A szigetország felülvizsgálja energiastratégiáját, miután kimatekozta, hogy az atomenergia még a napenergia előállításánál is olcsóbb lehet.
Pár évvel ezelőtti japán tanulmányok következtetései váltak semmivé, amióta a kormány által közzétett, új számítások alapján készült elemzések arra a következtetésre jutottak, hogy 2040-re az atomenergia lesz a legolcsóbb energiaforrás. A korábban uralkodó trend az LNG-t favorizálta, a cseppfolyósított földgáz egyeduralkodását 2030-ra prognosztizálta, ám az új eredmények alapján a japán kormány nemcsak a meglévő nukleáris erőművek újraindítását szorgalmazhatja, de újak építését is tervezheti.
A kereskedelmi minisztérium jelentése szerint egy új atomerőmű építésének és üzemeltetésének a költsége 2040-re 12,5 jenre (0,08 dollárra) fog rúgni kilowattóránként. A kalkuláció azt feltételezi, hogy a reaktorokat minimum 40 évig és legalább 70 százalékos kihasználtsággal üzemeltetik majd.
Az előző elemzések nem számoltak az árak valós emelkedésével, illetve a kibocsátáscsökkentés tarifáival, az új vizsgálat azonban minden lehetséges tényezőt figyelembe vett. A jelentés szerint az időszakos megújuló energiaforrások, például a napenergia lakossági ára alapesetben alacsonyabb lenne 2040-re, mint az atomenergia, ha azonban a termeléshez szükséges rendszer teljes költségében gondolkodnak, akkor az atomenergia olcsóbbra jön ki a megújulónál.
Japán jelenleg nemzeti energiastratégiájának felülvizsgálatán dolgozik, amely 2030 után megszabja energiamix-politikáját. Az már most eldőlt, hogy a fő cél az atomenergia-kapacitás megduplázása lesz, amellyel a jövőben ki akarják váltani a drága és szennyező fosszilis energiahordozókat.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime