Szíria: mindenki mindenki ellen 

Szerző: | 2024. december. 3. | Geopolitika, Háború, Kiemelt

A szíriai polgárháború új fordulóponthoz érkezett, miután a Törökország által támogatott Hajat Tahrir al-Sham (HTS) és más dzsihadista csoportok a múlt héten váratlan offenzívát indítottak Aleppó ellen, és a várost gyorsan el is foglalták. Az Aszad-rezsim kormányerői nem tudták megállítani az előrenyomulást, miközben a konfliktusban több külföldi hatalom is érintett.

Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Ismét fellángolt a 2011 óta húzódó szíriai polgárháború. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, de a konfliktusnak azóta sincs tartós megoldása, igaz a 2020-as úgynevezett török Tavaszi Pajzs hadművelet óta a harcok intenzitása a korábbiakhoz képest mérséklődött, egészen az előző hét szerdájáig, azaz november 27-ig.

Ekkor ugyanis az Ankara támogatását élvező Hajat Tahrir al-Sham (HTS) váratlanul offenzívát indított a szír kormányerők által még 2016-ban visszafoglalt, az ország második legnagyobb városa, Aleppó ellen.

A támadáshoz más, Ankara által szintén támogatott dzsihadista csoportok is csatlakoztak. Az Aszadhoz lojális reguláris kormányerők kiegészülve néhány milíciával nem tudták sikerrel megállítani az offenzívát, amelynek köszönhetően péntekre a város már a felkelők kezére került. A helyzetet bonyolítja, hogy a szír kormányerők elleni különböző lázadócsoportok még egymással is szembenállnak. 

A török támogatott erők előrenyomulása (Forrás: Al Jazeera)

Bonyolult szövetségek 

A kialakult szövetségi hálók meglehetősen összetetté váltak, éppen ezért érdemes áttekinteni, hogy kik harcolnak Szíriában. A múlt heti támadást megindító HTS egy radikális szunnita formáció, amely az Al Kaidától szakadt el, és jelenleg Bassár el-Aszad szír elnök ellenében Törökország támogatását élvezi.

Maga a HTS az Idlib tartományban székhellyel rendelkező Szíriai Megváltás Kormányának a fegyveres szárnya. Tehát a lázadók egy csoportjáról beszélhetünk, azonban a helyzet itt válik bonyolulttá, mivel a HTS több más lázadócsoporttal is szembenáll, így például az Iszlám Állammal, valamint az amerikai támogatást élvező kurd milíciákkal.

A múlt heti támadást nem önmagában a HTS indította, mivel csatlakozott hozzájuk a szintén Ankara támogatását élvező Szír Nemzeti Hadsereg (SNA) is. Annak ellenére, hogy mindkét csoportot a törökök támogatják, a HTS és az SNA a háború során egymással is folytattak fegyveres konfliktust. Ez a két csoport Szíria északi határvidékének jelentős részét tartja ellenőrzése alatt. 

A lázadók másik csoportja a Szír Demokratikus Erők (SDF), amelynek gerincét lényegében a kurdok adják. Ez a szervezet az ún. Női Védelmi Erők (YPJ), illetve a Népi Védelmi Erők (YPG) zászlaja alatt áll emellett a török kormány által terrorszervezetként nyilvántartott Kurd Munkáspárttól (PKK) is jelentős támogatást élveznek.

De nem csupán a kurdokról van szó, mivel köztük egyaránt találhatók keresztények, jeziditák, muszlim arabok, illetve türkök. A lázadó frakciók közül pedig az SDF ellenőrzi a legnagyobb területet.  

Érdemes megemlíteni további két kormányerőkkel szembeni felet: az egyik az ISIS, a másik Izrael. Előbbi az ország középső területein kisebb területeket irányít, míg Izrael a Golán-fennsíkot tartja kontroll alatt. 

Ezzel a négy lázadó csoporttal áll szemben az Aszad-rezsim. A szír kormányerők két legfontosabb támogatója Moszkva és Teherán, de kisebb részben velük harcol a libanoni Hezbollah. A kormányerők tegnap hajnalban azzal erősödtek, hogy csatlakoztak hozzájuk az iraki Népi Mobilizációs Erők (PMF) alakulatai is.

A PMF egy ISIS által létrehozott ernyőszervezet, amely rengeteg milíciát irányít, és hivatalosan az iraki kormány kontrollja alatt áll, de ahhoz csak egy része lojális, több egységet Teherán finanszíroz.

A reguláris hadseregnél a PMF jelenleg jóval nagyobb tűzerőt képvisel, tagsága pedig egy meglehetősen színes (síita türkmének, keresztények, szunnita arabok, jeziditák), de a gerinc az síita arab. A PMF egésze nem szállt be a harcokba Damaszkusz mellett, csupán az úgynevezett Kataib Hezbollah síita iszlamista szervezet, amelyet kiegészít a Fatemijun dandár – ez jórészt afgán fegyveresekből áll –, amely szintén Iránra támaszkodik. 

Szíria egyes területeit kontrolláló csoportok. A piros a szír kormányerőket, a sárga az amerikaiak által támogatott Szír Demokratikus Erőket (SDF), a szürke az ISIS-t, sötétzöld az amerikai katonai jelenlétet, a világoszöld a törökök által támogatott lázadó csoportokat, a fehér a szintén Ankara által támogatott HTS-t jelenti. (Forrás: Wikimedia Commons)

A folyamat egyre ködösebb 

A HTS váratlan offenzívája mindenkit meglepett, de felszereléseik alapján jól felkészültek: egy nap alatt több települést hajtottak ellenőrzésük alá feltehetőleg török támogatóiktól kapott drónok és páncélozott járművek segítségével. Számos videó tanúsága szerint nem csupán a szír kormányerők estek az offenzíva áldozatául, de orosz speciális erők (SzSzO) is.

A szerdától péntekig tartó időszakban az előrenyomulás tovább folytatódott, aminek eredményeként Aleppó agglomerációjába a HTS az SNA-alakulatok segítségével péntek reggel be is tudott vonulni. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kormányerők nagyjából péntek délután kaphattak általános parancsot a visszavonulásra. 

Péntek estére már egyértelművé vált, hogy Aleppó a lázadók kezére került.   

A nyugati külvárosban áttörték a rezsim védelmi vonalait, majd bevonultak a városközpontba és átvették az irányítást. Lehet, hogy ismét fordulóponthoz érkezett a polgárháború: 2016-ban szintén Aleppó volt a mérföldkő, amikor a kormányerők orosz–iráni támogatással visszafoglalták. 

Válaszként a kormányerők egy másik területet, Al-Safirát jelölték ki új gyülekezési pontként, bár a sikerük továbbra sem jött el, miután a hétvége folyamán az Aleppótól délre eső területen folytatódtak a harcok. Ennek az lett az eredménye, hogy a törökök által támogatott lázadók kezére került Al-Safira is. Ekkor Moszkva a beavatkozás mellett döntött, és elkezdték bombázni Idlibet és Aleppót. Hétfő hajnalban megérkeztek Irakból a PMF fegyveresei és összeütközésbe keveredtek az Eufrátesznél állomásozó kurd egységekkel. Válaszként aktivizálta magát az amerikai légierő, és a PMF konvojait kezdték lőni A-10 Thunderbolt II-es csatarepülőgépekkel.


Az A-10 Thunderbolt II csatarepülőgép (Forrás: Wikimedia Commons)

A hírek szerint a keleti tartományokban az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda külföldi egységeit is elkezdték bombázni. A hétfő délelőtt fejleménye a lázadók előrenyomulásának folytatása volt, akik belátható távolságon belülre megközelítették egy másik szír nagyvárost, Hamát. Ez jelentős fejlemény, mert az itt található katonai repülőteret nem sokkal később birtokba vették, így jelentős mennyiségben szereztek orosz és iráni fegyvereket.  

Az eredmény az Aszad-rezsim számára mindenképp aggasztó: nemcsak arról van szó, hogy a lázadók bizonyos frakciói és a kormányerők között az utóbbi évek leghevesebb harcaira került sor, és hogy ez teljesen váratlanul érte a kormányerőket, hanem arról is, hogy jelentős, mintegy 400 négyzetkilométernyi területet vettek át Aleppó és Idlib tartományban az aleppói városközponttal együtt, ami 2016 óta a kormányerők kezén volt. 

Az elveszített területek stratégiai jelentőségűek, ezért hatalmas veszteség a rezsim számára. Kihullott a kezükből Szarakib városa is, amely a szír M4-es és M5-ös autópályák kereszteződésében fekszik, amelyek összeköttetést jelentenek Damaszkusz, Aleppó és Latakia közt. 

Stratégiai türelem 

A fejlemények mögött a HTS-t és az SNA-t támogató Törökország stratégiája húzódik. Ankara kihasználta a közel-keleti térség tavaly október 7-e óta fennálló káoszát. Aleppó védelmének gerincét a Hezbollah vállalta magára, amely azonban Izrael dél-libanoni offenzívája óta meggyengült, és a főbb egységeit lekötötték. A szír kormányerők másik nagy támogatójának, Oroszországnak a figyelme pedig az ukrán frontra koncentrálódik. A regionális hatalmi ambíciókat dédelgető Irán figyelme szintén többfelé oszlik: Gázában a Hamász megmaradt egységei, Libanonban a meggyengült Hezbollah, Jemenben pedig a húszik felé, valamint Irak és most Szíria között is.

Forrás: International Institute for Strategic Studies

Nem beszélve arról, hogy Iránnak fel kell készülnie arra, hogy a január 20-án hivatalba lépő második Trump-adminisztráció jóval konfrontatívabb álláspontot fog képviselni. Irán ezen felül elvesztette közvetlen fizikai beavatkozásának eszközeit, nem véletlen indult az iráni külügyminiszter sem Damaszkuszba és Ankarába, hogy normalizálja a helyzetet. Török szempontból az amerikai nyomásra Izrael és a Hezbollah között megkötött 60 napos tűzszünet azt eredményezte, hogy Aleppóról elkerült a nagyhatalmak fókusza.

A türelmesen kiváró Erdoğan számára ez óriási lehetőséget teremtett de az USA és az Egyesült Arab Emírségek is mozgolódásba kezdett: egyes jelentések szerint ugyanis a napokban megvitatják annak a lehetőségét, hogy feloldják vagy enyhítik az Aszad-rezsimmel szemben fennálló korlátozásokat, ha az megszakítja Iránnal való katonai kapcsolatait, valamint nem juttat fegyvereket Libanonba. 

Miért fontos Moszkvának Szíria? 

Szíria orosz támogatása döntően a hidegháború alatt kialakult kapcsolatrendszeréből fakad, mind gazdasági, mind politikai megfontolásból, és ennek mintegy jelképeként működik a szír partok mentén Tartúsznál egy orosz haditengerészeti kikötő. Az Aszad-rezsim fennmaradása Moszkvának így két szempontból is stratégiai érdeke. Egyfelől Tartúsz az egyetlen orosz katonai bázis, amely az egykori Szovjetunió határán kívül található, tehát ez presztízskérdés is. Másfelől ha Aszad bukik, akkor minden futó és tervben lévő orosz–szír beruházás, szerződés megsemmisül. 

Mindezeket a tendenciákat Törökország azonosította is, és megragadta a vissza nem térő alkalmat, hogy tágítsa potenciális ütközőzónáját Szíriában. Ankara motivációi mögött hosszú távon meghúzódik az országba menekültek Szíriába való visszatelepítésének stratégiai célja. Ennek eléréséhez pedig két dologra mindenképp szükség van: a szorult helyzetben lévő Aszad kompromisszumképességére és területi nyereségekre. 

Hogy mi Törökország végső célja, az egyelőre nem teljesen világos, de erős szimbolikája van például annak, hogy hétfő délután a közösségi médiát ellepő posztok szerint török zászlót tűztek ki az aleppói citadella ormára. 

Török érdekek Szíriában 

Arra a kérdésre, hogy miért olyan fontos Erdoğan számára Szíria, az az egyszerű válasz, hogy a török elnök gondolkodásának homlokterében régóta jelentős szerepet kap az egykori Oszmán–Török Birodalom területi értelemben vett feltámasztásának vágya. Ebbe beletartozik Libanon, a Szentföld és Szíria is, amely térségek elvesztését Ankara annak köszönhette, hogy az I. világháborút követő feldarabolással ezek brit, illetve francia felügyelet alá kerültek, ami Skyes–Picot egyezmény értelmében.

  

A Skyes–Picot egyezmény által felosztott Közel-Kelet (Forrás: Britannica)

A megállapodás figyelmen kívül hagyta a korábban évszázadok alatt rögzült etnikai, infrastrukturális, földrajzi, vallási határokat, és alapként szolgált a jelenkori konfliktusoknak is, tehát az összes térségbeli atrocitás visszavezethető az I. világháború után meghozott hibás nagyhatalmi döntésekre. 

1948-ban ki is robbant az első arab–izraeli háború, és a menekülő arabok döntően Szíriába kerültek, ahol azóta több nemzedék fel is nőtt, de Jordánia, Libanon és Törökország irányába is szivárogtak, utóbbi államban jelenlegi számuk nagyjából 3 millióra tehető. Innen a jelenkori probléma is, ugyanis Törökországba döntően az Aszad-rezsim elől vándoroltak ki.

A 2011-ben kirobbant szír polgárháborút pedig csak komplexebbé tette az ISIS megjelenése, amely célja szintén az Oszmán Birodalom restaurációja volt, azzal a kiegészítéssel, hogy annak utolsó állapotát akarták visszahozni, mert szerintük 1918-ig az iszlám alapú államiság, tehát a Kalifátus még fennállt. Álláspontjuk szerint abban az időben más független muszlim államok Törökországon kívül még nem is léteztek. Ez azt eredményezte, hogy az ISIS szír és iraki területeket vont ellenőrzése alá, és működtetett terrorállamot.

Az igaz, hogy a vezetőit sorra likvidálták, de a kalifátusi fegyveresek továbbra is jelen vannak a régióban, sőt terjeszkedésbe kezdtek Afganisztán felé is, ahol a radikálisabb ISIS-K egységeiket működtetik, de jelen vannak Kína nyugati peremén, Afrikában dél felé egészen Mozambikig, valamint Pakisztánban is. 

Miért támogatja Erdoğan a HTS-t? 

Önmagában pozitív fejlemény, hogy a HTS a közelmúltban teljesen megtagadta a nemzetközi terrorizmust, és mérsékeltebb arcát mutatja: nincs globális programja, inkább nemzeti jelleget ölt. Erre utal, hogy nem hirdették meg a saría alapú törvények alkalmazását az ellenőrzött a területeken sem. A konzervatív vallási alapú szervezet inkább csak alkalmazkodott a tágabb környezet változásaihoz, ugyanis az iszlamista tábor láthatóan az átrendeződés küszöbén áll: a Hamász lényegében megsemmisült, a Hezbollah meggyengült, és sok újabb generációs iszlamista szervezet Izrael helyett Damaszkusz ellen fordult.

Ilyen szervezet a HTS is, amely a Hamászra és a Hezbollahra nem jellemző nacionalista szervezet, mivel azok az úgynevezett pán-iszlamista célokban hittek. Éppen ezért a HTS és az új iszlamista erők jelenlegi célja Szíria megszerzése, Aszad megbuktatása és a Szíriából elmenekültek visszacsábítása.

Ezen a ponton kerül Erdoğan a képbe, aki régóta szeretné visszatelepíteni a szíreket, ez viszont addig nem működik, amíg az a rezsim kormányoz, aki elől menekülnek. A török támogatás létfontosságú a HTS számára, korábban Ankara segítsége nélkül csak a kormányerők elleni védekezésre voltak képesek. Törökország számára a támogatás motivációja 2016 óta az, hogy megakadályozza a szír menekültek további érkezését, és ehhez a HTS kiváló proxycsoport, és így el tudja kerülni a közvetlen megütközést Oroszországgal.

Emiatt a HTS pozíciója kedvező egyrészt a nemzetközi segélyezésnek, másrészt a határ közelségének köszönhetően, nem utolsó sorban pedig más törökök által szintén támogatott észak-szíriai lázadó csoportok szövetségének. Ez a HTS számára lehetővé teszi, hogy egy diverzifikált gazdaságot fejlesszen ki és működtessen áruforgalommal és saját adózással.  

Mérlegen az Aszad-rezsim 

Az elmúlt napok fejleményei megmutatták, hogy az orosz–ukrán háború és az instabil közel-keleti helyzet a szír kormányerők legfőbb szövetségeseit lefoglalják, ezért az Aszad-rezsim ingatag lábakon áll.

Oroszország képessége Szíria megvédésére korlátozott egyrészt az ukrán fejlemények miatt (nagy hatótávolságú fegyverek engedélyezése és az azzal járó költségek), másrészt amióta Moszkva hazarendelte Szíriából a Kuznyecov admirális nevű repülőgéphordozót, az orosz bombázási kapacitás Szíriában beszűkült. Mindezek szintén Ankara javát szolgálják.

Törökország geostratégiai szempontból előnyös földrajzi elhelyezkedésére miatt 1936 óta kizárólagos joga a Boszporuszon való áthajózás blokkolása, ami azt jelenti, hogy az orosz flotta nem tudna erősítést küldeni a szír kormányerők számára. 

Az Aszad-rezsim ellen szól, hogy az elmúlt években elhanyagolta a haderőfejlesztést, mivel ebben kizárólag Moszkvára és Teheránra támaszkodott. Maga a szír sereg továbbra is elavult T-72-esekkel próbál eredményt elérni. A légierő terén is hasonló a helyzet, nem beszélve a szovjet típusú taktikai rakétaütegekről. A vadászbombázók is elavultak a Szuhoj-24-es osztállyal, nem beszélve a hadseregben tapasztalható alulképzettségről és a korrupcióról. 

Történelmi szír-orosz barátság (Forrás: Wikimedia Commons)

Mi következik? 

Az, hogy mi következik a harcokban, nehéz megmondani, már csak azért is, mert a különböző napvilágot látott nyilatkozatok egymásnak sok esetben ellentmondanak. Az egyik ilyen, hogy elviekben a törökök által támogatott lázadók céljai között nem szerepel Damaszkusz megtámadása – bár Hama ostroma éppen ennek mond ellent. Az is nagy kérdőjel, hogy a legnagyobb területet uraló lázadócsoport, a kurd dominanciával rendelkező SDF ugyan egyelőre kimaradt a harcokból, de mivel a HTS-sel és a kormányerőkkel egyaránt ellenséges a viszonya, nem lenne meglepő, ha a harcok csapásiránya nem délre, Damaszkusz felé, hanem nyugatra, Mandbidzs felé tolódna, ami azért stratégiai jelentőségű, mert ez jelenti a kurdok számára az egyetlen hídfőállást az Eufrátesz nyugati partján. 

A kurdok így több tűz között vannak, akiknek ha a létük kerül veszélybe, akkor minden bizonnyal fegyveresen is be fognak avatkozni. Ha ez megtörténik, akkor a fő kérdés az lesz, hogy kinek az oldalán, hiszen a törököktől és a kormányerőktől egyaránt tartanak.  

Végezetül a konfliktus még egy paradoxonára érdemes felhívni a figyelmet. Ez pedig az, hogy Szíriában Ankara éppen azzal a Hezbollahhal kerül szembe, amelyet Libanonban Izrael ellenében támogat – igaz csak a retorika szintjén. Emellett az elkövetkező hetek legfőbb kérdése az lesz, hogy Ankara felmeri-e vállalni a NATO-szövetségese által támogatott SDF elleni harcokat.

Kapcsolódó:

Borítókép: Flickr

Bassár el-Aszad | Irán | Közel-Kelet | Makronóm | Oroszország | Recep Tayyip Erdogan | szír polgárhábor | Szíria | Törökország | USA
Share On Facebook
Print
Share Via Email

Ezek is érdekelhetnek

trend

[monsterinsights_popular_posts_widget]

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn