Olaf Scholz újra kancellárjelölt, pedig pártján belül ott van Boris Pistorius védelmi miniszter, aki messze a legnépszerűbb politikus Németországban. A szociáldemokraták történelmi lehetőség előtt álltak, de nem éltek vele.  

Február 23-án tartják az előre hozott választásokat Németországban. A még hivatalban lévő kancellár a szabaddemokrata pénzügyminiszter, Christian Lindner kirúgásával felrobbantotta az egyébként is agonizáló kormánykoalíciót, ezzel a lépéssel pedig a folyamat visszafordíthatatlanná vált.  

Bár a választásokat Scholz szociáldemokrata párja (SPD) nem fogja megnyerni (az első hely minden valószínűség szerint a kereszténydemokrata CDU-nak és bajor testvérpártjának, a CSU-nak van fenntartva), a párton és az országos politikai életen belül is óriási presztízsértékkel bír, hogy kit jelöl kancellárjelöltnek. A kivégzett koalíció másik életben maradt tagja, a Zöldek Robert Habeck gazdasági minisztert indítják kancellárnak, ha lehet, még a szociáldemokratáknál is nagyobb önbizalommal: Habeck népszerűsége tavaly május óta – egy emlékezetesen félresikerült energiatörvényjavaslat miatt – zuhanórepülésben van, de pártja is csupán 14 százalék környékén áll, szemben a CDU 34 százalékával. Ami a szociáldemokratákat illeti, Scholz gyakorlatilag elébe ment a dolgoknak, és gyorsan világgá kürtölte, mennyire szívesen vállalja a jelöltséget – ez az egyetlen esélye maradt arra, hogy politikai súlyából (ha volt neki) valamit megmentsen.  

Ám itt jött a csavar a történetbe. Bár a párt vezetése támogatja a kancellárt, a tagság már közel sem rajong érte. Személyében az egyik legkevésbé kedvelt német politikus vezetné a kampányban az SPD-t, ám ami ennél is rosszabb, hogy saját pártján belül sincsen egységes hátszele. A tagság és a szimpatizánsok attól tartanak, hogy a 14 százalék körüli támogatottságú párt indexe még jobban le fog romlani Scholz választási indításával, olyannyira, hogy egy belső felmérés szerint a párton belül 47 százalék azok aránya, akik kifejezetten rossz ötletnek tartják őt indítani.  

A megoldás tálcán kínálta volna magát, és nem is kellett a szomszédba menni érte. Németország talán legnépszerűbb politikusa jelenleg Boris Pistorius védelmi miniszter, aki kőkeményen tett rendet azon a területen, amelyet a német politikában évtizedekig senki nem vett komolyan. Sikeres minisztersége, szerény, egyesek szerint túlságosan is földhözragadt stílusa felértékelte a személyét. Nagy valószínűséggel egy CDU vezette kormánykoalícióban is helyet fog kapni, a megoldás tehát valóban adta magát: Scholz helyett őt kellett volna indítani a választásokon. Az ötletet annyira komolyan vették az SPD-ben, hogy többen felszólították a kancellárt: kövesse Joe Biden bukott amerikai elnök példáját, és mondjon le az esélyesebb javára az indulásról.  

Aztán jött a hidegzuhany: november 21-én az SPD bejelentette, hogy Scholzot indítják újra a kancellári versenyben. Pistorius úgy szállt ki a küzdelemből, hogy be sem nevezett arra. Rövid üzenetben tudatta a szavazókkal, hogy nem kíván versengeni a kancellárral, helyette mindenben támogatja őt. És természetesen nem győzte hangsúlyozni, hogy döntése szuverén és minden külső behatástól mentes volt. 

Megy, marad, küldik, eltűnik 

A Spiegel a napokban publikált egy több forgatókönyvet tartalmazó választási „káoszcikket”, amelyben azt latolgatta, melyik lépésnek van a legnagyobb valószínűsége az SPD-n belül. Az egyik szcenárió szerint Scholz saját magától lépett volna vissza a jelöltségtől, ezzel utat nyitva Pistorius előtt, mindenki legnagyobb megelégedésére. A kancellár testesítette meg az SPD kilátástalan küzdelmét egy olyan koalíciós kormányban, amelynek regnálása alatt a német gazdaság mélyrepülésbe kezdett – felelőssége éppen abban rejlik, hogy semmit nem tudott tenni a konszenzusos kormányzás kialakításáért, s ebbe végül bele is bukott. Ennek ellenére általános vélemény, hogy a kancellár logikus és jól átgondolt döntéseket tud hozni, főleg akkor, ha megfelelő politikai térben mozoghat. Scholz ezt kihasználva semmi jelét nem mutatta annak, hogy hajlandó lenne önként félreállni, hacsak a párt eddig lojális vezetése rá nem kényszeríti. 

Ez lett volna ugyanis a második, szintén nem túl valószínű forgatókönyv. Kancellárjelöltet az SPD csúcsvezetése állít, amely végső soron dönthetett volna úgy, hogy Scholzot egyszerűen szakadékba dobja, és Pistoriust indítja helyette. Ezzel mind a tagság, mind a biztos szavazók akaratát figyelembe vette volna. A tervet ellenzők azzal érveltek, hogy Pistorius a védelmi területhez ért ugyan, nagy egészben azonban nem tud még gondolkodni, és egyáltalán nem biztos, hogy beváltaná a hozzá fűzött reményeket, vagyis a csere óriási lutri lett volna nemcsak a párt, de a német szavazók számára is. 

A harmadik és legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg: a kancellár akarata előtt fejet hajtott a párt vezetése, és Scholz lett az SPD jelöltje. A kockázat magas, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a szavazóbázis elfogadja a döntést, és feltétel nélkül támogatja az elképzelést. A kancellár népszerűsége még a sajátjai között is óriásit zuhant, a legnagyobb kérdés tehát, hogy képes lesz-e legalább elfogadható eredménnyel bemasíroztatni a parlamentbe a szociáldemokratákat, vagy a párt történelme egyik legrosszabb eredményét produkálva inkább csak bevergődik a hatalomba. Scholz jelölésének véglegesítésével ugyanakkor megszűnt a párt kifelé sugárzott bizonytalansága, és esély van rá, hogy legalább látszólag az egység képzetét tudja kelteni a szavazókban.  

Senki sem szereti Olafot 

Rögtön a bejelentés után kitört a gúnyvihar. A Spiegel immár nem találgatott, hanem markáns véleményben jelezte: Scholz kancellárként mutatott teljesítménye alapján a leggyengébb és legkevésbé alkalmas jelölt, akit az SPD valaha is indított. „Ha Olaf Scholz komolyan hiszi, hogy újra kancellár lesz, akkor a mentális állapota miatt kell aggódni. Talán csak abban hisz, hogy meg tudja akadályozni a legrosszabbat, bementheti az SPD-t a nagykoalícióba, és több százalékpontot szerezhet, mint Boris Pistorius” – mutat rá a lényegre a szerző, hangsúlyozva: bár mindenki érdemel egy második esélyt, azt csak abban az esetben lehet megadni, ha az illetőben van legálabb egy minimális önismeret és egy csipetnyi szándék, hogy belássa addigi hibáit – Scholzból azonban mindkettő hiányzik.  

A Handelsblatt sem fogta vissza magát, kijelentve, hogy az SPD óriási hibát követett el. Mint írták: a párt vezetése azzal a taktikával, hogy Scholzot jelölte, teljesen figyelmen kívül hagyta a belső ellenzéket. „Óvatosan kell bánni a szavakkal, de most ki kell mondani: az SPD vezetése megbukott a jelöltkérdésben”. 

A CDU természetesen elégedettségének adott hangot a döntéssel kapcsolatban. A leendő kormánypárt szerint Pistorius jelöltségével sokkal nehezebben boldogultak volna, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a szociáldemokratáknál kitört káosz jól jelzi Scholz politikai kvalitásainak negatívumait és személyének súlyosan megosztó vonásait. 

Bár a kérdés immár eldőlt, a megkönnyebbülés alapvetően nem Scholz személyének, hanem a választások előtti káosz megszűnésének szól. Az SPD-nek nincs több lehetősége: egy lapra tett fel mindent, immár be kell állnia Scholz mögé. A szociáldemokraták döntöttek. Egy bukott kormány bukott arcával indulnak egy olyan csatába, amelybe éppen emiatt a bukás alapjaiban van belekódolva. Közös lesz bukásuk is, és a párt vezetéséből már senkinek nem lesz joga kiejteni a száján Boris Pistorius nevét.  

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer