A franciák világossá tették, hogy ellenzik a javasolt EU–Mercosur kereskedelmi megállapodást, és most az egyszer Emmanuel Macron francia elnök és a Világgazdasági Fórum lakája úgy tűnik, meghallgatja a plebejust. Macrontól nem idegen, hogy a franciák felpofozzák és tojással dobálják, és mivel fél, hogy a trágyás tiltakozási taktika mivel járna a jövőjére nézve, továbbra is határozottan ellenzi az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodást. A probléma az, hogy úgy tűnik, Párizsnak nincs elég támogatottsága ahhoz, hogy a jövő héten a jóváhagyás felé zakatoló megállapodást kisiklassa. Nézzük inkább meg, hogy a javasolt egyezmény mit jelent az átlag európaiak számára, és miért akarja az EU olyannyira tető alá hozni. 

Mi az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás? 

Az EU és a Brazília vezette Dél-amerikai Közös Piac, vagyis a Mercosur-országok csoportjának főtárgyalói ezen a héten Brazíliában találkoznak, hogy végső megegyezésre jussanak a negyedszázada tárgyalás alatt lévő kereskedelmi megállapodásukról. Brüsszel azért igyekszik mostanra véglegesíteni a megállapodást, mert állítólag ezzel akarja ellensúlyozni Kína dél-amerikai befolyását.

A Mercosurnak Brazília mellett Argentína, Paraguay, Uruguay és Bolívia is tagja. A tárgyalások célja a világ egyik legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozása, amely mintegy 750 millió emberre és a világgazdaság mintegy ötödére terjedne ki.  

A németek minden reménye 

Az Euronews értesülései szerint a szabadkereskedelmi megállapodás célja, hogy eltöröljék az EU által a dél-amerikai blokkból importált ipari termékek 100 százalékának vámját, miközben a Mercosur az EU-ból érkező ipari termékek 90 százalékának vámjait szüntetné meg, beleértve az autókat, a gépeket, az informatikai berendezéseket, a textíliákat, a csokoládét, a szeszes italokat és a borokat. 

A Mercosurba irányuló autókra és autóalkatrészekre jelenleg 35 százalékos vám érvényes, ami nagyon magas, a gépekre 14–20, a vegyi anyagokra pedig 18 százalék körüli vámok vonatkoznak. Ezért aztán az olyan országok, mint Németország, nagyon örülnének, ha ezek egy részét csökkentenék. 

Miközben Európa motorja az egyik legsúlyosabb válsággal küzd, Olaf Scholz német kancellár többször is az alku véglegesítésére szólított fel, mondván: „a Mercosur-megállapodás úttörő jelentőségű gazdaságunk diverzifikálása és ellenálló képességének megerősítése szempontjából”. 

Minden bizonnyal megerősítené a gyengélkedő német autóipart, beleértve a küszködő Volkswagent, a BMW-t, a Mercedes-Benzt, valamint a német vegyipart az olyan vállalatokkal, mint a Bayer. 

Csodaszer azonban nem létezik 

Mindazonáltal okkal feltételezhető, hogy a kereskedelmi megállapodás nem lesz csodaszer a német ipar számára. Eltekintve Berlin Oroszország-politikája miatti energiahátrányától, Kína már most is komolyan jelen van a dél-amerikai autópiacon, és ez a jelek szerint tovább fog növekedni. A Buenos Aires Times szerint a kínai járműgyártók az elmúlt években padlóig nyomják a gázpedált.  

Az árat és a minőséget ötvöző számos kínai márkával sikerült meghódítaniuk a latin-amerikai piacot, megelőzve az Egyesült Államokat és Brazíliát.  

Az elmúlt öt évben Kína négyszeresére növelte a régióba irányuló eladásait. Az ITC Nemzetközi Kereskedelmi Központ szerint 2019-ben 2,18 milliárd dollár értékben adott el autókat, 2023-ban pedig elérte a 8,56 milliárdot, ezzel együtt a piac 20 százalékát, így Latin-Amerika fő beszállítójává vált. Az első helyen álló Egyesült Államok 2021-ben 17 százalékot ért el, míg a brazil járművek tavaly 14-ről 11 százalékra estek vissza a piacon. Az elektromos autók bimbózó piacán a dominancia még nagyobb: a térségben az eladások 51 százaléka az ázsiai óriásé, az elektromos buszoknak pedig gyakorlatilag mindegyike kínai. 

Az „ellenállás tengelye” könnyen megkerülhető 

Franciaország vezeti a megállapodással szembeni ellenállást, és azt követeli, hogy a Mercosur mezőgazdasági termelőire ugyanazok a követelmények vonatkozzanak, mint uniós társaikra. Hasonlóan uniós kollégájához, Németországhoz, amely ellenezte a Kínában gyártott elektromos autókra kivetett uniós vámokat, Párizs tudja, hogy az álláspontja nagyrészt szimbolikus, mivel valószínűleg nincs meg a szükséges szavazata az alku leállításához. 

A kormány nyilvánosan azt mondja, hogy ellenzi, de a színfalak mögött elismeri, hogy nincs elég ereje, és úgy tesz, mintha harcolna”  

– mondta Manon Aubry, a France Unbowed mozgalom Mercosur-ellenes francia EP-képviselője. 

Az ok, amiért Franciaország és más, a megállapodást ellenző országok elakadtak, az az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság néhány ügyes manőverezésének köszönhető. Normális körülmények között a megállapodást mind a 27 uniós tagállamnak, az Európai Parlamentnek és a blokk összes nemzeti parlamentjének ratifikálnia kellene, mielőtt hatályba lépne. 

A Bizottság azonban két részre bontja az egyezményt: egy átfogó együttműködési megállapodásra és egy kereskedelmi paktumra. A művelet pedig nyilvánvalóan lehetővé teszi, hogy legalább 15 tagállam minősített többségével átjusson a jóváhagyáson.  

Politikai megfigyelők szerint viszont Párizs nem képes arra, hogy összehozza azt a minősített kisebbséget, amely az EU lakosságának legalább 35 százalékát képviseli, és amire szüksége lenne ahhoz, hogy megakadályozza a megállapodást, amikor az végül a tagállamok között szavazásra kerül. A támogatók és Ursula Bizottsága szerint az alkut sürgősen meg kell kötni. „Ha nem hozzuk létre a kereskedelmi megállapodást [a Mercosurral], akkor ezt az űrt Kína fogja betölteni” – mondta nemrégiben Kaja Kallas, az EU új külügyi vezetője. 

Az Európai Bizottság és a Mercosur-országok célja, hogy a jövő heti Mercosur-csúcstalálkozón lezárják a kereskedelmi megállapodásról szóló, régóta tartó tárgyalásaikat. 

Bajban az EU-s agrárium 

Az európai gazdák megkongatták a vészharangot az egyezményben rejlő veszélyek miatt, amelyek nemcsak az ő gazdasági jólétüket, hanem minden európai polgár általános jólétét is veszélyeztetik. Ez magában foglalja az európai élelmiszer-biztonsági, állatjóléti és környezetvédelmi normákat, valamint a dél-amerikai gazdákhoz képest magasabb bérezését. Az európai mezőgazdasági szervezetek rámutatnak a Mercosur exportjának az uniós előírásokhoz képest laza szabványaira. A Tri-State Livestock News szerint 

„a DG Sante [Directorate-General for Health and Food Safety, vagyis az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága] ellenőrzése jelentős hiányosságokat tárt fel Brazília azon képességében, hogy nyomon kövesse a hormonhasználatot az EU-ba irányuló szarvasmarhaexportjában, különösen a 17β-ösztradiol esetében, amely a dél-amerikai országban széles körben használt (női) növekedési hormon, de az EU-ban több mint 40 éve tilos a potenciális rákkockázatai miatt”. 

A nem túl biztató megállapítások ellenére az EU Bizottsága engedélyezte a brazil hatóságoknak, hogy „öntilalmat” vezessenek be, amíg nem tudják garantálni az Európába irányuló hormonmentes marhahúsexportot. 

Ez a döntés komoly aggályokat vetett fel a felügyelet megfelelőségével és a brazil önszabályozás megbízhatóságával kapcsolatban, különösen a közelmúltban kirobbant „Carne Fraca” botrányt figyelembe véve, amely súlyos szabályozási hiányosságokat tárt fel a brazil húsiparban. 

A brazil húsipari botrányban a gyártók és a beszállítók számos visszaéléshez folyamodtak, például meghamisították a lejárt szavatosságú húsok dátumát, vegyszerekkel álcázták a romlott hús kinézetét és szagát, valamint megvesztegették az ellenőröket és a politikusokat. 

A világ egyik legnagyobb marha- és csirkehúsexportőreként Brazília az eddigi legnagyobb szabású nyomozását indította el 2017-ben, több mint 1000 tisztet mozgósítva országszerte, amely egy kiterjedt vesztegetési hálózatot tárt fel az élelmiszer-biztonsági előírások betartatásáért felelős kormányzati ellenőrök bevonásával. A kormány három üzemet bezárt és 21 másik exportengedélyét felfüggesztette. 

A nagyüzemi hústermelők potenciálisan az egész világot veszélyeztetik, mivel Brazília 2016-ban 12,6 milliárd dollár értékben exportált húst, amelynek a nagy része Kínába, a Közel-Keletre és az Európai Unióba került. Az EU fokozott ellenőrzéseket vezetett be a brazil húsimportra, 100 százalékos fizikai és 20 százalékos mikrobiológiai vizsgálatot írva elő. 

A botrány rávilágít a nagyüzemi hústermelés fenntarthatatlanságára, az egészségügyi kockázataira, a környezeti károkra, valamint a gazdálkodók és az állatok kizsákmányolására. A fogyasztók a tudatosabb és a helyi húsvásárlással járulhatnak hozzá az etikus és fenntartható gyakorlatok támogatásához, miközben csökkentik a környezeti terhelést és növelik az élelmiszer-biztonságot. 

Az állatállomány mellett a szántóföldi termények biztonsága is komoly aggodalomra ad okot. Brazíliában a veszélyes növényvédő szerek használatának korlátozásával kapcsolatos folyamatos küzdelmek, valamint az ország és az EU növényegészségügyi előírásai közötti növekvő különbségek fenntarthatatlanná és elfogadhatatlanná teszik a helyzetet az uniós mezőgazdasági termelők számára. A CEPM, vagyis a Kukoricatermesztők Európai Szövetségének egy hamarosan megjelenő tanulmánya például azt mutatja, hogy  

a Brazíliában és Argentínában kukoricára engedélyezett hatóanyagok 52 százalékát tilos az EU-ban alkalmazni, némelyiküket, például az atrazint már több mint 15 éve. 

Ami a cukorrépát illeti, Brazíliában körülbelül 30 olyan hatóanyagot engedélyeztek a cukornád esetében, amelyeket az EU-ban már nem használhatnak a cukorrépa tremesztésénél. Ezek a különbségek nem magyarázhatók csupán az eltérő körülményekkel, például az éghajlattal, a talajjal vagy a kárenyhítési intézkedésekkel. Az uniós mezőgazdasági termelők szerint az EU-ban az egészségre vagy a környezetre veszélyesnek ítélt hatóanyagot a Mercosur-országokban is veszélyesnek kell minősíteni. 

Mindenki nyugodjon le… (vagy ne) 

Mindez persze nem számít, a Politico azt mondja a gazdáknak, hogy „nyugodjanak meg”. Az Axel Springer tulajdonában lévő kiadvány szerint mindez nem nagy ügy: 

„…a Brüsszel által a dél-amerikaiaknak biztosított vámmentes kvóták alacsonyak. A marhahús esetében ezek az európaiak éves fogyasztásának 1,6 százalékát teszik ki mennyiségben és egy kicsivel többet értékben. A baromfi és a cukor esetében ez még kevesebb, mennyiségi szempontból 1,4, illetve 1,2 százalékot tesznek ki. A rizs pedig egy számjegyű érték alatt van.” 

Ez persze figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a tisztességtelen verseny fokozódását a multinacionális vállalatok könnyedén fel tudják venni, míg a már most is nehézségekkel küzdő kisgazdaságok akár csak egy kisebb mértékű hátrány miatt is tönkremehetnek – ez pedig pontosan az, amit a szabadkereskedelmi megállapodások tesznek, ezáltal segítve a vállalati koncentrációt a kis- és középvállalkozások kárára.  

Az alku egy nagy győzelem az egyre inkább globálisan koncentrálódó – a Big Tech, a Big Pharma vagy a Big Food mintája nyomán létrejött óriási agrárcégeket magában foglaló – „Big Ag” számára. A SOMO szerint „az elmúlt három évben az öt legnagyobb mezőgazdasági nyersanyag-kereskedő profitja az előző évekhez képest megtriplázódott. Az ADM, a Bunge, a Cargill, a COFCO és a Louis Dreyfuss Company (vagy röviden ABCCD) együttesen monopolhelyzetben van a világpiacon”. Ha ez önmagában nem lenne elég, hamarosan még rosszabb lesz a helyzet. Az EU és az eszközeit egyébként előszeretettel alkalmazó Ursula von der Leyen ugyanis nem rajong a versenypolitikai eszköztár felhasználásáért. A SOMO szerint  

az EU összefonódás-ellenőrzési rendeletének 1990-es bevezetése óta a 9243 bejelentett összefonódásból mindössze 88-at állítottak le. Ez kevesebb mint 1 százalék.  

Az európai szabályozók által vizsgált és jóváhagyott hatvan eset az ABCCD mezőgazdasági árutermék-kereskedőket érintette, köztük a Bunge és a Viterra mezőgazdasági óriáscégek közötti 34 milliárd dolláros, az idén megkötött és 2025-ben záruló üzletet. 

Ugyanakkor a dél-amerikai oldalon is komoly okok szólnak amellett, hogy az alku a következőkhöz fog vezetni: 

• több tűzvész és erdőirtás az Amazonas vidékén, 

• az őslakosok területeinek megszállása, a földrablás és az erőszakos támadások fokozódása, 

• a helyi élelmiszer-termelés megzavarása, a veszélyes növényvédő szerek fokozott használata. 

Miért akarja az EU vezetése ennyire ezt az alkut? 

A két blokk közötti kereskedelem viszonylag csekély. Az Európai Bizottság adatai szerint 2023-ban az EU kivitele a négy Mercosur-országba 55,7 milliárd euró volt (a teljes külső export 2,23 százaléka), míg a Mercosur 53,7 milliárd euró értékben exportált árukat az unióba (a teljes export 12 százaléka). 

Az európai gazdákat gyakorlatilag arra kérik, hogy hozzanak áldozatokat az EU – és Amerika – stratégiai céljaiért, ami Kína és a kritikus ásványi anyagok körül forog. 

Míg a Mercosur EU-ba irányuló exportjának legnagyobb szeletét a mezőgazdasági termékek teszik ki (32,4 százalék), addig az ásványi termékek 29,6 százalékkal a második helyen állnak. A dél-amerikai országok bőven rendelkeznek azzal, amit az EU keres, többek között a lítiummal, a grafittal, a nikkellel, a mangánnal és a ritkaföldfémekkel. Az unió jelenleg szinte teljesen Kínától függ az elektromos autók akkumulátoraihoz, a napelemekhez, a szélenergiához és a zöldhidrogénhez szükséges ásványi anyagok tekintetében – ezek mind a blokk erősen döcögő zöldátmenetének a részét képezik. 

Még ha a megállapodással az EU-nak sikerül is több kritikus nyersanyagot szereznie a Mercosurból, ki fogja elvégezni a feldolgozást? Erre még mindig nincs egyértelmű válasz. Von der Leyen előszeretettel hirdeti az olyan eszközeit, mint a blokk nettó nullszaldós ipari törvénye (Net-Zero Industry Act, NZIA), amelynek célja, hogy az unió 2030-ra az általa felhasznált stratégiai nyersanyagok 40 százalékát feldolgozza. Az NZIA lehetővé teszi, hogy a projektek megkerüljenek számos környezeti és társadalmi hatásvizsgálatot, de nincs költségvetése, és ez a politika nem csökkenti Európa hátrányait, amelyek közé tartoznak az USA-hoz és Kínához képest hiányzó támogatások, valamint az orosz energiától való „kockázatmentesítésüknek” köszönhetően jóval magasabb energiaköltségek. 

A „kockázatmentesítés” tovább folytatódik – csak ezúttal már nem Oroszország, hanem a Kína elleni amerikai harcban. Mindez persze eddig többnyire katasztrófa volt minden szinten – stratégiai, gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt. 

Az EU-nak a kockázatcsökkentési erőfeszítéseivel még nem sikerült megállítania Kína (és Oroszország) felemelkedését. Távolról sem, mivel valószínűleg mindkettő erősebbé vált, mint korábban. Eközben persze az EU gazdaságilag, katonailag és energetikailag is teljes mértékben az USA-ra lett utalva. 

Minden nap rosszabb gazdasági híreket hoz a blokk minden részéről. A svéd akkumulátorfejlesztő és -gyártó, a Northvolt például a múlt héten csődöt jelentett. 

Ezek a rossz hírek leggyakrabban az EU gazdasági motorjából, Németországból érkeznek. A ThyssenKrupp, az ország legnagyobb acélgyártója hétfőn 5000 munkahely leépítésére és további 6000 kiszervezésére tett javaslatot. 

Az Európai Bizottság az energiaunió helyzetéről szóló 2024. évi jelentése azt hirdeti, hogy „az EU a nettó zéró iparról és a kritikus nyersanyagokról szóló törvénnyel lépéseket tett a tiszta energiával kapcsolatos technológiákat gyártó vállalatai versenyképességének és ellátási láncának rugalmasságának megerősítésére”. 

Nem hoz példákat, de meglepő módon megjegyzi, hogy „gyorsan cselekedett, megerősítve nemzetközi partnerségeit”. 

Derisking újratöltve 

Az Európai Bizottság idei „State of the Energy Union” jelentése hangsúlyozza, hogy az NZIA és a Critical Raw Materials Act révén az EU lépéseket tett a tiszta energiát gyártó technológiai szektora versenyképességének és ellátási láncának megerősítésére. Bár konkrét példákat nem hoz, kiemeli az uniónak a nemzetközi partnerségek erősítésére irányuló erőfeszítéseit, valamint Mario Draghi és Enrico Letta stratégiai elemzéseinek fontosságát.  

A volt EKB-elnök szeptemberi jelentése azonban elmulasztotta megnevezni az EU versenyképességi válságának legnagyobb okát: az orosz gázvezetéktől való leválást. Ahelyett, hogy ezt az energiapolitikai döntést felülvizsgálta volna, Draghi azt javasolta, hogy az unió tartson ki a jelenlegi irány mellett, miközben munkaügyi törvényeket gyengítenének, valamint nagyobb teret adnának az MI-alapú automatizációnak és a gazdasági koncentrációnak. 

Az EU orosz gázvezetékekről való leválása, amely a gazdasági válság egyik fő tényezőjévé vált, nagymértékben növelte az LNG (cseppfolyósított földgáz) importját, különösen az Egyesült Államokból. Az Institute for Energy Economics and Financial Analysis adatai szerint 2022 eleje óta Európa LNG-importkapacitása 23 százalékkal, azaz 58 milliárd köbméterrel nőtt. Az amerikai LNG előállítása és szállítása azonban jelentős mértékű környezetszennyezéssel jár, amely sok esetben rosszabb, mint a szén esetében. A palagáz kitermelése, cseppfolyósítása és szállítása rendkívül energiaigényes folyamat, amely növeli a bolygó felmelegedéséhez hozzájáruló kibocsátásokat.  

Ezen lépések pedig leginkább az európai munkavállalókat sújtják, míg a leggazdagabb rétegek továbbra is profitálnak – ami azt a benyomást kelti, hogy a rendszer valójában éppen erre lett tervezve. 

Az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatos kritikák szintén rávilágítanak a döntések politikai és gazdasági motivációira. Az Egyesült Államok nyíltan vállalt érdeke az unió és Dél-Amerika távol tartása Kínától, amely mind gazdasági, mind politikai szempontból növeli a befolyását a régióban. Ugyanakkor Washington nem kíván jelentős kereskedelmi megállapodásokat kötni, így proxyként támogatja az EU–Mercosur egyezményt.  

A kereskedelempolitika azonban gyakran figyelmen kívül hagyja az európai állampolgárok életkörülményeinek romlását vagy például a mezőgazdasági termelők csődjét. Ehelyett a „magas szintű érdekek és geopolitikai célok” dominálnak. A washington Center for Strategic & International Studies (CSIS) nem rezidens főmunkatársa, Lauri Tähtinen által képviselt vélemény szerint ezek az „apró” áldozatok elkerülhetetlenek a nagyobb stratégiai előnyök érdekében, még ha a mindennapi emberek számára ez elérhetetlen és igazságtalan perspektívának tűnik is. 

(Források: Naked Capitalism)