Az Egyesült Államok kifejezte szándékát egy hidegháborús norvég föld alatti haditengerészeti bázis újraindítása iránt. Az Olavsvernnél található bázis egyedülálló létesítmény Norvégia és a Barents-tenger között, és mint ilyen, stratégiai helyen terül el. A Barents-tenger kritikus tranzitpont az ország északnyugati részén lévő bázisaikról az Atlanti-óceán felé tartó orosz tengeralattjárók és más hadihajók számára a Grönland, Izland, Egyesült Királyság (GIUK) átjárón keresztül. 

A bázis különlegességét az adja, hogy az infrastruktúrájának jelentős része a sziklák belsejében található, egész pontosan egy 270 méter vastag úgynevezett gabbró sziklamennyezet alatt, ezenfelül található itt egy 340 méter mély medence tengeralattjárók számára. Az amerikai haditengerészet már régóta fontolgatja, hogy visszatér az egykori Norvég Királyi Haditengerészeti bázisra, amely támogatási pontként szolgálhat a tengeralattjárók műveleteihez az Északi-sarkvidéken. 

Mielőtt eladták volna magánbefektetőknek, az évek során több mint 150 atom-tengeralattjáró is megfordult ott. Azonban mielőtt Olavsvern ismét nukleáris tengeralattjárókat tudna befogadni, a tulajdonosának a norvég hatóságok jóváhagyására van szüksége. 

Maga a létesítmény a hidegháború idején volt aktív, és 2013-ban deaktiválták, magánbefektetőknek eladva azt. Jelenleg a WilNor Governmental Services katonai logisztikai vállalat részleges tulajdonában van 2020 óta, és leginkább a holland tengerészgyalogság éves téli gyakorlataira használják, de a teljes újraindításra nem került sor. A cég vezérigazgatója, Vidar Hole szerint a WilNor ismét logisztikai központtá és északi középtávú műveleti bázissá akarja tenni Olavsvernt, ahogy az a hidegháború idején is volt. 

A bázis műhelye és a dokk (Forrás: Wilhelmsen)

A várakozásokkal ellentétben jelenleg úgy tűnik, hogy a bázis sosem volt teljesen üzemképes. Volt arról szó, hogy az Olavsvern 2020 végén visszatér a működéshez, amikor a norvég NRK állami műsorszolgáltató először számolt be arról, hogy a komplexumot ismét amerikai tengeralattjárók használhatják, és hogy a tengerentúli katonai elöljárók többször is meglátogatták a helyszínt egy új bérleti szerződésre várva. Azonban ezek a tervek a mai napig nem valósultak meg, és évek teltek el azóta, hogy egy amerikai tengeralattjáró használta a létesítményt. Az amerikai 6. flotta is megerősítette, hogy az utolsó ilyen 2009-ben látogatta meg a komplexumot. 

Washingtonnak most feltett szándéka a bázis reaktiválása, azonban egyelőre kérdéses, hogy az amerikai haditengerészet mennyi idő alatt tudja ismét működőképes állapotba hozni a létesítményt, ahogy az is, hogy milyen fejlesztések lesznek szükségesek például nukleáris meghajtású tengeralattjárók kiszolgálásához. Ez már csak azért is fontos, mert az utóbbiak a méretüknél fogva nem férnek be az ilyen alagutakba. Külső kikötők alkalmasak lennének erre a célra, igaz, azok kevésbé védettek. Az Arctic Institute szerint az Olavsvern külső részén találhatók mélytengeri dokkok nagyobb hajók, valamint atom-tengeralattjárók számára. Az is kérdéses, hogy milyen kiszolgálást biztosítanának az amerikai hajóknak. Az atom-tengeralattjárók például a gyors kikötői látogatáson vagy a kisebb javításokon túl kiterjedt támogató infrastruktúrát igényelnek. 

A raktárhelyiség (Forrás: Wilhelmsen)

A földrajzi elhelyezkedése mellett – a korábbi jelentések szerint – bemutatták az Olavsvern más aspektusait is, amelyek alapján ideális lenne amerikai tengeralattjáró-központ kialakítására. A létesítmény 32 ezer négyzetméter mély vízi dokkolóhelyet foglal magában, beleértve egy karbantartási dokkot, és a föld alatti területekhez egy nagy robbantóajtón, valamint egy 3000 láb (914 méter) hosszú alagúton keresztül lehet hozzáférni.  

A teljes területe 270 ezer négyzetméter, és laktanyákat, megerősített tárolóhelyeket, egyéb karbantartó létesítményeket is találni itt a felszín felett és alatt. 

Ez azzal magyarázható, hogy az 1950-es évek elején katonai üzemanyagraktárként kezdte meg a működését, és négy évtized leforgása alatt 450 millió dollárba került, amit nagyrészt a NATO finanszírozott. A hegyi medence bejáratához az 1960-as évek végén egy hatalmas hidraulikus acélkaput építettek, valamint megoldották az édesvíz-ellátás és a szellőztetés problémáját. Az Arctic Institute szerint a hidegháború alatt tengeralattjárókat és gyors járőrhajókat hoztak be ide karbantartás és javítás céljából. 

Az USA tartósan megvetné itt a lábát 

Azt homály fedi, hogy amint a norvég kormány megadja az engedélyt a rehabilitációra, az amerikai haditengerészet miképp szeretné működtetni a létesítményt. A norvég védelmi minisztérium a közelmúltban elmondta, nincsenek konkrét tervei a létesítmény katonai felhasználásának kiterjesztésére.

Ha a bázis eszközállományát nézzük, teljesen felszerelt állapotban van: rendelkezésre áll minden szükséges infrastruktúra a személyzet, a raktárak, valamint a hajókarbantartó létesítmények elhelyezéséhez.  

Az amerikai haditengerészet azért is érdeklődik folyamatosan a létesítmény iránt, mert Oroszország az elmúlt években kiterjesztette regionális műveleteit. Ez magában foglalta a tengeralattjáró-tevékenység növekedését, az ország legészakibb sarkvidéki bázisának bővítését, valamint a légi és egyéb bázisok jelentős bővítését. 

Kereskedelmi útvonalak (Forrás: Wikimedia Commons)

A WilNornak ambiciózus tervei vannak arra, hogy helyreállítsa a létesítmény fontos logisztikai központ és tengeralattjáró-bázis státuszát, mint amilyen a hidegháború alatt volt. A norvég kormány azonban még nem adta meg erre az engedélyt. 

A komplexum számos előnyt kínálna az Északi-sarkvidék felé tartó amerikai erők számára. Ahogy említettük, a Norvég-tenger közelében, egy hegy alatt épült, és az egykor titkos Olavsvern bázis az USA elsődleges kikötői helyszíne lehetne, hogy megkönnyítse a járőrözést a közeli Barents-tengeren és az Északi-sarkvidéken, az orosz flotta által aktívan használt vizeken.

Számukra azért is lenne jobb az Olavsvern reaktiválása, mert az ilyen megerősített létesítmények megépítése bonyolultak és nagyon drága. 

Jelenleg kevesebb az aktív tengeralattjáró-barlang, mint a hidegháború idején, de néhányat még ma is használnak, beleértve a sokkal modernebb és bonyolultabb létesítményeket is. Kínának például van egy hatalmas tengeralattjáró barlangja, amely képes nukleáris tengeralattjárók elhelyezésére, ez a Yulin haditengerészeti bázis a dél-kínai-tengeri Hajnan-szigeten. 

Az érem másik oldala, hogy bár az amerikai 6. flotta tisztviselői szerint a parancsnokság továbbra is együttműködik Oslóval az Olavsvern reaktiválása érdekében, ami szerintük mind a közös biztonság, mind az ott élők javát szolgálná, az NRK korábban beszámolt helyi aggodalmakról, amelyek a nukleáris meghajtású tengeralattjáróknak a térségben való elhelyezésével kapcsolatos biztonsági kockázatokkal kapcsolatosak.  

Grönland mindenekfelett 

Bár a szomszédos Tromsø városát és a közeli Grotsund kikötőjét 2023-ban meglátogatták az amerikai kormány képviselői és az amerikai tengeralattjáró-erők, az Olavsvern bázis további sorsa bizonytalan. Csakhogy, tekintettel a régió feszült helyzetére, lehetséges, hogy ismét tengeralattjáró-bázissá válik, ami illeszkedne a következő héten hivatalba lépő Trump-kormányzat regionális ambícióihoz.

Már csak azért is, mert a létesítmény belátható távolságon belül helyezkedik el Grönlandtól, amelyet az új elnök mindenképp amerikai ellenőrzés alá akar vonni.  

A nemzetközi közvélemény Trump kijelentésére felháborodással reagált, holott már első hivatali ideje alatt is tett hasonló kijelentést a világ legnagyobb szigetével kapcsolatban. Sőt, ha végigfutunk az amerikai történelmen, azt látjuk, hogy nem csupán Trump vetett szemet a szigetre: Henry Truman 1946-ban szintén felvetette Grönland megvásárlásának a szándékát.  

Hogy miért kerül időről időre napirendre a sziget amerikai ellenőrzés alá vétele, elég csak rápillantani a térképre: geopolitikai jelentősége Tajvanhoz és a Krím félszigethez mérhető. Először az 1860-as években vetődött fel komolyan Grönland megvásárlása, és azóta egy ismétlődő mintázatot fedezhetünk fel: mindig akkor merült fel a megvásárlása, amikor egyre markánsabban jelentek meg katonai konfliktusra utaló jelek.  

Az USA terve a sziget megvételével az, hogy felkészülve a konfliktusokra az észak kapuján is fokozhassa az ellenőrzést. Ezt láthatjuk most is, sőt Trump számára a Grönland megszerzéséért folytatott küzdelmet az egyre növekvő kínai érdeklődés is fokozza. Peking az elmúlt években bányászati és infrastrukturális programokat karolt fel (ilyen például a Kvanefjeld projekt), a tudományos kutatásokról nem is beszélve. Ezt az elmúlt években a következő héten leköszönő demokrata kormány is észrevette, mégsem csinált semmit ennek ellensúlyozására.  

Miután Trump bejelentette az igényét Grönlandra, Berlin és Párizs is fogadkozott, hogy megvédi a szigetet – persze csupán a retorika szintjén, mivel az amerikaihoz mérhető katonai erő hiányában mindezt a gyakorlatba vélhetően nem ültetnék át. Hivatalosan Grönland Dánia autonóm területe, így Trumpnak neki kellene ajánlatot tennie. Igaz, a dánok kijelentették, hogy megvédik a szigetet, de miután a saját szárazföldi határaik megóvására sem képesek, így vélhetően ezt szintén nem tudnák a gyakorlatban megvalósítani, nem beszélve arról, hogy Grönland védelmét már most is az USA látja el.  

Kutatóállomások a térségben (Forrás: Wikimedia Commons)

A Nyugatnak mindenekelőtt azt kell felismernie, hogy sziget és a térség nemcsak Washingtonnak, de az egész modern nyugati világnak is fontos. Mivel a kínai előrenyomulással az EU nem tud versenyezni úgy, hogy Grönlandot egy katonailag  gyenge ország, Dánia ellenőrzi, így sokak szerint ideálisabb lenne egy szélesebb körű nyugati összefogással egy erőteljesebb amerikai ellenőrzés, amely képes legalább valamelyest kordában tartani a kínai előretörést. Ehhez tökéletes lenne az Olavsvern, az egykori hidegháborús haditengerészeti bázis reaktiválása Norvégiában.  

Mindezen amerikai törekvések illeszkednek az eddigi tendenciába: az elmúlt évekhez hasonlóan egy második hidegháború elé néz a világ, ezért került napirendre Washington részéről immár sokadszorra Grönland megszerzése, hogy bebiztosítsa saját magát. Egy ilyen légkörben pedig, mint ahogy a történelmi tapasztalatok mutatják, a legrosszabb, amit a Nyugat tehet, hogy az összetartás helyet széthúz. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons