A jelek szerint bekövetkezik az, amitől az ukránok a legjobban tartottak: az elfoglalt kurszki területeket visszaszerzik az oroszok, miközben egyre gyorsabban nyomulnak előre Kelet-Ukrajnában. A taktika, amitől Kijev az oroszok tárgyalóasztalhoz kényszerítését várta, ismét összeomlott.  

Öt hónapja már, hogy az ukrán csapatok benyomultak a kurszki régióba Oroszországban. Az offenzíva nagyobb zavart okozott a nyugati szövetségesek körében, mint Moszkvában: senki nem értette, Zelenszkijnek mi volt a célja azzal, hogy közvetlen hadműveleti területté tett egy kicsi oroszországi sávot, ahonnan nyilvánvalóan csak a legsúlyosabb veszteségek árán – és törvényszerűen – fognak távozni a katonái. A kijevi vezetés később azzal indokolta az elgondolást, hogy a támadás és az elfoglalt terület egyfajta ütőkártya lehet Ukrajna kezében egy leendő béketárgyaláson, vagyis amennyiben az oroszok kivonulnak a kelet-ukrajnai területekről, Ukrajna is elhagyja a kurszki régiót.  

A terv hallatán Washington kényszeredett mosollyal közölte, Kijev azt tesz, amit jónak lát, elvégre ez az ő háborúja, ám a színfalak mögött az összes nyugati katonai és biztonságpolitikai elemző csak a fejét fogta, mondván:

az akciónak semmi értelme, ellenben arra jó, hogy a katonák és erőforrások átcsoportosításával sokkal nagyobb lehetőséget biztosítson az oroszoknak a gyorsabb előretörésre Kelet-Ukrajnában.

Pontosan ez történt.  

Oroszország 50 ezer katonát küldött a kurszki körzetbe, alapvetően azonban nem a kelet-ukrajnai frontövezetből vonta ki erőit, ráadásul megjelentek a színen az észak-koreai egységek is, amelyekre Ukrajna semmilyen formában nem számított. Az augusztusban elfoglalt 984 négyzetkilométernyi terület 40 százalékát az ukrán katonák már feladták, a harcok pedig igazi húsdarálóhoz kezdenek hasonlítani. Néhány esetben az orosz támadások annyira hevesek és gyorsak, hogy az ukránok még a halottjaikat is kénytelenek hátrahagyni a visszavonulás során. 

Miközben pedig az elit egységeket leköti a kurszki védekezés, az oroszok egyre gyorsuló ütemben nyomulnak előre a Donbaszban, egymás után kebelezve be a településeket – vagyis a kurszki offenzíva tökéletesen kontraproduktív lett. Nem csoda, hogy a folyamatosan szóba kerülő fegyverszüneti és béketárgyalások ötletére Moszkva csak a vállát vonogatja: Zelenszkij elképzelésével ellentétben a kurszki csaták Ukrajnát gyengítették meg, a körülmények pedig minden tekintetben Oroszországnak kedveznek.  

Elégedetlen hangok 

Az AP beszámolója szerint egyre több nyugati és ukrán tisztviselő aggódik amiatt, hogy a kurszki helyzet szerencsétlen alakulása az 1000 kilométeres frontvonal egészét meggyengítheti: amikor ugyanis az oroszok teljesen kiszorítják területükről az ukránokat, nem állnak majd meg a határnál, hanem az ellenoffenzívát klasszikus offenzívává változtatva azon a ponton is benyomulnak Ukrajnába, átrajzolva a térképet és további átcsoportosításokra kényszerítve az ellenfelet. A cikkből az is kiderül, hogy miközben az ukrán parancsnokok augusztusban katonáik lelkesedését igyekezték növelni („Történelmet írunk; amiről az egész világ tudni fog, mert ilyesmire a második világháború óta nem volt példa”), valójában úgy érezték, teljes őrültséget követnek el, aminek semmilyen reális alapja és értelme nincs. „Darázsfészekbe nyúltunk” – fogalmazott egyikük.  

Nekik is igazuk lett. A kezdeti sikerek után a helyzet gyökeresen megváltozott. Az oroszok gyorsan és hatékonyan szerzik vissza a területeiket, olyannyira, hogy a nyugati stratégák most már kifejezetten a kivonulásra ösztönzik Kijevet, mielőtt az ukrán veszteségek tovább növelik a hadsereg így is kétségbeejtő emberhiányát. A fronton harcoló alakulatokban a parancsnokok beszámolója szerint a morál ijesztő mértékben zuhant, a katonák megkérdőjelezik, nem egy esetben szabotálják a felülről érkező utasításokat. Erre van is okuk: a jelentések szerint a legnagyobb problémát az ukrán kommunikációs csatornák teljes káosza okozza. „Nem tudjuk, hol vannak a mi katonáink, hol van az ellenség, mi áll az irányításunk alatt és mi nem. Fogalmunk sincs a műveleti tervekről, ezért többnyire a saját belátásunk szerint cselekszünk” – panaszkodott az egyik tiszt.  

Az ukrán katonák csapdahelyzetbe kerültek: ha visszavonulnak, magukra rántják az orosz csapatokat, amelyek követni fogják őket Ukrajnába. Ellentámadáshoz már nincs erejük és emberük, vagyis az egyetlen dolog, amit tehetnek, hogy maradnak, és jobb esetben fogságba esnek, rosszabb esetben meghalnak. Bár Kijev kétségbeesett optimizmussal mutat rá az amerikai nagy hatótávolságú rakéták sikeres csapásaira, az orosz katonai veszteségekre és az észak-koreai katonák halálozási arányára, minden katonai vezető tisztában van vele, hogy Moszkvának történelmi hagyományai vannak a hatalmas háborús emberveszteség könnyed kezelésére. Hadseregének létszáma és veszteségeinek újabb és újabb pótlása olyan előnyhöz juttatja Moszkvát, amelynek luxusát Ukrajna már régen nem engedheti meg magának.  

Ami pedig a Donbaszt illeti: kellő védelem hiányában az orosz csapatok a lehető legközelebb állnak ahhoz, hogy a fő ukrán logisztikai csomópontokat és útvonalakat elfoglalják. Amennyiben az megtörténik, a keleti front helyzete alapjaiban fog megváltozni, akkora fölényt biztosítva Moszkvának, amellyel az egész háború végkimenetelét (beleértve a fegyverszüneti és béketárgyalásokat is) könnyedén és villámgyorsan változtathatja meg. Ezzel a ténnyel nemcsak Zelenszkij, az ukrán vezetés és a parancsnokok vannak tisztában, hanem az életüket áldozó frontkatonák is. Utóbbiak egyre hangosabban kérdőjelezik meg a kurszki offenzíva (ezáltal a donbaszi védekezés gyengítésének) létjogosultságát. Ahogy egy szakaszparancsnok fogalmazott: „Nem tudunk másra gondolni, mint hogy a Donbaszt egész egyszerűen feladták. És milyen áron?”. 

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: Roman Pilipey