A világgazdaság egy olyan keretrendszerre épült, amely évtizedeken át stabilitást biztosított: a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelemre. Ennek alapját a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adta, amelynek fő célja a szabadkereskedelem elősegítése és a tisztességes piaci feltételek megteremtése volt. William Alan Reinsch, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) Scholl tanszékének vezetője szerint azonban ez a rendszer az elmúlt években súlyos csapásokat szenvedett el, és a jelenlegi formájában egyre inkább veszít az erejéből és a hatékonyságából.  

A WTO nemcsak a szabályozásokat illetően veszít jelentőségéből, hanem intézményi funkcióit is egyre kevésbé képes ellátni. 

A szabályok megkerülése ma már gyakorlatilag globális tendenciává vált. Reinsch kiemeli, hogy az Egyesült Államok – különösen az utóbbi két kormányzati ciklusban – számos esetben figyelmen kívül hagyta a WTO előírásait. A Trump-kormányzat 2018-ban bevezetett acél- és alumíniumvámjai, valamint a Biden-kormányzat Kínával szemben alkalmazott szankciói mind olyan egyoldalú intézkedések, amelyek a globális kereskedelmi szabályrendszer megkerülését jelentik. Bár a WTO mindezekért elítélte az Egyesült Államokat, az ország nem vette figyelembe a döntést, ezzel tovább gyengítve a szervezetbe vetett bizalmat. 

Nem az Egyesült Államok azonban az egyetlen ország, amely átlépte a szabályokat: Kína és India sok esetben hasonlóképpen jár el, míg az Európai Unió szelektív módon alkalmazza a WTO szabályait, különösen, amikor a genetikailag módosított élelmiszerek kérdése merül fel. A helyzet romlását tovább súlyosbítja a világszervezet működésképtelensége: 2015 óta nem sikerült új, átfogó megállapodást tető alá hoznia, és a 2022-es halászati támogatásokról szóló egyezmény is félbemaradt, ami csak fokozza a bizalomvesztést. 

Globalizáció – egy elavult koncepció, vagy csak átalakulóban van? 

A Biden-kormányzat szerint a globalizáció ideje lejárt, és ez az elképzelés széles körben visszhangra talált. A globalizáció – érvelésük szerint – csak a nagyvállalatokat hozta előnyös helyzetbe, a munkásokat nem. Ez a nézet egyre több országban terjed, különösen ott, ahol az állami támogatások mértéke vagy a helyi piacvédelem kiemelkedően fontos gazdasági érdeké vált. 

Reinsch szerint azonban ez egy félreértés.  

Az alacsony kommunikációs és szállítási költségek, valamint a digitalizáció egy olyan világot teremtett, amelyben a globalizáció nem tűnik el, legfeljebb új struktúrák szerint átalakul.  

A szállítmányozási iparág fejlődése – például a konténeres fuvarozás – visszafordíthatatlan változásokat hozott. A digitalizáció révén a határok nélküli kereskedelem immár realitás, amelyet nem lehet egy tollvonással eltörölni. A globális áruszállítás nem állt meg; lassabb növekedés mellett ugyan, de folyamatosan bővül, és ez kulcsfontosságú az Egyesült Államok számára is, ahol a gazdasági növekedés üteme az érett piacoknak megfelelően alacsonyabb. Az amerikai vállalatok számára elengedhetetlen a nemzetközi árucsere, hiszen a világ fogyasztóinak 96 százaléka az USA határain kívül él. 

A globalizáció tehát nem szűnik meg, hanem újradefiniálja magát. Az országok egyre inkább a hasonló gondolkodású partnereikkel kereskednek, és kevésbé folytatnak gazdasági kapcsolatokat politikai vagy gazdasági riválisaikkal. Ennek eredménye egy olyan globális kereskedelmi hálózat, amely erősen fragmentált, de továbbra is függ a nemzetközi kereskedelemtől és a szabályozott keretek biztosította stabilitástól. 

A szabályok elavultsága – forradalom vagy reform szükséges? 

A szabályalapú kereskedelmi rendszer bírálói azt is gyakran hangoztatják, hogy a meglévő szabályok már nem alkalmasak a modern gazdasági kihívások kezelésére. Kína például a nemzetközi szabályozási kiskapukat kihasználva masszív állami támogatásokkal növeli egyes iparágak termelési kapacitását, ami globális túlkínálathoz vezet, és számos más ország piacát elárasztja alacsony árú termékekkel. 

Reinsch nem vitatja, hogy a jelenlegi szabályrendszer valóban frissítésre szorul, de szerinte nem helyes lépés az egész rendszert felborítani. Sokkal inkább arra van szükség, hogy az Egyesült Államok és a világ vezető gazdaságai olyan új előírásokat vezessenek be, amelyek reflektálnak a huszonegyedik századi kihívásokra. Ez azonban nemcsak vezető, hanem támogató szereplőket is igényel. 

Az amerikai vezetés hiánya – vakmerő unilateralizmus vagy a globális intézmények halála? 

Reinsch szerint az amerikai vezetés hiánya különösen aggasztó. Az Egyesült Államok két egymást követő elnöke sem mutatott hajlandóságot arra, hogy aktívan támogassa a WTO megreformálását vagy a multilaterális kereskedelmi intézmények újraélesztését.  

Ehelyett egyre inkább a bilaterális megállapodások felé fordulnak, mivel ez lehetőséget ad az Egyesült Államoknak arra, hogy a tárgyalások során nagyobb befolyást gyakoroljon a kisebb országokra. Ez a stratégiaváltás Trump első ciklusa alatt kezdődött, amikor Kína gazdasági agressziójával szemben egyoldalú vámokat vezetett be. Mivel ez a megközelítés akkor kevés eredményt hozott, Reinsch arra figyelmeztet, hogy a második Trump-korszak hasonlóan eredménytelen lehet, ha ismét bilaterális útra tereli a világkereskedelmi kapcsolatokat. 

Egy ilyen unilateralista kereskedelmi politika nemcsak az Egyesült Államok számára jelenthet komoly gazdasági hátrányokat, hanem a globális kereskedelmi rendszer alapjait is fenyegeti. Reinsch hosszú távon egyértelműen katasztrofálisnak tartja az ilyen politikát, hiszen a jelenlegi irány folytatása esetén Amerika kilépése a WTO-ból szinte biztosra vehető .  

Ha pedig ez bekövetkezik, az nem csupán a világszervezet végét jelentené, hanem a globális gazdasági stabilitás végét is, hiszen a nemzetközi szabályozás gyengülésével visszatérhetünk a „mindenki magáért” rendszerbe, amelyben a nagyobb hatalmak büntetlenül elnyomhatják a kisebb gazdaságokat. 

A multilaterális intézmények – mint például a WTO – eredetileg éppen azért jöttek létre, hogy féken tartsák az országok legrosszabb gazdasági impulzusait, és megvédjék a globális közösséget a fent említett „mindenki magáért” típusú gazdasági agressziótól. A szervezet által biztosított szabályok olyan védelmi vonalként szolgálnak, amely segít elkerülni, hogy a világ egy „hobbesi” káoszba csússzon, ahol az erősebb gazdaságok dominálják a kisebbeket. Ahogy Reinsch is rámutat, Trump hamarosan rá fog döbbenni arra, hogy az Egyesült Államok nem az egyetlen „nagyragadozó” a globális gazdaságban. Az egyre erősödő és egyre nagyobb piaci súlyt képviselő országok – mint például Kína és India – már nem függenek annyira Washingtontól, és saját maguk is képesek érdekeik megvédésére. 

Egy széttöredező világkereskedelem – az új világrend küszöbén? 

Reinsch szerint a jelenlegi irány csakis a gazdasági kapcsolatok fokozatos széttöredezéséhez vezethet. Ahogy egyre több ország fordul a hasonló politikai és gazdasági szövetségeseihez, kialakulhatnak olyan regionális blokkok, amelyek egymás közt zárt gazdasági rendszereket alkotnak. Ez a „deglobalizáció” tendenciája, amely a Covid-19 világjárvány óta már egyébként is jelen van, és ami most felerősödhet, különösen, ha a WTO-ból való kilépés vagy a világszervezet gyengülése tovább folytatódik. Az amerikai–kínai kereskedelmi háború és az Egyesült Államok egyoldalú gazdaságpolitikája csak tovább növeli ennek a veszélyét. 

A következmények pedig messze túlmutatnak az Egyesült Államokon.  

Egy olyan világ, ahol nincsenek közös szabályok, egyértelműen nehezebbé és költségesebbé teszi a kereskedelmet. Az előző évtizedekben a globalizáció hatására csökkentek a termelési és logisztikai költségek, ami világszerte olcsóbb fogyasztói árakat és szélesebb termékkínálatot eredményezett. A széttöredezés és a protekcionizmus viszont ennek az ellenkezőjét eredményezheti: növekvő árakat és kisebb választékot a fogyasztók, valamint egyre szigorodó versenyt a vállalatok számára. Ez különösen a kisebb és közepes méretű cégekre lehet negatív hatással, amelyek kevésbé képesek alkalmazkodni a változó szabályokhoz és a protekcionista politikák által gerjesztett új kihívásokhoz. 

Lehetséges jövőképek – merre tovább? 

Az új amerikai elnök megválasztása egy olyan fordulópontot jelenthet, amely hosszú távon meghatározza a világgazdaság irányát. Amennyiben folytatódik a bilaterális megállapodásokra építő gazdaságpolitika, és az Egyesült Államok valóban kilép a WTO-ból, az a szervezet végső halálát jelentheti. Ezzel egyidőben egy új világrend körvonalazódhat, amelyben a gazdasági hatalmak saját szabályaik szerint működnek, figyelmen kívül hagyva a globális kereskedelmi normákat. Ez nem csupán az Egyesült Államok, hanem az egész világgazdaság számára kedvezőtlen kimenetel lenne. 

Reinsch arra figyelmeztet, hogy egy ilyen világban minden ország veszít, beleértve az Egyesült Államokat is. A szabályok nélküli rendszer destabilizálja a piacokat, gyengíti a befektetési bizalmat, és növeli az árucikkek árát, ami végső soron a fogyasztókra és a vállalatokra is negatív hatással van. Ezért a globális gazdasági szabályokhoz való ragaszkodás nem csupán morális vagy ideológiai kérdés, hanem praktikus lépés is. Ahhoz, hogy a világkereskedelem stabil és kiszámítható maradjon, szükség van a nemzetközi szabályokra, még akkor is, ha ezek időnként reformot igényelnek. 

A világgazdaság jövője tehát még mindig nyitott kérdés, és sok múlik azon, hogy a következő években az Egyesült Államok milyen politikai irányt választ.  

Ha az USA ismét a multilaterális együttműködés felé fordulna, az reményt adna arra, hogy a globális kereskedelem továbbra is a stabilitást szolgálja. Ezzel szemben, ha az egyoldalú politika folytatódik, egy olyan világrend alakulhat ki, ahol a gazdasági „ragadozók” dominálják a kereskedelmet, a kisebb országok számára pedig szűkülnek a lehetőségek. 

„The last man standing” 

William Alan Reinsch figyelmeztetése nem csupán egy szakértői álláspont, hanem egy olyan jövőkép, amely komoly hatással lehet mindannyiunk életére. A világkereskedelem jelenlegi helyzetét látva elgondolkodhatunk azon, hogy valóban a „mindenki magáért” elv mentén kell-e tovább haladnunk, vagy érdemesebb lenne megőrizni a globális szabályokat és intézményeket, amelyek évtizedeken át stabilitást biztosítottak. Az idő majd eldönti, hogy vajon Reinsch „Last Man Standing” nézőpontja csak egy egyedülálló vélemény marad-e, vagy valójában ő jelzi az utat egy stabilabb, együttműködőbb világgazdaság felé. 

(Források: CSIS; Financial Times)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime