Rögtön az ukrajnai konfliktus kirobbanása után Törökországtól halhattuk, hogy 2025-re új gázkereskedelmi központot hoznának létre Isztambulban. Az ötlet veleje természetesen az az igyekezet volt, hogy ezzel az európai gázéhséget enyhítenék jó pénzért az orosz gáz átcímkézésével. Az igazsághoz tartozik, hogy az ötlet kigondolói az oroszok voltak, hiszen ez segített volna kivédeni az országuk elszigetelésére irányuló nyugati kísérleteket. Mára a helyzet viszont megváltozott.
A gázközpont létesítésében Oroszország tehát igencsak érdekelt volt, mivel az erőteljesen támaszkodott volna a tőlük származó szénhidrogénre. Akkor léptek be az ország elleni szankciók, és az Északi Áramlat is „felrobbantódott”, így gyorsan vevőt kellett szerezniük a gázra. Mára azonban sikerült átszervezniük a piacaikat, főképp keleten találtak vevőket az Európa által elutasított szénhidrogénre.
Mégis, Alparslan Bayraktar török energiaügyi miniszter nemrég kijelentette, hogy 2025 folyamán olyan hatékony infrastruktúrát hoznak létre, amely a török gázipari vállalattal, a Botasszal és a Gazprommal közösen működteti majd az isztambuli pénzügyi központ kereskedési platformját. Az oroszoknak már el is küldték az erről szóló szándéknyilatkozatot.
Azt is megjegyezte, hogy e központban az isztambuli gázindex fog érvényesülni. Kifejezte azon reményét is, hogy Oroszország a gázt majd az e szerint értékesíti. Szerinte Vlagyimir Putyin megerősítette Erdoğan török elnöknek, hogy ebben a kérdésben utasításokat ad majd a Gazpromnak.
Az orosz Vzgljad portál megszólította a kérdésben Igor Juskovot, a Nemzeti Energiabiztonsági Alapítvány és az orosz kormány alá tartozó Pénzügyi Egyetem szakértőjét, aki szerint Oroszország már nem igazán érdeklődik e gázközpont iránt, míg Törökországnak természetesen megvannak a maga érdekei.
Tény, hogy Isztambulnak nincs szüksége erőteljes infrastruktúra-fejlesztésre, csupán egy kereskedési platformot kell elindítania a meglévő török tőzsdéken belül. A szakértő szerint Törökország egyszerűen alkudozna Oroszországgal. Hosszú távú szerződéseket szeretne kötni a Gazprommal, hogy kedvezményesen juthasson a gázhoz. Ez lehetővé tenné a Botasznak, hogy más ügyfeleknek magasabb áron értékesítse az orosz gázt, és garantáltan pénzt keressen rajta.
Oroszországban azonban egyre inkább felvetődik a kérdés:
ha lehetőséget adnak a török félnek, hogy közvetítővé váljon, és pénzt keressen a gázuk viszonteladásán, akkor mit ad cserébe Ankara?
Juskov szerint a törökök elvesztegették az időt. Belengették a gázközpontot, de nem valósították meg akkor, amikor Oroszországnak igazán szüksége lett volna rá.
Amikor Oroszországban 2022-ben felvetődött ennek az ötlete, azzal a gázszállításukat szerették volna depolitizálni Európába. Mivel 2022 tavaszán elindult a szankcióhullám az országgal szemben, sok európai cég félt tőlük gázt vásárolni, hogy ne vádolhassák Moszkva finanszírozásával. E központ lényegében megoldotta volna a gáz eredetének kimosását. Mivel itt nemcsak orosszal, hanem azerbajdzsánival és LNG-vel is kereskednének, az európai cégek azt mondhatták volna, hogy nem Oroszországból, hanem a török központból vásárolnak szénhidrogént, ahol sok a beszállító.
A pánik azonban már rég a múlté, a szankciókat tisztázták, és az európaiak a fennmaradó útvonalakon keresztül maximális mértékben vásárolják az orosz nyersanyagot. Az idén szeptemberben a Gazprom exportja az EU-országokba elérte a napi 101 millió köbmétert, amelyből 58 milliót a Török Áramlaton, a fennmaradó mennyiséget pedig Ukrajnán keresztül szivattyúzták át.
Juskov szerint mostanra Oroszország számára ez a gázközpont most már pusztán az imázsról szól. Először is, mivel eredetileg Moszkva javasolta, most nem lenne túl szép, ha elutasítanák. Másrészt a központot a nemzetközi kapcsolatok szempontjából még mindig fontosnak tartják. A történet hasonlítható a BRICS-hez: nemzetközi elszigeteléssel fenyegették Oroszországot, ám mégis sikerült összegyűjteniük a fél világot Kazanyba. Európa el akarja rekeszteni az orosz gázt, erre mégis egy egész központot nyitottak volna.
Viszont gazdasági szempontból már nincs haszna számukra, hiszen a jelenlegi megoldások is nyereségesek. A Gazprom már eladja a feleslegét Törökországnak, amit az továbbít Európa felé. Ami Ukrajnát illeti, a Gazprommal kötött tranzitszerződés januári lejárta után is folytatódhat az orosz gáz tranzitja a területén. Ehhez nem kell új hosszú távú szerződést kötnie, Ukrajnának csupán a kapacitás lefoglalására aukciókat kell tartania, amit az európai szabályok is előírnak.
Juskov szerint az egyetlen dolog, ami 2025-től változhat, hogy a Gazprom nem Ukrajnán, hanem Törökországon keresztül szállít majd gázt Moldovának, ami egyrészt nem nagy mennyiség, másrészt erre rendelkezésre áll a volt transzbalkáni vezeték is, amelyen régebben Törökországba áramlott az orosz gáz.
A realitás viszont az, hogy nehéz lesz létrehozni egy isztambuli gázárindexet, mert ahhoz kicsi lesz a kereskedés. Elsősorban a fölösleges nyersanyaggal tudnak majd itt üzletelni: Oroszországból, Azerbajdzsánból vagy az LNG-piacról.
Az isztambuli központ létrehozásának valójában a törökök adhatnak értelmet. Ankara jelenleg az Európába irányuló orosz gáz tranzitszállításának a 60 százalékát biztosítja, ugyanakkor az évtized végére földgáztermelőként is beléphet az európai piacra, értve ezalatt a fekete-tengeri török Sakarya-mező fejlesztését.
A Sakarya tartalékait legalább 540 milliárd köbméternyire becsülik. A mező termelése jelenleg nem haladja meg a napi 5 milliót, de a 2020-as évek végére ez a mennyiség elérheti a napi 60 millió köbmétert.
Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy Törökország LNG-importja 2023-ban napi 40 millió köbmétert tett ki. Tehát a Sakarya fejlesztésével nemcsak az LNG-behozatalt válthatják ki, hanem a dél-európai országok jelentős gázszállítójává is válhatnak. Sok múlik azon is, hogy milyen módon fejlesztik a mezőt. Építhetnek víz alatti vezetéket, vagy fejleszthetik a földgáz cseppfolyósítására szolgáló üzemeket. Ez utóbbi esetben a török gáz nemcsak az európai, hanem a világpiac egésze számára is elérhető lesz.