Az idén is a gazdaság felpörgetése a cél – makronom.eu
2025. február 7., péntek

Az idén is a gazdaság felpörgetése a cél 

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kiemelt célja a jövedelmek vásárlóerejének növelése és a megfizethető lakhatás biztosítása. 

A családok életében már láthatók a fordulat jelei: a foglalkoztatottak száma továbbra is rekordmagas, míg az inaktívak száma rekordalacsony. Közel 4,7 millióan dolgoznak, az átlagbér pedig 2010-hez képest több mint a háromszorosára, a minimálbér pedig a négyszeresére nőtt.  

Több mint egy éve folyamatosan nőnek a reálbérek, ennek köszönhetően egy éve bővül a kiskereskedelmi forgalom, a hazai turizmus pedig 2024-ben újabb rekordévet zárt.  

Fokozatosan élénkül a lakossági hitelpiac 2023 januárja óta, tavaly novemberben Magyarország lakossági hitelállomány-növekedése az EU élmezőnyébe tartozott. Éledezik az ingatlanpiac is, 2024-ben több mint harmadával emelkedett a lakástranzakciók száma. Az autópiac is növekedő pályára állt, tavaly 13 százalékkal bővült az újautó-eladások száma. 

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében a kormány 2632 milliárd forintnyi forrást mozgósít a családok és a fiatalok támogatására, a jövedelmek vásárlóerejének növelésére és a megfizethető lakhatás biztosítására. Az akcióterv részeként történelmi jelentőségű hároméves bérmegállapodás is született. 

2027-ig a minimálbér 40 százalékkal emelkedik, az inflációt pedig alacsonyan tartja a kormány, így jelentősen nő a családok jövedelmének vásárlóereje. Elindult a munkáshitelprogram, amely a 17–25 év közötti dolgozó fiatalok életkezdéséhez biztosít akár 4 millió forintos kamatmentes hitelt. Megduplázódik a gyermekek után járó családi adókedvezmény, így – az idei emeléssel együtt – az adókedvezmény bevezetése óta 4400 milliárd forinttal több marad a gyermekes családoknál. 

A megfizethető lakhatás és a családok otthonteremtésének támogatása érdekében a kormány többek közt elindította a 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtó Vidéki Otthonfelújítási Programot. Lehetővé tette, hogy a munkáltatók kedvezményes adózás mellett havi akár 150 ezer forintos lakhatási támogatást adjanak a 35 év alatti munkavállalóik számára. Mindezek mellett az akcióterv keretében a kabinet biztosítja az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségét, valamint fenntartja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfát. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Nagy Zoltán

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat