Trump: az első nap – makronom.eu
2025. február 9., vasárnap

Trump: az első nap 

Az elnök nem húzta sokat az időt: alig tette le az esküt, azonnal rendeletek tucatjait írta alá, köztük olyanokat, amelyeknek nagyon komoly és hosszú távú következményei is lesznek.  

Közvetlenül hivatalba lépése után Donald Trump azonnal nekilátott a kampánya alatt ígért „rendcsinálásnak”, beleértve a szövetségi kormányt és a környezetvédelmet érintő intézkedések, valamint olyan rendeletek aláírását, amelyeknek a bel- és külpolitikai hatásai szinte azonnal érezhetők lesznek. 

Az elnök kegyelmet adott a 2021. január 6-i, a Capitolum elleni zavargások mintegy 1600 elítéltjének. A rendelet egyben utasította az igazságügyi minisztériumot, hogy haladéktalanul zárjon le minden olyan, folyamatban lévő vádemelést, amely az akkori eseményekkel van összefüggésben.  

Az illegális migráció és a határvédelmi káosz elleni intézkedések is azonnal terítékre és íróasztalra kerültek. Ezek közül a határvédelmi vonalak megerősítése emelkedik ki, a legfontosabb azonban az alkotmány 14. kiegészítéséből eredeztetett gyakorlat megszüntetése lesz. Ennek értelmében az amerikai földön született gyermekek már nem kapnának automatikusan amerikai állampolgárságot, amennyiben szüleik nem rendelkeznek azzal. Miután az elnök magában nem tudja megváltoztatni az alkotmányt, ez ügyben nagy csata várható majd a legfelsőbb bíróságon és a törvényhozásban egyaránt. 

Drasztikus lépések

Trump azt is bejelentette az első napján, hogy az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből, illetve a párizsi klímamegállapodásból. Utóbbi esetében egy év a kilépési időkorlát, az elnök azonban máris utasítást adott jogi csapatának, hogy azonnali határidejű megoldást találjanak. Ez lesz a legnagyobb hatású rendelet, nemcsak azért, mert a klímamegállapodás globális célkitűzéseinek az elérési esélyeit drasztikusan csökkenti, de azért is, mert ez a nyitólépése a Biden-féle zöldátállási törvény (IRA) határozott megváltoztatásának, amely a versenyképesség helyreállítása érdekében szinte bizonyosan érinteni fogja a protekcionista pénzügyi ösztönzőket mind a gyártók, mind a fogyasztók kárára.  

Létszámstopot rendelt el a kormányzati szektorban, amely a szövetségi munkaerő csökkentésére vonatkozó átfogóbb terv elkészültéig érvényben is marad. Egyben elfogadta és elnöki hatáskörben jogi alapokra helyezte a kormánykiadások csökkentésével és a kormányzati hatékonyság növelésével megbízott Elon Musk ötletét, és megszüntette a home office lehetőségét a szövetségi területen dolgozók esetében. 

Aláírt egy végrehajtási rendeletet is, amelynek célja a TikTok szövetségi betiltásának elhalasztása. Ez jelenleg annyira elegendő, hogy utasítsa a főügyészt: hetvenöt napig ne szerezzen érvényt a Biden által meghozott tiltó intézkedésnek. Trump itt valószínűleg arra gondol, hogy ennyi idő alatt vagy jogi kiskaput talál a TikTok életben tartására az Egyesült Államokban, vagy egy amerikai vevőt rá, egy ilyen tulajdonosváltás esetén ugyanis okafogyottá válna a betiltás.  

Azonnal megváltoztatta az USA nemzetközi segélyezési rendszerét is: kilencven napra leállított mindent, ez idő alatt a kormányzatnak felül kell vizsgálnia az összes segélyprogramot, azt szem előtt tartva, hogy azok valóban megfelelnek-e az amerikai érdekeknek.  

Gyakorlatilag egy rendelettel megszüntette a nemi sokszínűségre vonatkozó, egyre abszurdabb méreteket öltő politikát. Ez azt jelenti, hogy mostantól az amerikai kormányzat szerint csak két nem létezik, a férfi és a nő, a faj és a gender témáját pedig száműzi a közéletből.  

És egy kiemelten fontos rendelettervezet: Trump megerősítette, hogy február 1-jétől 25 százalékos vámot vet a Kanadából és Mexikóból származó termékekre, válaszul a két ország tehetetlenségére az illegális migráció megfékezésével és a határon átnyúló drogcsempészettel kapcsolatban. Ugyanakkor még mindig nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy globális vámokat is fog alkalmazni, befejezve azt a gyakorlatot, hogy a világ országai kihasználják az Egyesült Államok gazdaságának előnyeit.  

*** 

Kapcsolódó:  

Fotó: Gage Skidmore 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat