Szerző: dr. Kerekes György

Az Egyesült Államok az ősszel számos alkalommal és különböző szinten támadta Mexikót, ezúttal nemcsak az illegális migráció, hanem a kereskedelmi és befektetési politikája miatt. Sokat írtunk már a konnektorállamokról, a világrend megváltozásának és a többpólusú, blokkosodó új rendszernek a nyerteseiről. Mexikót is sokszor hoztuk fel példaként mint a folyamat egyik látványos nyertesét. Nem csoda, ha ez a nézőpont közelebb esik hozzánk, magyarokhoz, hiszen ezzel tudunk azonosulni.  

Kevesebbet beszéltünk arról, hogy mit szólnak a kis és közepes konnektorállamokhoz a nagyhatalmak, amelyek értelemszerűen mindent a saját nagypályás stratégiájuk szemszögéből látnak. 

2018-ban Donald Trump kereskedelmi háborút kezdett Kína ellen. Ebből olyan országok tudtak hasznot húzni, mint Vietnám, Marokkó, és talán mindenkinél jobban az Egyesült Államok déli szomszédja, Mexikó. A cégek – kínaiak és amerikaiak – persze csak a kedvező árú munkaerővel, a remek infrastruktúrával, a szabadkereskedelmi egyezmény nyújtotta előnyökkel kalkuláltak, amikor Mexikóba tették át a termelésüket. 

Trump megválasztott elnökként azt ígéri, hogy komoly vámmal sújtja Mexikót, ami persze felborítaná az USA–Mexikó–Kanada szabadkereskedelmi egyezményt (USMCA).  

Kínai cégek Mexikóban

A laikusok és a hangulatkeltők sokszor állítják, hogy a kínai cégek csak átpakolnak Mexikóban és átcímkézik a termékeiket, de a The Economist héten megjelent, mélyebb elemzést adó cikke szerint ez ritka, valójában nem olyan nehéz megugrani a szabály szerinti minőségi átalakítást. A Kínából jövő fémet olvasztják és formázzák, majd utána küldik tovább Amerikába, vagy összeszerelnek kisebb alkatrészekből nagyobbakat.  

2023-ban már Mexikó lett az USA felé irányuló legnagyobb termékexportőr Kína helyett, és persze közben kilőtt a Kínából érkező termékforgalom Mexikó irányába.  

Az innen érkező amerikai importnak 2002-ben kevesebb mint az 5 százaléka volt kínai eredetű, míg 2020-ban már a 21. Hiába vetett ki Biden 100 százalékos importvámot a kínai elektromos autókra, ez nem terjed ki a Mexikóban gyártott járművekre.  

Trump a kampányában azzal riogatott, hogy a kínaiak autógyárszörnyeket (monster factories) építenek a határ túloldalán, de ez nem igaz: csak egy üzem működik, és hiába jelentett be a BYD egy 150 ezer autó/év kapacitású gyárépítést, az még csak tervezési fázisban van. Ebben az évben egy Solarever nevű kisebb EV-gyártó harangozott be építkezést Mexikóban. 

A kínai cégek valójában az elektromos autók beszállítói láncának alacsonyabb szintjein terjeszkednek: 2018-ban 8 kínai EV-alkatrész-gyártó vállalat üzemelt Mexikóban, 2023 végére több mint 20. Ezek kárpitozással foglalkoznak, vagy akkumulátorházat, vezetéstámogató szoftvereket gyártanak, tehát a high-tech elemek éppúgy benne vannak a portfóliójukban, mint az alacsonyabb hozzáadott értékű alkatrészek. Ennek köszönhetően sok autó megugorja azt az előírást is, hogy 75 százalékban Mexikóban készült elemekből áll, legfeljebb kínai cégek által gyártottakból. Joshua Meltzer, a Brookings Institution nevű washingtoni think-tank szakértője szerint „mindegy is, hogy ez teljesen jogszerű, a kínai cégekkel szembeni politikai tűrőképesség nagyon alacsony szintre zuhant”. Jorge Guajardo korábbi, Kínába akkreditált mexikói nagykövet szerint a „made by China az új made in China”.  

Marco Rubio, Trump kijelölt külügyminisztere (a hazai sajtó önjelölt „madarászai” szerint hírhedt washingtoni héja) szerint Kína zabolátlanul kihasználja Mexikót mint közvetítőt, és ezzel manipulálja az USMCA-t. Kanadai politikusok azt javasolják, hogy Mexikót ki kellene tenni a szabadkereskedelmi egyezményből, és egy USA–Kanada bilaterális megállapodást kellene létrehozni. (Ezt persze még az előtt nyilatkozták, hogy Trump felvetette Kanada csatlakozását 51. tagállamként az USA-hoz.) 

Beválhat a tudós elnöknő terve?

Mexikó azzal védekezik, hogy a hozzájuk befutó FDI (közvetlen külföldi tőkebefektetés) csekély ahhoz képest, ami Kínából közvetlenül az Egyesült Államokba érkezik. Ha a tőkebefektetések összegét nézzük, ez igaz is, de míg Mexikóban a kínai FDI összege meredeken nő, addig az USA-ban drasztikusan csökkent az utóbbi években. Ráadásul a hivatalos mexikói statisztikák szisztematikusan alábecsülik (az amerikai forrásokhoz képest hatodára mérik!) a latin-amerikai országba érkező kínai FDI-t. (Az ábra a Rhodium amerikai kutatóintézet és a hivatalos mexikói statisztika számait hasonlítja össze.)  

Mexikó azzal is védekezik, hogy az Amerikába irányuló exportjuk 70 százalékát tengerentúli cégek adják, tehát az Egyesült Államok így is nagyon sokat nyer a kapcsolaton, és az olyan amerikai autógyártók, mint a GM és a Ford, már integrálták a kínai alkatrészgyártókat a saját beszállítói hálózatukba. (És nyilván bátorították ezeket a Mexikóba településre.) 

Mit tehet Mexikó, amely nem engedheti meg magának (a földrajzi és a gazdasági közelség miatt sem) északi szomszédja teljes elidegenítését? Claudia Sheinbaum, az ország fizikus elnöknője nincs híján az éleslátásnak, ezért felállított egy külföldi befektetéseket értékelő szervezetet (utánozva azokat, amelyek hasonló céllal Amerikában és Kanadában működnek), és azt tervezi, hogy az importált kínai alkatrészeket Mexikóban gyártottakkal helyettesíti, és beindítaná a mikrochipek és a lítiumakkumulátorok előállítását.  

Persze ez az importkiváltás nem kis nehézségekkel jár, és nem megy egy csettintésre: Mexikónak nincs annyi pénze a támogatásokra, mint az Egyesült Államoknak, és bizonyos alapanyagokat nem lehet Kínát kihagyva beszerezni. Valójában Amerika szeretné kézben tartani a mexikói iparfejlesztést, vagyis a célja az ázsiai függőség helyére újra a sajátját helyezni. Az amerikai–kínai gazdasági (hideg)háborúnak ez egy olyan dimenziója, amit még kevesen ismertek fel, de a magyar stratégia miatt is fontos figyelnünk a fejleményeket. 

Konnektorállamnak lenni nem kis kihívás, az autóipari beszállítói láncok jószerével szétszálazhatatlanok, tanulságos látni, hogy a két rivális nagyhatalom nem fogja teljesen tétlenül nézni a közepes országok nyerészkedését a hátuk mögött, különösen, ha a „hát mögött” elég közel van hozzájuk. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Unsplash