Ha Moszkva akár az új szíriai rezsimmel, akár a Nyugattal komolyan tárgyalni fog, a bukott szíriai diktátor személye szimpla cseretárggyá változhat, amit jóindulatú gesztusként habozás nélkül átadhat majd a valamit valamiért elv jegyében. 

Két hét kellett ahhoz, hogy Bassár el-Aszad rezsimje összeomoljon Szíriában, a diktátor pedig Oroszországba meneküljön. Hová máshová, Moszkva volt az Aszad-birodalom legkitartóbb és legerősebb védelmezője. A képet azonban jelentősen árnyalja, hogy az elnök bukása gyakorlatilag visszafordíthatatlan: jelenleg valahol egy Moszkva melletti dácsában húzza meg magát a családjával, miközben azon tűnődik, hogyan kezelje a kimenekített sok százmillió dollárt, amit sajátjának tekint, de még ha kacérkodik is a politikai visszatérés gondolatával, Putyin, aki a hírek szerint még csak látni sem volt hajlandó őt a megérkezése után, bizonyosan nem fog újra pénzt, paripát, fegyvert adni neki. 

Az ukrajnai háborúval bajlódó orosz vezetés ehelyett tárgyalásokat folytat a rezsimdöntő Hajat Tahrir as-Sámmal annak érdekében, hogy valamilyen módon meg tudja tartani két létfontosságú szíriai katonai bázisát, vagyis semmi jelét nem adja annak, hogy a legcsekélyebb mértékben is érdekelné Aszad személye, pláne nem olyan formában, hogy visszasegítse őt a hatalomba. A diktátor szerepe mindig is Oroszország stratégiai érdekeiről szólt a hatalomban, most pedig inkább megtűrt, semmint szívesen látott vendég Oroszországban – szükséges rossz, akit most az elmúlt évtizedek Közel-Kelet-politikája miatt kapott a nyakába Moszkva.  

Amint arra a Telegraph véleménycikke is rámutat, Aszad hamarosan egyszerűen egy alku tárgyát képezheti Oroszország és a Nyugat között. Bár az írás azt feltételezi, hogy ehhez először Putyinnak meg kell buknia, és csak egy új orosz kormány kezdhet el tárgyalni a diktátor kiadásáról (például azért, hogy enyhítse a nyugati szankciókat), valójában ehhez nem kell orosz vezetőváltás, maga Putyin is megteheti. Az ukrajnai háború a végéhez közeledik, egyre biztosabbnak látszik, hogy Trump elnök beváltja ígéretét, és az európai háborúpárti országok minden tiltakozása ellenére tárgyalóasztalhoz ülteti majd a szembenálló feleket. Ha ez bekövetkezik, Aszad kiadatása apró, de nagyra értékelhető gesztusként hatna az orosz elnök részéről – ő már semmit nem veszít vele, a diktátor személye értéktelenné és érdektelenné vált, és az sem valószínű, hogy az Oroszországgal szoros kapcsolatot ápoló államok, élükön az Aszad-barát Iránnal, túlzottan tiltakoznának a feláldozása miatt. 

Szíriai traumafeldolgozás 

Ennél még valószínűbb forgatókönyv lenne, ha az orosz vezetés az új szír kormánnyal ülne le tárgyalni Aszad sorsáról. A szír lázadók eddig rendkívül óvatosan fogalmaznak Moszkvával kapcsolatban, hímestojásként vigyáznak diplomáciai épületeire és személyzetére, és semmi jelét nem adják annak, hogy ellenségként kezelnék. Egy új kormány Damaszkuszban dönthet úgy is, hogy jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, az Iszlám Állam elleni harc jegyében akár még a támaszpontjait is érintetlenül hagyva. Természetesen egy ilyen kapcsolatnak számtalan gazdasági és politikai előnnyel kell járnia Szíria számára, ennek egyik apró epizódja pedig Aszad kiadatása lehet. Putyin valószínűleg egy pillanatig sem mérlegelné, és azonnal bólintana az alku ezen részére.  

A szíriai polgárok körében egy Oroszországgal való megállapodás igen mély megosztottságot keltene, tekintettel Aszad és Moszkva egykori kiváló kapcsolatára és Oroszországnak a rezsim megszilárdításában vállalt brutális katonai segítségére. Ha viszont cserébe a korábbi diktátort bíróság elé állíthatják és kivégezhetik a szír állam és lakosság elleni bűncselekményeiért, az sokat segítene az ország traumafeldolgozásában és lezárásában. Ahogy a Telegraph fogalmaz: szimbolikus és kézzelfogható lépés lenne az elszámoltathatóság és az újjáépítés felé.  

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: Kreml