Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) megnyerte az őszi szövetségi választásokat, de politikai karanténban tartva nem került kormányra, miközben a támogatottsága tovább nő. Stájerországban történelmi áttörést ért el, és az Osztrák Néppárttal (ÖVP) koalíciót kötve stabil többséget alakított ki. Mindez rávilágít arra, hogy a mainstream erőkön kívüli pártok elszigetelése hosszú távon nem fenntartható.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása
Idén ősszel tartottak szövetségi választást Ausztriában, amelyet a június 9-i európai parlamenti választáshoz hasonlóan simán megnyert a Herbert Kickl vezette Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Mindezek ellenére – a nyugat-európai politikai kultúrában nem újdonságként – mégsem fog kormányzati pozícióba kerülni, ugyanis egymaga nem szerzett többséget (a nyugat-európai választási rendszerek arra szinte nem is adnak lehetőséget, hogy egy párt önmagában többségbe kerüljön), ezért az Osztrák Néppárt (ÖVP) – amely 1987 óta valamilyen formában minden alkalommal szerepet kapott a kormányban – második helyezettként tárgyalásokat kezdett a harmadik Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) egy koalíciós megállapodásról, mivel ez a két formáció már önmagában parlamenti többséget eredményezne.
Mivel azonban a néppárti–szociáldemokrata szövetség csupán egymandátumos többséget eredményezne (a 183 fős törvényhozásból minimálisan 92 kell a többséghez), ezért tárgyalásba kezdtek a liberális Új Ausztria (NEOS) formációval, amely 18 képviselői helyével már egy stabil 19 mandátumos többséget jelentene. Ezzel gyakorlatilag elszigetelték a választáson győztes FPÖ-t.
Még nincs hivatalosan koalíciós megállapodás, de az osztrák politikai életben az őszi voksolást követően továbbra is az FPÖ a legnépszerűbb párt, sőt a népszerűsége azóta soha nem látott magasságokba emelkedett: a parlamenti választáson elért 28,8 százalékos eredményéhez képest a Politico december 10-i mérései szerint a támogatottsága 35 százalékra tehető, tehát nagyjából 6 százalékpontot erősödött.
Ezt előzte meg a november 24-én Stájerországban tartott tartományi parlamenti választás, ahol története legjobb eredményét elérve az FPÖ szerezte a legtöbb mandátumot a tartományi parlamentben: 34,8 százalékot elérve a 48 megszerezhető képviselői helyből 17-et megszerzett.
Ezzel az a helyzet állt elő, hogy a tartományban korábban kormányzó ÖVP–SPÖ koalíció nem szerzett többséget, így ha az FPÖ-t továbbra is politikai karanténban akarják tartani (csakúgy, mint a helyi parlamenti képviselethez jutott Osztrák Kommunista Pártot, azaz a KPÖ-t), akkor a Zöldeket vagy a NEOS-t be kell venniük a koalícióba, ellenkező esetben kisebbségben kell kormányozniuk a tartományt az elkövetkező ciklusban. Azonban, mint kiderült, nem volt szükség harmadik félre.
A teljes képet nézve nem is feltétlenül a tartományi parlamenti választás számszerű eredménye az érdekes, inkább annak jelzésértéke: ez volt az első alkalom, hogy az FPÖ nem Karintiában szerezte a legtöbb mandátumot. Stájerország sosem számított a párt fellegvárának.
Ha megnézzük a tartományi eredményeket a 2010-es években, akkor azt látjuk, hogy négy választásból két alkalommal az SPÖ (2010, 2015), egyszer az ÖVP (2019) és most az FPÖ győzedelmeskedett.
Sőt, ha a százalékos eredményeket nézzük, az FPÖ 2010-ben 10,66 százalékot ért el, ami a mostani eredményhez képest azt jelenti, hogy 14 év alatt a párt támogatottsága több mint megtriplázódott. A legjobb tartományi eredménye a 2015-ös volt 26,76 százalékkal, de akkor az is csupán a harmadik helyre volt elegendő az SPÖ és az ÖVP mögött, így az idén novemberi eredmény mindenképp figyelemre méltó.
Választás Stájerországban
A Graz székhelyű Stájerország Ausztria legnagyobb tartományainak egyike, északról Alsó-Ausztriával, északkeleten-keleten a magyarok lakta Burgenlanddal, délen-délkeleten Szlovéniával, délnyugaton Karintiával, nyugaton Salzburggal, északnyugaton pedig Felső-Ausztriával határos. Maga a tartomány közigazgatási értelemben a 2015-ös közigazgatási reform óta mintegy 12 járásra tagozódik, de földrajzi értelemben három nagyobb területre osztható (Felső-, Nyugat- és Kelet-Stájerország). Ez az ország erdőkben leggazdagabb része, lényegében a tartomány egy egybefüggő erdő, nem véletlen, hogy Ausztriában Stájerország a fakitermelés központja. Az itteni választás eredménye meglepetésként szolgált egyrészt az FPÖ győzelme, másrészt amiatt, hogy a tartományi kormányt korábban alkotó pártok (ÖVP, SPÖ) történetük leggyengébb eredményét érték el. Emellett a Zöldek és a KPÖ is fontos szavazatokat veszített, míg a 2019-ben először helyi parlamenti képviselethez jutott NEOS valamelyest javítani tudta a korábbi eredményét. Itt szükséges annyi kiegészítést tenni, hogy Stájerországban nincs százalékos parlamenti bejutási küszöb, csupán annyi a kitétel, hogy az adott pártnak legalább egy mandátumot kell szereznie Graz vonzáskörzetében vagy Nyugat-, vagy Kelet-, vagy Felső-Stájerországban.
Mindez valamelyest tulajdonítható az FPÖ politikai karanténban tartásának is, ami egy az egyben rávetíthető a francia és a német példára: ahogy Franciaországban a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés vagy Németországban az Alternatíva Németországért (AfD) a létezése óta politikai karanténban van, ez csupán erősíti a támogatottságukat. Ugyanez a helyzet az FPÖ-vel is Ausztriában.
Franciaországban a Nemzeti Tömörülés a legnépszerűbb párt, de az előre hozott választásokat az ottani rendszer kétfordulós jellege miatt csupán harmadik helyen zárta, ugyanakkor most megbuktatta a kisebbségi kormányt, amihez elegendő mandátuma volt a Nemzetgyűlésben.
Hasonló a helyzet Németországban, ahol nem a legnépszerűbb, de stabilan a CDU/CSU mögött a második az AfD, amely az őszi tartományi választások mindegyikén előretört, sőt története során első alkalommal egyet (Türingiát) meg is nyert – igaz, az AfD nem fog bekerülni a tartományi kormányba.
Némi meglepetésre az FPÖ Stájerországban „kiszabadult” a politikai karanténból, és nagykoalíciót alkotva sikerült megállapodásra jutnia az ÖVP-vel, stabil parlamenti többséget kialakítva. A Zöldek és a KPÖ már a kezdetektől fogva elutasította az FPÖ-vel való szövetséget, de az SPÖ és az ÖVP nem határolódott el teljes egészében a megállapodástól. Kezdetben meglepő módon az FPÖ–SPÖ koalíció volt a legvalószínűbb forgatókönyv, miután a szociáldemokraták több prominens szereplője nyitottan állt ehhez, azonban az SPÖ több ifjúsági szervezete ellenezte a megállapodást, mint ahogy Andreas Babler is, aki szövetségi szinten vezeti a pártot.
Utóbbi autonómiát adott a stájerországi szervezetnek a tartományi kormány megalakításában, azonban az FPÖ mégis az ÖVP-vel kezdett tárgyalásokba, amellyel sikerült is a megállapodás, és ennek eredményeként a kabinet egyenlően oszlik majd meg a pártok között: a kormánynak 4 FPÖ- és 4 ÖVP-tagja lett, 4 nő és 4 férfi. A kormányt végül az új tartományi parlament is jóváhagyta. A várakozásoknak megfelelően az FPÖ és az ÖVP igennel, az SPÖ, a Zöldek, a NEOS és a KPÖ nemmel szavazott. Ezzel az újonnan összehívott stájerországi parlament Mario Kunaseket, az FPÖ vezetőjét pártja és az ÖVP szavazataival Stájerország első FPÖ-s kormányzójává választotta. Ez történelmi jelentőségű, ugyanis a párt első ízben kapta meg a kormányzói posztot Stájerországban és először Karintián kívüli államban.
Ezzel tehát a szövetségi szintű folyamatok ellenkezője zajlott le Stájerországban: az FPÖ kikerült a politikai karanténból, és az ÖVP-vel karöltve stabilan tudják majd kormányozni a tartomány az elkövetkező négy évben. Ehhez képest az őszi parlamenti választáson a győztes FPÖ-vel egyik párt sem volt hajlandó összefogni, főként annak vezetője, Herbert Kickl személye miatt, így vélhetően egy a Németországban már megbukott törékeny hárompárti koalícióhoz hasonló kormány (ÖVP, SPÖ, NEOS) fogja irányítani Ausztriát a következő ciklusban – igaz, még nincs meg a hivatalos megállapodás –, amelyek még sosem voltak egy koalícióban.
Azonban a választás óta készült felmérések szerint, a francia és német példához hasonlóan, mindez csak erősíti az FPÖ-t, amely ahogy már említettük támogatottságban már 35 százalék környékén jár. Vagyis a politikai karantén a francia–német–osztrák esetben is addig életképes, amíg a mainstream politikai erők oly mértékben nem gyengülnek meg, vagy a karanténban tartott pártok olyan szinten meg nem erősödnek, hogy a választási matek már nem ad lehetőséget ezek formációk, valamint a választói akarat kizárására, hogy a kormányban megjelenhessenek. A politikai karantén tehát csak egy rövid távú megoldás.
Kapcsolódó:
Borítókép: Wikimedia Commons
