgyakorláshoz.

Trump Izrael miniszterelnökével (Forrás: Wikimedia Commons)

A másik megoldás, hogy megpróbál tárgyalni Iránnal, és olyan megállapodást köt, amely kevesbé ellenőrzi Irán nukleáris programját. A republikánusoknak ekkor politikai szempontból nem lenne más választásuk, mint felsorakozni ezen alku támogatása mögé.

Bár Trump igyekezett leépíteni az Egyesült Államok katonai szerepvállalását Irakban és Afganisztánban, nem zárkózik el teljesen attól, hogy az USA katonai erejét egyértelmű célok érdekében bevesse.

Ez magában foglalhatja annak megakadályozását, hogy Irán felkerüljön az atomfegyverrel rendelkező országok listájára. További inputot jelentett, hogy az amerikai hírszerzés arra figyelmeztetett, hogy a perzsa állam merényletet tervez Trump ellen, és valószínűleg a választások napja után is folytatja ezeket az erőfeszítéseket. 

Első hivatali ideje alatt Trump retorikailag támogatta a kétállami megoldást az izraeli–palesztin konfliktus megoldására, miközben sziklaszilárdan kiállt Izrael mellett, amit egy sor régi terv megvalósítása is alátámaszt: például az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költöztette, az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének finanszírozását csökkentette, elismerte a Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitást, és kijelentette, hogy a ciszjordániai izraeli telepek nem sértik a nemzetközi jogot. 

India 

Az Egyesült Államok és India kapcsolatáról immár több évtizede kétpárti konszenzus alakult ki. Trump és Narendra Modi, akit idén választottak másodszor miniszterelnökké, olyan kapcsolatot alakított ki, amely inkább személyes és politikai, mint diplomáciai.

Ezt talán a legjobban a 2019 szeptemberében Houstonban tartott „Howdy, Modi” gyűlés és az öt hónappal később az indiai Ahmedabadban tartott „Namaste Trump” gyűlés példázta. 

Ez vélhetően változatlan marad, azonban Trump világnézete korábban is okozott némi súrlódást, mivel az „America First” doktrínája összeütközésbe került Modi „Make in India” politikájával. A bevándorlással kapcsolatban (ez a téma áll a legközelebb Indiához, mivel az indiaiak képviselik amerikai munkavállalási vízumot kérelmezők messze legnagyobb csoportját) Trump többszörös korlátozást vezetett be a H–1B vízumprogrammal kapcsolatban, amellyel indiaiak ezrei lépnek be az USA-ba minden évben. Biden a kormányzása elején fenntartott számos korlátozást, ám később ezeken enyhített.  

Biden és Modi elmélyítette a két ország technológiai, kereskedelmi, védelmi kapcsolatait, és a Kína felemelkedése miatti kölcsönös aggodalom még közelebb hozta őket egymáshoz. Ez a dinamika valószínűleg Trump alatt is folytatódik, és a Kínával szembeni ellenállás fellendíti az Egyesült Államok kapcsolatait más dél-ázsiai országokkal és a tágabb indo-csendes-óceáni térséggel is. Az, hogy India egyre több amerikai védelmi felszerelést vásárol, tovább javíthatja a kapcsolatokat Trump alatt is. Azonban a multilateralizmussal szemben támasztott szkepticizmusa árthat az olyan csoportosulásoknak, mint a Quad. 

Trump fogadására szervezett rendezvény Indiában (Forrás: Wikimedia Commons)

Kína 

Mike Waltz republikánus képviselő szerint Trump kongresszusi támogatást élvezhet, hogy szankciókat vezessen be Kínával szemben, ami által megakadályozhatja Peking orosz olajvásárlásait. A két ország között ugyanis egy olyan kereskedelmi útvonal alakult ki, amely jelentős szerepet játszott a két hatalom egymáshoz való közeledésében és segített Moszkvának az ukrajnai háború folytatásában. 

A Kína-politikát illetően lényegében azt is mondhatjuk, hogy Joe Biden bizonyos mértékig visszaadja a stafétabotot Trumpnak.

A jelenlegi adminisztráció nagyrészt az első Trump-időszak Kínához való szigorúbb hozzáállását örökölte, és a mostaniban valószínűleg továbbra is az ázsiai nagyhatalmat fogja az Egyesült Államok legfőbb nemzetbiztonsági kockázataként azonosítani.

Erre a legjobb példa a Trump időszaka alatt született 2018-as, és a Biden által kiadott 2022-es Nemzetbiztonsági Stratégia Kínáról szóló részének összehasonlítása. De egyes kérdésekben és minden bizonnyal az általános stílusban a most kezdődő Trump-időszak jelentős változásokat fog hozni. 

Trump Kínában (Forrás: Wikimedia Commons)

Az első ciklusához hasonlóan Trump most is elsősorban a kereskedelemre összpontosít. A The Wall Street Journalnak adott októberi interjújában azt mondta, hogy prioritása a 2018-ban megkezdett kereskedelmi háború újraindítása. 

Az elnök kampányweboldala pedig arra szólít fel, hogy csökkenteni kell az Egyesült Államok Kínától való függőségét minden alapvető árucikk tekintetében.

Biden fenntartotta Trump eredeti vámjait, és néhány továbbival egészítette ki azokat, azonban a Kínából származó összes importra kivetett, legalább 60 százalékos vámok ígéretével közelebb kerülne a világ két legnagyobb gazdaságának teljes szétválasztása. Egy ilyen lépés azonban rontaná az amúgy is feszült viszonyt Washington és Peking között, és évente több ezer dollárba kerülne az amerikai háztartásoknak, a tengerentúli exportőrök pedig elveszíthetnék az egyik legnagyobb piacukat.  

Ez más, potenciális amerikai szövetségeseket is gyengítene. Kína növekedése még mindig túlnyomórészt az exporttól függ, és e tendencia fő motorjának gyengítésére irányuló intézkedések visszavetnék a kínai keresletet a feldolgozóipari alapanyagok, köztük az energia és az ásványi anyagok iránt is. Ez rossz hír lenne az olyan államok számára, mint Peru, Chile, Mexikó (rézexportőrök), Ausztrália (vasérc- és szénexportőr), Szaúd-Arábia (Kína nyersolajának jelentős forrása). 

Trump vámokat ígért minden más országra, beleértve az Európai Uniót is. Ez nemcsak azonnali és jól előkészített megtorló intézkedéseket vonna maga után az amerikai exportra, tovább gyengítve az Egyesült Államok gazdasági kilátásait, hanem a nyugati országok koalíciójának a kilátásait is rontaná, amely ezáltal képtelen lenne összehangolt nyomást gyakorolni Pekingre. 

A kereskedelmen túl az új elnök legnagyobb irányváltása Tajvannal kapcsolatban lehet. Kampánya során többször is kétségbe vonta az amerikai támogatás jövőbeli mértékét, és ugyanazt a megközelítést alkalmazta a szigetre, mint számos országgal szemben. A múlt hónapban azt mondta, meggyőzné Kínát, hogy ne szállja meg Tajvant, és Hszi Csin-ping tudomására hozná, hogy akár 200 százalékos vámokat is kivet, vagy teljesen leállítja a kereskedelmet. 

Tajvan elnöke (Forrás: Wikimedia Commons)

Trump szerint Tajvannak fizetnie kell a védelméért, így vélhetően valamilyen megállapodást szeretne kötni az országgal a további amerikai védelmi támogatásért cserébe. Tajvan katonai kiadásai ma a GDP mintegy 2,6 százalékát teszik ki, az elnök pedig megkövetelheti a szigettől, hogy növelje ezt az arányt. A TSMC, a tajvani félvezetőóriás már több mint 65 milliárd dollárt fektetett be új, Arizonában található üzemekbe, de Trump további beruházásokat szorgalmazhat. 

Azonban nem valószínű, hogy ténylegesen feladná a Tajvan támogatását. Ugyanis potenciális főtanácsadói között van Mike Pompeo volt külügyminiszter, az ázsiai ország elkötelezett támogatója, aki felszólított Tajvan függetlenségének hivatalos elismerésére. 

Az, hogy Trump kabinetjében végül mely hangok érvényesülnek, az szintén befolyásolja kormánya Kína-politikáját. A republikánusok megosztottak abban, hogy mennyire legyen egzisztenciális a versengés Kínával, más kulcsfontosságú kérdésekkel együtt, beleértve azt is, hogy milyen szinten kell szétválasztani a két gazdaságot. Ahogy Trump első ciklusában, ezek a harcvonalak minden bizonnyal a Fehér Házba is átgyűrűznek. 

Afrika 

Az Egyesült Államok Afrika-politikája nem szerepelt a kampány kiemelt témái között, egyik jelölt sem árult el sok részletet arról, hogy milyen terveik lennének a hivatalba lépésüket követően. Trump első ciklusa azonban ad némi támpontot arra vonatkozóan, hogy milyen lehet a jövőbeni megközelítése. 

A „Prosper Africa” néven ismert regionális kezdeményezés a kereskedelem fellendítésére és az amerikai vállalatok üzleti kapcsolatainak elmélyítésére összpontosított a kontinensen.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Trump az Afrika-politikát következetesen a szélesebb körű amerikai-kínai verseny kontextusában értelmezte, ami frusztrálta az afrikai vezetőket, akik belefáradtak abba, hogy a geopolitika bábjaiként tekintenek rájuk. 

Trump úgy fogalmazta meg az USA-nak a kontinenssel kapcsolatos érdekeit, mint a Kínával és kisebb mértékben Oroszországgal folytatott versenyt. Az Egyesült Államok afrikai szerepvállalását megemlítette a Project 2025, a Heritage Foundation 900 oldalas konzervatív politikai programfüzete. Az itt felvázolt külpolitikai érdekek közül azonban sok – beleértve a kontinens növekvő népességszámát, a kritikus ásványkincsek bőséges készleteit, a kulcsfontosságú hajózási útvonalak közelségét, valamint az ottani terrorizmus elleni küzdelmet – hasonlít a Biden-adminisztráció prioritásaihoz. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons