Kanada miniszterelnöke kilenc év kormányzás után lemondott tisztségéről, ami első látásra váratlan fordulatnak tűnhet. A valóságban viszont Kanada, amelyet egykor a stabilitás és a jólét példaképének tartottak, ma egyszerre van súlyos lakhatási, migrációs és munkaerőválságban. Ehhez többéves félrekormányzás vezetett, amely hozzájárult a miniszterelnök bukásához. Cikkünkben ennek okait járjuk körbe.
Szerző: Karl Mátyás Gracián, a Makronóm geopolitikai elemzője
Kanada az elmúlt évtizedekben a világ egyik legvonzóbb országává vált a magas életszínvonal, a politikai stabilitás és az érdemalapú bevándorlási rendszer révén. Justin Trudeau 2015-ös megválasztása új reményeket hozott, hiszen az ország modernizálására és a társadalmi igazságosság előmozdítására tett ígéretekkel nyerte meg a választók többségét. Azonban az évek során a kormány döntései mély társadalmi és gazdasági repedéseket idéztek elő. Kanada jelenleg súlyos válságot él át, hiszen
az országot egyszerre sújtja a munkaerőhiány, a lakhatási krízis és a migrációs válság.
A koronavírus-járványt követően az infláció is drámai mértékben megugrott, és sok kanadai már nem engedheti meg magának, hogy a saját városában éljen. A lakásárak az elmúlt 8 évben 80 százalékkal drágultak, miközben a reálbérek nem voltak képesek lépést tartani ezzel a hatalmas mértékű drágulással. Ez sokakat arra kényszerített, hogy máshol keressen magának munkalehetőséget. A helyzet súlyosságát a kormány is érzi: Justin Trudeau népszerűsége a 2016-os 65 százalékról mára 21 alá csökkent. De milyen politikai döntések vezettek ehhez a válságos helyzethez?
Túlzásba vitt bevándorláspolitika
A válasz a túlzottan nyitott bevándorláspolitikában keresendő. Kanada hosszú ideig az érdemalapú bevándorlás mintaképe volt. A 20. század közepétől alkalmazott, a világ egyik legöregebb pontozásos rendszere biztosította, hogy az ország gazdasági szükségleteinek megfelelő, magasan képzett munkaerő érkezzen Kanadába. Az évtizedek során finomhangolt rendszert 2019-ben a világ egyik legjobbjának tartották, és még Donald Trump is elismerte, hogy hasonlót szeretne bevezetni az Egyesült Államokban. Az OECD országai között Kanada kiemelkedett a bevándorlók magas, 68 százalékos elfogadottsági szintjével, és a lakosság többsége úgy tekintett a migrációra mint az ország gazdasági fejlődésének egyik alappillérére.
Erre a támogató környezetre alapozva Justin Trudeau a 2015-ös kampányában egy radikális, „nyitott ajtós” migrációs tervet hirdetett meg, amely a legnagyobb arányú népességnövekedést jelentette az ország modern történetében. A liberális párt vezetője úgy vélte, hogy a képzett bevándorlók segíthetnek fenntartani az idősödő kanadai társadalom gazdasági növekedését. Ennek érdekében
lazítottak a bevándorlási szabályokon, és rekordmennyiségű embert engedtek be az országba.
2015-től kezdődően a beérkezők száma markáns növekedésnek indult, és 2024-ben elérte a 480 ezer főt. Ez közel a duplája a 2015 előtti 20 éves átlagos szintnek. Ha népességarányosan vizsgáljuk, 2021-től a bevándorlás mértéke elérte az évi 1 százalékot. Ez a legnagyobb beáramlás Kanada történetében 1956 óta, amikor az ország több tízezer magyar menekültet fogadott be a forradalom leverését követően.
Trudeau a permanens bevándorlók mellett több millió ideiglenes lakost, köztük nemzetközi diákokat és külföldi vendégmunkásokat is befogadott. Az ideglenesen ott tartózkodók száma 2022 és 2024 között megduplázódott, 1,4 millió főről 2,8 millióra. Közülük sokan kihasználták a rendszer kiskapuit, például az előírt tanfolyamok elvégzése nélkül vállaltak munkát vagy alacsonyabb bérekért dolgoztak, kiszorítva ezzel számos kanadait a munkahelyéről.
Kanadai lakást vagy európai kastélyt?
A hirtelen megugró bevándorlásra az építőipar nem tudott megfelelően reagálni. Egyrészt nem építettek elegendő lakóhelyet, másrészt az ingatlanfejlesztést szinte teljesen a privátszférára bízták. A magánszektor azonban a nagyobb haszon érdekében inkább családi házakat épített, mintsem megfizethető apartmanokat. Ez nemcsak a városi terjeszkedést növelte, hanem nem biztosított elegendő megfizethető lakást az ott élők számára.
Ennek következtében a lakásárak exponenciális mértékben kezdtek emelkedni. Az ország legnagyobb városaiban az árak az egekbe szöktek, miközben a bérlakások száma és a megfizethető ingatlanok elérhetősége drámai módon csökkent. Míg 2015-ben egy átlagos lakás ára 415 ezer kanadai dollár körül mozgott, 2023-ra ez az összeg meghaladta a 750 ezret, ami 80 százalékos növekedés nyolc év alatt. Az átlagos lakásár–jövedelem arány a 1990-es évek 3:1-ről 6:1-re emelkedett. Vancouverben ez eléri a 12:1-et, Torontóban pedig a 10:1-et, ami számos helyi kanadait kiszorított a saját városából. Az abszurd lakásáremelkedést jól szemlélteti, hogy a jó helyen fekvő kanadai családi házak ára meghaladja egyes eladó európai kastélyok vételárát is.

A lakásárak emelkedésével párhuzamosan az egyenlőtlenségek is drasztikusan nőttek. 2019-ben a kanadaiak 19 százaléka érezte úgy, hogy az ország rendkívül egyenlőtlen, ez az arány 2024-re 38 százalékra ugrott. Azok hányada, akik szerint a megélhetési költségek romlottak, 2019 és 2024 között 66 százalékról 84-re emelkedett.
A magas árak miatt egyre többen kényszerültek jelzáloghitelre lakást venni, ami miatt az ország magánadóssága elérte a GDP 200 százalékát, ami a világ egyik legmagasabb szintje.
Egy esetleges ingatlanpiaci összeomlás Japánéhoz hasonló gazdasági válságot idézhetne elő, és ez súlyos következményekkel járna az ország gazdaságára nézve.
A szakképzettek elhagyják az országot
A népességnövekedés ellenére Kanada továbbra is küzd a munkaerőhiánnyal. A feldolgozóiparban a szakképzettek hiánya évek óta súlyos probléma: 2016-ban a gyártók 39 százaléka számolt be erről, míg ez az arány 2022-re meghaladta a 80 százalékot. Az Egyesült Államokkal szemben, ahol a nagy technológiai vállalatok magas bérei emelték meg a lakásárakat, Kanadában más a helyzet. Az ország tőzsdén jegyzett legnagyobb vállalatainak együttes piaci kapitalizációja kisebb, mint az Apple, a Microsoft vagy az Nvidia piaci értéke egyenként. Ez jelentősen korlátozza a kanadai cégek versenyképességét a bérezés terén, és rákényszeríti a tehetséges munkavállalókat, hogy más országokban keressenek új lehetőségeket.
2022-ben több mint 126 ezren hagyták el Kanadát, hogy az Egyesült Államokban találjanak jobb lehetőségeket, ez 70 százalékos növekedés az egy évtizeddel ezelőtti adatokhoz képest. A kivándorlók közül sok volt a tehetséges és szakképzett munkaerő. Ez az agyelszívás pedig nemcsak csökkenti az ország produktivitását, hanem hozzájárul a gazdaság stagnálásához is.
Trudeau a bevándorlásban nemcsak a munkaerőpiaci hiány enyhítését, hanem a gazdasági növekedés fenntartását is látta, ami szerinte segített volna az egyre jobban elöregedő kanadai társadalmon. A GDP-adatok alapján első pillantásra úgy tűnhet, hogy ezt sikerült elérnie, hiszen az ország a Covid-válság után a G7-ek között az egyik legjobb teljesítményt mutatta, évente stabil, 2 százalék körüli reál-GDP-növekedéssel.
Azonban ha az egy főre jutó GDP-t vizsgáljuk, a kép kevésbé rózsás. Az utóbbi években Kanada népessége gyorsabb ütemben nőtt, mint a gazdaság teljesítménye, ami azt jelenti, hogy az egy főre jutó reál GDP csökkenni kezdett. Ez az arányszám immáron sorozatban a hatodik negyedévben csökken, immáron 58 ezer dollárra esett a 2022 második negyedévében elért 60 ezres, a Covid utáni csúcsértékről. Ehhez hasonló számokat 2014-ben produkált az ottani gazdaság.
Az érdemi fellendülés hiánya arra utal, hogy Kanada gazdasága 2019 közepe óta a leghosszabb és legmélyebb reálérték-csökkenést éli meg. Erre utoljára az 1980-as években volt példa. Ha ez a tendencia folytatódik, az ország gazdasága egy Japánéhoz hasonló stagnáló helyzetbe kerülhet, ahol az egy főre jutó GDP hosszú távon nem mutat érdemi növekedést.
Trudeau utolsó próbálkozása
Az egymást erősítő válságok következményeként nagymértékben emelkedett a bevándorlásellenesség, valamint a jelenlegi kormány elutasítottsága. A lakhatási válság kezelésére tavaly a kormány ambiciózus terveket hirdetett meg, amelyek keretében támogatná a megfizethető bérlakások építését, és 2 millió új otthont építene 2031-ig. Emellett adókedvezményeket kínált az új lakások építésére és szigorította a külföldi befektetők ingatlanpiaci tevékenységét. A migrációs politika keretében csökkentette a bevándorlási célokat és szigorította a nemzetközi diákok, valamint a vendégmunkások jogosultsági feltételeit. Bár ezek a lépések valamilyen szinten kezelnék a migráció okozta terheket, nem voltak elegendők a társadalmi elégedetlenség megfékezésére. Trudeau lemondásakor a Liberális Párt támogatottsága mindössze 20 százalékon állt a közvélemény-kutatások szerint, ami másfél évtizedes mélypontot jelent.
Látható tehát, hogy a miniszterelnök lemondásához egy évtizedes folyamat vezetett, amely során Trudeau a meglévő válságokat még inkább mélyítette. Az új vezetés előtt hatalmas kihívások állnak: a társadalom széthúzása és a gazdasági problémák egyensúlyba hozása olyan feladat, amelynek a megoldása évtizedekig is eltarthat.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Eric Bolte