Franciaország 3,2 ezer milliárd eurós adósságot görget maga előtt. A megemelkedett kamatok és az uralhatatlan politikai gépezet veszélyezteti az ország pénzügyi stabilitását. És most a kormány is bukhat. 

A napokban dől el, hogy Franciaország mennyire mély politikai és pénzügyi válságba süllyed. Michel Barnier miniszterelnöknek nincs meg a többsége. A költségvetés és a társadalombiztosítás módosító javaslatának parlamenti elfogadása elsősorban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének jóváhagyásán múlt – el is meszelték a megszorításokat tartalmazó tervezetet. A francia kormányfő hétfőn az Országgyűlésben kijelentette, hogy olyan alkotmányos mechanizmust alkalmaz, amely lehetővé teszi a társadalombiztosítási törvényjavaslat szavazás nélküli elfogadását,

ezzel viszont megnyitotta a kaput a bizalmatlansági indítványok előtt.

Ezt követően Szaúd Arábiába repült, zűrzavart hagyva maga mögött. Onnan szólította fel a francia törvényhozókat, hogy tegyék félre személyes ambícióikat, és utasítsák el azt a szavazást, amely megbuktatná a kormányt és politikai káoszba sodorná az országot.  

Miután az ellenzéki csoportok hétfőn bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, a parlament megkezdhette a vitát, és már szerdán jöhetnek a bizalmatlansági szavazások.  Mivel a parlament alsóházában Le Pen pártja a legnagyobb, az ő támogatása valószínűsíti, hogy Barniert a dolgok jelenlegi állása szerint menesztik. 

Amennyiben a bizalmatlansági szavazással kiiktatják a kormányt, Franciaország belátható időn belül nemzeti költségvetés nélkül marad, ami pánikhoz vezethet a pénzpiacokon.  

Az amerikai típusú szövetségi közszolgáltatások leállásának kockázata szinte a nullával egyenlő, köszönhetően a sürgősségi törvényjavaslatnak – az úgynevezett loi spéciale-nak.  A különtörvény lehetővé tenné, hogy a kormány az előző évi költségvetést néhány hónapra átvigye az új évre. Az eljárás engedélyezi a kormány által a közszolgáltatások folytatásához elengedhetetlennek tartott minimális kiadásokat a 2024-es költségvetésben megszavazott kiadások keretösszegéig. Ez is megszorítás lenne, pusztán a folyó kiadásokat teszi lehetővé. 

A bizonytalanságot növeli, hogy a loi spéciale-t a 2001-ben elfogadott formában még soha nem használták. Hasonló intézkedéseket vezettek be 1962-ben és 1979-ben is, de nagyon eltérő körülmények között – és nem azért, mert a kormány összeomlott egy költségvetés elfogadása miatt. 

Ha a bizalmatlansági indítványt jóváhagyják, Barnier kormánya ügyvivői minőségben működhet mindaddig, amíg Macron meg nem nevezi az új miniszterelnököt. Újra kinevezheti Barniert, hogy újabb kísérletet tegyen a költségvetés elfogadására.  

A második lehetőség egy új törvényhozási választás lenne a parlamenti erőviszonyok megváltoztatása érdekében, de Macron ezt csak 2025 nyarán teheti meg, egy évvel az utolsó szavazást követően. 

Le Pen egy harmadik lehetőséget is felvetett. Mivel nincs nyilvánvaló módja a politikai stabilitás helyreállításának, ezért Macront lemondásra szólította fel. Őt azonban nem lehet az állásából kikényszeríteni, a következő elnökválasztás pedig 2027-re van kitűzve, amelyen a közvélemény-kutatások szerint továbbra is Le Pen a legesélyesebb.  

Tánc a szakadék szélén 

Franciaországot egyesek már a 2010-es Görögországgal hasonlítják össze. Egy súlyosan eladósodott állammal, amelyet egy rosszul működő politikai apparátus irányít, amely nem képes kezelni az államháztartást. Akkoriban a csőd felé vágtázó Görögország volt az euróválság első dominója, majd követték mások – Írország, Portugália és Ciprus. 

A görög válság 2015-ig tartott, mert sokáig nem sikerült megfelelő politikai konszenzusra jutni. Abban az időben még az a drasztikus gondolat is felmerült, hogy kidobják az országot az euróövezetből, ami véget vethetett volna az eurónak és az európai integráció egészének. A kormányok végül elzárkóztak ettől. 

Az, hogy Franciaország lenne az új Görögország, az azért túlzás, hiszen az ország gazdag, produktív és hatalmas adóbevételekre tesz szert.

Az a tény, hogy a francia államkötvények kockázati felárai a múlt héten átmenetileg meghaladták a görög értékeket, inkább szimbolikus, mint tényleges gazdasági jelentőséggel bírt.

Ez azonban fokozta a félelmet, hogy Párizsban is hamarosan kialszanak a fények, mint Athénban. 

A válság tetőpontján Görögországnak bő 350 milliárd eurós államadóssága volt, ami a gazdasági teljesítménye 180 százalékának felelt meg. Soknak hangzik, de az euró összgazdasági kibocsátásához mérve az összeg kezelhető volt. Feltételezték akkoriban, hogy az ország jelentősége az európai gazdaság és a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából olyan alacsony, hogy a nemzeti csőd és az euróból való kilépés következményei valószínűleg könnyen kezelhetők lennének. De nem lehetett kizárni a pánikreakciókat és a fertőző hatásokat, ezért a tagállamok végül nem hagyták, hogy megtörténjen, hanem áthidaló finanszírozást és kemény megszorító programokat alkalmaztak. 

Bezzeg Franciaország

Franciaország ezzel szemben rendszerszinten fontos: az eurózóna második legnagyobb gazdasága, tagja a G7-nek és az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Az országnak jelenleg 3200 milliárd eurós adóssága van, ami csaknem tízszer annyi, mint akkoriban volt Görögországnak. A monetáris unió kezdetekor Franciaországnak és Németországnak nagyjából azonos adósságterhei voltak (a GDP 60 százalékát tették ki). Németország ma is ezen a szinten van, Franciaország azonban már 112 százalékon áll.  

Csak az idén több mint 170 milliárd eurós új adósságot kellett felvállalnia a párizsi pénzügyminiszternek. Ez a GDP valamivel több mint hat százalékának felel meg. Emellett refinanszírozni és új kötvényekkel kellett pótolni a régi adósságokat.

Összességében a Pénzügyminisztérium több mint 300 milliárd eurós adósságfelvételt tervez 2025-ig. 

A francia kötvényekre most esedékes megnövekedett kockázati prémiumok azt mutatják, hogy mennyire megtört a hitelezők bizalma. Valószínűleg ezek még tovább emelkednek, ha a kormány és a megszorító költségvetés megbukik. Az idegesség a láncreakció veszélyéből adódik: az emelkedő kamatok még drágábbá teszik az adósságszolgálatot, és még nagyobb lyukakat okoznak a költségvetésben.  

A francia büdzsé kiadási oldala meghaladja az ország gazdasági teljesítményének 60 százalékát, ami az egyik legmagasabb a világon. Az adókulcs ezzel szemben nagyjából változatlan maradt, az IMF becslése szerint jelenleg 51 százalék. A különbözet fedezéséhez a pénzügyminiszternek adósságot kell vállalnia. Ez nem volt probléma, amíg a kamatok rendkívül alacsonyak voltak. A veszély az, hogy Franciaországot valóban beszippantják az emelkedő kamatok és az egyre növekvő adósságspirál, amelyből egyedül már nem tud kiszabadulni.  

Egyetlen európai mentőcsomag sem elegendő az ilyen összegek stabilizálására.

Franciaország túl nagy és túlságosan eladósodott ahhoz, hogy szolidaritáson alapuló uniós fellépéssel ezt könnyen kompenzálni lehessen. Ha akut államadósság-válság lépne fel, akkor annak súlyos következményei lennének az euróra és az EU-ra nézve is.  

Az eurómentő csomag (ESM) nem tudja támogatni az országot, ahogy az IMF sem. Az egyetlen intézmény, amely elegendő forrással rendelkezik, az az Európai Központi Bank (EKB). Mivel maga az EKB elvileg korlátlan mennyiségű pénzt tud teremteni, segíthetne Franciaországnak azzal, hogy kötvényeket vásárol a piacról, és így stabilizálja az árakat és a kamatokat. A megfelelő eszköz 2012 ősze óta van érvényben (OMT program–- „Outright Monetary Transactions”). Viszont a megújított nagyszabású kötvényvásárlások ismét fűthetik az inflációt. 

A korlátlan beavatkozásra csak akkor van lehetőség az OMT keretében, ha az érintett ország korábban egyeztetett az ESM-mel a szerkezetátalakítási programról.

Viszont ennek követelményei sokkal szigorúbbak lennének, mint Barnier jelenlegi költségvetési tervezete.  

Ami még rosszabb, hogy Európa jelenlegi helyzetében egy mélyebb euróválság akár geostratégiai katasztrófát is okozhatna. Az EU felvállalná az Oroszországgal, Kínával és Donald Trump Amerikájával vívott küzdelmet, de ehhez Európának sürgősen hatékony Franciaországra lenne szüksége.  

Kapcsolódó: