Rengeteg kritika és nagyszabású tervek hangzottak el a BRICS legutóbbi, kazanyi gyűlésén. De a nagy hangzavar közepette felmerülhet a kérdés: valóban a BRICS a jövő? Jim O’Neill, a Goldman Sachs elemzője – akinek egyébként a csoportosulás akronimája is köszönhető – nem így gondolja. A BRICS még mindig nem számít (The Brics still don’t matter) című Project Syndicate-írásában úgy fogalmazott, hogy „a BRICS érdemben nem tett semmit a nemzetközi intézményeken belüli szervezeti vagy strukturális változásokért. Sőt, pontosan az ellenkezőjét csinálták.” 

Miközben sokan attól félnek, hogy az Egyesült Államok kiszorul a globális délről, O’Neill úgy érvel, „valójában az igazi globális kihívásokat nem lehet olyan szűk csoportokon keresztül megoldani, mint a BRICS (sem pedig mint a G7)”. De akkor hogyan? 

Recsegnek-ropognak a Bretton Woods-i intézmények 

Az egyik lehetőség egy újragondolt G20, amely egy sokkal hatékonyabb, inkluzívabb világgazdasági kormányzati fórumként működne. De lehetséges-e egy ilyen rendszer, vagy a nagyhatalmi versengés olyan világot hoz el, amely egyre inkább a hidegháborúhoz hasonló blokkokra oszlik, ahol a középhatalmak és a kevésbé fejlett országok a nagyok közé ékelődnek? A globális délen sokan neheztelnek az USA-ra és a nyugati hatalmakra – illetve a nyugati álszentségre olyan kérdésekben, mint az Egyesült Államok szerepe Gázában az ukrajnai szerepvállaláshoz képest. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az olyan országok, mint India vagy Brazília elvetnék a szabályokon alapuló rend gondolatát, különösen, ha a saját érdekeiket jobban tudják érvényesíteni és nagyobb befolyásuk lehetne. 

A G20 egy nem hivatalos csoport, amelynek az államai együtt a világ GDP-jének 85, a világkereskedelemnek pedig a 75 százalékáért felelnek, és a globális népesség körülbelül kétharmadát adják. Minden megvan benne, hogy egy olyan inkluzív fórummá váljon, amely jobban biztosítja a középhatalmak és a globális dél érdekeit. A több forrás felszabadítására és az egyenlőbb szerepvállalásra irányuló reformok lehetőséget teremtenének a hatalom és a felelősség megosztására. Az ily módon újragondolt intézmények lehetőséget teremtenének az erodálódó Bretton Woods-i intézményrendszer legitimációjának megőrzésére és a kormányzati deficit csökkentésére a gazdaság vagy a globális közösség legégetőbb problémáinak esetében. 

A blokkot 1999-ben hozták létre az ázsiai pénzügyi válság okán, és azóta a G20 többször hozzájárult a hatalmak közötti konszenzus kialakításához azáltal, hogy megkönnyítette a pénzügyi válságok és a fejlődő országok adósságproblémáinak orvoslását. Az olyan fontosabb középhatalmak, mint India és Brazília a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálásának a felgyorsítására is igyekeztek használni a csoportosulást. 

Annak ellenére, hogy egyre többen követelik a Bretton Woods-i intézmények, például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jelentős reformját –mivel azok nem felelnek meg céljaiknak –, a G7-ek hiperglobalizáció utáni világhoz való alkalmazkodása megakadt. Emellett az a túl sok ígéret, amelyet végül nem teljesítettek, csalódást és frusztrációt váltott ki a globális délen. A G7-ek – amelyek a világ népességének csupán 13 százalékát tudhatják magukénak – az IMF-ben és a Világbankban a szavazatok 59 százalékával bírnak. 

Miért olyan vonzó a BRICS+? 

A fentiek alapján nem meglepő, hogy a globális dél országai egyre inkább a BRICS+ felé közelednek (az informális szervezet idén bővült Argentína, Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozásával), amelyre az USA és a G7 által uralt rendszer alternatívájaként tekintenek. Nem véltelen az sem, hogy  

Kína jelenleg sokkal nagyobb mértékben kereskedik a globális Déllel, mint a G7-országokkal együttvéve.  

Ez lehet az egyik oka annak, hogy egyre növekszik a már több mint negyven államból álló BRICS+-hoz való csatlakozásra váró országok sora. A blokk a világnépesség 45 százalékát foglalja magában, míg a globális GDP körülbelül 30 százalékáért felelős. A fő cél most az, hogy ezt a mennyiséget minőséggé alakítsák. 

De miért ez a nagy felhajtás egy olyan csoportosulás körül, amely inkább egy divatos, Kína-centrikus multipoláris előadótér, mint egy pénzügyi katalizátor vagy problémamegoldó társaság? Emögött számos összetett ok áll.  

Egyesek úgy gondolják, a BRICS egy fedezék, egy klub, amely növeli a befolyását és/vagy a nyomást a Nyugattal szemben. Mások pénzügyi segítség reményében vagy a devizacsere miatt fordulnak a tömb bankja, az Új Fejlesztési Bank (New Development Bank, NDB) felé. Megint mások Peking haragjától tartanak vagy éppen annak mint a BRICS egyik fő hitelezőjének a kegyeit szeretnék elnyerni. 

Kína gazdasága azonban nagyobb, mint az összes többi BRICS+ tagállamnak együttesen, és Pekingre szélesörben vezetőként tekintenek. Számos hibája ellenére  

az ázsiai nagyhatalom Egy övezet, egy út kezdeményezése több mint 155 államban 200-nál is több 1 ezermilliárd dollárt meghaladó értékű befektetés által segítette az infrastruktúrát és a konnektivitást. Emellett eltörpülnek a Nyugat beruházásai. 

Jelenleg nem biztos, hogy a blokk elbírna újabb csatlakozókat 

A BRICS+-t elárasztották a problémák. A csoport sokkal szélesebbé vált, mint amennyire kiterjedt, az identitása még mindig kidolgozatlan és sok a belső feszültség. Nem utolsósorban az is ellentéteket okoz, hogy  

az olyan többpárti demokráciák, mint India, Brazília vagy Dél-Afrika, a globális dél vezető szerepére, az Egyesült Államokkal való jó viszonyra és a meglévő intézmények reformjára törekszenek, ám ez ellentétes lehet Peking elképzeléseivel.  

Újdelhi, miután nagy erőfeszítések után otthon adott G20-ak gyűlésének, augusztusban a globális dél 123 országát tömörítő csúcstalálkozót is szervezett, anélkül, hogy Kínát meghívta volna. Aztán ott van Peking igencsak megkérdőjelezhető státusza mint „fejlődő ország” miközben felső középszintű a jövedelme (12 500 dolláros egy főre jutó GDP) és a világ legnagyobb hitelezője: a fejlődő országok adósságának a 37 százalékát tartja a kezében. 

Mivel Oroszország 20 százalékos tulajdonos, az ukrajnai invázió óta az Új Fejlesztési Bank nem tudja kiszolgálni a tagjait, mivel a szankciók megnehezítették a tőkepiacokhoz való hozzáférését. Nem is nagyon járul hozzá a dedollarizációhoz: 33 milliárd dolláros projekthitelezésének mintegy kétharmada az amerikai pénzben folyik. 

A G20 még mindig csábító lehetőségekkel kecsegtet 

A BRICS+ hibái érthetővé teszik, hogy olyan szereplők, mint India és Brazília miért fektetnek be a G20-ba is. Míg a BRICS-országok „pózolni” és panaszkodni tudnak, addig egy felfrissített G20, a fő hitelezőkkel az asztalnál, képes lehet jobban kezelni a pénzügyi gondokat és a fejlődési hiányosságokat, bár lesznek, akiknek más lesz a prioritás. 

A G20-aknak szerény volt a hatásuk a legfontosabb területeken: a globális makrogazdasági és pénzügyi koordinációban, valamint a fejlődő országok adósságkezelésében. A 2008–09-es pénzügyi válságra adott válaszlépések koordinálásában fontos szerepet játszottak. Amikor a krízis fokozódott, a tagállamok vezetői csúcstalálkozót tartottak, hogy komolyabb politikai hátteret biztosítsanak a válságkezelésnek. 

A G20 pénzügyminiszterei létrehozták a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot, amely nemzetközi felügyeletet és szabályozást vezetett be, megakadályozták a versenyképes valuták leértékelését, valamint több ezermilliárd dollárnyi új forrást biztosítottak az IMF és a multilaterális fejlesztési bankok számára. Ezzel sikerült elkerülni a pénzügyi összeomlást és beindítani a gazdasági helyreállítást. 

De ez egy olyan pillanatban történt, amikor a nagyhatalmi verseny újjáéledt, Kína pedig fontos együttműködő partner volt, ám ezt a szerepet a jövőben talán nem biztos, hogy ismét vállalja. Most a világ két legnagyobb gazdaságának intenzív versengési időszakát éljük, miközben háború dúl Ukrajnában és a Közel-Keleten, a gazdasági döntéseket nemzetbiztonsági alapon hozzák meg, a globális intézmények pedig törékennyé váltak. Vajon a Nyugat képes lépéseket tenni olyan kevésbé sürgető, de mégis létfontosságú ügyekben is, mint a kevésbé fejlett országok további fejlődését akadályozó adósság enyhítése vagy a világjárványokra való felkészülés?  

Még megvan a lehetőség egy átfogó reformra 

Mindezek ellenére vannak biztató jelek. A G20-ak közös keretrendszere 2020-ban arra ösztönözte a hitelezőket, hogy függesszék fel a kevésbé fejlett országok törlesztéseit a Covid-járvány idejére, és strukturálják át az adósságaikat. Ráadásul a tagállamok – a legfontosabb fejlődő országok és középhatalmak részvételével – elősegítették a Világbank feltőkésítését, valamint az IMF kvótáinak és irányításának reformját, igaz, ezek nem feleltek meg a globális déli országok elvárásainak. 

A G20-ak mindezen erőfeszítései azonban rövid távú válságintézkedések voltak, amelyek célja a fejlődő országok fizetésképtelenségének megakadályozása volt. Sem a G20, sem a G7, sem a BRICS nem tett többet a nagyobb, rendszerszintű problémák felszínének kaparászásánál a fejlődő országok adóssága és a gazdasági nacionalizmus felerősödésének terén. Az IMF adatai szerint 11 nemzet küzd adósságproblémákkal, 24 nagy kockázatnak, 25 pedig mérsékeltnek van kitéve. A Világbank jelentése szerint pedig a 75 legalacsonyabb jövedelmű állam többsége még mindig a járvány előtti szintre való felzárkózással küzd. Sok ilyen országot annyira elárasztott az adósság, hogy a törlesztés háttérbe szorítja az egészségügy, az oktatás és a beruházások finanszírozását. 

Ahhoz, hogy a G20 felnőhessen a feladathoz, és valóban hozzáadott értéket teremtsen, egyfajta gazdaságbiztonsági tanácsként, három dolgot kell tennie.  

Megreformálni Bretton Woods intézményeit, hogy azok jobban szolgálják a globális dél érdekeit is, leszűkíteni a fókuszát a gazdasági koordináció és a globális közösség problémakörére – mint a klímaváltozás vagy a kereskedelem –, valamint átalakítani a saját működését. 

Ehhez jelentős források hozzáadására lesz szükség az éghajlatváltozás és a fejlesztésfinanszírozás hiányának pótlása és a 75 legsebezhetőbb állam lecsúszásának visszafordítása érdekében. Az előbbi könnyű, az utóbbi viszont nagy feladat. 

Nem biztos, hogy a jó irányba haladnak a tagok 

Javaslatokból és elképzelésekből nincs hiány. A globális pénzügyi rendszer megújítását indítványozó bridgetowni kezdeményezés a globális dél ambiciózus, változásra irányuló követeléseit kristályosította ki.  

Az India mint a 2023-as G20-csúcstalálkozó házigazdája által felkért Larry Summers egykori amerikai pénzügyminiszter és indiai kollégája, N. K. Singh által közösen vezetett független szakértői csoport jelentései a szükséges forrásokra, a magánszektorhoz kapcsolódó partnerségekre és a multilaterális intézményekben végrehajtandó változtatásokra vonatkozó terveket vázolták fel. Ezek részletesebbek, mint a bridgetowni kezdeményezés, és 2030-ig évente mintegy 3 ezermilliárd dollárt szorgalmaznak az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó infrastruktúra és fejlesztések finanszírozására.  

Mind az IMF, mind a Világbank minimális költséggel bővíthetné a forrásait. Az előbbi bővítheti különleges lehívási jogait (Special Drawing Rights, SDR) – ez egy nemzetközi kamatozó eszköz, amelynek az értéke a főbb valuták árfolyamán alapul –, ami nem lenne hatással az USA költségvetésére. A pénzalap a fejlődő országokra kivetett pótdíjakat is megszüntethetné, ahelyett, hogy csökkentené azokat. 

A Világbank nagyon konzervatív adósság/saját tőke arányt tart fenn. Tovább lazíthatnak az úgynevezett tőkeáttételi arányon, ahogyan azt októberben tették (30 milliárd dollárt szabadítva fel új hitelezésekre), anélkül, hogy ez a hitelminősítése rovására menne. Az ilyen lépések, valamint egy általános tőkenövelés – amelyre 2018 óta nem volt példa – szintén új forrásokat nyitnának meg a legkevésbé fejlett országok hitelezésére. Az Egyesült Államok azonban ellenezte ezt, mivel a befizetett tőke az amerikai költségvetést növelné. 

Egy ilyen irány – a globális kereskedelemmel kapcsolatos új konszenzus megteremtése és a WTO reformja mellett – olyan kérdéseket foglal magában, amelyekre egy megújult G20 jelentős hatást gyakorolhat. Ritka lehetőség nyílik arra is, hogy India – a tömb jelenlegi elnöke – törekvéseire lehessen építeni, mivel a következő három G20-csúcson olyan jelentős tagországok elnökösködnek, mint Brazília (november közepén), jövőre Dél-Afrika és 2026-ban az Egyesült Államok. 

A Fehér Ház viszont valószínűleg Donald Trump vezetésével is a gazdasági nacionalizmust pártolja majd, az ukrajnai és közel-keleti háborúkra fog fókuszálni, valamint arra, hogy feltartóztassa Kínát.  

Fennáll tehát annak a lehetősége, hogy a jövő alakítására adódó ritka esélyt nem fogják kihasználni – még akkor sem, ha ez kissé erősíthetné az amerikai vezetés hitelességét. 

A kazanyi csúcson Putyin öncélú felhívása az USA vezette pénzügyi struktúrával szembeni BRICS-fizetési rendszer létrehozására többnyire érdektelenséget váltott ki. Idővel azonban, előrelátóbb külpolitika hiányában és a globális gazdasági rendszer átalakításának kudarcával az észak–déli törésvonalak elmélyülhetnek. Ebben az esetben pedig a Putyinéhoz hasonló BRICS-álmok reálissá válhatnak. 

(Forrás: Foreign Policy) 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Dreamstime