A holland fellebbviteli bíróság szerint egyáltalán nem tisztázott, hogy egy ekkora vállalatnál mit jelent pontosan a környezetszennyezés elleni intézkedések mértéke, így megsemmisítette az előző bíróság ítéletét.
Precedensértékű ítélet született november 12-én egy hágai bíróságon, amely kimondta, hogy a Shell nem köteles csökkenteni környezetszennyező tevékenységét. A történet természetesen nem ennyire egyszerű vagy felháborító: a törvényszék egyszerűen az előző eljárás jogi hibái miatt semmisítette meg a 2021-ben hozott ítéletet.
A brit olaj- és gázipari óriás ellen a Friends of the Earth Netherlands nevű környezetvédelmi csoport még a múlt évtizedben indított eljárást annak érdekében, hogy 2030-ig a globális klímacéloknak megfelelően drasztikus mértékben csökkentse a szén-dioxid-emisszióját. Az ítélet három évvel ezelőtt született meg. A bíróság akkor arra kötelezte a vállalatot, hogy 2030-ig 45 százalékkal fogja vissza a kibocsátását a 2019-es szinthez képest – ez vonatkozott mind a saját tevékenységből, mind az értékesített energiatermékekből származó szennyezésre.
A napokban hozott új ítélet – amely egyben megsemmisítette az előzőt – ugyanakkor azt mondja ki, hogy bár a Shell valóban köteles visszafogni a szén-dioxid-kibocsátását, arról nincs konszenzus, így viszonyítási alap sem, hogy egy ekkora vállalatnak pontosan hány százalékos konkrét csökkentést kell végrehajtania. Az ítélet azt is hozzátette: akaratban nincs hiány, a vállalat már jelenleg is dolgozik a kibocsátásmérséklő programjain, az azonban, ha önkényesen meghatározott módon egy külső fél döntené el, hogy milyen ütemben hajtja azokat végre, már a hatékonyság rovására menne.
A Shell vezérigazgatója, Wael Sawan közleményben tudatta: örül a bíróság határozatának, amely szerinte „a megfelelő döntés a globális energiaátmenet, Hollandia és a vállalat szempontjából egyaránt”. A Friends of the Earth Netherlands már nem volt ennyire boldog, ugyanakkor elégedettségének adott hangot, amiért a bírósági ügy rávilágított arra, hogy a nagy szennyezők sem sérthetetlenek. Mint mondták, folytatják a küzdelmet a gigavállalatok ellen, arra azonban még nem válaszoltak, hogy fellebbeznek-e a mostani ítélet ellen.
***
Fotó: Dreamstime