Szíriában győzött az ellenzék, miután egy gyors offenzívával elfoglalták az ország legfontosabb városait (1. ábra). Damaszkusz december 8-ai kapitulációja és Aszad Oroszországba menekülése bő egy hónappal Donald Trump eskütétele előtt történt. Az egybeesés több mint elgondolkodtató: első hivatali ideje alatt az elnök arra törekedett, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, de a tanácsadói lebeszélték a lépésről, arra figyelmeztetve, hogy akkor Irán és Oroszország igyekszik majd betölteni az így keletkező űrt. Amennyiben Trump ott folytatja, ahol befejezte annak idején, a jelenleg keletkező hatalmi vákuumot már teljesen mások, Törökország és Izrael fogja betölteni. Így – bár nem kizárható, hogy a történtekben benne van a Biden-kormányzat keze (kaotikus állapotokat örökítve át az új elnökség számára) –, Washington végül akár két szövetséges kormányt láthat a Közel-Keleten két ellenség helyett.  

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a történtek milyen hatással lesznek Oroszországra. 2015-ben Moszkva beavatkozása a konfliktusba a lázadók által ellenőrzött területek elleni légicsapások formájában kulcsfontosságúnak bizonyult Aszad hatalmának megerősítésében. Mindeközben Irán legerősebb proxyja, a Hezbollah is a szíriai kormányerők oldalán harcolt. Az oroszok most nem tudtak érdemi katonai segítséget nyújtani Aszadnak – Moszkva prioritása egyértelműen Kelet-Ukrajna –, így a rezsim magára maradt, az iráni milíciák többsége pedig elhagyta az országot. Oroszország egyik legégetőbb problémája a tartuszi, az egyetlen földközi-tengeri orosz hadikikötő sorsa. Jelenleg a lázadók minden szíriai orosz támaszpont és diplomáciai képviselet biztonságát garantálják, de a végső tárgyalásokat az új szír kormánnyal kell majd lefolytatnia a Kremlnek. Bár a kikötő és a légibázis stratégiai fontosságú Moszkva számára, úgy tűnik, hogy az orosz hadihajók átmenetileg elhagyták a támaszpontot. Ugyanakkor a Kreml jövőbeli diplomáciai helyezkedéséről árulkodik, hogy nemrégen Szíria moszkvai nagykövetsége is kitűzte az ellenzék háromcsillagos zászlóját, miközben Aszad és családja kimondottan „humanitárius okokból” kapott csak menedékjogot Oroszországban. Az oroszoknak kedvez az is, hogy a tengerparti részeken a hagyományosan Aszad-párti alaviták élnek, és mivel a központi kormány kapitulált helyettük, a konfliktus „tüze” elkerülte ezt a régiót. A gazdasági javak és a politikai hatalom is hagyományosan nagyrészt ezen csoport kezében összpontosul, kérdés, hogyan fog a leendő új kormány kiegyezni velük. Utóbbi azért is érdekes, mert a vezető ellenzéki fegyveres csoportot, a Hajat Tahrir as-Sámot (HTS) a nyugati világ legtöbb kormánya – egykori al-Kaida szervezet lévén – jelenleg még terrorcsoportként tartja nyilván, bár ezen imázsukon már egy ideje igyekeznek enyhíteni, és Nyugaton már elindultak a kezdeményezések az átminősítésre. A történtek miatt előbb-utóbb senki nem kerülheti el a kapcsolatfelvételt a lázadókkal – a sort Katar nyitotta meg, és csak idő kérdése, hogy mások is kövessék. 

Biztonsági vákuum jött létre a Közel-Keleten 

Aszad megbuktatásával a HTS egyúttal levágta Irán befolyási övezetének, az úgynevezett „síita félholdnak” a nyugati csücskét, amely eddig szárazföldi útvonalat biztosított Teherán számára a legerősebb proxyjához, a Hezbollahhoz. Ez jelentős iráni befolyásvesztést eredményezhet a térségben, amit a környező államok – főként Törökország és Izrael – azonnal igyekeznek kihasználni.

A kialakult helyzet egyik legnagyobb nyertese az Aszad- és kurdellenes Törökország lehet, amely még Trump beiktatása előtt igyekszik pozicionálni magát a Közel-Keleten.

Alapos a gyanú, hogy a HTS-t nem hivatalosan a törökök pénzelhették és fegyverezhették fel egy ilyen horderejű offenzívához. Erdoğan igyekszik gátat szabni az országában kibontakozó kurd függetlenségi törekvéseknek, így minden erejével azon van, hogy az észak-szíriai kurd enklávéban működő csoportokat a lehető legjobban háttérbe szorítsa, mielőtt azok komolyabb problémát okoznak a határain belül. Ankara jelenléte és egyre erősebb beavatkozása ráadásul kapóra jöhet a Trump-kormányzatnak is: Washington némileg nyugodtabb lehetett, hogy egy NATO-szövetséges ellensúlyozza a térségben Irán gyengülő, de még meglévő befolyását. A kedvező helyzetet Hakan Fidan török külügyminiszter rögtön nyugtázta, amikor nemrég úgy nyilatkozott: Ankara egy új Szíriát szeretne látni, amely harmóniában él a szomszédaival, és kész támogatni az ország újjáépítését. Azt azonban egyértelműen kijelentette, hogy nem lát helyet a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) számára az ország jövőjében. Ez viszont az amerikai irányvonallal kerülhet összeütközésbe, amely jelentősen támogatja a kurd erőket – nem mellesleg a szíriai olajmezők többségét is ők ellenőrzik. A milíciák és támogatóik közötti érdekellentét melegágya lehet a további belső konfliktusoknak. 

Fidan szerint Törökország azon is munkálkodni fog, hogy segítsen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült menekülteknek abban, hogy biztonságosan visszatérjenek Szíriába, ez azonban erősen függ majd az új kormány politikai irányaitól és a háború sújtotta ország gazdasági lehetőségeitől. Vagyis a politikai és gazdasági bizonytalanság miatt a közeljövőben nem számíthatunk gyorsan és milliós tömegekben megvalósuló hazatelepülésekre, az európai migrációs nyomás így egyelőre pengeélen táncol. Ami Izraelt illeti, Benjamin Netanjahu miniszterelnök „történelmi napként” üdvözölte Aszad megbuktatását, amely egyértelműen összefügg Izraelnek Aszad támogatói, Irán és a libanoni Hezbollah elleni sorozatos csapásméréseivel. Az új helyzet fontos lehetőségeket teremt Izrael számára, amely harckocsikat küldött át a határon a Szíriával közös ütközőzónába, hogy megakadályozza az ottani zavargások továbbterjedését. Miközben Izrael kijelentette, hogy ki akar maradni a szomszédjában dúló konfliktusból, elfoglalta a Golán-fennsíkon lévő szír településeket 

Képlékeny helyzet 

A szíriai kormány elleni felkelést, amely véget vetett az Aszad-klán fél évszázados uralmának, a második világháború vége és Izrael 1948-as megalakulása óta a modern arab térség egyik legfontosabb politikai fordulópontjának lehet tekinteni. A nemzetközi közösség számára a legfontosabb prioritás a szíriai vegyifegyver-készletek biztosítása lesz, hogy azok ne kerülhessenek fegyveres csoportok kezébe. Az izraeli légierő azonnal elkezdett csapásokat mérni a szíriai fegyverraktárakra és egy vegyifegyver-gyárra, hogy megakadályozza, hogy az a lázadók kezébe kerüljön. A másik, közvetlen aggodalmat kiváltó ok maga az Iszlám Állam, amely egykor Szíria és Irak nagy része felett gyakorolt véres uralmat, most pedig valószínűleg megpróbálja majd kihasználni a helyzetet. Miközben az ország jövője továbbra is bizonytalan, a helyzetnek súlyos következményei vannak a szomszédos Libanonra nézve is, Szíria ugyanis eddig az iráni fegyverszállítások fő tranzitútvonala volt a libanoni székhelyű Hezbollah felé.  

A béke lehetősége attól függ, hogy a most győzelemre jutott különböző érdekű csoportok miként tudnak – ha egyáltalán képesek erre – megegyezni egymás között a hatalom megosztásáról, átruházásáról. Mohammad Ghazi al-Dzsalali, Aszad miniszterelnöke december 9-én átadta a hatalmat a felkelők legfőbb parancsnokának és a HTS vezetőjének, Abu Mohammed al-Golaninak, aki pedig közölte, azon dolgozik, hogy minél előbb befejezze a hatalom átadását egy átmeneti kormányzati szervnek. Így tehát remélhetőleg Szíria megtette az első lépést a béke felé. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime