Kétségtelenül meglepte az orosz közvéleményt Damaszkusz gyors feladása, és Bassár el-Aszad szíriai elnök menekülése. Nem erre számítottak, inkább arra, hogy esetleg meg tudják fordítani a szír lázadó erők előrenyomulását, és hogy nem esik folt a presztízsükön amiatt, hogy kénytelenek lesznek kivonulni a szíriai támaszpontjukról.  

Maguk az oroszok is belátták, hogy ami Szíriában történik, az egy sokszereplős, összetett játék,, és a jelenlegi katonai helyzet kialakulását több csillag együttállása is segítette.  Ebben benne van a szíriai kormány gyengesége, Oroszországnak az ukrajnai háborúban való lekötöttsége, Irán döntésképtelenségébe vetett bizalom (amit Teherán az elmúlt hónapokban az izraeli konfliktus során tanúsított), valamint a Hezbollah nehéz helyzete az Izraellel való konfliktus után. Szintén a csillagokba volt megírva Törökország azon érdeke, hogy Aszadot a kapcsolatok török feltételekkel történő normalizálására kényszerítse, valamint az Egyesült Államok azon vágya, hogy második frontot nyisson Oroszország számára. 

Az már csak hab a tortán, hogy a hivatalos szír hadsereg is feladta a harcot, tulajdonképpen nem akart megküzdeni a lázadókkal. Ilyenkor hiába az orosz légi támogatás, csak a levegőből nem lehet legyőzni semmilyen ellenséget.  

Tény, hogy az oroszok nagyon bíztak a politikai megoldásban. Lehetett is, Dohában szombaton találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Hakan Fidan török és Abbász Arakcsi iráni külügyminiszter. Bár a törökök tagadták a részvételüket a szír forradalmárok aktivizálásában, azért pár napja Erdoğan kijelentette, hogy bízik a szír ellenzéki erők előretörésében. Így az oroszok számíthattak arra is, hogy Ankara már nem fogja tudni leállítani a szír ellenzékieket, így lassan elkezdték kiüríteni a támaszpontjaikat.  

Ennek kapcsán az orosz kommunikációban az volt az érdekes, hogy Lavrov még szombaton azzal magyarázta a hajóik szíriai tartuszi bázisáról való távozását , hogy „a kivonásáról szóló információk megbízhatatlanok”, illetve megjegyezte, hogy „jelenleg katonai gyakorlatok zajlanak a Földközi-tenger térségében”. Rámutatott arra is, hogy egyes médiumok megpróbálják az eseményeket orosz–szíriai vereségként értelmezni, de ő nem fog spekulálni a jövőről. 

Vasárnap reggel a média arról számolt be, hogy a szír kormánycsapatok elhagyták Damaszkuszt, a felkelők pedig átvették az irányítást a város felett.  Bassár el-Aszad szíriai elnök elmenekült. Repülőgépe 40 percnyi repülés után, Homsz közelében eltűnt a radarokról, és nem érkezett meg az Emirátusokba.   

Mohammed Gázi al-Dzsalili szír miniszterelnök maradt az ország vezetéséből, aki hajlandó együttműködni az ellenzéki fegyveresekkel, kész békés úton átadni a hatalmat az országban, és megígérte az új választások kiírását.

Emellett szólt az orosz támaszpontok sorsáról, amely szerint ez a kérdés nem tartozik az ő hatáskörébe, Oroszország szíriai katonai jelenlétről az elkövetkező időszakban az új hatóságok döntenek majd.  

Bár a jelen helyzet kialakulását kétségtelenül ösztönözhette az USA, a folyamat egyelőre Törökország regionális megerősödését jelzi. Mindez azt is jelentheti, hogy talán nincs kizárva az a forgatókönyv sem, hogy az oroszok pár évig még fenntarthatják a támaszpontjukat. Ez elsősorban presztízscélokat szolgál, praktikus haszna ugyanis nem túl nagy, mivel a törököknek sem jönne jól egy teljes elszakadás Oroszországtól.  

A háború befagyasztása nem vezet győzelemhez 

Az új szíriai tapasztalatok kétségkívül hatással lesznek az ukrajnai konfliktus lezárására is.

Első tapasztalatként ugyanis azt szűrhetik le az oroszok, hogy a háború befagyasztása nem vezet győzelemhez. Ez csak egy már majdnem legyőzött ellenség újrafelfegyverzéséhez és újbóli felszereléséhez vezet. 

Úgy vélhetik, hogy a politikai akarat néha fontosabb, mint a rövid távú célszerűség. 2019–2020-ban Oroszországnak, Szíriának és Iránnak esélye volt arra, hogy véget vessen az „idlíbi tályognak”. Ezt azonban Törökország ellenezte, sőt még azt is bemutatta, hogy ezért akár a katonáit is hajlandó bevetni. Természetesen Erdoğan tudta, hogy ezt a háborút nem fogja tudni megnyerni, de az volt a számítása, hogy ellenfelei félnek ettől a konfliktustól és visszavonulnak. És így is történt. 

Oroszország is hasonló helyzetbe kerülhet. Céljuk, hogy Ukrajna többé egyáltalán ne jelentsen veszélyt Moszkvára, így – elméletileg – szükségesnek láthatják „Idlib felszabadítását” – vagyis Lvov elérését. 

Végezetül a folyamatnak hatása van az orosz belpolitikára is, hiszen a szírek sikerrel toboroznak az Oroszországban élő muszlimok közül. Ugyanazok között, akik együttműködnek a tádzsik és az üzbég terroristákkal.  

Egy orosz blog bejegyzése vasárnap reggelről, ami kicsit visszatükrözheti számunkra az orosz közvélemény jelenlegi gondolatait a helyzet kapcsán: 
„ Mi a helyzet azzal a szóvirággal, hogy a szíriai harcosok és terroristák elleni harccal megállítjuk őket az Oroszországhoz vezető utakon? És mi lesz a Földközi-tengeren lévő bázisainkkal? (…) Nincs üres hely: ahonnan mi elmentünk, oda jöttek az amerikaiak, és oroszellenes enklávékká alakították ezeket a területeket! Ahogy általában, Erdoğan itt is legyőzte Oroszországot.” 

A cikk nem tükrözi a Makronóm véleményét, csupán a tájékoztatást szolgálja.