Mindenképp történelmi napokat élhettünk át az elmúlt egy héten, legalábbis ami Szíriát illeti, ugyanis megbukott  Bassár el-Aszad elnök rezsimje, így fordulóponthoz érkezett a 2011-ben kirobbant szír polgárháború. A több mint egy éve tartó közel-keleti konfliktus után Aszad váratlan kapitulációja a régió egyik „legnagyobb megrázkódtatásaként” vonul be a történelembe.

Alig 12 nap alatt a lázadók északról, majd délről Damaszkusz szívébe vonultak, elfoglalták a fővárost, és véget vetettek Aszadék több mint 50 éves dinasztikus uralmának.

Kevesebb mint két hét alatt sikerült elérniük azt, amit az ellenzéki fegyveres harcosok tízezreinek nem sikerült a polgárháború 13 éve alatt. Moszkva és Teherán, az elnök fő támogatói nem tudták, vagy nem akarták megállítani az eseményeket, mivel mindketten a saját konfliktusaikkal voltak elfoglalva: Oroszország Ukrajnával, Irán és proxyjai pedig az Izraellel folytatott 14 hónapos háborúskodásukkal. Úgy tűnik, hogy a rezsim látványos bukása Izraelnek a Hamász 2023. október 7-i támadása óta az ellenségei ellen folytatott kegyetlen megtorlásainak az egyik nem várt következménye.

Az idei év felborított minden korábbi normát a térségben, és teljesen kiszámíthatatlan környezetet teremtett. Az izraeli erők hónapok óta légicsapásokat mérnek Szíriára, megölve Irán és proxyegységei parancsnokait, miközben Teheránhoz és a libanoni Hezbollahhoz – a polgárháború idején Aszad rezsimjét is támogató libanoni militáns mozgalomhoz – kapcsolódó létesítményeket bombáztak. 

Hetek alatt rezsimbuktatás 

A lázadók villámoffenzívája mindennél jobban megmutatta Aszad korrupt rendszerét. A szír elnök, aki 2000-ben követte apját, Háfez al-Aszadot, egy brutális despota volt. A polgárháború alatt a legkegyetlenebb eszközöket használta ellenfelei ellen: vegyi fegyvereket, ostrom- és éheztetési taktikákat, tömeges fogva tartásokat, kínzásokat és gyilkosságokat.

A háború évtizede alatt több mint 12 millió embert – a lakosság felét (!) – kényszerítettek el otthonából. Több mint 100 ezer úgynevezett eltűnt van: olyan emberek, akiket a biztonsági erők vittek el, és akiknek a holléte máig ismeretlen. 

Miközben a rezsim kivéreztette az országot, a saját, kisebbségi alavita közösséghez tartozók is, akik a fiaikat küldték meghalni Aszad saját népe elleni háborújában, demoralizálódtak, és reménytelenné váltak a mélyülő gazdasági és szociális problémákkal tűzdelt évek után. Az elnök bukását örömmel fogadja az a sok millió ember, aki az uralma alatt szenvedett, mivel Aszad nem volt hajlandó sem kompromisszumot kötni, sem tárgyalni az ellenfeleivel egy olyan politikai megállapodásról, amely stabilizálhatta és növekedési pályára állíthatta volna az országot.

 Az elűzött elnök elődje és édesapja Háfez al-Aszad (a képen balról a második; Forrás: Wikimedia Commons)

Szíria továbbra is káoszban 

Az örömujjongást azonban mérsékli a következő lépésekkel szembeni óvatosság. Az offenzívát a legerősebb lázadó erő, a Hajat Tahrir as-Sám (HTS) vezette, egy olyan iszlamista csoport, amely az al-Kaida egykori társszervezete, és amelyet az ENSZ, az USA, illetve más államok terrorszervezetnek bélyegeztek. A vezetője, Abu Mohamed al-Goláni nyilvánosan kijelentette, hogy Damaszkusz meghódítására törekszik, és jelenleg ő tűnik a legfontosabb döntéshozónak – egykor az ISIS dzsihadista csoporttal harcolt, és 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.

Hat éve, amióta a HTS egy civil vezetésű kormányon keresztül irányítja az északnyugati Idlíb tartományt, igyekezett a csoportot mérsékeltebb iszlamista mozgalomként újjáéleszteni.

Az irányítást azonban kemény kézzel tartotta fenn,  ENSZ-ügynökségek pedig eközben rendszeresen visszaéléseket dokumentáltak. Ha a 42 éves Goláni uralomra kerül, az a nyugati hatalmaknak és a nemzetközi közösségnek fejtörést okozhat, méghozzá azért, hogy miként lépjenek kapcsolatba vele és a HTS-szel.  

Az iszlamista terrorszervezet azonban csak egy a számos ellenzéki csoport közül, amely az eredeti lázadás maradványának tekinthető, és részt vett a támadásban. Korábban a különböző frakciók egymással is összecsaptak, ami még komplexebbé teszi a helyzetet. A legutóbbi offenzíva során a HTS és a Szíriai Nemzeti Hadsereg égisze alatt működő, törökök által támogatott frakciók, valamint más, a Damaszkuszt délről bekerítő csoportok között megvolt a koordináció, és ez vezetett sikerre. Az igazi próbatétel azonban akkor következik, amikor a frakciók megpróbálják felosztani a győzelem – és természetesen a hatalom – jelentette zsákmányt. 

A lázadás során egyértelműen megvolt az összehangoltság a HTS és a különböző csoportok között. Ez utóbbiak közé a tartoztak a szunnita muszlim lázadócsoportok, illetve a kurd vezetésű erők, amelyeket az Egyesült Államok támogatott az ISIS-szel szembeni harcban, és amelyek Északkelet-Szíria egy részét ellenőrzik. Törökország azonban az Ankara ellen évtizedek óta harcoló kurd szeparatisták meghosszabbításának tekinti őket.  

A török csapatok évek óta Észak-Szíriában állomásoznak, hogy visszaszorítsák a kurd fegyvereseket és a szunnita lázadócsoportokhoz fűződő kapcsolatait. Ez azt jelenti, hogy jelenleg Ankara a legerősebb szereplő a szomszédban, és kulcsszerepet fog játszani abban, ami ez után következik. Csakhogy Törökországnak bonyolult, időnként kínos a kapcsolata a HTS-szel, amelyet ő is terrorszervezetnek minősített. Az USA eközben mintegy 900 katonát állomásoztat az országban, hogy támogassa az ISIS elleni harcot. A lázadókon belüli összecsapások veszélye mellett félő, hogy az ISIS – amely egykor Észak- és Északkelet-Szíria nagy részét ellenőrizte – megpróbálja kihasználni a káoszt, és visszatér. A kisebbségi csoportok Szíriában, amely sokáig a régió egyik legvilágiasabb országa volt, jogosan aggódhatnak a jövő miatt, nem beszélve arról, hogy a lakossága sokféle törzsből, vallásból és szektából áll.  

Aszad már Moszkvában van családjával (Forrás: Wikimedia Commons)

Az offenzíva során Goláni, az urbánus pragmatista felvette a kapcsolatot a törzsekkel, korábbi ellenfeleivel, és megadásra szólította fel őket, miközben elrendelte a kisebbségek védelmét. A szomszédos országok, köztük Izrael, Jordánia és Libanon, szintén óvatosak lesznek, akárcsak az Öböl menti államok, amelyek az elmúlt években újra elkötelezték magukat Aszad mellett. Szíria szomszédainak jól jön az elnök bukása, Izrael pedig már régóta szeretné, ha az északi határánál megszűnne Irán és a Hezbollah jelenléte. Csakhogy aggodalomra ad okot, hogy a törékeny, kiüresedett, káoszba süllyedt állam élén iszlamista csoportok vehetik át a hatalmat. 

A polgárháborúnak még nincs vége 

Amikor 2011-ben az önkényuralmi rendszerek ellen népfelkelések voltak a Közel-Keleten, optimizmus „söpört végig” a térségen, ami azonban túl rövid ideig tartott. Szíria pusztító polgárháborúba süllyedt, Egyiptomban a veterán elnök, Hoszni Mubarak megdöntése után a nép által támogatott puccsal a régió egyik legautokratikusabb rendszere jött létre. Líbiában a demokrácia egy pillanatra megingott, mielőtt a rivális fegyveres csoportok egymás ellen fordultak, az észak-afrikai ország továbbra is széttöredezett és kaotikus.

Most, hogy Aszadot megbuktatták, Szíria előtt az a kihívás áll, hogy képes-e eligazodni a lázadók között, és elkerülni azokat a csapásokat, amelyek más nemzeteket a despotáik bukása után sújtottak, és el tudja-e kezdeni az újjáépítést, valamint a megbékélés folyamatát. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons