Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása

Viszonylag friss hír, hogy Georgia Meloni olasz miniszterelnök lemondott az Európai Parlamentben a negyedik legnagyobb frakciót alkotó Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetsége (ECR) pártcsalád elnöki tisztségéről. Ez mindenkit meglepetésként ért, hiszen Meloni és pártja, az Olaszország Testvérei (FDI) mind Európában, mind Olaszországban nagy népszerűségnek örvend, sőt az ECR-frakcióban a legnagyobb képviselettel büszkélkedő: a 78 mandátumból 24-et az FDI ad, őket követi a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) 20 hellyel, amelynek vezetőjét, Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnököt jelölte meg Meloni az ECR soron következő tisztújítására utódjának, akit támogatni fog. Így elmondható, hogy az olaszok és a lengyelek együttesen adják az ECR mandátumainak több mint 50 százalékát, egész pontosan 44-et, így a csoportosulás vezető politikai erejét is az FDI és a PiS alkotja, őket követi a román parlamenti választásokon is előretörő AUR 6 mandátummal, míg a többi párt ennél kevesebb képviselői hellyel büszkélkedhet a frakción belül. 

Meloni hivatalosan azzal indokolta a lépését, hogy bár sikeres volt az ECR elnökeként, de olyan emberre van szükség, aki minden energiáját a pártcsaládra tudja fordítani. Mindez a politikai erőviszonyok jelentős átrendeződését indíthatja el, amit leginkább az osztrák–cseh–magyar alapítású Patrióták Európáért (PfE)-frakció használhat ki. Morawiecki, aki – ahogy utaltunk rá – várhatóan követi Melonit az ECR élén, jó kapcsolatot ápolt a PfE pártjainak többségével, köztük a magyar kormánypártokkal, igaz, a háború felszínre hozott korábban nem tapasztalt nézeteltéréseket is.

Az, hogy Meloni inkább a háttérben tevékenykedik, valamint hogy Morawiecki előlép az ECR elnökévé, nem lehet véletlen egybeesés, ami – ha megszületnek a megfelelő megállapodások – végső soron eredményezheti azt, hogy az ECR vagy annak egy része összeolvad a Patriótákkal, amelynek így nagy esélye kínálkozik arra, hogy az S&D-t megelőzve a Néppárt után a második legnagyobb frakció legyen.

Azonban ha ez meg is történik, annak hosszabb folyamatnak kell lennie, ugyanis az ECR pártjainak esetleges belépését a PfE minden pártjának egyesével kell jóváhagynia. 

Meloni lépése adott esetben ennek a folyamatnak ágyazhat meg: korábban két jelentősebb probléma állt az ECR és a PfE egyesülése előtt. Egyrészt az ECR radikálisabb jobboldali alternatívát kínál, mint a Néppárt, és sok kérdésben közös az álláspontjuk a Patriótákkal, ugyanakkor a pártcsaládban nagyon erősen megjelenik az atlantista irányvonal az olaszok, a lengyelek és a baltiak részéről.

A másik problémát a Meloni és Le Pen közti rivalizálás jelentette. Ez utóbbi azonban megoldódni látszik: az európai parlamenti választások eredményeként az a helyzet állt elő, hogy az egész Európai Unióban Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés szerezte meg a legtöbb mandátumot (30-at), és a Patriótákhoz való csatlakozással annak vezető ereje lett.

Meloni lemondásával, háttérbe vonulásával Le Pen javára látszik eldőlni a versengés. Ez tehát első körben megágyazhat az FDI Patriótákhoz való csatlakozásának, amivel az ECR elveszítené az egyik domináns szereplőjét, éppen ezért logikus az a következtetés, hogy ha Meloniék valóban átlépnek a PfE-hez, akkor az egy folyamatot indíthat el a Konzervatívok és Reformisták között. Az egyesülés előtti másik probléma, hogy az ECR több pártja a háború tekintetében eddig merőben más álláspontot képviselt a Patriótákhoz képest, főként a balti országok és a lengyelek, azonban Donald Trump novemberi elnökválasztási győzelmével ez a felállás változhat, és elháríthatja ezt az akadályt az együttműködés elől. 

Ha a 78 mandátumot szerzett ECR teljesen beolvadna a 86 mandátumos Patriótákba, akkor 164 képviselői üléssel duzzadna a PfE, amivel már csupán 24 mandátum lenne a lemaradása a Néppárthoz képest. A Patrióták azonban máshonnan is szerezhetnek szövetségeseket: elméleti szinten három, gyakorlatilag két csoportosulásból.

Ha a különböző frakciókat nézzük, akkor a legnagyobb esély új szövetségesek szerzésére – az ECR-en kívül – a Néppárt, valamint a függetlenek csoportjából van.

Elméletileg szóba jöhetne az ESN, azaz a Szuverén Nemzetek Európája-frakció is, viszont ebben a csoportban olyan pártok is találhatók, amelyek a Patrióták számos tagja számára vállalhatatlanok. Gondoljunk csak az AfD-re, amely a választások előtt az akkori Identitás és Demokrácia (ID)-frakcióból is távozásra kényszerült, főként Le Pen nyomására. Az AfD most az ESN-t, Le Penék pedig a Patriótákat vezetik, és ez csupán egy példa volt sok lehetséges közül. 

A Patriótákat az idén júliusban a magyar Fidesz, az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO azzal a céllal hozta létre, hogy az európai jobboldali erőknek legyen egy ernyőszervezetük a Néppárt ellenében.

Rövid idő alatt az ID felbomlásával, valamint számos más pártcsaládból való politikai erő átcsábításával – többek közt a Néppártból, az ECR-ből és a függetlenektől – a Patrióták a harmadik legnagyobb frakcióvá váltak.

További bővülés esetén jelentős befolyásuk lehetne az európai uniós döntéshozatali folyamatokra is. Ebbe az irányba hathat Meloni lemondása. 

Árulkodó egyébként több folyamat egybeesése: Meloni a magyar miniszterelnökkel tárgyalt december 4-én Rómában, Orbán Viktor pedig többször elmondta, hogy rövid időn belül a Patrióták válhatnak a második legerősebb frakcióvá. Ezeket az eseményeket követte Meloni lemondása. A két pártcsalád közti szorosabb együttműködésre tehát minden esély megvan. 

Konklúzió: az ECR és a PfE egyesülése hosszú távon veszélyeztetheti a Néppárt vezető pozícióját 

Legutóbb októberben bővült a Patrióták frakciója, és immár 13 országból 86 képviselő alkotja a pártcsaládot. Érdemes azonban az ECR és a Patrióták egyesülését pragmatikus szemüvegen keresztül nézni. Az európai politika természeténél fogva rendkívül komplex, így Meloni lemondására nem csupán a Patrióták figyeltek fel. Vélhetően más frakciók, főként a Néppárt biztosan éles szemmel figyeli az eseményeket, és ha a Meloni-féle FDI valóban csatlakozik a Patriótákhoz, akkor vélhetően a Néppárt is megpróbálja az ECR pártjait átcsábítani. Így reális az a következtetés – azt feltételezve, hogy az FDI társul a Patriótákhoz –, hogy a jelenleg az ECR-t alkotó pártok mindegyike nem fog csatlakozni a PfE-hez.

Erre jó példa magyar szemszögből a román AUR, amelynek a Patriótákhoz való belépésére a magyar fél szinte biztosan nem fog rábólintani.

Hogy a két pártcsalád összeolvadásáról beszélhessünk, annak előfeltétele az FDI átlépése, ugyanis ebben az esetben az ECR mandátumszáma olyan szintre csökkenne – 78-ról 54-re –, amely a maradék érdekérvényesítő képességét is erodálná. Ezért az FDI átlépésének nem lenne meglepő következménye az ECR felbomlása. 

Ha tehát mindez megtörténik, akkor az Európai Parlamentben egy rég nem látott jobboldali politikai erőközpont jöhetne létre, méltó kihívót jelentve az Európai Néppárt számára. Így tehát ami csupán egy személycserének tűnhet az ECR berkein belül, annak jóval tágabb stratégiai következménye lehet az európai döntéshozatal szempontjából. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons