A COP29 klímakonferencia ambiciózus célokat tűzött ki az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, beleértve a globális energiatárolási kapacitások növelését és az elektromos hálózatok fejlesztését. A megfelelő szakképzett munkaerő hiánya azonban világszerte komoly gát a tervek megvalósításában.
A COP29 klímakonferencia az eredeti ütemtervnél 35 órával tovább tartott. A túlórázással zárult maratoni tárgyalások eredményeként a résztvevők elfogadták ugyan az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának évi 300 milliárd dolláros új célját – méghozzá 2035-ig –, mégsem volt mindenki boldog. Ez noha háromszorosa a 2009 óta irányadó évi 100 milliárd dolláros összegnek, de valójában a szükséges összeg töredéke, ahogyan erről korábban írtunk e portálon is.
A COP29 megállapodásának része volt az is, hogy a globális energiatárolási kapacitások 1,500 GW-os bővítése szükséges öt éven belül, ahogy az is, hogy esedékessé vált 25 millió kilométernyi elektromos hálózat kiépítése vagy felújítása 2030-ig. Ezek az ambiciózus vállalások az energetika terén ugyanakkor jelentős akadályba ütköznek. Nemcsak a pénz rendelkezésre állása a kérdés, de igen súlyos dolog a megfelelően képzett munkaerő hiánya is.
Ígéretes célok, de akut munkaerőhiány
A fejlett országokban, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália, már most is súlyos hiány van az olyan szakemberekből, mint az elektromérnökök, a villanyszerelők és az építőipari dolgozók.
Az előrejelzések szerint például az Egyesült Királyságban 2032-re több mint 100 ezer villanyszerelő fog hiányozni a munkaerőpiacról, az Egyesült Államokban pedig ez 2030-ra elérheti az egymilliót.
A probléma globális szinten is jól megfigyelhető: az OECD-országokban az energiaszektor magánvállalatai gyakran említik a szakképzett munkaerő hiányát mint a kibocsátáscsökkentési célok megvalósításának egyik legnagyobb akadályát.
A megoldás: képzés és migráció?
Az energiaátmenet, illetve a klímacélok elérése érdekében a képzési programokat hatékonyan össze lehetne kapcsolni a munkaerő migrációjával.
Az alacsony költségű képzések ugyanis lehetővé teszik, hogy a fejlődő országok munkavállalói megfelelő készségeket szerezzenek, amelyeket aztán a fogadó országokban kamatoztathatnak.
Egy példa lehet erre a THAMM Plus projekt, amely 2024–2026 között 2000 tunéziai munkavállalónak nyújt szakképzést és nyelvtanfolyamokat, hogy Olaszország építőipari munkaerőhiányát enyhítsék általuk. Az ilyen programok előnyei háromrétűek: előnyösek a munkavállaló származási országa számára, új lehetőségeket teremtenek a migráns munkavállalóknak, és megoldást kínálnak a fogadó ország munkaerőhiányára, miközben elkerülik az agyelszívás problémáját – írja a cgdev.org szakértő szerzője. (A portál a Center for Global Development, vagyis a Globális Fejlődési Központ weboldala, amely egy független nonprofit kutatóintézet, elsősorban a nemzetközi fejlődés és szegénységcsökkentés kérdéseire fókuszál.)
Mit kellene tenni?
Bár a bakui COP29 vállalásai ígéretesek, az egyik legfontosabb akadály továbbra is a készségek hiánya és a zöldmunkaerő-átállás átgondolt megvalósítása. Ahhoz, hogy az országok teljesíthessék klímacéljaikat, elengedhetetlen a részletes munkaerőigények felmérése, az oktatási programok bővítése, valamint a migrációs politikák összehangolása.
A klímaváltozás elleni küzdelem sorsa nemcsak a pénzügyi forrásokon és a technológiai újításokon múlik, hanem azon is, hogy képesek vagyunk-e megteremteni a munkaerőpiac megfelelő feltételeit a zöldjövő számára. A következő évek döntő fontosságúak: csak akkor lehet a globális klímaváltozás elleni COP29-es válaszokat és vállalásokat sikerre vinni, ha az ambiciózus terveket valódi cselekvés követi – ideértve a munkaerőhiány kezelését is.
India hangja a vita során
Visszakanyarodva a fő számokra: Indiának a COP29 zárónyilatkozatát követő éles tiltakozása rámutatott a fejlett és a fejlődő országok között a klímafinanszírozás kérdésében meglévő megosztottságra. Az elfogadott évi 300 milliárd dolláros célkitűzést India a szaksajtó által bátornak nevezett nyilatkozatban bírálta, hangsúlyozva, hogy
a döntéshozatal nem követte a megfelelő eljárást, és hogy a fejlett országoknak sokkal nagyobb ambíciót kellene mutatniuk.
Chandni Raina, az indiai gazdasági ügyek osztályának tanácsadója szerint ez az összeg „elenyésző”, így messze nem elegendő a szükséges klímaintézkedések megvalósításához. A fejlett országok ugyan vállalták, hogy 2035-ig évi 300 milliárd dollárt biztosítanak a fejlődő államoknak, ám ez messze elmarad az olyan klímaváltozás által leginkább érintett országok igényeitől, amelyek legalább ezer milliárd dolláros éves támogatást kértek volna. A vita során India mellett több ország – például Kuba, Nigéria és Malawi – is kifejezte csalódottságát a végső megállapodással szemben.
Új-Delhi világosan jelezte, hogy nem fogadja el azokat a változtatásokat, amelyek elmosnák a felelősségvállalás határait a fejlett és fejlődő országok között. Az indiai delegáció szerint a fejlett államoknaktörténelmi felelősséget kell vállalniuk a globális felmelegedés kezelésében, míg a fejlődő országok számára nagyobb támogatást kellene biztosítani.
Az elfogadott megállapodás ugyan ösztönzi a fejlődő országokat is önkéntes hozzájárulásokra, ám
India álláspontja egyértelmű: a klímaintézkedésekhez szükséges források többségét továbbra is a gazdag országoknak kell biztosítania.
Ez a helyzet jól mutatja, hogy a COP29 célkitűzései mögött továbbra is jelentős politikai és gazdasági érdekellentétek húzódnak.
India szerepe egyre nő
India fellépése a COP29-en megerősítette pozícióját a globális dél államainak vezető szószólójaként. A delegációjuk ezúttal tehát nemcsak a saját érdekeit képviselte, hanem más, kevésbé fejlett országokét is, amelyek számára létfontosságú a megfelelő klímafinanszírozás. Ez az álláspont nemcsak politikai, hanem erkölcsi alapú is, hiszen a fejlődő országoknak nemcsak alkalmazkodniuk kell az éghajlatváltozás hatásaihoz, hanem a gazdasági fejlődésüket is fenn kell tartaniuk. A COP29 tehát a globális felelősségvállalás újraértelmezését ismét napirendre tűzte.
Források:
Fotó: Freepik
KAPCSOLÓDÓ:
